A legfrissebb cikkek

Nincs megjeleníthető elem

Kapcsolat


Friss topikok

Statisztikák

Címkék

alkotmány (20) állam (6) állambiztonság (10) állambiztonságis jelen (6) arab (9) atom (7) a mennyei birodalomban (6) bajnai gordon (10) biológia (16) bíróság (6) bkv (7) budapest (10) cigány (86) demokrácia (87) diszkrimináció (6) egyház (6) ensz (8) erkölcs (6) eu (28) európa (7) evolúció (10) fantasy (9) fasizmus (6) fidesz (148) foci (6) gay (17) gay pride (12) gáza (14) gazdaság (19) google (6) gyász (7) gyurcsány (49) hamasz (13) hitler (8) holokauszt (12) hülyeség (6) humor (9) index (10) internet (9) irán (21) iszlám (6) izrael (39) jared diamond (6) jézus (10) jobbik (73) jog (8) kádár (7) katolikus egyház (7) kdnp (10) keresztény (12) kereszténység (11) kína (11) kolbenheyer ír (162) kolbenheyer olvas (233) kommunizmus (14) környezetvédelem (6) közélet (9) közgazdaságtan (26) krimi (17) külpolitika (20) kultúra (25) liberalizmus (13) lmp (9) magyar (15) magyarország (140) magyar gárda (9) magyar hírlap (6) martin (6) mdf (12) meleg (13) mongol (18) mszp (62) náci (51) nacionalizmus (10) németország (11) nemzet (32) nemzetbiztonság (8) nyelvészet (6) obama (21) oktatás (11) orbán (56) oroszország (8) összeesküvés (6) őstörténet (6) palesztin (15) politika (215) pszichológia (14) rasszizmus (19) regény (27) reggel (67) rendőr (7) rendszerváltás (24) rowling (7) rükverc (11) rukverc (15) sci fi (11) sólyom lászló (11) szabadság (17) szdsz (20) szeretet (6) szlovákia (11) társadalom (69) tech (7) terrorizmus (8) több fényt a kdnp be (8) történelem (155) tudomány (8) tüntetés (6) usa (47) választások (34) választás 2010 (44) vallás (14) válság (11) varga e tamás (6) vendégpost (11) világ (14) voks10 (26) vona gábor (7) zene (12) zsidó (48) Címkefelhő

Designerünk

Legutolsó kommentek

Nincs megjeleníthető elem

Kolbenheyer olvas CLXV.: Lájkolnám, ha lájkolnának

2014.12.20. 07:00 kolbenheyer

SOCIAL1688x2550.jpgRég olvastam ilyen lassan, sok kihagyással tudományos ismeretterjesztő könyvet, mint Matthew D. Lieberman Social (Társas; New York, Crown, 2013) című művét. Pedig a téma és a következtetések érdekesek, és az sem volt utolsó, hogy ha bárki kérdezte, mit olvasok, lazán odavethettem, hogy neuropszichológiát. Lieberman igyekszik a laikusok számára is mindent érthetővé tenni, ennek örömteli következménye, hogy nagyon világos a könyv szerkezete, az elején felvázolja, melyik fejezet miről fog szólni, minden fejezet végén összegzi a tanulságot és átvezet a következő témára, majd a neurológiai részek végén és az egész könyv befejezésekor még egyszer összefoglal mindent. A másik következmény viszont az, hogy mindig részletesen elmondja, az adott kísérletnél az agy melyik régióját vizsgálták, sőt ezt rajzon is bemutatja, milyen eszközt használtak, és miért. Persze, ha mindezt nem tenné, bizonyára hiteltelenebbé is válna, de engem, hiába igyekszem, teljesen hidegen hagy a dorzomediális prefrontális kortex. De mi is az érdekes téma és következtetések? Lieberman szerint az emberi agy legfőbb feladata, amire az evolúció kialakította, a társas kapcsolataink kezelése. A könyv szépen végigvezet a „társas fájdalom”, a „gondolatolvasó rendszer” és a „trójai személyiség” vizsgálatán, majd megpróbál a kutatási eredményekből hasznosítható jó tanácsokat gyúrni. Tegyük mi is ezt.

A „társas fájdalomra”, pl. szerelmi csalódásra gyakran alkalmazzuk metaforikusan a fizikai fájdalom nyelvezetét: „összetörte a szívem”. Lieberman bebizonyítja, hogy szó sincs metaforáról, az agy mindkét fájdalmat nagyon hasonlóan érzékeli. Sőt, az is bizonyított, hogy az aszpirin a lélek bajait is tompítja, nem csak a fejfájást. Mivel a fájdalom a veszély elkerülésének létfontosságú és nagyon ősi mechanizmusa, a „társas” és a fizikai fájdalom agyi hasonlósága csak azt jelentheti, hogy az ember, sőt szinte valamennyi emlős számára a társas kapcsolatok elvesztése hatalmas veszély. Agyunk már születésünkkor is nagy, alig fér ki a szülőcsatornán, de még így is éretlen, csak a szülői gondoskodás tartja a csecsemőt életben. Társas kapcsolat nélkül nincs élet. Míg tehát a fájdalomérzet közös emlős sajátosság, „gondolatolvasó rendszerrel” csak az ember rendelkezik. Egyrészt agyunk tükör-neuronjai reprodukálják az érzékszerveinkkel felfogott cselekményekhez kapcsolt érzéseket: amikor látom, hogy valaki a ceruzáért nyúl, agyam automatikusan megmutatja, mit is érezhet közben. Másrészt viszont egy külön rendszer próbálja kitalálni a hozzákapcsolt szándékot. Ez annyira nehéz, de ugyanakkor fontos feladat, hogy agyunk ezt „gyakorolja”, amikor csak teheti: ha épp nem csinálunk semmit, „mentalizálunk”. Emiatt persze ott is szándékot sejtünk, ahol nincs: az élettelen világot is sokszor akarattal rendelkező cselekvőként látjuk.

Ez eddig is érdekes, de nem megy nagyon szembe a máshol olvasottakkal. Valójában a következő gondolatmenet sem, de mégis meghökkentő, mondhatnánk szinte sértő. Lieberman szerint a személyiségünk, az öntudatunk nem az, aminek látszik. Kultúránk szerves része, hogy az egyéniség érték, önmagunk megismerése fontos feladat, a befelé fordulás nemes tevékenység. De mi van, ha mindez trójai faló? Ha jobban belegondolunk, személyiségünk a legkevésbé sem személyes: értékeink, hitünk éppen hogy olyasmi, amin osztozunk másokkal. A személyiség annak az agyi mechanizmusa, ahogy a csoport értékeit és érdekeit internalizáljuk, és önérdekünk érvényesítése elé helyezzük. Ezt a legjobban az identitás kialakulása közben figyelhetjük meg: személyiségünk leginkább kamaszkorunkban alakul. Hogyan alkotja meg egy kamasz önmagát? Leginkább, sőt teljesen megszállottan a többiek, főleg a kortársak ítéletei alapján. Milyennek látják, mit gondolnak róla, mit várnak el tőle, hogy lesz közkedvelt, hogy kerülheti el a nevetségességet, ezek a kamaszkor (és csekélyebb mértékben, de az egész élet) fő kérdései. Ugyanígy az önuralom képessége, amiről azt hihetnénk, hogy személyes céljainknak eszköze, hiszen segítségével nyomjuk el állatias impulzivitásunkat, nem más, mint a csoporthoz való alkalmazkodás eszköze.

Mi következik mindebből? Ha agyunk mérete és bonyolultsága elsősorban társas kompetenciáinkat szolgálja, vegyük ezt jobban figyelembe. Mivel a könyv itt hagyja el a természettudomány szilárd talaját, és merészkedik át a társadalommérnökség ingoványába, Lieberman inkább csak jó szándékú ötleteket sorol fel. A munka- és lakóhely kevéssé veszi figyelembe, hogy társas életre, kapcsolatokra, elismerésre, sőt az egymásról való gondoskodás lehetőségére vágyunk. Az iskola úgy tesz, mintha agyunk csupán egy hatalmas kognitív számítógép lenne, pedig elsősorban, és főleg kamaszkorban, mentalizál. A társas kompetenciák ráadásul nagyon hasznosak az életben, mérhetően növelik az egyéni boldogságot, és ezen keresztül a társadalmi hasznosságot. További kutatások és kísérletek talán azt is megmutathatják, pontosan hogyan alakítsuk át életünk tereit ahhoz, hogy jobban megfeleljen társas agyunknak. Vannak véletlenszerű jó példák. Az internet kezdetben kifejezetten rombolta társas kapcsolatainkat, míg a Zuckerberg gyereknek szerelmi bánata nem támadt.

Kolbenheyer kommentpolitikája

Szólj hozzá!

Címkék: agy biológia pszichológia kolbenheyer olvas lieberman

A bejegyzés trackback címe:

https://sardobalo.blog.hu/api/trackback/id/tr256746485

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.