A legfrissebb cikkek

Nincs megjeleníthető elem

Kapcsolat


Friss topikok

Statisztikák

Címkék

alkotmány (20) állam (6) állambiztonság (10) állambiztonságis jelen (6) arab (9) atom (7) a mennyei birodalomban (6) bajnai gordon (10) biológia (16) bíróság (6) bkv (7) budapest (10) cigány (86) demokrácia (87) diszkrimináció (6) egyház (6) ensz (8) erkölcs (6) eu (28) európa (7) evolúció (10) fantasy (9) fasizmus (6) fidesz (148) foci (6) gay (17) gay pride (12) gáza (14) gazdaság (19) google (6) gyász (7) gyurcsány (49) hamasz (13) hitler (8) holokauszt (12) hülyeség (6) humor (9) index (10) internet (9) irán (21) iszlám (6) izrael (39) jared diamond (6) jézus (10) jobbik (73) jog (8) kádár (7) katolikus egyház (7) kdnp (10) keresztény (12) kereszténység (11) kína (11) kolbenheyer ír (162) kolbenheyer olvas (233) kommunizmus (14) környezetvédelem (6) közélet (9) közgazdaságtan (26) krimi (17) külpolitika (20) kultúra (25) liberalizmus (13) lmp (9) magyar (15) magyarország (140) magyar gárda (9) magyar hírlap (6) martin (6) mdf (12) meleg (13) mongol (18) mszp (62) náci (51) nacionalizmus (10) németország (11) nemzet (32) nemzetbiztonság (8) nyelvészet (6) obama (21) oktatás (11) orbán (56) oroszország (8) összeesküvés (6) őstörténet (6) palesztin (15) politika (215) pszichológia (14) rasszizmus (19) regény (27) reggel (67) rendőr (7) rendszerváltás (24) rowling (7) rükverc (11) rukverc (15) sci fi (11) sólyom lászló (11) szabadság (17) szdsz (20) szeretet (6) szlovákia (11) társadalom (69) tech (7) terrorizmus (8) több fényt a kdnp be (8) történelem (155) tudomány (8) tüntetés (6) usa (47) választások (34) választás 2010 (44) vallás (14) válság (11) varga e tamás (6) vendégpost (11) világ (14) voks10 (26) vona gábor (7) zene (12) zsidó (48) Címkefelhő

Designerünk

Legutolsó kommentek

Nincs megjeleníthető elem

Kolbenheyer olvas CXXVI.: Az első globalizátor

2013.04.27. 07:00 kolbenheyer

1493.jpgCharles C. Mann 1491 című könyve, amit két hete ismertettem, annyira tetszett, hogy rögtön nekiláttam a folytatásnak. Ez az 1493 címet viseli (New York, Knopf, 2011): ahogy az előző a prekolumbiánus Amerikáról szólt, úgy ez utóbbi a posztkolumbiánus világról. Mann most is a legjobb tudományos ismeretterjesztő hagyományokat követi: konkrét helyszínektől, személyektől, eseményektől jut el újra és újra a könyv alaptéziséig. Jó ötszáz éve ugyanis valóban korszakalkotó esemény történt, Kolumbusz, az első globalizátor, olyan hálózatot teremtett a világ különböző részei között, ami nem egyszerűen az ötletek, de maguk az élőlények addig nem tapasztalt mértékű és gyorsaságú cseréjéhez vezetett (ez lenne a „kolumbuszi csere”; az angol szakkifejezés – Columbian Exchange – hivatalos fordítását nem lelem). Az új korszaknak nem csak az emberiség történetében van jelentősége. Mann a földtörténeti korszakmegjelölések mintájára homogenocénnek nevezi az azóta eltelt időt, mert egyik legalapvetőbb, de nem kellően reflektált jellegzetessége a világ élővilágának teljes keveredése, homogenizálódása, melynek csak egy, még ha oly jelentős példája is a Homo sapiens mozgása. A következőkben e nagyszabású csere két tájékáról, az atlanti és a pacifikus kapcsolatokról, illetve az egész folyamat beláthatatlan, ám számításba veendő következményeiről lesz szó.

Az már az 1491-ből is kiderült, hogy a csere első, és legtragikusabb csomagja az amerikai őslakosok zömét kiirtó mikrobák Európából Amerikába szállítása volt. Ez rögtön kiegészült az afrikai betegségek átszállításával: az első afroamerikai Cortez szolgája-barátja, Juan Garrido volt. Utóbbiak azután nem csak az őslakosságot pusztították tovább, de jó darabig a tömeges európai letelepedést is megakadályozták, legalábbis a melegebb zónákban. Pont ott, ahol az európaiak számára oly vonzó, mert egyedül profitképes mezőgazdasági luxuscikkek (leginkább a cukor) termeszthető. Csakis a fizetett munkaerő elérhetetlensége tette a kényszerített munkát nyereségessé. Ennek eredménye volt az afrikai rabszolgaság importja, melynek próbaterepéül az afrikai partvidék portugálok gyarmatosította szigetei szolgáltak. Egészen a 19. század nagy kivándorlási hullámáig Amerika lakossága inkább fekete volt, mint fehér! Ráadásul a fehérek nagyarányú halálozása azt is eredményezte, hogy az ültetvények tulajdonosai általában Európában maradtak, csak a profitra tartottak igényt, a helyi fehér elit pedig csak erőszakkal tudta hatalmát fenntartani: a kizsákmányoló állam modellje megszületett. Ezzel szemben az afrikai betegségektől mentes Új-Angliába nem csak telepeseket exportált Európa, de a korlátozott állam ideáját és intézményeit is.

Ha beletörődünk abba, hogy a 16. századi európai gyarmatosítás nem valamiféle fejlettség, hanem egy biológiai véletlen eredménye, akkor azt is könnyebb belátni, hogy az atlanti szintérnél szinte fontosabb volt a pacifikus: itt találkozott Európa a kor legfejlettebb és leggazdagabb civilizációjával, a kínaival. Mert az amerikai nemesfém legalább fele, ha nem több, Kínába került. Ez volt ugyanis az egyetlen „európai” termék, amivel Eurázsia nyugati csücske bekapcsolódhatott a Kína, India és az iszlám világ között folyó kereskedelembe. Kínának nincsenek nemesfém-készletei, a papírpénz viszont politikai manipulációk áldozata lett: ezért volt kiéhezve az ezüstre. A következmény azonban, akárcsak Európában, nem csak gazdasági fellendülés, de infláció és társadalmi nyugtalanság is lett. Mindez nem csekély mértékben járulhatott hozzá a Ming-dinasztia bukásához és a mandzsu hódításhoz. Hasonlóan fontos szerepet játszottak az importált élelmiszernövények, főleg a kukorica és az édesburgonya, valamint az eladásra termelt dohány. Új területek művelés alá vonását tették lehetővé, a bekövetkező népességrobbanás viszont erdőirtáshoz vezetett, az árvizekhez, ami újra és újra politikai felforduláshoz.

A globalizáció homogenizáló hatását az ökológusok legalábbis gyanakodva, de inkább ellenségesen figyelik. Okkal figyelmeztetnek rá, hogy nem csak haszonnövényeket telepítünk át, de előbb-utóbb kórokozóikat is, melyek hatása kiszámíthatatlan. Ma Délkelet-Ázsia tele van brazíliai eredetű gumifákkal. Brazíliában azonban sosem voltak gumiültetvények, mivel a fa kórokozója (egy gomba) kipusztítaná a nagy tömegben együtt álló fákat. Mihelyt ez a gomba is megérkezik Ázsiába, az ottani gumierdőknek vége, pedig sok helyen már ezek helyettesítik a természetes erdőtakarót. A veszély reális, de nem világos a megoldás. Az iparosodás három alapanyaga közül a fosszilis tüzelőanyagok és a vas Európában is megtalálható bányakincs. A gumi csak a trópusi fákból nyerhető ki (a műgumi ma sem tökéletes versenytárs). Jobb volt, amikor az Amazonas őserdeiben vágták ki a gumifákat? Mert, ha analógiát keresünk, mondhatjuk, hogy a burgonyavész iszonyatos éhínséget eredményezett Írországban. De ki mondaná, hogy kár volt Európába behozni a krumplit? A paprikáskrumpli az egyik legmagyarabb étel. És a globalizáció mintapéldánya.

Kolbenheyer kommentpolitikája

Szólj hozzá!

Címkék: történelem biológia kolbenheyer olvas Kína charles c. mann

A bejegyzés trackback címe:

https://sardobalo.blog.hu/api/trackback/id/tr445106203

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.