Ebben a sorozatban eddig általában teljes könyveket, sőt könyvsorozatokat ismertettem, olyan is előfordult ugyan, hogy egy könyvről többször is írtam, de különálló tanulmányról még soha. Nathan Nunn Culture and the Historical Process (Kultúra és történelmi fejlődés, National Bureau of Economical Research working paper No. 17869) című műve azonban egyrészt olyan érdekes, hogy megérdemel egy önálló posztot, másrészt ha a hivatkozott példákat, kísérleteket, tanulmányokat bővebben kifejtené, ki is telne belőle egy valódi könyv. Nunn kiindulási pontja az, hogy a társadalomtudományi kutatás szerint a történelmi eseményeknek hosszútávú hatásai vannak, a hatás átadásának mechanizmusa azonban nem teljesen tisztázott. Ez lenne szerinte a kultúra. Definíciója szerint a kultúra a társadalmak döntéshozatali aranyszabálya: mivel az információszerzés mindig költséges és hiányos, ezért minden társadalom kialakít olyan hiteket, értékeket és szokásokat, amik a felmerülő döntési helyzetekben eligazítják az embert abban, hogy mi a helyes és a helytelen. Mindez a pszichológiai esetmegfigyelések alapján érzelmi szinten történik. Olyan agysérültek, akiknek a kognitív képességei tökéletesek maradtak, de az érzelmiek nem, hihetetlen hosszan elemzik egy-egy kérdés pozitív és negatív oldalait, anélkül hogy döntésre jutnának. Az érzelmek teszik lehetővé a gyors döntést.

A kultúra akkor működhet ilyen mechanizmusként, ha kimutatható, hogy eltérő társadalmak kultúrája is eltérő. Azaz, ha azonos döntési helyzetben az emberek az alapján hoznak különböző döntéseket, hogy milyen kulturális háttérből érkeztek. Nunn ennek a kérdésnek a bőséges irodalmából két kitűnő példát idéz. Washingtonban a külföldi diplomaták hajlamosak tilosban parkolni és nem kifizetni a bírságot. Érdekes, hogy minél korruptabb országból jönnek, annál inkább hajlamosak. Egy másik esetben megvizsgálták, hogy az USA-ban született nők munkavállalási hajlandósága és termékenysége szorosan összefügg a szüleik származási országának ilyen mutatóival. Azaz a különböző társadalmak nem egyszerűen különbözőképpen döntenek, de a döntéshez szükséges értékeiket tovább is adják. Ha elfogadjuk, hogy a kultúra befolyásolja a döntéseinket, akkor már csak azt kell megvizsgálni, hogy a történelmi események valóban jelentősen alakítják-e az ilyen értelemben vett kultúrát. Illetve kérdés még, hogy ezek a történelmi események hosszú távon hatnak-e az emberi döntésekre.

Mindezt makro- és mikroszinten is vizsgálják, Nunn is idéz mindkét fajta megközelítésből. Makroszintű hatás például az amerikai Észak és Dél fehér férfiainak eltérő viselkedési kultúrája. A déli becsületkódex, miszerint a kisebb sértéseket is meg kell torolni, nem létezik Északon. Ennek oka valószínűleg az, hogy míg az Északot angolok addig a Délt skótok és írek népesítették be eredetileg. A gyér népességű és gyenge államhatalommal rendelkező kelta térségek lakói csak önmagukra számíthattak, és így az agresszió előnyös volt. A viselkedésforma átadódott, jóllehet a későbbi generációk már máshonnan is származtak. Még hosszabb távú hatás az, hogy Kelet-Afrikában azoknál a népcsoportoknál nagyobb a női egyenjogúság, ahol nem ismerik az ekét. Az eke használata ugyanis nagy izomerőt igényel, ezért kialakítja a férfi-női munkamegosztást, ahol a megélhetés alapját biztosító gabonatermesztés férfidologgá válik. Végül egy másik afrikai példa azt mutatja, hogy azokban a társadalmakban, amelyek inkább ki voltak téve a rabszolga-kereskedelemnek, sokkal kisebb a bizalom az intézményekben. Mikroszintű hatás mutatható ki például abban, hogy az amerikaiak hazafias érzéseit és politikai aktivitását befolyásolja, hogy gyerekkoruk július negyedikéin esett-e az eső. Szép időben a felvonulások és tűzijátékok erősebb közösségi érzést teremtettek a résztvevőkben, mint az esőben otthon kuksolóban. A muzulmán világban a mekkai zarándoklat növeli a békébe és egyenlősébe vetett hitet: a zarándokok ugyanis megtapasztalják mindezt.

Nunn tanulmányának utolsó kérdésfelvetése az intézményi közgazdaságtannak szól. Utóbbi alaptételét, miszerint az emberi döntéseket (és így a jóléthez vagy épen a szegénységhez vezető döntéseket) elsősorban az intézmények befolyásolják, nem cáfolja, hanem kiegészíti. Egyrészt a kultúra maga a döntési mechanizmus, másrészt pedig az intézmények és a kultúra kölcsönhatásban állnak. A volt gyarmatok közti mai gazdasági különbségeket azzal szokás magyarázni, hogy a gyarmatosítók ott milyen intézményeket hoztak létre: ahol európai telepesek is élhettek, ott a magántulajdont tiszteletben tartókat, ahol nem, ott kizsákmányolókat. Igen ám, de nem csak az intézmények, hanem az azokat értékeik alapján működtető lakosok is számítanak. A kultúrájuk erősítette meg az intézményeket. Ellenkező irányú hatást mutat, hogy Közép-Európában az egykori Habsburg Birodalom határain belül az emberek jóval inkább bíznak az államban, mint azon kívül: itt az intézmények befolyásolták a kultúrát.

Kolbenheyer kommentpolitikája