Ian Morris Why the West Rules – For Now című könyvét (Miért a Nyugat uralkodik – egyelőre; New York, Farrar, Straus & Giroux, 2010) sokan dicsérték, ezért olvastam el. Köztük Niall Ferguson, aki szerint Morris olyasmit tett le az asztalra, amire a fizikusok régóta várnak: a nagy egyesített elméletet. A címben feltett kérdést már többen próbálták megválaszolni (maga Ferguson, Diamond, Acemoglu és Robinson, valamint Mokyr), de Morris könyve valóban egyedi abból a szempontból, hogy a Nyugat és a Kelet összevetését megpróbálja számszerűsíteni. Alkotott egy társadalmi fejlettségi indexet négy alkotórészből: az átlagos energiafogyasztásból, a városiasodottságból, az információáramlásból és a katonai erőből. Az indexet grafikonon ábrázolva az derül ki, hogy a Nyugat az élelemtermelés megindulásától kezdve vezetett, ám ezt a vezető szerepét kb. 500 és 1700 között átengedte a Keletnek. Morris azt ígéri, megmutatja, miért volt ez így, és hogy mi következik mindebből a jövőre nézve. Az eredmény egészen zavarba ejtő: a könyv nagy része rettenetesen érdekes, miközben a magyarázónak szánt részek meghökkentően egyszerűek, az index számítása pedig felháborítóan tautologikus.
A könyv nagy része lenyűgöző történelmi panoráma. Ha valaha történelem tankönyvet kellene írnom, a világtörténelmet így szeretném megkomponálni. Mert Morris valóban szinkron történelmet ír, folyamatosan összevetve és egyenlő súllyal bemutatva a Nyugat és a Kelet történetét. És hogy mi a Nyugat és a Kelet? A könyv ezt is elegáns hanyagsággal kezeli. A Nyugat a termékeny félholdon kialakult élelemtermelő kultúra, és annak mindenkori leszármazottai: tehát az ókori Mezopotámia és Egyiptom, majd a Mediterráneum, aztán a középkori arab világ és a keresztény európai perifériája, aztán újra a mediterrán európai, végül az atlanti centrum. A Kelet egyszerűbb, mert centruma nem vándorolt, csak bővült: a Sárga-folyó völgyében kialakult élelemtermelő kultúra, majd a változó határú Kína. Tulajdonképpen logikus, de azért a mindenkori centrum meghatározása némileg önkényes. Az Oszmán Birodalom történelmi rehabilitálása pl. talán ilyen mértékben túlzás. Külön érdekes, hogy Morris régész lévén az emberré válással indít, így a homo sapiens előtti emberfajtákról is részletesen beszámol. Hogy aztán az orrunk alá dörgölje, hogy mindez mit sem számít, hiszen a mai ember tabula rasa-t csinált (khm, valószínűleg kiirtotta rokonait).
De mi derül ki mindebből? Meglepően kevés. Mármint ha oksági magyarázatra vágyunk. Mert amúgy nagyszerű az éghajlatváltozások rendszerszerű beépítése a történelembe, és igazán meggyőző az ún. óvilági cserék elmélete. Kolumbuszi cserének az Amerika felfedezése után a kontinensek élővilága közti kapcsolatot nevezzük – első lépésként az Amerikába hurcolt európai kórokozókat. Ennek mintájára nevezi Morris óvilági cserének a nyugati és a keleti kultúrkör növekedése miatt bekövetkezett érintkezéseket, és az ezek nyomában járó járványokat mindkét civilizációs centrumban. De arra a kérdésre, hogy miért a Nyugat vezet, már kevésbé eredeti választ kapunk. Először azt, hogy azért, mert hamarabb kezdett élelmet termelni, hiszen véletlenül bővebben állt rendelkezésre háziasítható vadnövény és -állat. Hihető, de Diamond könyve óta nem újdonság. Aztán, hogy a Földközi-tenger olyan olcsó szállítási hálózatot jelentett, ami Keleten nincs. Végül, hogy a tenger- és széláramlatok miatt egyszerűbb volt felfedezni Amerikát, az atlanti gazdaság pedig a fejlődés motorja lett. Mindez nyilván igaz, de fájóan determinisztikus. Azt pedig direkt hagytam a végére, hogy akkor miért vezet egy darabig a Kelet: mert a Nyugat magasabbról zuhant a második óvilági csere után, és Kína a nagy csatornával saját Földközi-tengert kapott. Hm.
Mindez azonban még rendben lenne. Ami nincs, az a fejlettségi index. Négy eleme van, mert mondjon valaki jobbat. Mindegyik maximuma a jelenben 250 pont. Hogy miért egyforma súllyal esnek most latba, az a homályban marad. Ami azért különösen idegesítő, mert három tényező (városiasodottság, információáramlás, katonai erő) igazából csak a 20. században ad hozzá az indexhez, addig egészen apró számok, és valójában csak az energiafelhasználást vetjük össze. Mivel a másik három végül is ebből következik, ez nem is baj, de akkor miért bohóckodunk. Mert azt, hogy a mai amerikai katonai erő 250 pont, és ebből visszafelé megbecsüljük mondjuk a római légiók erejét, nem tudom másnak nevezni. Az információáramlást legalább a mindenkori írástudásból próbálja meg kiszámolni. Ott nem is a becsléssel van bajom, mert hogy lehetne másképp, hanem azzal, hogy mit vetünk össze mivel. Mi a mindenkori Nyugat és Kelet, mekkora kiterjedésű? A városiasodottságnál eleve mindenkori legnagyobb városokat veti össze. Tessék?! Mit mutat, hogy ma Tokió jóval nagyobb, mint New York? Úgy értem a két ország statisztikai hivatalának eltérő módszertanán túl. Még súlyosabb ez a kérdés a valóban számító energiafelhasználásnál. Mert mit jelent, ha összevetem Róma és Csangan lakóinak átlagos energiafelhasználását? Reprezentatívak? Milyen értelemben? A legárulkodóbb, hogy Morris úgy védi módszerét, hogy átrajzolja a grafikonokat 10 és 20%-os hibahatárokkal, majd az eredményekre fölényesen rámutat: lám ez lehetetlen, hiszen ekkor és ekkor a Nyugat/Kelet nem lehetett ilyen fejlett/fejletlen. Tehát a grafikon azért jó, mert jó. Ilyen egyesített elméletet én is tudok.
Kolbenheyer olvas CLXXXV.: Az egyesített elmélet tündöklése és bukása
2015.10.10. 07:00 kolbenheyer
Szólj hozzá!
Címkék: történelem nyugat morris kolbenheyer olvas
A bejegyzés trackback címe:
https://sardobalo.blog.hu/api/trackback/id/tr657736868
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.