Sajnos nem lehet ezt kétségbe vonni. Ezek a matricázók bizony valószínűleg magyarok voltak. Pedig nem lehetünk büszkék rájuk. Ők maguk sem lehettek túl büszkék. Akik egy nyolcvanhárom éves öreg tanárnőtől megijednek, azok nem komoly nácik.

Vajon Te, kedves Olvasó, kikkel tartasz? Azokkal, akik honfitársaikat feltételezett származásuk vagy vallásuk alapján ki akarnak taszítani a nemzetből? Vagy azokkal, akik ilyet - nem csinálnak?

Nem kell szeretni Heller Ágnest, és mikor Tatár György (ajaj, még egy zsidó) az ÉS-ben kiosztotta György Pétert, a megsemmisítő kritika ("lényegi értelemben nem szerző") minden betűjét élveztem. Mégis, bármi rosszat (vagy jót!) halljak vagy olvassak róluk, tőlük, afelől nincs kétségem, hogy ők nem kérdőjelezik meg honfitársaik nemzeti hovatartozását.

Ez ugyanis a hazafiságnak egy rémesen alacsony szintje. Olyan alacsony szintje, ahol ezek a honfitársaink saját nemzetüket támadták meg. Nem vagyok büszke rá, hogy magyarok.

Te, Olvasó, hogy állsz ezzel? Te talán büszke vagy rájuk, hogy vették az irdatlan bátorságot, és egy kétcentis plakátot kiragasztottak? Vagy éppen megveted őket, mint mi? Esetleg bizonytalan vagy? Gyere el, még van időd délután ötig, hogy ideérj, az ELTE D épületének Nagyelőadójába, az ELTE Angol-Amerikai Intézete által szervezett "Párbeszéd a diszkriminációról és a toleranciáról" című beszélgetésre és demonstrációra. Itt fog kiderülni, hogyan lép át a nemzet azokon, akik gyűlölettel gyengítik.