A legfrissebb cikkek

Nincs megjeleníthető elem

Kapcsolat


Friss topikok

Statisztikák

Címkék

alkotmány (20) állam (6) állambiztonság (10) állambiztonságis jelen (6) arab (9) atom (7) a mennyei birodalomban (6) bajnai gordon (10) biológia (16) bíróság (6) bkv (7) budapest (10) cigány (86) demokrácia (87) diszkrimináció (6) egyház (6) ensz (8) erkölcs (6) eu (28) európa (7) evolúció (10) fantasy (9) fasizmus (6) fidesz (148) foci (6) gay (17) gay pride (12) gáza (14) gazdaság (19) google (6) gyász (7) gyurcsány (49) hamasz (13) hitler (8) holokauszt (12) hülyeség (6) humor (9) index (10) internet (9) irán (21) iszlám (6) izrael (39) jared diamond (6) jézus (10) jobbik (73) jog (8) kádár (7) katolikus egyház (7) kdnp (10) keresztény (12) kereszténység (11) kína (11) kolbenheyer ír (162) kolbenheyer olvas (233) kommunizmus (14) környezetvédelem (6) közélet (9) közgazdaságtan (26) krimi (17) külpolitika (20) kultúra (25) liberalizmus (13) lmp (9) magyar (15) magyarország (140) magyar gárda (9) magyar hírlap (6) martin (6) mdf (12) meleg (13) mongol (18) mszp (62) náci (51) nacionalizmus (10) németország (11) nemzet (32) nemzetbiztonság (8) nyelvészet (6) obama (21) oktatás (11) orbán (56) oroszország (8) összeesküvés (6) őstörténet (6) palesztin (15) politika (215) pszichológia (14) rasszizmus (19) regény (27) reggel (67) rendőr (7) rendszerváltás (24) rowling (7) rukverc (15) rükverc (11) sci fi (11) sólyom lászló (11) szabadság (17) szdsz (20) szeretet (6) szlovákia (11) társadalom (69) tech (7) terrorizmus (8) több fényt a kdnp be (8) történelem (155) tudomány (8) tüntetés (6) usa (47) választások (34) választás 2010 (44) vallás (14) válság (11) varga e tamás (6) vendégpost (11) világ (14) voks10 (26) vona gábor (7) zene (12) zsidó (48) Címkefelhő

Designerünk

Legutolsó kommentek

Nincs megjeleníthető elem

Kolbenheyer olvas CCI.: Reacher said nothing

2016.06.04. 07:00 kolbenheyer

child.jpgÉvekkel ezelőtt már a kezembe került Lee Child egyik Jack Reacher regénye. Élveztem, de mély nyomot nem hagyott. A mély jelző talán most is túlzás, de most az első hat regény egybecsomagolt változatát szereztem meg (New York, Penguin, 2001) – és nem tudtam letenni. Könnyen lehet, hogy a sorozat eleje egyszerűen jobb, mint a későbbi folytatások (erről néhány teljesen légből kapott gondolatomat majd később), vagy csak jó pillanatban kapott el, mindenesetre határozottan elgondolkodtam a sorozatgyártó iparosmester nagyszerűségéről. És egyszerűségéről. Mert Jack Reacher, a főhős figurája, illetve a regény szövegének nyelvi megformálása annyira, hm, hogy is mondjam, letisztult? Vagy áramvonalas? És éppen ez teszi a történeteket tökéletesen csereszabatossá. Mert az első hat regényben legalábbis a cselekmény tényleg mindig más: a legkülönbözőbb környezetben játszódik és a legkülönbözőbb motivációval és módszerekkel gyilkoló tettest kell elkapni. Jó, Bond-lány mindig van, bár finom különbségeket itt is kapunk, nem csak a hajszínben, hanem abban is, hogy az érzelmi szál épp csak vibrálni kezd, vagy a cselekmény egyik központi elemévé válik.

Jack Reacher volt amerikai katonai rendőr, aki a hidegháború megszűntével leszerel, és addigi, a hadsereg által tökéletesen szabályozott életét az állandóan úton levés totális szabadságára cseréli. Ez az alapötlet teszi lehetővé a regények futószalag-szerű gyártását, hiszen Reacher bárhol felbukkanhat, bármibe belekeveredhet. És ezt is teszi. Nincs megőrzendő és továbbépítendő környezet, alig van feldolgozandó vagy feltárandó múlt. Csak néhány alaptulajdonság van: Reacher nagyon nagy és erős, mesterlövész és minden fegyvert ismer, illetve éles szemű, türelmes és logikusan következtető detektív. Ezen kívül csak az állandó jelen van, a változó kulisszák és mellékszereplők, az egymást követő ügyek. A kaptafa persze nem rögtön ennyire steril, és éppen ez a bökkenő. Mert az előbb vázolt kép ilyen tisztán a későbbi regényekre igaz: a legelsőben például nagyon is személyes érintettség van, sőt a másodikat és harmadikat összeköti egy múltbéli szál. És ez nagyon is izgalmassá teszi a könyveket, és nagyban hozzájárult ahhoz, hogy az egyik után olvastam a másikat.

A legfordulatosabb krimi-cselekmény sem tesz ki sok oldalt. A többit a szereplők jellemrajzával és személyes történetével, a világ leírásával kell(ene) kitölteni. Lee Child itt is a futószalag nagyszerűségére esküszik. Reacher világa hiperrealista. Minden kimondható mondatot kimondanak, és minden elhallgatást lejegyez a szerző. A poszt címéül választott mondat idézet, abszolút amatőr becslésem szerint a könyvek leggyakoribb mondata. Mert Reachernek sokszor nincs mondandója, vagy épp a hallgatást választja az ellenfél megtévesztésének vagy megfélemlítésének eszközéül: ilyenkor körbenéz, testtartást vált vagy elgondolkodik valami egész máson, a szerző pedig lelkiismeretesen és másodpercre pontosan beszámol mindenről. Az egyik kedvenc témája Reachernek a fegyverek: ha bármilyen fegyver felbukkan a könyvben, akkor biztosak lehetünk benne, hogy valamelyik mellékszereplőnek aprólékosan elmagyarázza, vagy épp csak egy belső monológban ismerteti a működési módját, használatának előnyeit és hátrányait. Ehhez szorosan kapcsolódik Lee Child másik szuperfegyvere a pedagógia.

A szerző brit, a főszereplő amerikai. De Reacher fiktív életét nagyrészt tengerentúli katonai bázisokon töltötte, ezért új szabadságát arra használja, hogy mint egy mezítlábas turista bejárja hatalmas hazáját, melyről egyrészt nagyon sokat tud (a motelekben mindig álnéven száll meg – mégpedig amerikai elnökök nevén, akiket rajta kívül senki sem ismer), másrészt viszont földönkívüliként csodálkozik rá a helyi szokásokra és előítéletekre. Ha nem várunk társadalomtudományos mélységet, akkor kifejezetten szórakoztató ez a krimivel bélelt bédeker. Akkor miért hagytam abba hat kötet után? Mert elkerülhetetlen az elfáradás. A zavartalan utángyártás érdekében Reacher halovány múltjának is tovább kell halványulnia, és a vékonyka személyes szálaknak is el kell szakadniuk. De a sterilitás nem érdekes. A történetek kezdenek hasonlóvá válni. És persze Reacher mégsem teljesen időn kívüli képregény-figura, öregszik, ami folytathatatlanná teszi a cserkész-kalandokat. Lehet persze előzményeket írni, meg a korábbi kalandok közti eseményeket megírni, de így egyre fenntarthatatlanabb bármiféle összekötő elem. Kár érte, a kezdet nagyon biztató volt.

Szólj hozzá!

Címkék: krimi child kolbenheyer olvas jack reacher

A bejegyzés trackback címe:

https://sardobalo.blog.hu/api/trackback/id/tr918717980

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.