A legfrissebb cikkek

Nincs megjeleníthető elem

Kapcsolat


Friss topikok

Statisztikák

Címkék

alkotmány (20) állam (6) állambiztonság (10) állambiztonságis jelen (6) arab (9) atom (7) a mennyei birodalomban (6) bajnai gordon (10) biológia (16) bíróság (6) bkv (7) budapest (10) cigány (86) demokrácia (87) diszkrimináció (6) egyház (6) ensz (8) erkölcs (6) eu (28) európa (7) evolúció (10) fantasy (9) fasizmus (6) fidesz (148) foci (6) gay (17) gay pride (12) gáza (14) gazdaság (19) google (6) gyász (7) gyurcsány (49) hamasz (13) hitler (8) holokauszt (12) hülyeség (6) humor (9) index (10) internet (9) irán (21) iszlám (6) izrael (39) jared diamond (6) jézus (10) jobbik (73) jog (8) kádár (7) katolikus egyház (7) kdnp (10) keresztény (12) kereszténység (11) kína (11) kolbenheyer ír (162) kolbenheyer olvas (233) kommunizmus (14) környezetvédelem (6) közélet (9) közgazdaságtan (26) krimi (17) külpolitika (20) kultúra (25) liberalizmus (13) lmp (9) magyar (15) magyarország (140) magyar gárda (9) magyar hírlap (6) martin (6) mdf (12) meleg (13) mongol (18) mszp (62) náci (51) nacionalizmus (10) németország (11) nemzet (32) nemzetbiztonság (8) nyelvészet (6) obama (21) oktatás (11) orbán (56) oroszország (8) összeesküvés (6) őstörténet (6) palesztin (15) politika (215) pszichológia (14) rasszizmus (19) regény (27) reggel (67) rendőr (7) rendszerváltás (24) rowling (7) rükverc (11) rukverc (15) sci fi (11) sólyom lászló (11) szabadság (17) szdsz (20) szeretet (6) szlovákia (11) társadalom (69) tech (7) terrorizmus (8) több fényt a kdnp be (8) történelem (155) tudomány (8) tüntetés (6) usa (47) választások (34) választás 2010 (44) vallás (14) válság (11) varga e tamás (6) vendégpost (11) világ (14) voks10 (26) vona gábor (7) zene (12) zsidó (48) Címkefelhő

Designerünk

Legutolsó kommentek

Nincs megjeleníthető elem

Kolbenheyer olvas CXCVI.: Mágia öt órakor

2016.04.30. 07:00 kolbenheyer

jonathan_strange_and_mr_norrell_cover.jpgAmikor először megjelent magyarul, a címe megfogott (ez volt a célja, jó üzleti fogás, gratulálok), de a vastagsága és belelapozva a nyelvezete elriasztott. Aztán ahogy egyre híresebb lett, végül megvettem a fiamnak, aki le volt tőle nyűgözve, így én is belekezdtem. Susanna Clarke A hollókirály (Budapest, Agave, 2006; az angol eredeti: Jonathan Strange and Mr Norrell, London, Bloomsbury, 2004) című könyvét nevezik a felnőtt Harry Potter-nek is, ami nem csak a mágikus világ, de az ízig-vérig brit háttér miatt is érthető. Ugyanakkor, bár állítom, hogy a Harry Potter sokkal, de sokkal több könnyű kalandregénynél, mégis nagyobb levegővételt javasolnék A hollókirály elkezdésekor. A magyar címet már dicsértem üzletileg, de valójában sokkal merészebb az angol eredeti: ezt a könyvet csak az fogja végigolvasni, aki hajlandó kezébe venni 800 oldalt, ami két ismeretlen emberről szól. Igen, mágusokról van szó, de A hollókirály fittyet hány a jelenkori fantasy műfaji toposzainak: ez a mágia nem az a mágia, se kardok, se sárkányok. Britsége pedig nem egyszerű világépítés, hanem a paródia és a hommage hihetetlenül finom elegye, nyelvileg meg – állítólag – pastiche, azaz a 19. század nagy angol regényíróinak modorában készült. Végül érdemes ezen is kicsit elmerengeni: A hollókirály klasszikus nagyregény, nem eleve sorozat (azóta sem készült folytatás, bár Susanna Clarke tervezett egy ugyanabban a világban, de később és más karakterekre fókuszáló regényt), hanem leírásokban gazdag, lassan hömpölygő, hosszabb időszakot felölelő, sok szereplőt felvonultató, a főszereplők jellemfejlődését követő és a drámai cselekményt gondosan felépítő és lezáró könyv.

A hollókirály nem egyszerűen fantasy, de egyben alternatív történelmi regény is. A napóleoni háborúk korának Angliája teljesen olyan, mintha a valós múltban járnánk, de aztán egyszerre csak felbukkan két mágus, pontosabban két mágus úriember. A mágia visszatérése meglepő, de nem lehetetlen fejlemény, hiszen az alternatív múlt még alternatívabb múltjában ilyen létezett, Anglia középkori történelme jelentősen eltér a regényben az általunk ismerttől. A mágia létéről mindenki tudott, de gyakorlata feledésbe merült, egyfajta történettudománnyá vált a vele való foglalkozás. A főszereplő két mágus pedig megkísérli rekonstruálni a töredékes történelmi adatokból a mágia gyakorlatát, ezzel is segítve hazájukat a Napóleonnal vívott élet-halál harcban. A mágia nem mindenható, sőt a könyv végéig nem is nagyon értjük, hogy működik, vagy miért csak bizonyos emberek képesek használni. Azt pedig, hogy mire használják, végképp a képzelt kor dönti el: a viktoriánus (tudom, tudom, ez még nem Viktória kora, de akkor is) angol gentlemanek elképzelése szerint. – Képes lenne egy mágus embert ölni? – Egy mágus igen, de egy úriember nem. – hangzik az egyik párbeszéd.

Susanna Clarke lubickol a 19. század eleji Anglia világában. A modernizáció előtt járunk még, de Anglia már a világ leggazdagabb országa. Az úriemberek a mai értelemben még alig dolgoznak, kiváltságos helyzetük lényege éppen az, hogy vagyonuk lehetővé teszi, hogy hobbijuknak éljenek, világukat pedig szolgaszemélyzet hada népesíti be és teszi kényelmessé. A társadalmi rangot már teljesen átitatja a vagyon és annak évi jövedelme, de azért még érdemes számon tartani, ki milyen régi családból származik. A tempó komótos, ha egy úriember megszomjazik, akkor csenget a szolgájának, ha távollévő ismerősétől kérdezne valamit, akkor heteket vár a levélre, kocsin, lovon és gyalog jár, és bizony gyakran megesik, hogy valakit nem talál otthon. A vidéki, mágikus angol táj, a nyüzsgő és modernizálódó London, a borzalmakkal teli csatamező vagy a nemes múltjukból élő, de már egyre roskatagabb itáliai városok leírása is ráérős, és tudjuk, hogy mindez kell ahhoz, hogy megértsük és élvezzük ezt a világot. A párbeszédek is ráérősek, a szereplők úgy beszélnek, ahogy Austennál vagy Dickensnél megszoktuk. Nem akarok spoilerezni, de a bogáncspihe hajú urat mindenki figyelmébe ajánlom.

Azt mondtam, A hollókirály klasszikus nagyregény is. Mert nem csak az a lényeg, hogy a mágia visszatér-e, és Anglia legyőzi-e Napóleont, hiszen ezekre a válasz elég nyilvánvaló. Hanem sokkal inkább az, hogy a két, eltérő karakterű főhős konfliktusa (mert, hogy lesz konfliktusuk, az elárulható, szintén nem kétséges elem) hogyan alakul, megoldható-e. Mindeközben van szerelmi szál is, de erről már tényleg nehéz úgy írni, hogy ne fedjek fel semmilyen részletet, úgyhogy csak annyit mondanék, nem csak önmagában érdekes, de a férfibarátság és -ellenségesség kontrasztjaként is, a két kapcsolatrendszer egymásra ható dinamikája is fontos. És amikor már kezdenénk azt hinni, hogy ha a könyvet regényként akarjuk olvasni, akkor a mágiát félre is tehetjük, és csak a főszereplők viszonyaira, érzelmeire kell figyelnünk, Susanna Clarke váratlanul megpörget minket az olvasófotelben: az addig gondosan elhelyezett részletek kezdenek összeállni, és a szereplők sorsa mögött kezd felderengeni valami sokkal nagyobb szabású. Nem mondom meg, hogy mi, csak annyit, hogy a három nagy fejezet közül az első a Mr Norrell, a második a Jonathan Strange címet viseli, és a harmadik címe is egy név. Nem akárkié.

Szólj hozzá!

Címkék: fantasy alternatív történelem kolbenheyer olvas susanna clarke

A bejegyzés trackback címe:

https://sardobalo.blog.hu/api/trackback/id/tr328426678

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.