Annyi szó esett már a cigányokról, hogy úgy éreztem, itt az ideje elővenni a téma klasszikus összefoglalását, Sir Angus Fraser A cigányok (Osiris, Budapest, 2002, az angol eredeti: The Gypsies, Blackwell, Oxford, 1995) című könyvét. A cigányság eredetéről, nyelvéről, csoportjairól olvashatunk benne, de leginkább arról, hogyan érzékelte az európai közvélemény a cigányság jelenlétét. Ha a cigányságra nem a liberális jogfelfogás szemüvegén keresztül nézünk („cigány az, aki annak vallja magát”), hanem etnográfusként, akkor sem lesz könnyű a dolgunk. A cigányságot ugyanis nem elsősorban a romani nyelv választja el a gádzsóktól, azt csak kisebbségük beszéli. Maga a nyelv egyértelműen indiai eredetű, de talán nem is egy nyelvnek, hanem rokon dialektusok családjának kellene tekinteni. Antropológiai jegyeik sem egyértelműek, ráadásul legjelentősebb európai szállásterületükön, a Balkánon nem is nagyon ütnek el a többségi lakosokétól. A B vércsoport viszont az indiaiakhoz hasonlóan felülreprezentált körükben. A társadalmi helyzet változékony dolog, ráadásul a cigányság ebben sem egységes, viszont vannak más, hasonló helyzetű peremcsoportok is. Ha összegezzük is a fenti jellemzőket, akkor is csak egy nagyon heterogén, elmosódott kontúrú csoportot kapunk. Vissza kell térnünk a kiinduláshoz: a cigányokat (mint persze a világ összes etnikai csoportját) az önelnevezése, az öntudata különbözteti meg a többiektől.

A cigányság magja tehát Indiából származik, de a 11. század előttről szinte semmit sem tudunk róluk. Ekkortól a Bizánci Birodalom kis-ázsiai területén felbukkantak csoportok, akiket jövendőmondó foglalkozásuk miatt antsziganosznak (eretnek szekta) vagy aiguptosznak (egyiptomi) neveztek el. Ezekből származik valamennyi európai nyelv kifejezése a cigányokra. A Balkánon valószínűleg a török hódítással párhuzamosan terjedtek el. Legnagyobb számban Havasalföld és Moldva területén telepedtek le, ahol azonban munkaerejük jobb kihasználására rabszolgasorba vetették őket. A cigányok ugyanis vándoriparosként, főleg kovácsként remekül kiegészítették a régió agrártársadalmainak hiányosságait (a román területeken a mezőgazdaságban is alkalmazták őket). Termékeik nélkülözhetetlenek voltak, de kulturális és jogi elkülönülésük lehetővé tette, hogy megfizethetőek maradjanak. A poszt címében szereplő „nagy csel”-re 1417-ben került sor: a török függésből menekülő cigány vezetők elhitették Zsigmond császárral és magyar királlyal, hogy „kis-egyiptomi zarándokok, akiket püspökeik korábbi eltévelyedésük miatt hét évi zarándoklásra ítélt”. Menlevelet kaptak, és megkezdődött a nyugat-európai vándorlásuk.

Míg Közép-Európában fennmaradt a gazdasági szimbiózis, addig Nyugaton az újkorban megkezdődött a cigányüldözés. A kapitalizmus etikája elutasította a nem profit-orientált életmódot, az államok pedig ennek megfelelően próbálták megszüntetni a problémát. A telepítési és kitoloncolási törvények azonban a kor államainak gyengesége miatt sikertelennek bizonyultak. A vándorcigányok alkalmazkodtak, kézművesség helyett inkább a városi, olcsó késztermékeket árulták vidéken. A felvilágosodás az üldözés helyett a nevelést tűzte ki célul, a 18. században jelentek meg az első tudományos munkák (Utrechtben jöttek rá először, hogy nyelvük az akkor holland kézben lévő Ceylon lakóinak nyelvére hasonlít). De a 19. századi jobbágy- és rabszolga-felszabadítás újabb migrációs hullámot indított el, Nyugaton az addigra már megszokott csoportok mellett újak tűntek föl (erről láss egy kitűnő posztot itt).

A 20. század így a minden eddiginél brutálisabb üldözés kora lett. Ennek ideológiai alapját Gobineau, Chamberlain és Lombroso fajelmélete adta, megvalósítási lehetőségét pedig az állami nyilvántartások és erőszakszervezetek fejlettsége. Németországban a nürnbergi törvények a zsidók mellett őket is megfosztották az állampolgárságuktól, majd emberi jogaiktól is. A holokauszt során a cigányokat is etnikai csoportként akarták megsemmisíteni, kb. negyedmillió embert, az akkori cigányok negyedét gyilkolták meg. A vasfüggöny egy darabig akadályozta a vándorló csoportok mozgását, de már az 1960-as évektől Jugoszláviából, majd 1989 után egész Közép-Európából megindult a migráció. Ugyanakkor a szocialista rezsimek komoly sikereket értek el a cigányok letelepítésében, és segédmunkaerőként az iparosításba is bevonták őket. A nehézipar leépülése után azonban megszűnt előbb gazdasági, majd egyre inkább társadalmi integrációjuk.

A cigányok létszámát 4-6 millió közé becsülik. Körülbelül negyedük még mindig Romániában él, egy másik negyedük a Balkán többi részén, a harmadik negyedük a tágabb Közép-Európában, és csak az utolsó negyedük a világ többi részén. Egységes csoportként csak a gádzsók tekintettek rájuk, bár az 1971-ben létrejött nemzetközi szervezetük már a roma nevet használja általánosan. Eredetileg a német nyelvterületen (ill. olasz, németalföldi, skandináv és lengyel területeken) élők szintónak nevezték magukat, de tágabban ide tartoznak az angolszász romnichel-ek és az észak-francia manouche-ok is. Az Ibériai-félszigeten élők a calék, illetve rokonaik a dél-francia gitanok. A romák eredetileg a közép-európai, orosz és balkáni csoportok. Néha a roma szinonimájaként használják az oláh cigány elnevezést, de ez valójában csak a hosszabb ideig román területen élt (de nem feltétlenül román nyelvű) népességet jelöli. A romáktól megkülönböztetik magukat a dél-balkáni, muzulmán xoraxanék. A romák körében sokáig fennmaradt a törzsi szerkezet, Magyarországon a lovári törzs a legelterjedtebb (jelentősebb romani nyelvű törzsek még a csurárik és a kelderások, míg román nyelvűek a beások, a rudárok és az urszárok). Ez azonban csak a származásnak, bizonyos szokásoknak (pl. tisztasági tabuknak) a számontartását jelenti, nem politikai szervezetet. A vajdaság nem autentikus cigány intézmény, hanem az ellenőrző állam kinevezett tisztviselője.

Eddig Fraser története. A cigányság európai nép, indiai nyelve ellenére a Balkánon (vagy Kis-Ázsiában) jött létre. Eredetileg inkább foglalkozási alapon elkülönülő szociokulturális csoport, ami azonban bizonyos antropológiai jegyek egybeesése miatt etnikai kategóriává merevedett. Több évszázadon át diffúz kategóriává, amiből folyton kiváltak az asszimilálódó csoportok, és csatlakoztak a szegregálódók. A vándorló szolgáltatásokkal (kézművesség, kiskereskedelem, szórakoztatás) foglalkozó cigányok ugyanis remekül illeszkedtek a preindusztriális európai társadalmakba. Nyugati csoportjaik kisebb súrlódásokkal, de napjainkig fenntartották életformájukat. Keleti tömegeiket azonban a tervgazdaság próbálta meg erővel szocializálni, majd a vadkapitalizmus hagyta magára. Itt kezdődik a legújabb fejezet.