Közéletünk bájos vonása a mindennapi fasisztázás. Ha a bárhogyan is értelmezett egyenlőséget éri bármilyen vélt vagy valós sérelem, sőt annak csak halvány gyanúja merül fel, rögtön lesz valaki, aki fasizmust kiált. És tudja is, miért teszi: azt állítja ezzel, hogy az egyenlőség sérelmétől egyenes út vezet a gázkamrákig. Most nem arról fogok írni, hogy mit jelent az egyenlőség. És még csak nem is arról, hogy a mai Magyarországon ez mennyire van veszélyben. Gondolatkísérletre hívom az olvasót. Tényleg egyenlőek vagyunk? Ha mégsem, akkor miért teszünk úgy, mintha mégis? És ha az állam feladná a jogegyenlőség elvét, tényleg építhetnénk a krematóriumokat? Képzeljünk el egy olyan világot, ahol az emberek nem egyenlőek, de ennek oka van, és ami még fontosabb: a rendszer jól működik. Nem is kell elképzelnünk, más már megtette helyettünk.

„– Milyen gyakorlati oka lehet annak, hogy csak a leszerelt katonák rendelkeznek ma választójoggal? – kérdezte Reid őrnagy.
– Mert felsőbbrendű emberek, uram. Jobbak, mint a többiek.
– Ostobaság! A fegyveres erők tagjai semmivel sem okosabbak, mint a civilek. Sőt, sokszor ők a butábbak. De némelyik tudós csak a munkájának él, és nincs semmi felelősségérzete a társadalom iránt. Akkor már tudja, mi az oka?
– Öö… a katonák fegyelmezettebbek, uram – tettem hozzá.
– Sajnálom – mondta Reid őrnagy elnézően. – Tetszetős az elmélete, de nem támasztják alá tények. A statisztika szerint a katona ugyanannyi bűnt követ el, mint a civil. Beugratós kérdést tettem fel magának. A gyakorlati ok egyszerűen az, hogy a rendszerünk kielégítően működik. A történelem folyamán sohasem volt nagyobb a személyes szabadság, kevesebb a törvény, alacsonyabb az adó. Az életszínvonal olyan magas, amennyire a termelékenység csak megengedi és elenyésző a bűnözés. Vajon miért? Nem azért, mert a választóink jobbak, mint mások. Ezt az érvet már az előbb elvetettük. Meg tudja mondani, miért működik jobban a mi rendszerünk minden eddiginél?
– Gondolom azért, mert csak egy szűk réteg választ. Tisztában vannak azzal, hogy ők döntenek, és ezért jól megfontolják a döntésüket.
– Rosszul gondolja. Eleget találgatott, kimondom a nyilvánvalót: a mi rendszerünkben valamennyi választó nehéz önkéntes szolgálattal bizonyította, hogy a csoport érdekeit a saját, személyes jóléte fölé helyezi. A választás ugyanis egyben a hatalom gyakorlása. És mivel jár a hatalom?
Most olyat kérdezett, amire tudtam a választ: – Felelősséggel, uram.
– Helyes. A hatalomnak azonos mértékű felelősséggel kell járnia. A korlátlan demokráciák azért dőltek meg, mert az állampolgáraik nem voltak felelősek a rendszerért, amely hatalommal ruházta fel őket. Mi viszont megköveteljük minden olyan személytől, aki ellenőrzést akar gyakorolni az állam felett, hogy tegye kockára az életét az állam védelmében. Így csak az gyakorolja a legnagyobb hatalmat, aki vállalja a legnagyobb felelősséget is.”

Gyönyörű gondolatmenet, nem? Az idézet Robert A. Heinlein-től származik. Miért nem vesszük komolyan, hogy a jogok kötelességekkel, a hatalom felelősséggel jár? Csak annak járjon segély és nyugdíj, aki dolgozik. Csak annak járjon „ingyen” egészségügyi szolgáltatás, aki nem dohányzik, iszik, drogozik. Csak az járhasson iskolába, aki rendesen tanul és viselkedik. Csak az szavazzon, aki meg is védené a hazát.