A legfrissebb cikkek

Nincs megjeleníthető elem

Kapcsolat


Friss topikok

Statisztikák

Címkék

alkotmány (20) állam (6) állambiztonság (10) állambiztonságis jelen (6) arab (9) atom (7) a mennyei birodalomban (6) bajnai gordon (10) biológia (16) bíróság (6) bkv (7) budapest (10) cigány (86) demokrácia (87) diszkrimináció (6) egyház (6) ensz (8) erkölcs (6) eu (28) európa (7) evolúció (10) fantasy (9) fasizmus (6) fidesz (148) foci (6) gay (17) gay pride (12) gáza (14) gazdaság (19) google (6) gyász (7) gyurcsány (49) hamasz (13) hitler (8) holokauszt (12) hülyeség (6) humor (9) index (10) internet (9) irán (21) iszlám (6) izrael (39) jared diamond (6) jézus (10) jobbik (73) jog (8) kádár (7) katolikus egyház (7) kdnp (10) keresztény (12) kereszténység (11) kína (11) kolbenheyer ír (162) kolbenheyer olvas (233) kommunizmus (14) környezetvédelem (6) közélet (9) közgazdaságtan (26) krimi (17) külpolitika (20) kultúra (25) liberalizmus (13) lmp (9) magyar (15) magyarország (140) magyar gárda (9) magyar hírlap (6) martin (6) mdf (12) meleg (13) mongol (18) mszp (62) náci (51) nacionalizmus (10) németország (11) nemzet (32) nemzetbiztonság (8) nyelvészet (6) obama (21) oktatás (11) orbán (56) oroszország (8) összeesküvés (6) őstörténet (6) palesztin (15) politika (215) pszichológia (14) rasszizmus (19) regény (27) reggel (67) rendőr (7) rendszerváltás (24) rowling (7) rükverc (11) rukverc (15) sci fi (11) sólyom lászló (11) szabadság (17) szdsz (20) szeretet (6) szlovákia (11) társadalom (69) tech (7) terrorizmus (8) több fényt a kdnp be (8) történelem (155) tudomány (8) tüntetés (6) usa (47) választások (34) választás 2010 (44) vallás (14) válság (11) varga e tamás (6) vendégpost (11) világ (14) voks10 (26) vona gábor (7) zene (12) zsidó (48) Címkefelhő

Designerünk

Legutolsó kommentek

Nincs megjeleníthető elem

Kolbenheyer olvas XXVI.: Cuius regio, eius religio

2009.07.11. 07:00 kolbenheyer

Owen Chadwick A reformáció (Osiris, Budapest, 1998, az angol eredeti: The Reformation, Penguin, Harmondsworth, 1993) című könyve részletesen bemutatja a vallási megújulás és egyházszakadás 15. századi okait, a nagy reformátorok működését, a vallási vitákat, az egyházzá szerveződést és a vallásháborúkat egészen azok 17. századi lezárulásáig. Jó angolként különösen szívesen időzik az anglikánoknál és az angol vallásháborúnál (ezt egyesek polgári forradalomnak is nevezik), és általában is csak ritkán tesz említést az Elbától keletre megesett dolgokról. Ismertetésemben nem fogok belemenni a hitviták részleteibe, sőt az eseménytörténetet is jórészt hanyagolnám. A legizgalmasabbnak az a kérdés tűnik, hogy miért és hogyan eredményezte a reformáció Nyugat-Európa vallási megosztottságát, hiszen egyrészt a reformátorok az egyház megújítását tűzték ki célul, nem pedig új egyházak létrehozását, másrészt a katolikus egyház sok száz évig képes volt megőrizni egységét minden reformmozgalom ellenében. Az új tényező, amely a reformáció kérdését a maga sikerévé alakította át, és Európának új arcot adott nem más, mint az állam, vagy pontosabban a központosító uralkodói hatalom.

A reformáció 1500 körül általános vágy és cél volt. De mit értettek rajta a kortársak? Nem doktrinális viták folytak, és új egyház alapítása sem merült fel. A katolikus egyház erkölcsi válságára kerestek megoldást: tanultabb és erkölcsösebb papságot, bensőségesebb hitéletet, kisebb bürokráciát, az egyház törvényfelettiségének megszüntetését követelték. Mindez egybefonódott egy jogi kérdéssel: a pápa elsőbbségét kérdőjelezték meg sokan az egyetemes zsinattal szemben. Mivel a reneszánsz pápák élen jártak az egyház elvilágiasodásában, a 15. századi zsinati mozgalmat viszont elfojtották, a reform elkerülhetetlennek tűnt. A központosító világi kormányzatok számára az önálló egyházi igazságszolgáltatás, és az adómentesség illetve a pápai jövedelmek jelentettek problémát. A legjelentősebb uralkodók képesek voltak akaratukat reformáció nélkül is az egyházra kényszeríteni. A francia királyok a bolognai konkordátummal (1516) megszerezték a főpapok kinevezésének jogát, és a saját kincstárukba irányították a pápai jövedelmeket. A spanyol királyok kezében az inkvizíció jelentette az egyház ellenőrzésének eszközét. Ezekben az államokban, illetve Itáliában tehát az uralkodók hatalmi érdeke egybeesett a katolikus egyházéval, a többi állam azonban örömmel fogadta az egyházat érintő erősödő kritikát, abban reménykedve, hogy ezzel átvehetik hatalmi pozícióit.

A német reformáció kezdettől fogva a Német-Római Császárság belső hatalmi küzdelmeinek eszközévé vált. A fejedelmek újabb fegyvert kaptak a kezükbe a császári hatalommal szemben, pont jókor, hiszen az Miksa reformjai (kamarai törvényszék, rendszeresebb adózás) következtében erősödni látszott. Mivel maga Luther is a fejedelmeket szólította fel a reformáció véghezvitelére (miután belátta, hogy az egyház, azaz a pápa erre önszántából nem hajlandó), készségesen árusították ki a kolostori birtokokat, szabályozták újra a liturgiát, és vonták felügyeletük alá a püspökségeket. Miután a tridenti zsinat (1545-63) kezdetén végleg kudarcot vallott az egyetemes egyház megújításának igénye, Luther hívei az evangélikus nemzeti egyházak megszervezésébe kezdtek, mindenhol az uralkodók támogatásával és irányításával (német fejedelemségek és skandináv királyságok). Luthernek a pápasággal folytatott vitája során dogmatikai különbségek is kialakultak (vagy felszínre kerültek), de a kor vitái és pálfordulásai jól mutatják, hogy a főbb hatalmi szereplők motivációja inkább az egyházak mindennapi működésének szabályozása, hatalmi pozíciójának megőrzése vagy átvétele, és anyagi erőforrásainak megszerzése volt.

A svájci reformáció sikerét sem elsősorban a kevesek számára érthető teológiai viták (az átváltozás kérdése vagy a kettős predesztináció) okozták, hanem a városi önkormányzatok mintájára létrehozott új egyházszervezet. A püspöki rendszer megszüntetése, a világi presbitérium hatalma és a lelkészek választhatósága elsősorban városi-polgári közegben terjedt el, és nyíltan szemben állt a monarchikus államformával. Ez adott ideológiai alapot Svájc végleges függetlenné válásához, illetve Hollandia szabadságharcához. Angliában kiváltója lett a vallásháborúnak (1618-48), de végül vereséget szenvedett, hívei viszont a kivándorlást választva létrehozhatták a protestáns Amerikát. (Az anglikán egyház megalapítása annyira nyíltan mutatja a nyers hatalmi érdekeket, hogy bővebben ki sem térnék rá.) Másrészt viszont a tradicionális térségekben a kálvini reformáció a rendek ideológiája lett a királyi abszolutizmussal szemben. Franciaországban a katolikus király előbb kiegyezni volt kénytelen velük (1589, nantes-i ediktum), de a 17. században sikeresen kiűzte az országból a hugenottákat. Magyarország egyedisége éppen abban áll, hogy a sajátos helyzet (török háborúk, önálló Erdély) miatt a katolikus királyok (a Habsburgok) képtelenek voltak megtörni a nemesi előjogokat, így az ország vallásilag sokszínű maradt.

Ha rápillantunk a térképre, látjuk, hogy a reformáció azokban az országokban meg sem jelent, ahol az uralkodói hatalom az egyházra is kiterjedt. Ahol az uralkodók eszközt láttak a reformációban a pápai hatalom lerázására és az egyház erőforrásainak szekularizálására, ott a mérsékeltebb evangélikus és anglikán irányzatok győztek, uralkodói irányítású államegyházakat hozva létre. A radikális református irányzat összefonódott az abszolutizáló monarchiák elleni küzdelemmel. A kor még nem ismerte a vallási tolerancia fogalmát, az országok egységének alapvető eleme volt az uralkodóéval megegyező vallás kizárólagossága. A reformáció eredménye az lett, hogy a ténylegesen függetlennek számító területek (Németországban nem a Császárság, hanem a fejedelemségek) vallásilag egyneművé váltak. Az erőviszonyok függvényében katolikusok maradtak, vagy éppen evangélikusok, reformátusok, anglikánok lettek.
 

5 komment

Címkék: történelem keresztény reformáció kolbenheyer olvas chadwick

A bejegyzés trackback címe:

https://sardobalo.blog.hu/api/trackback/id/tr751191923

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Bell & Sebastian 2009.07.11. 12:13:14

A nyúl (fiatalabb, kisebb) mindig gyorsabb, lőni meg a vadász szokott! (répa-tréfa)

"A párbeszéd elé feszült várakozással tekintünk."

Szerencsére az Atya hívja magához a Fiút, nem fordult fel még a Világ rendje.

uj.katolikus.hu/cikk.php?h=1358

és

www.evangelikus.hu/teologia/a-nemetorszagi-evangelikus-lutheranus-egyhaz-puspoeke-kommentalta-a-papa-uj-201ecaritas-in-veritate201d-cimu-enciklikajat

valójábannemberci 2009.07.11. 20:56:08

Azért a Brit Birodalomban nem zárult le a dolog a 17. század végével, hiszen az Első Nagy Ébredés, ami az anyaországban és az akkor még gyarmat amerikai kolóniákon a 18. században zajlott, ekkor tevékenykedett John Wesley is, akinek a jelentős szerepe nem elhanyagolható, jelenleg az arminiánus United Methodist Church az USA legnagyobb mainline, és második legnagyobb protestáns felekezete. De ekkor működött George Whitefield is, aki a kálvinista metodizmus legjelentősebb képviselője volt.

Bár igaz, hogy ezek a mozgalmak már békésen terjedtek, éppen ezért is nevezik Ébredésnek, és nem vallásháborúnak. Viszont erőteljes hatásuk volt az amerikai függetlenségi háborúra is. :)
en.wikipedia.org/wiki/First_Great_Awakening

kolbenheyer 2009.07.11. 21:26:34

@berciXcore:
Szerintem a posztban is úgy fogalmaztam, hogy vallásháborúk zárultak le a 17. században (ráadásul Európában, bár ezt nem emeltem ki külön). Illetve ekkorra szilárdultak meg az európai protestáns egyházak, jöttek létre az államegyházak mindenütt. Amerikára terjedelmi okokból direkt nem tértem ki, így aztán se metodisták, se baptisták, se kvékerek. :-)

valójábannemberci 2009.07.11. 23:09:34

@kolbenheyer: Vágom, viszont Anglia még a 18. században is látott pár reformmozgalmat, így a metodistákat és a shakereket. Az ő szerepük nem elhanyagolható, de abban egyetérthetünk, hogy nekik már nem kellett az üldöztetés és a vallásháború miatt aggódniuk, nem úgy, mint a 17. századi puritánoknak és quakereknek, akik menekültté lettek.
És bár Európáról van szó, azért az mindenképp fontos megemlíteni, hogy az angol reformáció két hulláma is jelentős mértékben járult hozzá a későbbi USA történelméhez, a kolóniáktól a függetlenségig.
Az ébredések történelme viszont már valóban tipikusan amerikai, az első kivételével mindegyik a független amerikai földön zajlott.
Egyébként tényleg érdekes, hogy a vallási és társadalmi változások mennyire összefüggően zajlottak. Kicsit ijesztő is.
en.wikipedia.org/wiki/Christianity_in_the_18th_century#Revivalism

:)
(Azért egy kicsit hagy' kötözködjek. :D)

kolbenheyer 2009.07.12. 11:43:35

@berciXcore:
Imádom, ha kötözködsz. :-)