Kapcsolat


Friss topikok

Statisztikák

Címkék

alkotmány (20) állam (6) állambiztonság (10) állambiztonságis jelen (6) arab (9) atom (7) a mennyei birodalomban (6) bajnai gordon (10) biológia (13) bíróság (6) bkv (7) budapest (10) cigány (86) demokrácia (85) diszkrimináció (6) egyház (6) ensz (8) erkölcs (6) eu (27) európa (6) evolúció (9) fantasy (8) fidesz (148) foci (6) gay (17) gay pride (12) gáza (14) gazdaság (18) gyász (7) gyurcsány (49) hamasz (13) hitler (7) holokauszt (11) hülyeség (6) humor (9) index (10) internet (9) irán (21) iszlám (6) izrael (39) jézus (10) jobbik (73) jog (7) kádár (7) katolikus egyház (6) kdnp (10) keresztény (12) kereszténység (11) kína (11) kolbenheyer ír (162) kolbenheyer olvas (232) kommunizmus (14) közélet (9) közgazdaságtan (21) krimi (16) külpolitika (20) kultúra (24) liberalizmus (13) lmp (9) magyar (15) magyarország (140) magyar gárda (9) magyar hírlap (6) martin (6) mdf (12) meleg (12) mongol (18) mszp (62) náci (50) nacionalizmus (9) németország (10) nemzet (32) nemzetbiztonság (8) obama (21) oktatás (10) orbán (55) oroszország (7) összeesküvés (6) palesztin (15) politika (208) pszichológia (8) rasszizmus (19) regény (26) reggel (67) rendőr (7) rendszerváltás (24) rowling (6) rukverc (15) rükverc (11) sci fi (11) sólyom lászló (11) szabadság (17) szdsz (20) szeretet (6) szlovákia (11) társadalom (58) tech (7) terrorizmus (8) több fényt a kdnp be (8) történelem (139) tüntetés (6) usa (43) választások (34) választás 2010 (44) vallás (14) válság (10) varga e tamás (6) vendégpost (11) világ (14) voks10 (26) vona gábor (7) zene (12) zsidó (47) Címkefelhő

Designerünk

Kolbenheyer olvas CCXXVIII.: A helyek szellemei

2017.03.18. 07:00 kolbenheyer

norman_davies.jpgNem kell alternatív történelmi regényeket olvasnunk, a valós történelem is tele van értelmezendő alternatívákkal. Norman Davies Vanished Kingdoms (Eltűnt királyságok; London, Allen Lane, 2011) című könyvét csak annak ajánlom, aki nem fárad bele egyhamar sosem hallott uralkodók sosem hallott területeinek történetébe, de azoknak nagyon. A koncepció egyszerű: egy útikönyvszerű bevezető bemutat egy mai helyszínt, amiről nem is gondolnánk mindazt, amit a középső hosszú rész bemutat, majd a záró bekezdések összegzik a történeti felejtés mértékét. A könyv nem egyszerűen furcsaságok gyűjteménye, de nagyon fontos tanulságokat is leszögez újra és újra: 1. Az államok – mint minden társadalmi képződmény – nem örök életűek. 2. Igaz ez a mai államokra is: létük nem véletlenszerű, de nem is valamiféle fejlődés tökéletes végtermékei. 3. Történelemszemléletünket nagyban torzítja, ha a mai állapot kialakulását akarjuk csak bemutatni és ezzel kihagyunk minden mást. 4. Különösen veszélyes ez, ha ráadásul mai fogalmakat, leginkább pedig a modern etnikai nemzetet próbáljuk visszavetíteni a történelembe. 5. A nyugati történelemszemlélet hamis felsőbbrendűség tudatból hajlamos szerencséjét erénynek, mások szenvedését pedig megérdemelt kudarcnak látni. 6. Végül – mivel nem tapasztalta meg – következetesen szerecsenmosdatja a kommunizmus bűneit.

Davies az egyes valaha volt országok és elmúlásuk bemutatása után megpróbálja rendszerezni az államok megszűnésének okait. Én most mégsem az ő kategorizálását használnám, hanem a történelmi felejtés mértéke és oka szerint osztanám három csoportra a kimúlt államokat. A történelem tudománnyá vált, de a történelmi emlékezet közpolitikai kérdés. Olyan államok, amelyeket senki sem tekint elődjének, könnyen kihullanak a rostán. Vegyük példának Burgundiát. Davies ragyogóan mutatja be, hogy a különböző lexikonok teljesen belezavarodnak abba, hova és mikorra is helyezzék el Burgundiát, mert nem tudnak mit kezdeni azzal a ténnyel, hogy évszázadok során egy tucatnyi különböző politikai szervezetet neveztek így, amik ugyan nem függetlenek egymástól, de nem is egyenes leszármazottjai egymásnak. Burgundiát etnizicálni sem lehet, a burgundok germán népéhez legfeljebb a nagyon korai Burgundiáknak volt közük. De ha belegondolunk – és Davies szövege ebben segít –, hogy az egykorvolt Burgundia helyén részben mai is etnizicálatlan államok fekszenek (Belgium vagy Svájc), illetve hogy a térség nagy etnikumai (a francia, a német és az olasz) a kialakult államhatárokon belül homogenizálódtak, akkor elképzelhetünk másfajta jeleneket is, ahol Burgundiák léteznek.

Burgundia szöges ellentéte Poroszország. Olyan állam, amit nagyon is elődjének tekint egy mai nemzetállam, ezért aztán történetét is a nemzeti üdvtörténethez kell fazonírozni. Mert ha Poroszország nem más, mint az egységes Németország megteremtője, a középkori kisállamiság, széthúzás és kudarcok meghaladója, akkor történelme is a felemelkedés, a terjeszkedés a siker sorozata kell, hogy legyen. Pedig a Poroszország márkanév több jelentésváltozáson ment át fennállása során, amik között megteremthetjük a kontinuitást, de akkor tételünket önmagával bizonyítottuk. A Hohenzollernek Berlin központú állama csak azért vette fel a Porosz Királyság nevet, mert a Német-római Császárság határain kívül fekvő „igazi” Poroszország uralkodói címe szuverenitást és a többi európai uralkodóval való egyenrangúságot biztosított nekik. A német és a balti területek összekapcsolódása azonban más utat is eredményezhetett volna: volt idő, amikor úgy tűnt, hogy a porosz uralkodók nem a széthulló német, hanem az erősödő lengyel világban próbálnak előrejutni.

Végül vannak olyan eltűnt királyságok, melyeknek van ugyan utóda, akár több is, a közös múlt vállalása helyett azonban igyekeznek sok kis külön sajátot kreálni. Sajnos Davies nem Magyarországot vagy a Habsburg Birodalmat hozza erre példának, hanem többek között a Litván Nagyfejedelemséget. Litvánia és Fehéroroszország igyekszik a másikról tudomást sem véve kisajátítani egy olyan állam múltját, ami egy darabig a mai Ukrajna jó részét is magában foglalta, és amelyet ellengyelesedése előtt egy litván származású, pogány világi és egy keleti szláv nyelvű, ortodox egyházi elit irányított. A Lengyelországgal való együttélés évszázadait ma leginkább idegen uralomnak próbálják beállítani, miközben azért megpróbálják a térségből származó lengyel nyelvű szerzőket kisajátítani. A 20. század genocídiumai etnikai határokká változtatták a politikaiakat, és ezzel párhuzamosan megtörtént a történelem etnicizálása is. Természetesen mind Litvánia, mind Fehéroroszország – utóbbi minden jelző nélkül, csak „a” Nagyfejedelemségként említett formában – saját nemzetállami elődjének tekinti a Litván Nagyfejedelemséget, nem sok szót vesztegetve annak multietnikus karakterére.

Szólj hozzá!

Címkék: nemzet történelem európa állam kolbenheyer olvas norman davies

A bejegyzés trackback címe:

http://sardobalo.blog.hu/api/trackback/id/tr8512330359

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.