Néha az ember kényszert érez arra, hogy írjon. Az eredményt látva aztán a józan ész, valamint a család és a barátok lebeszélik róla, hogy túl komolyan vegye. De arról már nem sikerül, hogy közzé is tegye. Íme.
Vigyázat, fikció! A kitalált történet szereplői is kitaláltak, mindennemű hasonlóság a valósággal a véletlen műve.

Lili kettesével szedte a lépcsőket, hogy végre hazaérjen, és beszámolhasson Andrásnak a napjáról. Ez volt az egyik legjobb dolog a házasságban, hogy volt kinek kidohognia magát, különösen, ha a nővérére gondolt, aki gyakran hívta fel őt, és órák hosszat panaszkodott, hát ennyit a szingliség előnyeiről. Mert ez tényleg hihetetlen. Főleg a múltkori után. Mert persze nem csak panaszkodni lehet, sőt, a dicsekvés is épp olyan jól esik, nem kell tartani attól, hogy nagyképűnek látszik, és hát Andrástól bezsebelni néhány bókot és dicséretet, már megéri. És egy tanárházaspár még azzal is vigasztalhatja magát, hogy ezek a beszélgetések a szakmai fejlődés részei. Lili hosszasan részletezte múltkor, hogyan védte meg Chent. A kínai srác már itt született, a szülei Magyarországon nyitottak ruhaboltot. Tökéletesen tudott magyarul, de egész egyszerűen néhány dolog hiányzott a szókincséből. És a múltkor kiderült, nem tudja, mi az a szánkó. Röhögött az egész osztály. Lili mindig komolyan vette, hogy nevelni is kell az iskolában, nem csak tanítani, így aztán nem csak egyszerűen letolta a nagypofájúakat, hanem a következő órákon kifejezetten a mássággal és a kirekesztéssel foglalkoztak. Teljesnek érezte a sikert, a gyerekek megértették, hogy a sztereotípiák bántóak is lehetnek. Házi feladatként úgy kellett egy nemzetet jellemezni, hogy az kedves legyen. Gyönyörű válaszok születtek, csak Chen kért még egy hétvégét rá.

Amikor Lili belépett az ajtón, rögtön érezte, hogy másnak is szar napja lehetett. András a konyhaasztalt sikálta, de olyan hévvel, hogy félő volt, elkoptatja. Lili lerúgta a cipőjét, a fogasra dobta a kabátját, feltett egy teát, és leült. Tudta, ilyenkor először hallgatni kell, András nem veszi észre, hogy a feleségét is feszíti valami, először neki kell kiadni magából a dühöt. Pasi. Végre a mosogatóba vágta a szivacsot, és leült. Lili kitöltötte a teát és András elé tolta a cukrot, ő csak két szem édesítőt dobott bele. És akkor András nekikezdett. A Horthy-korszakot tanította, és persze az antiszemitizmust. És egyszer csak beindult a gyerekek között a vita. Hogy mit szabad és mit nem. Mert miért lenne baj, ha valakiről kimondjuk, hogy zsidó? Iszonyú érdekes volt, hiszen András jól tudta, hogy Kornél, aki felveti, inkább vagánykodik, mintsem bántani akar, de azt is, hogy Fanni, aki meg fog bántódni, az nagyon meg fog. És hogyan kell irdatlan igazságérzettel és nulla empatikus készséggel megáldott kamaszoknak elmagyarázni, hogy a szavaknak nem csak elsődleges jelentése van, de szövegkörnyezete, meg intenciója. És akkor bevillant a megoldás. Fanni nyakában folyton ott lógott a kis Dávid-csillagos nyaklánc. András tehát azt mondta, hogy nem önmagában az a baj, hogy valakiről kinyilvánítjuk, hogy zsidó, az a kérdés, hogyan tesszük. Például, ha ő most Fanninak boldog hanukkát kíván, az csak kedves, de ha azt mondaná, hogy az újságírók közt milyen sok a zsidó, az a történelmi örökség miatt rögtön azt a ki nem mondott gondolatot is tartalmazza, hogy ennek valamilyen jelentősége van.

Lili kicsit meghökkent. Ez eddig sikertörténet, mire fel a feszkó. Hát eddig igen, de mindez tegnap történt. Ma viszont, amikor András már indult volna haza, behívatta az igazgató. Ülj csak le, András, nem is tudom, hol kezdjem, én tudom, hogy te nem, persze, hogy is lehetnél, csak hát tudod, mégis kellemetlen, mert hát a Fanni apja ugye a tévénél van, és az előbb telefonált, és én persze megvédtelek, de azért mégis muszáj szólnom, hogy ha lehet, máskor inkább ne … Mi van? Hát hogy ne zsidózzál órán. Lili megdermedt, már értette. Aztán elkezdett nevetni. András döbbenten ült, most rajta nevet, vagy megőrült? Aztán Lili előhúzott a táskájából egy leckefüzetet, és András kezébe nyomta. Chang Chen, állt rajta, kinyitotta, és elkezdte olvasni: „Nehéz jellemezni titeket, főleg kedvesen. Meglehetősen lusták vagytok, és közben még panaszkodni is szerettek. Folyton veszekedtek, egymással is, de főleg azokkal, akiket idegennek tartotok. Nem véletlen, hogy minden szomszédotok utál titeket. …”

Kolbenheyer kommentpolitikája