A legfrissebb cikkek

Nincs megjeleníthető elem

Kapcsolat


Friss topikok

Statisztikák

Címkék

alkotmány (20) állam (6) állambiztonság (10) állambiztonságis jelen (6) arab (9) atom (7) a mennyei birodalomban (6) bajnai gordon (10) biológia (16) bíróság (6) bkv (7) budapest (10) cigány (86) demokrácia (87) diszkrimináció (6) egyház (6) ensz (8) erkölcs (6) eu (28) európa (7) evolúció (10) fantasy (9) fasizmus (6) fidesz (148) foci (6) gay (17) gay pride (12) gáza (14) gazdaság (19) google (6) gyász (7) gyurcsány (49) hamasz (13) hitler (8) holokauszt (12) hülyeség (6) humor (9) index (10) internet (9) irán (21) iszlám (6) izrael (39) jared diamond (6) jézus (10) jobbik (73) jog (8) kádár (7) katolikus egyház (7) kdnp (10) keresztény (12) kereszténység (11) kína (11) kolbenheyer ír (162) kolbenheyer olvas (233) kommunizmus (14) környezetvédelem (6) közélet (9) közgazdaságtan (26) krimi (17) külpolitika (20) kultúra (25) liberalizmus (13) lmp (9) magyar (15) magyarország (140) magyar gárda (9) magyar hírlap (6) martin (6) mdf (12) meleg (13) mongol (18) mszp (62) náci (51) nacionalizmus (10) németország (11) nemzet (32) nemzetbiztonság (8) nyelvészet (6) obama (21) oktatás (11) orbán (56) oroszország (8) összeesküvés (6) őstörténet (6) palesztin (15) politika (215) pszichológia (14) rasszizmus (19) regény (27) reggel (67) rendőr (7) rendszerváltás (24) rowling (7) rükverc (11) rukverc (15) sci fi (11) sólyom lászló (11) szabadság (17) szdsz (20) szeretet (6) szlovákia (11) társadalom (69) tech (7) terrorizmus (8) több fényt a kdnp be (8) történelem (155) tudomány (8) tüntetés (6) usa (47) választások (34) választás 2010 (44) vallás (14) válság (11) varga e tamás (6) vendégpost (11) világ (14) voks10 (26) vona gábor (7) zene (12) zsidó (48) Címkefelhő

Designerünk

Legutolsó kommentek

Nincs megjeleníthető elem

Kolbenheyer olvas CXXXV.: Az örök zsidó

2013.08.31. 07:00 kolbenheyer

schubert.jpgA Beck kiadó zsebkönyvsorozatában (Beck Wissen) az a zseniális, hogy százegynéhány oldalon ragadják meg egy-egy téma lényegét a legnaprakészebb tudományos szintézis szellemében. Ehhez a bravúrhoz ügyes témaválasztás és elegáns megközelítés kell. Hát ez nem sikerült Kurt Schubertnek Jüdische Geschichte (Zsidó történelem; München, Beck, 1995) című kötetével. Joggal, de mégis bosszantó módon szabadkozik az előszóban, hogy ez a téma túl nagy, túl definiálatlan, túl sok fajta szaktudást igényelne. Így van, ezért kellett volna szűkebbre szabni, mint ahogy azt egyébként meg is teszi a szerző, csak éppen következetlenül. Pedig a részletek itt is érdekesek, a példaszerűen bemutatott sorsok lenyűgözőek, legyen szó középkori vérvádakról, a muzulmán Spanyolország zsidó nagyurairól, a koraújkor önjelölt zsidó messiásairól vagy a 19. századi német udvari zsidókról. Mindegyik megérdemelne egy külön kötetet, és Schubert alkalmasnak tűnik bármelyik megírására, ezért még bosszantóbb, hogy ehelyett egy a kezünkben szétmálló fejes salátát kapunk, ahol a levelek lehántása után csak egy használhatatlan torzsát találunk. Hol és miért vallott kudarcot a kötet? Nem tudjuk meg, kik a zsidók; visszafelé olvassuk a történelmet; és hiányzik a történeti beágyazottság.

Népek történetét megírni mindig képtelenség (ahogy erről legutóbb is szó volt), és csak azért nem vetkőzzük le ezt a 19. századi botorságot, mert a mai nemzetállamok léte állandóan újjáéleszti ezt a fikciót. A zsidóság esetén két dolog keveredik össze, és Schubert kísérletet sem tesz ezek szétszálazására: megírható egy kulturális tradíció története (javarészt vallástörténet), és megírható egy konfliktustörténet, a zsidóságé és a nem-zsidó többségé. A kultúrtörténet engem személy szerint kevéssé érdekel, de Schubert is lagymatagon kezeli: nem mélyed el benne nagyon, de ahhoz pont elég héber fogalmat használ, hogy a laikus számára zavaros legyen. A konfliktustörténet másképp, és rögtön többféleképpen problémás. Először is azonosítatlanok maradnak a szereplők. Ki a zsidó? Mennyiben származási kategória, mennyiben keveredtek más csoportokkal? Mi van az áttértekkel? Értem én, hogy ők technikailag már nem zsidók, de ha a konfliktusok történetét írjuk meg, akkor nem lehet ezeket a szálakat rögtön elnyisszantani. A könyv evidenciaként kezeli a zsidó nép létezését, éppen ezért fel sem merül a közösség belső kohéziójának, a másfajta vagy többes identitásoknak és a csoportokon átívelő kapcsolatrendszereknek a kérdése, legalábbis szisztematikusan nem. A reflektor rávetül valakikre, és őket úgy határozzuk meg, hogy ők azok, akikre a reflektor rávetül.

A másik nagy probléma a konfliktustörténettel, és pláne a zsidó konfliktustörténettel, hogy mesterségesen teleologikus. Minden a holokauszt felé halad. A történettudomány örök problémája, hogy a fontos események okait utólag konstruáljuk meg a múlt zajából, de ilyen súlyú eseménynél ez fokozottan van így. Ebből következően azonban a konfliktustörténet definíciószerűen lesz tragikus, hiszen a történelem (egyik) legnagyobb tragédiáját kell dramaturgiailag felépíteni. Közben nyilvánvaló, hogy több száz évvel korábban senki sem a holokauszt baljós előjelei között élt. Ha nyíltan, címmel vállalva a holokauszt kulturális gyökereinek feltárására vállalkozott volna a könyv, akkor érthető lenne, hogy a középkorból csak a vérvádak emelkednek ki, hiszen ezek átörökített toposzai alkotóelemei a mai faji antiszemitizmusnak is. De a zsidó történelem szempontjából a középkori vérvád középkori probléma, ami a saját korából magyarázandó, és hatását a saját korában kell feltárni, nem pedig egy örök gonosz erő aktuálisan felszínre törő hullámaként. Még a 19-20. század fordulójának rasszista teoretikusai esetén is óvatosan kezelném „a nácizmus előfutára” kijelentéseket, egyrészt mert a nácizmus Németországban győzött és nem Angliában vagy Franciaországban, ahol Chamberlain vagy Gobineau alkotott, másrészt kétlem, hogy a náci tömeget a teória mozgatta volna.

A harmadik problémát több szempontból már körüljártuk. A nemzeti történelem legnagyobb hibája a mesterséges szegmentálás: egy természeténél fogva egységes folyamból, „a” történelemből kiragad egy szálat egy nem jól definiált, sőt változó kontúrú keretfogalom segítségével. Zsidó állam a Második Templom lerombolása és Izrael megalakulása között nem volt (ezekről a korszakokról Schubert nem is ír), ezért zsidó történelem még kevésbé van, mint mondjuk angol. Azt akarom ezzel mondani, hogy anélkül, hogy feltárnánk, kik között és hogyan éltek a zsidók, mivel foglalkoztak, hogyan illeszkedtek a társadalmi és gazdasági rendszerekbe, nem kapunk valódi történetet. Schubert néha mintha identitásmasszázst végezne: valóban csodálatra méltó a zsidó géniusz és élni akarása, de ilyen célra ott van Leon Uris Exodus-a, szeretjük is, de most tudományt kérnénk szépen. Egy helyen, a 19. század második felének modernizációs folyamatainál szán egy-két oldalt arra, hogy miért és hogyan kerültek a zsidók az értelmiségi és polgári pályákra, de sajnos nem haladja meg a középiskolai tankönyvek mélységét. Pedig csak ennek megértésével nézhetünk szembe azzal, amire Schubert (is) joggal felszólít: a mindenkori többség felelősségével.

Kolbenheyer kommentpolitikája


2 komment

Címkék: történelem zsidó schubert kolbenheyer olvas

A bejegyzés trackback címe:

https://sardobalo.blog.hu/api/trackback/id/tr535312419

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ralf 2013.12.12. 10:56:45

Zsidó nép ugyanúgy van, ahogy magyar vagy német vagy orosz. Egyik sem vezethető vissaz közös gyökerekre (gondolj csak a kunokra, jászokra). Ami összetartja őket, a közösnek tételezett származás és a közösnek elfogadott hagyomány. Hadd javasoljak egy könyvet én is neked: Shlomo Sand: The Invention of the Jewish People. Ne tévesszen meg, hogy az antiszemita oldalak egyik kedvence, nekem a Rabbiképzőn a doktori konzulensem ajánlotta. A láényege az, hogy a történelem során sokszor alakultak ki zsidó vallású közösségek, amelyek az összzsidóság részei lettek, és őstörténetükként elfogadták az Ótestamentumot, miközben nagy biztonsággal kimutatható, hogy soha egyetlen felmenőjük nme járt a Közel-Kelet közelében sem. A legismertebbek, de korántsem az egyetlenek a kazárok.

kolbenheyer 2013.12.12. 15:37:03

Szerintem én nem mondtam ennek ellen, sőt. Csak azt hiányolom a könyvből, hogy meg sem kísérli meghatározni, mikor kit ért zsidón, és miért. Pontosan: "a történelem során sokszor alakultak ki zsidó vallású közösségek", csak erről nem sok szó esik ebben a könyvben.