Ha olyan könyvet keres a kedves Olvasó, amin tényleg, de tényleg hangosan fog röhögni, akkor megérkeztünk: Jonas Jonasson A százéves ember, aki kimászott az ablakon és eltűnt (Budapest, Athenaeum, 2013; a svéd eredeti: Hundraåringen som klev ut genom fönstret och försvann, Stockholm, Piratförlaget, 2009) című művét ajánlom. A két szálon futó cselekmény lehetetlenül vicces: a karakterek akkor is szórakoztatnak, ha semmit sem csinálnának, de folyton elképesztő kalandokba keverednek, amikről nagyon jópofa nyelven értesülünk. (Sajnos a magyar fordításról nem tudok beszámolni, valamilyen megmagyarázhatatlan oknál fogva azt képzelem, hogy a skandináv könyvek hitelesebbek németül: mindenesetre a német szöveg a rengeteg konjunktívval és névszói szerkezettel fergeteges.) Az öregek otthonából való menekülés története modern kisvárosi Felix Krull: a következmények nélkül megoldódó képtelen kalandok habkönnyű sora. Allan évszázados élettörténete pedig a svéd Forrest Gump, ahol a történelmet erősen lábszagos alulnézetből vizsgálhatjuk, kacagásunk pedig némileg komolyabbá és sötétebbé válik. De attól tartok, a helyzet- és karakterkomikum, illetve a nyelvi humor önmagában nem tartana ki több száz oldalon, ha nem ágyazódna többféle intellektuális keretbe. És ezeket felismerve kacagunk tényleg.
A két történetszál szerkesztése aprólékos mestermunka, amit elég sokáig álcáz a tartalom képtelensége: nem akarózik elhinni, hogy nem vaktában odahányt ötletsziporkát tálalnak fel nekünk. Pedig már az első oldalaktól sorakoznak az utalások, de amikor a térdig érő kőkerítésen való átmászást a Himaláján való átkeléshez hasonlítja Allan, érthető, hogy hitetlenkedünk. Ebből is következően sokáig mintha két véletlenül egybekevert történetet olvasnánk, amit csak az tart (?) egybe, hogy a százéves Allan időnként megpróbálja barátainak és ellenfeleinek elmesélni azokat a történeteket, amiket mi a másik szálon már megismertünk, vagy épp fordítva, a szenilis öreg mondatai vezetik fel a múltbéli sztorit. Mivel mind a jelenbeli krimiparódia, mind az évszázad kabaréja hihetetlen, egymást erősítő szerepük is csupa vicc. Aztán a végén a két szál összeér, pontosabban a százéves ember története elér a regény kezdőmondatáig, és csodálatosan egybeforr vele: az epilógus eseményei mindkettőt lezárják. De ennél komolyabb trükkről is szó van: a klasszikus krimiben el kell varrni a szálakat, így aztán a jelenbeli kalandozás történetét az évszázad kalandjainak fényében dekonstruálja és rekonstruálja Allan tényfeltáró vallomásában, létrehozva egy harmadik történetet, ami cseppet sem hihetőbb (vagy hihetetlenebb? belezavarodtam …), mint az eddigiek.
Milyen volt Allan szerint a 20. század? Ki tudná pontosabban, mint az, aki együtt ivott Francoval, Trumannal, Sztálinnal, Kim Ir-szennel, Maoval, Churchillel, Johnsonnal és DeGaulle-lal, hogy csak a politikusokat említsük (bár Openheimer vagy Einstein hasonmás unokatestvére is nagy figura). Az együtt italozás leginkább robbantásokkal és bombákkal függött össze, a hatalmasságok hálából vagy számításból ereszkedtek le, a következmény pedig kitüntetéstől munkatáborig bármi lehetett. Tisztára mintha erőszakos őrültek irányítanák a világot. Várjunk csak, két világháború, hidegháború, fasizmus és kommunizmus, a diagnózis akár helyesnek is tűnhet. Nagy szám, vonhatnánk meg a vállunkat, ki nem tudta ezt az elmúlt századról. Valóban, a kijelentés nem lenne túl eredeti, ezért aztán nem is hangzik el. Helyette kapunk egy rettentően szórakoztató könyvet, ahol a főhős két cselekményszálon, de ezt, azt hiszem, már meséltem. Pontosabban nem is én, hanem Allan Karlsson.
Allan Karlsson nem egyszerűen a világon végig csetlő-botló kisember, hanem a világon végig csetlő-botló svéd kisember. Olyannyira svéd, hogy a dinamithoz ért a legjobban (Nobel, ugye értik), és olyannyira, hogy senki se tudja asztal alá inni (legfeljebb egy finn, jegyzi meg egyszer, de erre nem kerül sor). És a regényből végre kiderül, amit eddig is sejthettünk, hogy a legfontosabb világtörténeti események mögött svédek állnak: a hidegháborút Allan Karlsson robbantotta ki és zárta le, mondhatni egyedül, a pontos módozatról a spoilerezés elkerülése végett nem számolok csak be. Jó, azok is svédek, akik Allant eugenikai megfontolásból kasztrálták, vagy akik egyszerű nagyképűségből (oké, plusz még politikai rövidlátásból) nem kérték el tőle az atombomba receptjét, amikor ezt olyan könnyedén átadta az amerikaiaknak és az oroszoknak is sőt a végén… opsz, most mégis spoilereztem. Svédország annyira szörnyű, hogy el kell menekülni, legalábbis Balira, mert ott süt a nap, és van korrupció meg szegénység meg erőszak. Na igen. Svédország annyira szörnyű hely, hogy ott teremnek a legszeretetreméltóbb figurák, és onnan indulnak a leghajmeresztőbb kalandok.
