A társadalomtudományokat gyakran éri az a vád, hogy állításaikat nem képesek bizonyítékokkal alátámasztani, hogy az adatok között az elmélet alapján válogatnak, és hogy éppen ezért ugyanazokat az eseményeket gyökeresen különböző módon magyarázzák. Bár ez a vád eleve felületes, öröm látni, hogy a modern közgazdaságtudomány miként képes matematikai modellek alkotásával bizonyító erőt adni a történelmi folyamatok elemzésével alkotott elméleteknek. Ilyen matematikai bizonyításokkal dolgozik Daron Acemoglu török származású amerikai közgazdász, akinek A gazdasági fejlődés gyökerei (Rajk Szakkollégium, Budapest, 2007) című tanulmánykötetét amerikai gazdasági folyóiratokban közölt publikációiból válogatták (pl. The Quarterly Journal of Economics, The American Economic Review). Miért is éri meg demokratának lenni? Szakszerűbben megfogalmazva: hogyan függenek össze egy adott ország intézményei (a hatalomgyakorlás módja, a szabadságjogok, a magántulajdon védelme) és gazdasági teljesítménye?
Régi megfigyelés, hogy Európa gazdasági kiemelkedése Amerika felfedezésével és a gyarmatosítással egy időben, minden bizonnyal azzal összefüggésben történt meg. Úgy tűnik, különösen az atlanti kereskedelemhez való hozzáférés volt a meggazdagodás kulcsa. Az adatok pontos elemzése azonban árnyaltabb képet mutat. Egyrészt vannak az atlanti kereskedelemben résztvevő, ám gazdaságilag mégis lemaradó területek (Spanyolország, Portugália), illetve az atlanti kereskedelembe közvetlenül be nem kapcsolódó, ám mégis fejlődő területek (Anglia, Hollandia és Németország belső részei). Másrészt az atlanti kereskedelem profitja önmagában kevés, nem okozhatott ekkora növekedést. A valószínű, és modellezhető magyarázat az, hogy az atlanti kereskedelemből meggazdagodó kereskedők olyan intézményi változásokat kényszerítettek ki (pl. a vállalkozói magántulajdon teljes biztonsága), amik aztán az egész ország növekedését eredményeztek. Ezt történt a köztársasági Hollandiában és a gyengébb királyi hatalommal rendelkező Angliában. Ahol azonban az uralkodói hatalom még 1500 előtt túlzottan megerősödött, ott a kereskedelem haszna nem magánkereskedőkhöz került, hanem az államhoz. Így nem indultak el intézményi változások, bizonytalan maradt a magántulajdon, nem kezdődött meg a gazdasági növekedés, sőt a kezdeti kereskedelmi haszon is elapadt, és az ország lemaradt a fejlődésben. Ez lett az abszolutista Spanyolország sorsa.
Hasonlóan régóta ismert, hogy az iparosodás Nyugat-Európából indult ki, és ezt is általában az addigi relatív gazdasági fejlettséggel szokás magyarázni. Megfigyelhető ugyanakkor, hogy néhány későn induló ország is meglepő gyorsaságú növekedést produkálhat, jóllehet ennek nem voltak a nyugat-európaihoz hasonló előzményei (ilyen példa a Meidzsi-kori Japán 1867 után). Ha itt is figyelembe vesszük az intézményeket (pl. a vállalkozások szabadságát garantáló jogszabályokat), akkor a kérdés az, hogy miért változtatta vagy nem változtatta meg ezeket az adott állam. A modellezett válasz az, hogy ez az adott kor elitjeinek helyzetével van összefüggésben. Ha pozíciója biztosnak tűnik és a gazdasági változásokkal ő is nyerhet, akkor támogatni fogja az iparosodást. Ilyen volt az angol kereskedő-földbirtokos elit. Ha viszont az elit úgy látja, hogy az iparosodás jövedelmi és politikai pozícióit is fenyegeti, akadályozni fogja azt. Ilyen volt a közép-európai (pl. a magyar) földbirtokos nemesség, melynek járadékait az iparosodás tényleg csökkentette, és amelyik politikai helyzete is megrendült a polgárság megerősödésével. Az ilyen elitet csak külső tényező (forradalom, háború) kényszerítheti a változásra. Az 1848-49-es szabadságharc Magyarországon, a krími vereség Oroszországban vagy az amerikai hadihajók megjelenése Japánban kényszerített ki a fejlődést.
Azt is tudjuk, hogy a valódi demokrácia, vagyis az általános választójogon alapuló politikai rendszer csupán az iparosodás után, annak következtében alakult ki. Két összefüggést is régóta sejtünk: egyrészt az iparosodás során bekövetkező jövedelemátcsoportosítás olyan társadalmi feszültségeket keltett, amik kikényszerítették a változást. Másrészt az iparosodás annyira megnövelte a nemzeti jövedelmet, hogy lehetőség is nyílt a demokratikus társadalmak megteremtésére. Acemoglu mindezt matematikailag is levezeti. Az iparosodást követően mindenhol jelentősen növekszik a társadalmon belül a jövedelem-eloszlás különbsége. Ez társadalmi feszültséghez: sztrájkokhoz, lázongásokhoz, akár forradalomhoz is vezet. A politikai elit nagyobb újraelosztást kezdeményez (pl. az oktatás kiterjesztése a szegényebbekre), és ennek garanciájaként kiterjeszti a választójogot is. Az eredmény a jövedelmi különbségek markáns csökkenése mellett a modern demokrácia és a kezdetleges jóléti rendszerek megszületése. Utóbbi magas adószintet eredményez, ami fékezi a növekedést, de kimutatható, hogy megéri megfizetni ezt az árat. Azok a társadalmak, amelyek kizárják az újraelosztásból a tömegeket, oligarchikussá válnak, előbb-utóbb a szabad vállalkozást is korlátozzák, és kezdeti sikereik után vagy lemaradnak, vagy maguk is demokratizálódnak. Előbbire példák a 18. századi karibi ültetvényes-államok, utóbbira a 20. századi ázsiai kis tigrisek.
Mi a tanulság? Pl. az, hogy a magánvállalkozás fejleszt és demokratizál, az állami viszont mindkettőt akadályozza. Másképp fogalmazva: nincs valódi demokrácia, ha nem jön létre az államtól egzisztenciálisan független, és nyomásgyakorló képességgel is rendelkező vállalkozó réteg. Tanulság az is, hogy nagy a baj, ha a politikai elit monopolizál bizonyos jövedelmeket, mert ezek megtartása érdekében a fejlődés útjába fog állni. Ez sokszor megtörténik kicsiben: egyes társadalmi csoportok az általános választójog korában sokáig védhetik szerzett kiváltságaikat, hiszen szavazataikról egyik párt sem akar lemondani. Végül szembe kell néznünk azzal is, hogy a demokrácia újraelosztással is jár, nem lehet megvalósítani az előbbit az utóbbi nélkül. De ami a legfontosabb: nem is érdemes. Csak a demokrácia fenntartása tartja fenn a szabadságjogokat, a tulajdon szentségét és a plurális politikai hatalmat, melyek a gazdasági fejlődés garanciái. Ennek az ára az állami újraelosztás, a jóléti rendszerek.
