Kapcsolat


Friss topikok

Statisztikák

Címkék

alkotmány (20) állam (6) állambiztonság (10) állambiztonságis jelen (6) arab (9) atom (7) a mennyei birodalomban (6) bajnai gordon (10) biológia (13) bíróság (6) bkv (7) budapest (10) cigány (86) demokrácia (85) diszkrimináció (6) egyház (6) ensz (8) erkölcs (6) eu (27) európa (6) evolúció (9) fantasy (8) fidesz (148) foci (6) gay (17) gay pride (12) gáza (14) gazdaság (18) gyász (7) gyurcsány (49) hamasz (13) hitler (7) holokauszt (11) hülyeség (6) humor (9) index (10) internet (9) irán (21) iszlám (6) izrael (39) jézus (10) jobbik (73) jog (7) kádár (7) katolikus egyház (6) kdnp (10) keresztény (12) kereszténység (11) kína (11) kolbenheyer ír (162) kolbenheyer olvas (232) kommunizmus (14) közélet (9) közgazdaságtan (21) krimi (16) külpolitika (20) kultúra (24) liberalizmus (13) lmp (9) magyar (15) magyarország (140) magyar gárda (9) magyar hírlap (6) martin (6) mdf (12) meleg (12) mongol (18) mszp (62) náci (50) nacionalizmus (9) németország (10) nemzet (32) nemzetbiztonság (8) obama (21) oktatás (10) orbán (55) oroszország (7) összeesküvés (6) palesztin (15) politika (208) pszichológia (8) rasszizmus (19) regény (26) reggel (67) rendőr (7) rendszerváltás (24) rowling (6) rükverc (11) rukverc (15) sci fi (11) sólyom lászló (11) szabadság (17) szdsz (20) szeretet (6) szlovákia (11) társadalom (58) tech (7) terrorizmus (8) több fényt a kdnp be (8) történelem (139) tüntetés (6) usa (43) választások (34) választás 2010 (44) vallás (14) válság (10) varga e tamás (6) vendégpost (11) világ (14) voks10 (26) vona gábor (7) zene (12) zsidó (47) Címkefelhő

Designerünk

Legutolsó kommentek

Kolbenheyer olvas CLIII.: Nehéz vas

2014.05.10. 07:00 kolbenheyer

iron-curtain-20882-20130113-95.jpgAnne Applebaum könyve, az Iron Curtain (Vasfüggöny; New York, Doubleday, 2012; az Európa Kiadó készül megjelentetni magyarul) kétségkívül fontos könyv, ahogy rengeteg méltatója is állítja, de nagyon elszánt olvasót kíván. A bő ötszáz oldal két nagy fejezetben vezet végig három közép-európai ország, Kelet-Németország, Lengyelország és Magyarország történetén 1944 és -48, majd 1948 és -56 között. A szerző rengeteg eredeti levéltári forrást, könyvtárnyi szakirodalmat (lásd a rettenetesen hosszú jegyzeteket és bibliográfiát!), valamint kortársakkal készített interjúk sorát használta fel. Mindezt eredeti nyelven, a fordításról szaktörténészek gondoskodtak (és valóban minden magyar név stimmel, az összes mellékjellel). Irigylésre méltó apparátus, és meg is van az eredménye. Ez az eredmény azonban szinte agyonnyomja az olvasót, hiszen sorban zuhognak rá az egyes résztémákhoz kapcsolódó nevek, események, fogalmak, mindez egymás után németül, lengyelül és magyarul. Annyira sok, hogy a magyar részeknél sem volt hiányérzetem, sőt, rengeteg újdonsággal találkoztam, éppen ez a gondom: megjegyezhetetlenül sokkal. De hagyjuk a nyavalygást: végre valaki feldolgozta a kommunizmus hatalomra jutásának sötét és véres történetét, kívülállóként, de egyöntetű együttérzéssel. Köszönjük.

Mivel a könyv kitűzött célja a hatalomátvétel és a teljes társadalom-átalakítás részletes és összevethető bemutatása, ezért nagy gondolati ívet ne várjunk. A Bevezetés, valamint a két nagy fejezet (Hamis hajnal, Érett sztálinizmus) kezdő és záró oldalai mégis leszögeznek valami nagyon fontosat. A kommunista hatalomátvétel megtervezett akció volt, és nem az élesedő hidegháborúra adott reakció. Sőt, éppen az ellenkezője igaz: egyértelműen Sztálin mohó terjeszkedése váltotta ki a nyugati válaszokat, és hűtötte ki végleg a két szuperhatalom viszonyát. Az pedig még érdekesebb, hogy amit sokan fordulatként állítanak be, miszerint a kezdeti demokratikus(abb) próbálkozások után a kommunisták sokkal direktebb módszereket alkalmazva építették ki diktatúrájukat, nos, ez valóban fordulat volt, csak épp másképp. Sem arról nincs tehát szó, hogy az amerikai imperializmusra reagálva alakították Közép-Európát bábállamokká, ahelyett, hogy – mint eredetileg állítólag tervezték – meghagyták volna semleges övezetnek. Épp ellenkezőleg: mindig is kommunista államokat akartak. Sem pedig arról, hogy az eredeti tervet kezdetben demokratikus álcában akarták volna letolni a lakosság torkán. Nem, ennél is érdekesebb: közvetlenül a háború után a kommunisták őszintén hitték, hogy demokratikus körülmények (ezt még pontosítom) között egyszerűen megválasztják őket, hiszen a kommunizmus ekkor népszerű(bb) volt. Ez azonban nem következett be, és ezután durvultak el a módszerek.

Természetesen az átmeneti demokrácia sem volt a szó szoros értelmében az. Applebaum állítása szerint legalább három területen a kommunisták kezdettől fogva monopolhelyzetet alakítottak ki. A rendőrség szerepe egyértelmű és elég ismert, a másik két terület pedig a rádió és az ifjúsági szervezetek. Míg újságja lehetett a polgári vagy paraszti pártoknak is, rádió mindenhol csak egy, állami volt, és kezdettől fogva kommunista irányítás alatt, még ha ezt sokszor leplezni igyekeztek is. A rádió volt a térség és a korszak mindenkihez eljutó tömegmédiuma, manipuláló hatását nem lehet eléggé túlértékelni. Hasonlóképpen a civil társadalom más szervezetei ’47-48-ig, magánvállalkozások pedig akár az ’50-es évekig is működhettek, de ifjúsági szervezet nagyon hamar csak egy lehetett. Különösen abszurd volt ez Németországban a náci diktatúra egyenszervezetei után (de Lengyelországban és Magyarországon is, gondoljunk pl. a levente-mozgalomra). A kommunisták ennek a három területnek az ellenőrzése révén képzelték el „demokratikus”, azaz csak manipulált, de nem direktben elcsalt választások általi győzelmüket. És ez nem következett be. Aztán 1948-ban Nyugatra megérkezett a Marshall-segély, a berlini blokádot nevetségessé tevő légihíd, valamint Tito marsall szakítása Sztálinnal. Ezért szigorodott mindenhol a diktatúra, épültek ki a mini-Szovjetuniók.

Applebaumot érdekli a politika, sokat megtudunk az ellenzéki politikusok heroikus és tragikus küzdelméről. De viszonylag kevéssé érdeklik az államszervezeti, sőt a gazdasági kérdések. Ehelyett viszont nagyon kimerítően (igen, sajnos a szó mindkét értelmében) beszámol a mindennapokat meghatározó jelenségekről. Ezek talán a könyv legérdekesebb fejezetei. A szocialista realizmus bekúszása a művészetekbe, az öncenzúra, sőt, a saját magukat becsapó művészek megjelenése. A szocialista várostervezés teljes kudarca, és úgy általában az új embertípus kinevelésére tett szánalmas, de valójában rettenetes következményű kísérletek. És persze az ellenállás és együttműködés formái: az ellenálló, majd megtört egyházak, a kommunisták befolyásolásának illúzióját kergető társutasok, a feszültséget oldó, de néha veszélyes viccek. A kötetet 1953 és -56 teljesen alulról jövő, szervezetlen és vezetetlen forradalmai, az emberarcú szocializmus megvalósíthatóságának ábrándja, és annak vérbe fojtása zárja. A szocializmus nem egy nemes gondolat balul elsült megvalósítása volt, hanem romboló diktatúra kezdetektől fogva. És legrombolóbb abban volt, ahogy a társadalom szövetét roncsolta. Reméljük, nem véglegesen, legalábbis a kötet kerettörténete, a lengyel nőmozgalom kétszeri (háború utáni és rendszerváltás utáni) megújulása ezzel kecsegtet.


Kolbenheyer kommentpolitikája

2 komment

Címkék: történelem magyarország kommunizmus lengyelország ndk kolbenheyer olvas applebaum

A bejegyzés trackback címe:

http://sardobalo.blog.hu/api/trackback/id/tr605888121

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

flea 2014.05.10. 16:46:29

nyavalygást.

Kemény olvasmány lehet ez. Valamikor a következő 20 évben mindenképp sort kerítek rá.