Vuk Jeremić szerb külügyminiszter Afrikában felhívta a figyelmet arra, hogy a déli kontinens államai igencsak bajban lennének, ha minden lázadó törzs külön köztársaságot akarna. Ezzel próbálta megmutatni, mennyire jogtalan Koszovó függetlenedési igénye.
Ezzel egy nagy probléma van. Az állami népirtás. Koszovóban a szerb állam vezetői rendeltek el vagy hagytak végbemenni népirtó cselekményeket. Ráadásul ezeket a vezetőket nem is a szerb állampolgárok, hanem több külső ország idegen haderői távolították el a hatalomból. Slobodan Milošević hatalmának megdöntéséhez nem volt elég a nemzetközi nyomás, figyelmeztetés, de még a háború sem, s pozíciója csak akkor omlott össze, amikor az ország már romokban állt.
Ha a koszovói népirtásokat elszigetelt szerb szélsőséges csoportok vitték volna végbe, az egész függetlenségi törekvésnek nem lenne értelme. Az egész ügyben a kulcs Szerbia mint állam szerepe. Ha a nyugati hatalmak intervenciója nem jön közbe, ma nem lennének albánok Koszovóban. Milošević ellen nem szerveződött forradalom, Szerbia lakossága nemhogy nem támogatta a koszovói albánok kiterjesztett kisebbségi jogait (anyanyelvi egyetemi oktatás), de az embertelen tömeggyilkosságot is eltűrte. Szerbiát a nyugati kényszer terelte a demokratizálódás útjára. Hiába most ez a barátságos rendszer, Koszovó bizalmának elnyeréséhez most már minimum el kellene ismerni a kis állam függetlenségét. Amíg Szerbia erre nem hajlandó, addig hogyan lehetne akárcsak méltó is arra, hogy Koszovó szabad akaratából visszatérjen hozzá?
(A térképet "A Nép - Te vagy!" nevű kommentelőnktől kaptuk.)