Kapcsolat


Friss topikok

Statisztikák

Címkék

alkotmány (20) állam (6) állambiztonság (10) állambiztonságis jelen (6) arab (9) atom (7) a mennyei birodalomban (6) bajnai gordon (10) biológia (13) bíróság (6) bkv (7) budapest (10) cigány (86) demokrácia (85) diszkrimináció (6) egyház (6) ensz (8) erkölcs (6) eu (27) európa (6) evolúció (9) fantasy (8) fidesz (148) foci (6) gay (17) gay pride (12) gáza (14) gazdaság (18) gyász (7) gyurcsány (49) hamasz (13) hitler (7) holokauszt (11) hülyeség (6) humor (9) index (10) internet (9) irán (21) iszlám (6) izrael (39) jézus (10) jobbik (73) jog (7) kádár (7) katolikus egyház (6) kdnp (10) keresztény (12) kereszténység (11) kína (11) kolbenheyer ír (162) kolbenheyer olvas (232) kommunizmus (14) közélet (9) közgazdaságtan (21) krimi (16) külpolitika (20) kultúra (24) liberalizmus (13) lmp (9) magyar (15) magyarország (140) magyar gárda (9) magyar hírlap (6) martin (6) mdf (12) meleg (12) mongol (18) mszp (62) náci (50) nacionalizmus (9) németország (10) nemzet (32) nemzetbiztonság (8) obama (21) oktatás (10) orbán (55) oroszország (7) összeesküvés (6) palesztin (15) politika (208) pszichológia (8) rasszizmus (19) regény (26) reggel (67) rendőr (7) rendszerváltás (24) rowling (6) rukverc (15) rükverc (11) sci fi (11) sólyom lászló (11) szabadság (17) szdsz (20) szeretet (6) szlovákia (11) társadalom (58) tech (7) terrorizmus (8) több fényt a kdnp be (8) történelem (139) tüntetés (6) usa (43) választások (34) választás 2010 (44) vallás (14) válság (10) varga e tamás (6) vendégpost (11) világ (14) voks10 (26) vona gábor (7) zene (12) zsidó (47) Címkefelhő

Designerünk

Kolbenheyer olvas CLVII.: Sárga irigység

2014.08.30. 07:00 kolbenheyer

goetz-aly-cover.jpgHa valaki korszakalkotó könyvet ír, könnyen úgy jár, hogy a finnyás olvasó a többi művét már nem találja annyira érdekesnek. Valami ilyesmit éreztem Götz Aly Warum die Deutschen? Warum die Juden? (Miért a németek? Miért a zsidók?; Frankfurt, Fischer, 2012) című könyve után, ami persze nem is akarta felülmúlni a Hitler népállamá-t. Az összevetés más szempontból is méltánytalan: a Warum die Deutschen? nem eredeti levéltári kutatásokra alapuló könyv, hanem a rendelkezésre álló források és értelmezések felhasználásával készült, kissé hosszúra nyúlt történeti esszé, amit a szerző saját felmenőinek személyes napló- és levélrészleteivel illusztrál. Ha önmagában nézzük tehát, nagyon is izgalmas kísérletről van szó: megmagyarázni azt, hogy miért németek, és miért zsidók ellen követték el a holokausztot, mindezt az antiszemitizmus 1800-tól kezdődő történetébe ágyazva. A kérdés persze eleve túlzás, hiszen Aly elég jó történész ahhoz, hogy tudja, és hangsúlyozza is, hogy a történelemben lehetőségek vannak csak, és nem szükségszerűségek. Így aztán az esszé inkább az alcímről szól (Egyenlőség, irigység és fajgyűlölet), gondolatmenetében pedig erősen rímel Ungváry legutóbb ismertetett könyvére. Aly tehát elsősorban a társadalmi mobilitás gerjesztette irigységgel és a kollektivista gondolkodás elterjedésével magyarázza az antiszemitizmus térnyerését, és figyelmeztet a hagyományos történeti narratívák esetlegességére.

Az európai köztudat gyakran megfeledkezik a zsidóság évszázados jogfosztásáról, pedig a 19. század történései csak ennek a fényében értelmezhetők. Mert a jogi kötöttségek elhárítása tette lehetővé a zsidóság páratlan társadalmi emelkedését. A sors fintora, hogy a zsidóság átlagosan gyorsabban és sikeresebben reagált a megváltozott körülményekre, amiben óriási szerepe volt a vallással szorosan összefüggő iskolázottsági előnynek és a jogfosztottságból fakadó alkalmazkodási kényszernek. Ennek megfelelően a zsidóság általában egy generáció alatt megtette azt a társadalmi ugrást, ami a többségi, keresztény németek számára általában csak két-három generáció alatt volt teljesíthető. Ebből és a polgári társadalomra alapvetően jellemző versenyhelyzetből fakad az az irigység, ami a zsidók „túlzott térnyerését” vélte minden bajok okozójának. Ráadásul a gyors alkalmazkodás a kapitalizmushoz ahhoz is vezetett, hogy a keresztény többséghez tartozó vesztesek gyakran láttak zsidókat a győztes pozíciókban, sőt esetleg konkrétan kudarcuk okozójaként. Ennél is szomorúbb az, hogy amikor a nem-zsidó csoportok látványosan és jól mérhetően kezdtek felzárkózni (főleg a weimari köztársaság idején, a javuló állami oktatás miatt), akkor az irigység nem csökkent, hanem nőtt: az érintkezés, az összehasonlítás sokkal könnyebbé vált. Bármit tettek hát a zsidók, tökéletes bűnbakok voltak.

Az irigység kivetítését nagyban megkönnyítette, hogy bár a 19. század eleje a liberális forradalmak kora (is) volt, a század egésze végső soron a nacionalista és a szocialista, azaz mindenképpen kollektivista eszmék elterjedésének tanúja lett. Utóbbi kettő aztán a század utolsó harmadára kezdett össze is fonódni. A nemzeti közösségen belüli egyenlőség a francia forradalom óta alapvető követelés, de míg akkor ezen alapvetően a törvény előtti egyenlőséget értették, a 19. században ez átitatódott a szociális egyenlőség álmával. Ez automatikusan ellenségessé, de legalábbis közömbössé tesz az idegenként definiált egyének irányában. Nem kellett mindenkinek aktív antiszemitának lennie ahhoz, hogy eltűrje az 1933 utáni újbóli jogfosztást (és már előtte a rasszista uszítást), elég volt, ha úgy vélte, ez egy másik, idegen, magát nyilván megvédeni képes, hiszen oly sikeres közösség ügye. Ez a kollektivizmus aláássa az egyén életének, méltóságának, szabadságának értékébe vetett hitet, és erkölcsileg oda zülleszt, hogy egy egész társadalom válik bűnrészessé közömbössége miatt. Ugyanakkor kényelmes védelmet biztosít az egyéni kudarcok okainak feltárása ellen: a feltételezett közösségi hátrány, és a másik „közösség” feltételezett előnye mindenre kellő magyarázatul szolgál.

Talán már az eddig elmondottak is sejtetik, hogy a hagyományos, leegyszerűsített történelemszemlélet, legyen az nemzeti vagy baloldali retorikájú, több ponton meghamisítja a múltat. Az ugyanis legjobb szándékaink ellenére sem osztható fel egyszerűen progresszív és reakciós személyekre és törekvésekre, pontosabban felosztható, de a hozzájuk kapcsolt értékítéletek önbecsapáson alapulnak. Mert a nacionalizmus német földön kezdettől fogva antiszemita volt, és az 1848-as panteon hőseinek kijelentései ebben a kérdésben hátborzongatóak. A bismarcki, reakciós és imperialista császárság sokkal toleránsabb volt e tekintetben (Romániában 1918-ban, a különbékében kényszerítették ki a zsidók egyenjogúsítását!), mint nép-nemzeti ellenzéke. A német munkásmozgalom nem volt antiszemita, de közömbössége a kérdésben könnyűvé tette a szavazók számára az átjárást a nacionalista és az internacionalista szocializmus között. Mert a nácik tömegtámogatással kerültek hatalomba és tömegtámogatással maradtak ott. Ebben nagy szerepe volt nacionalista és szociális kollektivizmusuknak, amely az első világháború és a világválság dupla sokkja által felerősített társadalmi mobilitási félelmek és irigység természetes bűnbakját, a zsidóságot tette meg első számú közellenséggé.

Kolbenheyer kommentpolitikája

2 komment

Címkék: történelem németország náci zsidó antiszemitizmus kolbenheyer olvas aly

A bejegyzés trackback címe:

http://sardobalo.blog.hu/api/trackback/id/tr26179010

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Frenkel Péter 2014.09.05. 20:20:05

Van magyar fordítása a könyvnek?