Ez a számláló a poszt nézettségét mutatja. Mindenképp olvasd el ezt a posztot a részletekért.
Kapcsolat


Friss topikok

Statisztikák

Címkék

alkotmány (20) állambiztonság (10) állambiztonságis jelen (6) arab (9) atom (7) a mennyei birodalomban (6) bajnai gordon (10) biológia (10) bíróság (6) bkv (7) budapest (10) cigány (86) demokrácia (85) diszkrimináció (6) egyház (6) ensz (8) eu (25) evolúció (7) fidesz (148) foci (6) gay (17) gay pride (12) gáza (14) gazdaság (18) gyász (7) gyurcsány (49) hamasz (13) hitler (6) holokauszt (11) hülyeség (6) humor (9) index (10) internet (9) irán (20) iszlám (6) izrael (37) jézus (9) jobbik (73) jog (7) kádár (7) katolikus egyház (6) kdnp (10) keresztény (11) kereszténység (11) kína (11) kolbenheyer ír (125) kolbenheyer olvas (155) kommunizmus (14) közélet (9) közgazdaságtan (16) külpolitika (19) kultúra (23) liberalizmus (13) lmp (9) magyar (15) magyarország (140) magyar gárda (9) magyar hírlap (6) mdf (12) meleg (12) mszp (62) náci (45) nacionalizmus (8) nemzet (29) nemzetbiztonság (8) obama (21) oktatás (8) orbán (55) oroszország (7) összeesküvés (6) palesztin (14) politika (206) rasszizmus (18) regény (14) reggel (67) rendőr (7) rendszerváltás (24) rükverc (11) rukverc (15) sci fi (6) sólyom lászló (11) szabadság (17) szdsz (20) szeretet (6) szlovákia (11) társadalom (54) tech (7) terrorizmus (8) több fényt a kdnp be (8) történelem (106) tüntetés (6) usa (41) választások (34) választás 2010 (44) vallás (11) válság (10) varga e tamás (6) vendégpost (11) világ (14) voks10 (26) vona gábor (7) zene (12) zsidó (44) Címkefelhő

Designerünk

Legutolsó kommentek

Kolbenheyer olvas XLIII.: Éretlen gyümölcs

2010.02.20. 07:00 kolbenheyer

Az biztos, hogy nagyon szép könyv. A Park kiadó nagyon tud szép könyveket csinálni, és ha valamiben Robert Capa fotói vannak, akkor abból nem is nehéz. Egyébként viszont nagyon zavarba ejtő könyv John Steinbeck Orosz napló (Park, Budapest, 2009; az eredeti kiadás: A Russian Journal, Penguin, London-New York, 1999) című műve. A történet a következő: 1947-ben, a hidegháború kitörése után Steinbeck elhatározta, hogy elutazik Oroszországba (a Szovjetunióba), körülnéz, majd leírja, milyenek is az orosz emberek. Magával vitte Capát, aki készített vagy négyezer képet, amiből hetvenet be is válogattak a kötetbe. Az elképzeléshez tartozott, hogy távol tartják magukat a politikától: az orosz írószövetség vendégeiként utazgattak. Moszkván kívül Kijevben, Sztálingrádban és Tbilisziben jártak. Steinbeck folyamatosan hangsúlyozza, hogy csak azt írta le, amit látott, illetve amit hallott, de ezt csak idézetként, nem tényként, minden szerkesztői kommentárt mellőzött. A cél az volt, hogy a kommunistaellenes félelmekbe süppedő Amerikának megmutassák Oroszország igazi arcát. A könyv olvasmányos, könnyed, humoros, de informatív. Valahogy mégis éretlen a gyümölcs.

A politika elkerülése, a kommentár nélküliség és a könnyed hangnem ugyanis nagyon kétértelmű. Steinbeck az Érik a gyümölcs szerzőjeként baloldali művésznek számított, Capa a spanyolországi fotói miatt szintén, így beengedésük eleve politika. De egyáltalán, ha egy országba csak engedéllyel, meghívásra, állandó kísérettel lehet bejutni, akkor mit is jelent a politikamentesség? A kommentár nélküliség jelentheti persze azt is, hogy a mondandó, az állásfoglalás a tények tálalásából már egyértelmű, de valójában többször azt a látszatot kelti, mintha az író gyermekien naiv lenne. Elmosódik a határ a riport és a fikció között, ha a sorok között kell olvasni. Néha az az ember érzése, mintha Steinbeck a képzelt orosz cenzorral (a könyv már Amerikában jelent meg természetesen) játszana. A könnyed hangnem pedig teljesen illik egy útleíráshoz. De az atomháború árnyékában, egy hivatalos látogatáson minden könnyed? Nézzünk néhány példát.

A szovjet vendéglátók rendszeresen kérdezik Steinbecket és Capát az amerikai demokráciáról, illetve az aktuális amerikai politikai elképzelésekről (lesz-e háború?). Steinbeck nem kérdezett vissza? Miért nem? Ha igen, milyen választ kapott? Mindenhol külön engedély kellett a fényképezéshez, hazafelé meg is cenzúrázták a képeket, néhányat kiemeltek közülük. Erről természetesen elítélően ír, de ez sem politika?

Beszámolnak az elképesztő Sztálin-kultuszról. De az okainál egyenrangú alternatívaként ír le olyanokat, hogy ez helyettesíti a cár-kultuszt, vagy, hogy valóban ennyire szeretik, vagy, hogy Sztálin ezt nem is akarja (itt hozzáteszi, hogy ez elég hihetetlen). Ennyi elég? Persze, értjük, hogy az írónak sem tetszik: de miért nem mondja ki?

Az út végig meg volt szervezve. Steinbeckék kérésére voltak kolhozban, állami gazdaságban, gyárban, piacon, templomban, múzeumban, színházban, iskolában. Nem merült fel bennük, hogy csak azt látják, amit meg akarnak mutatni nekik? Ezt is kitalálhatja az olvasó, de miért neki kell? Sosem próbáltak spontán módon elmenni valahova?

A moszkvai szállodával szemben egy fotósműhely volt, és Steinbeck leírja, hogy rájöttek, a fotós fényképezi őket. Capával „párbajozott”. Megfigyelték őket? Szinte biztos, de a könyvben egy szó sincs erre vesztegetve.

A könyv fő mondanivalója, hogy az orosz ember kedves, szeretetre méltó, szívélyes vendéglátó, vidám, nyitott, kíváncsi. Semmi okunk félni tőle. Ez nagyon szép, de Sztálintól sem kell félni? Nem erről szól a könyv, persze, de mit ér, ha nem félek az orosz emberektől, ha Sztálin kezében atombomba van?

De nem akarok igazságtalan lenni. Ragyogóak a riportok. Néhány kép, szó tökéletesen visszaadja, milyen az újjáépülő Sztálingrád és Kijev, az ünneplő Moszkva és a békebeli Tbiliszi. Egy őrült lány a romok között, egy férfijait vesztett falu matrónája, egy moszkvai egyetemista káderpalánta, egy grúz sofőr: felejthetetlen alakok. Csodás gyümölcs. Csak éretlen.


 

1 komment

Címkék: oroszország sztálin szovjetunió capa steinbeck kolbenheyer olvas

A bejegyzés trackback címe:

http://sardobalo.blog.hu/api/trackback/id/tr111659399

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben.

Corry 2010.02.20. 11:40:52

Érdekes könyv lehet tényleg. Valszeg egy szempontból tankönyv, a sorok közt való olvasás tudományára oktatta az amcsikat. Gondolom, ha Amerikában jelent meg a könyv, erre nem lett volna szüksége, de ezzel a sorok közti olvasósdival is visszaadott egy kicsit az akkori ruszki mindennapokból.
Sorok között olvasni tudni egy fontos dolog, sose tudja az embör mikor van erre szüksége az életben, példul itthon is nagyon jól használható még most is, néha.