Újra egy társadalomtudományi tanulmányt ismertetek, és újra Daron Acemoglu írását: The world our grandchildren will inherit: the rights revolution and beyond (Milyen világot örökölnek unokáink: a jogi forradalom és következményei; MIT Economics working paper No. 7742). Érdekes lehet a teljes kötet, melybe szánja (Economic Possibilities for Our Grandchildren; Unokáink gazdasági lehetőségei, Ignacio Palacios-Huerta szerkesztésében), de az még nem jelent meg, amikor a tanulmányt olvastam és ismertetőmet írom. A jövő előrejelzése nagyon bizonytalan és kétes vállalkozás, Acemoglu is inkább olyan szellemi kalandnak tekinti, ami alkalmat ad a múlt értelmezésérre (hiszen abból következik a jelen és a jövő), valamint a közvetlenül előttünk álló kihívások felismerésére. Azt már én teszem hozzá, hogy a tanulmány értelmezési kerete arra is utal, hogy mi mit tehetünk azért, hogy unokáink egy még szebb és jobb világot örökölhessenek. Acemoglu tehát először felvázolja az elmúlt száz év szerinte legfontosabb tíz trendjét, majd megállapítja azok szoros összefüggését, végül megpróbálja megjósolni, hogy a trendek folytatódnak-e. Tegyük mi is ezt.

Szándékosan Acemoglu első trendjét hagyom a végére. A többi kilenc ugyanis az első következménye – mint majd látni fogjuk. Mi határozta hát meg az elmúlt évszázadot? A technológiai fejlődés, ami az ipari forradalom óta egyre gyorsul. A fenntartható növekedés, aminek következtében a Föld GDP-je nyolcszorosára nőtt. Az egyenlőtlen növekedés, ami miatt a Föld leggazdagabb és legszegényebb országai közötti különbség jelentősen megnőtt, bár a középmezőnyben felzárkózás figyelhető meg az utóbbi negyven évben (leginkább Kína, India és Brazília növekedése következtében). A munka átalakulása, azaz már nem csak az agrárszektor, de az ipar is egyre kevesebbeket foglalkoztat, míg a szolgáltatások bővülése megállíthatatlan (ennek következtében azonban a fejlett világban csökkent a közepesen képzett munkaerő-kereslet, így a bérskála két vége növekedett inkább). Az egészségügyi forradalom eredményeképpen a várható élettartam több mint kétszeresére nőtt, ráadásul a növekedés Ázsiában és Latin-Amerikában gyorsabb, így a különbség a fejlett és fejletlen világ között e tekintetben csökken (szomorú kivétel Fekete-Afrika). A globalizáció következtében a technológia és a tőke transzfere minden korábbinál gyorsabb (a külkereskedelem részesedése a GDP-ből világszerte közel ötszörösére, azaz a GDP felére nőtt). Bár a 20. század két világháborúval kezdődött, az utóbbi hatvan évben egyértelműen és jelentősen csökkent a háborúk és polgárháborúk száma és pusztító ereje. A politikában felvilágosodás-ellenes erők jelentek meg: a múlt században a fasizmus és bolsevizmus, napjainkban pedig a vallási fundamentalizmus. Végül a népesség bő négyszeresére nőtt és tovább növekszik, ami óriási terhelést jelent az erőforrásokra és a környezetre.

De mi az eredője mindezen változásnak? Acemoglu értelmezésében a világ legfontosabb trendje az ún. jogi forradalom: az emberi egyenjogúság kiteljesedése, a szabadságjogok bővülése, a különböző kisebbségek intézményes védelme és a politikai részvétel, azaz a demokrácia kiszélesedése. Bár ebben a folyamatban is vannak megakadások, sőt visszaesések, a világ ma sokkal demokratikusabb, mint valaha, sőt az elnyomó rezsimek önkénye is csökken. Acemoglu értelmezésében a nyitott politikai intézmények képesek csak olyan nyitott gazdasági környezetet teremteni, amiben az innovációt nem korlátozzák, ez az oka tehát a technológiai fejlődésnek. Nyilvánvalóan ebből ered a folyamatos növekedés, de annak egyenlőtlensége is, a munka átalakulása, az egészségügyi forradalom, a globalizáció és a népességnövekedés is. Ugyanakkor ezek a folyamatok visszacsatolások révén erősítik egymást. A háborús konfliktusok századeleji fellángolása, illetve a felvilágosodás-ellenes politikai mozgalmak többszöri feltűnése ellentmondani látszik a jogi forradalomnak. Acemoglu sejtése szerint azonban ezek csupán a változások veszteseinek és elégedetlenjeinek reakciói.

És milyen lesz a jövő? Acemoglu szerint minden reményünk megvan arra, hogy az eddigi trendek zöme folytatódik. Természetesen a népességnövekedésből és gazdasági fejlődésből következő környezetszennyezés is. Ez ellen lehet, sőt kell is tenni, nemzetközi összefogással beárazni a szennyezést, ezzel drágítani azt és egyben vonzóbbá tenni az alternatívákat. Minden a jogi forradalom továbbvitelén vagy megakadásán múlik. Acemoglu szerint nem evidens, hogy a gazdasági-technikai modernizáció demokratizál, inkább fordítva: politikai változások teremtenek vonzó gazdasági feltételeket. Kína még sokáig maradhat autoriter, hiszen manapság sokkal könnyebben jut technológia- és tőketranszferhez, óriási piaca miatt pedig nehéz nyomást gyakorolni rá. De jelenlegi formájában fejlődése nem tartható fenn néhány évtizednél tovább, így legalább vonzó példa nem lesz már. De mindez az embereken múlik. Akarják-e, kivívják-e, ha pedig megszerezték, fenntartják-e a demokráciát? Azt hiszem, ez a kérdés pont nekünk szól.

Kolbenheyer kommentpolitikája