Egy bestseller-listán láttam meg Michael Chabon könyvét, és nem tudtam ellenállni a képtelen címnek: The Yiddish Policemen’s Union (A Zsidó Rendőrszakszervezet; New York, Harper Collins, 2007). A fülszöveg aztán végleg olvasásra csábított. Gyerekkoromban szívesen olvastam krimiket csak az izgalom kedvéért, Agatha Christie-t vagy Conan Doyle-t, amíg bele nem untam. Aztán Umberto Eco nyilatkozatai A rózsa neve, és még inkább A Foucault-inga után ébresztettek rá, hogy a krimi tökéletes posztmodern műfaj. Alapvető kérdésfeltevései, hogy ki is tette, vagy hogy van-e terv, bármely egzisztencialista vagy transzcendens tartalom elrejtésére és egyben közvetítésére alkalmassá teszik. Így gondolhatta Chabon is, amikor krimibe csomagolta alternatív világban játszódó politikai thrillerét vagy a csoda és a hit mibenlétét boncolgató filozofikus regényét. Ezen a három szinten szeretnék mesélni a könyvről: a gyilkos személyét és a gyilkosság motivációját kutató kriminek, az alternatív valóság nagyon is ismerős politikai sakkjátszmájának és a zsidó Messiás-várás egyszerre reményteli és teljesen reményvesztett hitvilágának szintjén. És persze mindegyik szint mögött ott van a tökéletesen felépített, hihetetlenül szellemes, mert egyszerre döbbenetesen meglepő és testközelien hiteles világ: az alaszkai ideiglenes zsidó letelepedési övezet nyomasztóan klausztrofóbiás és közben világmegváltó lázálmokat dédelgető világa.
A The Yiddish Policemen’s Union igazi hard boiled krimi: a csak a szakmájának élő, széthullott magánéletű, alkoholista detektív felettesei tiltása ellenére nyomozni kezd a lepukkadt nagyváros ócska szállodájában talált ismeretlen halott drogos gyilkosa után. A közhelygyűjtemény a későbbiekben csak tovább gyarapszik, és mégis, már a krimi szintjén működik. Mert nem csak felskiccelt vonásokat kapunk, hanem történeteket, és mert a nyomozás tényleg izgalmas, még ha színpadiasan meg is rendezett. Ugyanis ebben a krimiben tényleg minden előkerülő fegyver elsül: minden szál összefonódik, minden mellékszereplő jelentőssé válik, minden apróság kulcs a megfejtéshez. És miközben az olvasó már akár el is engedné a krimi-szálat, mert közben rájön, hogy valami nagyobbnak a részese, világpolitikai összeesküvésnek vagy isteni csodának, és innen nézve mellékes, ki ölte meg azt a kis zsidót, Chabon nem engedi el. Lesz gyilkos és lesz megfejtés, a krimi műfaji szabályait nem rúgjuk fel. Annak ellenére nem, hogy a tettes kiléte és a terv mibenléte már rég nem emiatt érdekes. És a világ és szereplőinek közhelyes ócskasága nem önmagában áll, hanem szerves része a politikai és teológiai Armageddonnak.
A fülszöveg is elárulja, ezért nekem sem kell titkolnom: a könyv világa egy alternatív ma. Már a második világháború is máshogy alakult (emlegetik a berlini atombombát, és a mandzsu miniszterelnököt), de a lényeg, hogy Izrael elvesztette a legelső háborút az arabok ellen, a menekülő zsidókat pedig ideiglenesen az USA fogadta be. Alaszka déli szigetei közül jelölnek ki néhányat ideiglenes letelepedési övezetnek, az egyezmény azonban hatvan év múlva, a regény jelenében lejár, a zsidókra pedig újabb kiutasítás vár. Ez a világvége hangulat cseng össze nagyon szépen az esős-havas nagyváros ócska külkerületeiben zajló nyomozással. És ez a világvége hangulat a politikai thriller alapja is: milyen politikai játszmába bonyolódnak az amerikai szövetségi hatóságok, a helyi (indián) politikusok, az amerikaiak szolgálata mellett saját víziót is követő zsidó FBI-ügynökök és a szervezett bűnözéstől sem távol álló ortodox szekták. Ki kit használ fel, és mire; ki mit tesz meggyőződésből és mit érdekből, de egyáltalán van-e ennek a különbségtételnek jelentősége? Nem csak az alapvetően emberi megnyilvánulások miatt hiteles ez a szál, de amiatt is, hogy minden szellemes különbség ellenére ráismerünk a mai konfliktusokra és összeesküvés-elméletekre.
De ha itt a(z újabb) világvége a zsidók számára, akkor távol van-e még a Messiás? A krimi-szálon hamar megérkezünk a feketekalapos ortodoxok világába, a csodavárás lázálmába. Ez újra és újra szembesíti a főszereplő nyomozópárost azzal a kérdéssel, hogy ki is a zsidó, mi tesz valakit zsidóvá. Származás vagy megélt hit, esetleg elegendő az örök száműzöttség keresztje (kicsi, ám szándékos képzavar – a blogszerző)? Aztán mit kezdjünk az állítólagos csodákkal? Mert a megtapasztalásukból eredő személyes hit nem teszi őket bizonyíthatóvá, de még elképzelhetővé sem, csak még zavarba ejtőbbé, amire a természetes reakció a gúnyos elutasítás. Vagy az elfojtott vágyakozás, hogy hátha én is, vagy a legkeserűbb kétségbeesés, hogy én miért nem. A kérdések kérdése emögött persze az, hogy mitől váltson meg a Megváltó. Mert a könyv három szintjének pókhálójában a politikai thriller világába Izrael újjáalapítása illeszthető, de a főszereplők személyes tragédiáit ez nem oldja fel. Nehéz félrehessegetni személyes elfogultságomat, de nem tudom a könyvet máshogy olvasni: a félreértett és üldözött Messiás mégiscsak elhozza a megváltást mindazoknak, akik felé fordulnak és elfogadják megbocsátó áldását.
Kolbenheyer olvas CXCVIII.: Jövőre Jeruzsálemben
2016.05.14. 07:00 kolbenheyer
Szólj hozzá!
Címkék: krimi történelem zsidó alternatív történelem kolbenheyer olvas chabon
A bejegyzés trackback címe:
https://sardobalo.blog.hu/api/trackback/id/tr188480234
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.