Ismét egy unalmas megemlékezős poszt. November 9. Annyi megemlékeznivaló dátum sűrűsödik így tél előtt, hogy ehhez képest még a karácsonyi ünnepek is piskóták. Itt volt október 6, 23, november 4, 7, 9... Hetedikéről ezúttal nem írtunk, hiszen Erkel Ferencről, akinek ez születési évfordulója, már volt szó a himnuszos posztban kicsit korábban; a Nagy Októberiről pedig Petri György úgyis rég elmondta, amit érdemes volt. És most itt van kilencedike.
"1989. november 9-e, a német újraegyesülés folyamata az egyik legfontosabb szakasza volt Németország történelmének, a mi történelmünknek, Európa, de az egész világ történelmének is." Szép szavak. Sőt: "Mindenki - Bush, Mitterand és Thatcher - felismerte a helyzet komolyságát. Lehetséges, hogy volt, aki még a folyamat lelassítására is gondolt." Ezekről a lelassítós gondolatokról mostanában elég sokat cikkeztek.
De ez mind csak a nagypolitika. A fal, amelyet Gorbacsov - Reagan elnök bölcs tanácsára hallgatva - lebontatott, hihetetlen összege volt a kommunista blokkban tomboló gonoszságnak. Olyan hihetetlen volt, hogy maguk a határőrök sem hitték el mindig - ilyen Conrad Schumann példája, aki alig valamivel az első szögesdrótok lefektetése után fegyverét eldobva ugrott át az akadályon. Összesen több mint 2500 keletnémet határőr szökött Nyugatra a fal megépítésétől kezdve. Persze a többség nem tartozott ebbe a csoportba. Az egyik brutális gyilkosság, amelyet ők követtek el, Peter Fechter esete, a fiatal építőmunkásé, akit szökés közben többször eltaláltak, majd mikor - még a határon innen - összeesett, hagytak elvérezni a fal tövében.
Nem volt jobb a helyzet Berlinen kívül sem. Az NDK-NSZK zöld határt például a hetvenes években automata gépfegyverek őrizték. Volt, aki több mint tíz lőtt sebből gyógyult fel, miután átért Nyugat-Németországba. Persze a fegyverekről nem lehetett tudni, létezésüket következetesen tagadták.
Fontos megemlíteni, hogy a rendszerváltáskori, remek Fidesz-plakáton a csókolózó komcsik Leonyid Iljics Brezsnyev és Erich Honecker; az utóbbi, még mielőtt a csúcsra tört volna, azzal vívta ki elvtársai elismerését, hogy 1961-ben egyetlen éjszaka leforgása alatt képes volt kettévágni egy világvárost. Szervezési zsenijéért hálás volt a kommunista vezetés: 1976-tól ő lett az NDK vezetője. Közvetetten ő a felelős a több mint 130 gyilkosságért, amelyet a falat védő katonák követtek el. 130 gyilkosság 28 év alatt? - nem is tűnik olyan soknak mondjuk a dezertált határőrök számához képest. De ez csak a halálos áldozatok száma. A sebesültek, akik átjutottak, vagy börtönbe kerültek, azok, akik sebesülés nélkül kerültek börtönbe, amikor megpróbáltak átszökni a fal védőrendszerén, valamint azok, akik nem is merték megkockáztatni a szökést, mind Honecker áldozatai közé tartoznak. A keletnémet Államtanács volt elnökét a felelősségre vonástól csak halálos májrákja mentette meg 1993-ban.
Horn Gyula a rendszerváltás óta büszke volt arra, hogy ő vágta át a műszaki határzárat. Gorbacsov azt írja: "[...] úgy gondolom, óvatosságunk indokolt volt ebben az esetben" - mármint a keletnémet határ megnyitásának ügyében; és meg is kapta óvatosságáért a Béke-Nobelt.
Persze lehet, hogy Horn Gyula és Mihail Gorbacsov jobban értett a világpolitikához, pláne a demokrácia felépítéséhez, mint Ronald Reagan. De megengedem magamnak azt a történetietlenséget, hogy felteszem: ha Reagan 1987-es beszéde helyes volt 1989-ben, akkor már 1987-ben is helyes volt. Ha Gorbacsov nem lett volna ilyen óvatos, talán már két évvel ezelőtt ünnepelhettük volna ezt a huszadik évfordulót.