Yuval Harari jeruzsálemi történészt Jared Diamond művei inspirálták Sapiens című könyvének (Budapest, Animus, 2015; a 2011-es héber eredetiből a szerző angol fordításában: New York, Harper, 2014) megírására. A célkitűzés azonban még ambiciózusabb: az emberiség (pontosabban a Homo sapiens, de erről még később) teljes történelmének felvázolása, és egyben a jövő lehetőségeinek feltárása a történelem értelmére való rákérdezéssel együtt. Igazat kell adni a kritikusoknak, hogy ez eleve lehetetlen vállalkozás, ami elkerülhetetlen hibákhoz vezet, de igaza van a lelkesedőknek is, hogy ilyen célkitűzés megér minden kockázatot. A leegyszerűsítő általánosságokat ezért nem fogom felsorolni, és nem azért, mert az amúgy tényleg lehengerlően szellemes próza az olvasót könnyen átlendíti ezeken, hanem mert mégsem ezeken áll vagy bukik a könyv. Hanem a kérdésfeltevéseken, amik akkor is megérnék az elolvasását, ha teljesen hamis válaszokat kínálna rájuk, de nem ezt teszi. A kérdés pedig az, hogy hogyan hódította meg az ember a Földet, hogy tartós lesz-e az uralma, és egyáltalán mi ennek az uralomnak az értelme, célja.

Harari az emberiség történelmét három forradalommal korszakolja: a kognitív, a mezőgazdasági és a tudományos forradalommal. A kognitív forradalom emelte ki a Homo sapiens-t az emberszabásúak talán érdekes, de nem túl jelentőségteljes sorából. Forradalomnak azért nevezhető, mert az élővilág más tagjaira is jellemző mentális készségek ugrásszerűen alakultak át (legalábbis így utólag, a pontos időrend ismeretének hiányában úgy tűnik). A Homo sapiens hatékonyabban kezdett kommunikálni, ezzel sokkal szervezettebb csoportokat tudott létrehozni. Ez nem egyszerűen az emberi nyelv megjelenését jelenti, hanem a közös mítoszokét: Harari így nevez minden, a fizikai valóságtól független képzetet és intézményt, ami lehetővé teszi az egymást nem ismerő tagokból álló, nagy létszámú csoportok létrehozását és működtetését. Nem csak a vallások hittételi tartoznak ide, de a gazdaságot működtető pénz és hitel fogalma, vagy a társadalom és az állam létét lehetővé tevő jogelvek is. Amikor a jövőbeli megtérülés reményében kezdünk tevékenységbe (hitel), vagy amikor az emberek elidegeníthetetlen jogairól és természet adta egyenlőségéről beszélünk, ilyen közös mítoszokra hagyatkozunk: mindezek a fizikai (vagy inkább biológiai) valóságban nem léteznek, mégis elég erősek a világunk működtetéséhez.

A mezőgazdasági forradalom emiatt a hatékonyság miatt mehetett végbe. Eredménye kétségtelen: az emberiség, sőt domesztikált növényei és állatai a Föld uraivá váltak, legalábbis ami a létszámukat és ebből is következően a másokra gyakorolt hatásukat illeti. Mert az uralomnak azért súlyos árnyoldalai is vannak. A Homo sapiens nem az egyetlen emberi faj volt: unokatestvérei kihalásának okáról nincs biztos tudásunk, de kézenfekvőnek tűnik, hogy minimálisan a hatékonyabb csoportszervezésből fakadó előnyök, de akár a tudatos népirtás is szerepet játszhatott ebben. A háziállatok szűk evolúciós értelemben osztoznak az ember sikerében: ma a legnagyobb létszámú nagytestű emlősök mind az ember alkotásai. De ezért egyéni élettartamuk lerövidülésével, és Harari nem szégyelli kimondani, „boldogságuk” (vagy legyen: komfortérzetük) radikális csökkenésével fizettek. Nem önszántukból. Szintén kérdéses a mezőgazdasági forradalom előnye maga az ember számára. Emiatt lett tömegében a Föld ura, de az emberi történelemben az anyagi jólét (és talán a boldogságérzet, de erről is még később) nem növekedett jelentősen: nem lettünk gazdagabbak, csak sokkal többen szegények. Fordított okoskodásnak tartja Harari azt, hogy a mezőgazdasági forradalom nélkül nem jöhettek volna létre szervezett társadalmak, és ezek termékeiként a magaskultúra, a szervezett vallások, a munkamegosztáson alapuló gazdaság, az egész mai világunk.

A tudományos forradalom, aminek első jeleit már a 16. században felfedezni véli, a mai napig újabb hullámokat vet. Ez tette lehetővé az iparosodást, ami már valóban elkezdte kiemelni az embert a szegénységből. De itt jön a csavar. Boldogabbak vagyunk-e ettől? Úgy tűnik, hogy a boldogságérzet alapvetően nem az anyagi javaktól, hanem részben az egyén lelki (biológiai) adottságaitól, részben pedig az anyagi valóságnak az elvárásokkal való összevetéséből származik. Az elvárások azonban szinte még gyorsabban nőnek, mint a lehetőségeink. Sőt, a tudomány elkezdte megfosztani az embert a transzcendens jutalom reményétől. Sőt, a tudomány olyan lehetőségeket villant fel, mint az örök élet reménye, vagy a Homo sapiens-től gyökeresen különböző biológiai (génmódosított) vagy akár csak a kibervilágban létező lények megteremtése. A Homo sapiens története úgy is véget érhet, hogy új fajt (fajokat) teremt maga helyett. Ez már sci-fi, kiálthatunk fel. Az. De ki nem szokott ezen merengeni. És kit nem érdekel hogy van-e bármilyen értelme ennek az egésznek. Akit nem, az ne olvassa el a Sapiens-t. A többieknek melegen ajánlom.