Néha az ember kényszert érez arra, hogy írjon. Az eredményt látva aztán a józan ész, valamint a család és a barátok lebeszélik róla, hogy túl komolyan vegye. De arról már nem sikerül, hogy közzé is tegye. Íme.
Vigyázat, fikció! A kitalált történet szereplői is kitaláltak, mindennemű hasonlóság a valósággal a véletlen műve.

Szóval, akkor mondhatjuk, hogy titeket tulajdonképpen ez tart csak egyben. A dohány. – Kolos felháborodott kézmozdulatot tett, nagy levegőt is vett, hogy tiltakozzon, de aztán csak arra futotta, hogy belekortyoljon a sörébe és lesüsse a szemét. Ami egyenlő a beismeréssel. De kicsit előreszaladtunk. A Róma-Juve meccs annyira szar volt, hogy csak röhögni tudtak rajta, és szinte menekültek a puccos sportkocsmából, ahol a csempézett falak és a faburkolatú mennyezet minden négyzetméterére jutott egy plazmatévé. Minden boksz minden padjáról nézheted valamelyiket, Beni nyaka mégis teljesen elmerevedett, pedig juszt sem akarta nézni a meccset. Átmentek a törzshelyükre, foglaltak előre asztalt is, mert péntekenként tömve szokott lenni. Tömve is volt: az összes kopott furnérszéken, meg foszló, piros kárpitos padon ültek. Talán a tömeg miatt, vagy csak a nikotinsárga falak tették, de Beni látni vélte a vágható füstöt, ami a helyet valóban jellemezte a dohányzást kitiltó rendelet előtt. Most már persze csak az utcán cigiztek, a járókelők kerülgették a topogva, sietősen dohányzókat, a Belvárosban értelmezhetetlen öt méteres távolságról mintha senki sem hallott volna.

Beni rendelte a beherovkákat meg a házmestereket (üveges vörösborból, az hogy szerette a helyet nem jelentett olyan őrültséget, hogy megbízott volna a folyó borban), és szinte erőltette a piálást. Inkább azt, mint hogy beszélgessenek. Mert tudta, hogy Zsola megint mivel fog előjönni. Szerencsére a mellettük lévő asztalnál amerikaiak ültek, irtózatosan kövér, fehér lányok és madárcsontú, szemüveges indiai fiúk, előbbiek csak üvöltve tudtak beszélni és gurgulázva kacagni, utóbbiak csak mosolyogtak és ittak. A tulaj – kiérdemesült olimpikon, megsárgult újságkivágások a falakon és porosodó kupák a felső polcokon a pálinkásüvegek felett – elővette a gitárját, odaült az amerikaiakhoz és olasz dalokat kezdett énekelni, hogy pontosan milyen megfontolásból, azt nem lehetett tudni, de hát külföldi az is, az amcsik is kicsit meghökkentek, de nevettek tovább rendületlenül. Beni meg ivott és felejtett. Aztán valahogy abbamaradt a dalolás, óvatlanul felnézett, és látta, ahogy Zsola a poharat a kezében forgatva belekezd. – Egyszerűen nem voltam szerelmes. Nem volt érdekes. A segge tök rendben volt, meg minden, de ez kevés. Nekem kevés. Értitek. – Értették, legalábbis hümmögtek, és mindenki a lesújtó villámra várt. – Kolos, veletek akkor most mi van? – Beni fellégezett, nem ő jön, más fog izzadni.

Semmi. Azaz, minden oké, szóval megvagyunk, ja. – Próbált kibújni Kolos, de Zsola nem hagyta: – De milyen volt anyádéknál? – Nála? Imádta! De komolyan, csomót beszélgettek, nem is tudom, miről, én közben elmentem ide-oda. – Ez komoly? Azért vagy vele, mert az anyádnak tetszik? – Dehogy! Csak hát nehéz, érted! Mert amúgy minden rendben, megvagyunk, nyugi van, biztonság, elmegy a barátnőivel bulizni, én meg itt vagyok veletek, igazából ez tök okés, nem? – Neked ez okés? Nem vágysz másra? Mi is van azzal a csajjal, akiről múltkor …? – Ja, a dohányboltos? Hú, az nagyon kemény! Ilyen igazi bölcsész csaj. Mit csinál az ilyen egy dohányboltban? Vörös, göndör, kézfejére húzott, kötött pulcsi .. szzz – Kémia megvan? – A kémia az első alkalommal megvolt! Rendben lenne a csaj, ha akarnám! Azt kérdezi múltkor, hogy itt lakom, vagy itt dolgozom, mert hogy olyan gyakran jövök be! Mondom: is! Erre ő: én is! Na? – Hát akkor mi van?! Miért nem mész haza, mondod meg, hogy ennyi volt, te nem ezt akarod, te mást akarsz? Én nem értelek! – De hát oda járok mindennap cigiért! A következő bolt egy megállónyira van! Nem kezdhetek ki vele, mi van, ha mégse? ¬– Szóval, akkor mondhatjuk, hogy titeket tulajdonképpen ez tart csak egyben. A dohány. – Zárta le Kolos, és a szeme már Benit kereste, aki gyorsan felállt, hogy menjenek már ki elszívni egyet.

Kolbenheyer kommentpolitikája