Néha az ember kényszert érez arra, hogy írjon. Az eredményt látva aztán a józan ész, valamint a család és a barátok lebeszélik róla, hogy túl komolyan vegye. De arról már nem sikerül, hogy közzé is tegye. Íme.
Vigyázat, fikció! A kitalált történet szereplői is kitaláltak, mindennemű hasonlóság a valósággal a véletlen műve.

– Kifejlés. – mondta Barnus másodszor is, kissé bizonytalanul, hunyorogva, mert valójában nem hallotta a második kérdést, de ebből valahogy arra következtetett, hogy a tanár sem hallotta az ő első válaszát, ezért megismételte hát. Mert a helyettesítő tanár köri órán a rovarokról kérdezgette őket, és Barnus persze figyelt az enyhe hangzavar ellenére is, hiszen ez volt az egyik kedvenc témája, már a negyedik szülinapjára rovargyűjtő dobozt kapott, olyan nagyítós fedelűt. És nyilván senki más nem tudta, hogy a sáskák hogyan fejlődnek. Mert náluk nincs lárvaalak, meg bebábozódás, hanem a petéből kikelt apró sáska szépen növöget, ez a kifejlés. A helyettes tanárnak nagyon tetszett az okos válasz, és annak is nagyon örült, hogy legalább egy gyerek ennyire figyel rá, meg is kérdezte nyomban a nevét. Mire a kis kócos megismételte, hogy kifejlés. Az osztály nyerített. Barnus majd elsüllyedt szégyenében. Szinte minden megváltozott tavaly óta. A kis alsósokból, akik Zsuzsa néni védőszárnyai alatt melegedtek, hirtelen felsősök lettek, csomó új tanárral, versennyel, de magukra hagyatva. Most derült ki, hogy mit tennének az osztálytársai, ha nem látná őket a tanár. Barnus nem örült, hogy megtudhatta ezt.

A szünetben nem akart kimenni a folyosóra. Tudta, hogy felsőben kötelező, közben a hetesek kiszellőztetnek és hoznak krétát, legalábbis elvileg, mert inkább csak dobálóztak vele odabenn, amíg a többiek kinn rohangáltak. De Barnus azt remélte, Ákos nem fogja kiküldeni, már ovi óta együtt jártak, csak megérti, hogy most semmi kedve egész szünetben azt hallgatni, hogy „Hé, mi van, kifejlés!”. De Ákos rászólt, hogy kifelé, és amikor így se ment ki, keményen a hasába bokszolt, hogy a reggeli is majdnem visszajött. Csak el ne sírja magát, mert akkor sose lesz vége a cikizésnek. A Hajdú meg a Horváth így is szinte biztos, hogy megverik suli után, de az még odébb van, addig még lesz néhány óra, meg ebéd, meg a napközi. A szünetben, a folyosón tényleg nem verték meg, ott azért járkált néhány tanár, de azért megsúgták neki, hogy hülye stréber, aki a helyettesítő tanárnak is válaszol, és majd délután, a napiban megkapja. Szerencsére becsöngettek, Barnus meglapulhatott az osztályban, de aznap már nem jelentkezett többet, hiába csodálkozott Gitta néni.

A napi jól indult. Az ebéd finom volt, és visszafelé a menzáról sütött a nap, igazi májusi idő volt. A leckét hamar megcsinálta, és persze megengedte a Kovacsicsnak, hogy lemásolja, pedig tudta, hogy az majd továbbadja a Hajdúnak, és hiába, hogy róla van az egész, ez mégsem segít a megverés elkerülésében. Sőt, hallotta, amint mögötte megbeszélik, hogy majd ha kikéredzkedik, akkor utána mennek, és a fiúvécében behúznak neki párat. Barnus akkor kezdte rosszul érezni magát, amikor rájött, hogy pisilnie kell, és minél jobban próbál nem gondolni rá, annál inkább. Most hogy kéredzkedjen ki? Mondja meg Panni néninek, hogy amíg ő vécén van, addig ne engedje ki a Hajdút és a Horváthot? Emlékezett, mi volt múltkor, amikor állítólag árulkodott (elmondta, hogy ki szakította el az üzenőjét), hazafelé öten várták meg, igaz csak ketten verték, de a másik három is röhögött, és másnap mindenki tudott róla, hogy sírt. Pedig csak kicsit, és azt is csak akkor, amikor már a földre került, és ráléptek a kezére.

Felállt, lassan közelített a tanári asztal felé. Hátranézett és látta a gúnyos vigyorokat, és azt, ahogy a Horváth is feláll és jön előre. Gyorsan becsusszant egy üres padba, és elkezdett firkálni. A Horváth csalódottan visszafordult a terem végébe. Barnus összeszorította a combjait, de már fájt. Nem bírom, gondolta. Aztán felszabadító érzés öntötte el, combján és lábszárán meleg sugár ömlött végig, és látta maga alatt a terjedő sárga tócsát. Elsápadt. Most mi lesz? Lassan nézett körül, egyelőre senki sem vett észre semmit. Aztán megakadt a szeme a pad mellett fekvő kockás zsákon. A Hajdú tornacucca. Lábával kinyúlt, behúzta, és rátolta a tócsára. Szépen felitta mind. Tudta, hogy a Hajdú mindig bennhagyja a cuccát, és másnap reggel torna lesz az első. Ott fognak állni a tornasorban, a Hajdú legelöl, és egyre távolabb tőle a többiek, egyre távolabb, ahogy a bűz szétárad. Barnus mosolygott.

Kolbenheyer kommentpolitikája