Kapcsolat


Friss topikok

Statisztikák

Címkék

alkotmány (20) állam (6) állambiztonság (10) állambiztonságis jelen (6) arab (9) atom (7) a mennyei birodalomban (6) bajnai gordon (10) biológia (13) bíróság (6) bkv (7) budapest (10) cigány (86) demokrácia (85) diszkrimináció (6) egyház (6) ensz (8) erkölcs (6) eu (27) európa (6) evolúció (9) fantasy (8) fidesz (148) foci (6) gay (17) gay pride (12) gáza (14) gazdaság (18) gyász (7) gyurcsány (49) hamasz (13) hitler (7) holokauszt (11) hülyeség (6) humor (9) index (10) internet (9) irán (21) iszlám (6) izrael (39) jézus (10) jobbik (73) jog (7) kádár (7) katolikus egyház (6) kdnp (10) keresztény (12) kereszténység (11) kína (11) kolbenheyer ír (162) kolbenheyer olvas (232) kommunizmus (14) közélet (9) közgazdaságtan (21) krimi (16) külpolitika (20) kultúra (24) liberalizmus (13) lmp (9) magyar (15) magyarország (140) magyar gárda (9) magyar hírlap (6) martin (6) mdf (12) meleg (12) mongol (18) mszp (62) náci (50) nacionalizmus (9) németország (10) nemzet (32) nemzetbiztonság (8) obama (21) oktatás (10) orbán (55) oroszország (7) összeesküvés (6) palesztin (15) politika (208) pszichológia (8) rasszizmus (19) regény (26) reggel (67) rendőr (7) rendszerváltás (24) rowling (6) rükverc (11) rukverc (15) sci fi (11) sólyom lászló (11) szabadság (17) szdsz (20) szeretet (6) szlovákia (11) társadalom (58) tech (7) terrorizmus (8) több fényt a kdnp be (8) történelem (139) tüntetés (6) usa (43) választások (34) választás 2010 (44) vallás (14) válság (10) varga e tamás (6) vendégpost (11) világ (14) voks10 (26) vona gábor (7) zene (12) zsidó (47) Címkefelhő

Designerünk

Legutolsó kommentek

Kolbenheyer olvas CCXXXI.: A mindenható magányossága

2017.04.29. 07:00 kolbenheyer

eschbach_had.jpgNémetül akartam olvasni, hosszút és izgalmasat, ezért elővettem Andreas Eschbach egy korábbi könyvét, a Herr aller Dinge-t (Mindenek ura; Köln, Bastei Lübbe, 2011). A korábban már ismertetett két Jézus-regényét zseniálisnak találom, de mást is olvastam tőle, és azzal is elégedett voltam. Alapvetően most is az vagyok, bár a könyv nem problémátlan. Eschbach regényeit sci-finek nevezhetnénk, noha tipikusan a jelenben játszódnak, mindig nagyon fordulatos kalandregények és általában felvetnek valamilyen etikai kérdést is. Most is ez a helyzet, de valahogy az arányok, az igyekezet és a dramaturgia nem találkozott tökéletesen. Ahelyett, hogy egymást erősítenék, inkább szétesik a három nagy gondolati ív, a technikai sci-fié, a világmegváltó utópiáé és a melankolikus szerelmi szálé. Szétesik annak ellenére, hogy Eschbach nagyon igyekszik a főszereplő megváltó figurán keresztül mindent egybefonni. De nem temetni jöttem a könyvet, hanem ajánlani, mert az alapötletek most is kiválóak és a könyv tele van remek jelenetekkel.

A könyv hosszú, ami önmagában egyáltalán nem gond, de most sokkal több időt szán az író a karakterek felépítésére. Ez is örvendetes lenne, de hogy is fogalmazzak, Eschbachnak nem ez az erőssége. Azért merem ezt állítani, mert a részletesen elmesélt gyerekkor ellenére sem lesz a főhős élettelibb, motiváltabb, érdekesebb figura, mint a csak néhány oldalnyi hátteret kapó mellékszereplők. Eschbach egy-egy jelenetben fel tud vázolni jellemeket és konfliktusokat, és ez igazából elég is lenne, nem kellene a lélek mélységeit feltáró nagyregénnyel próbálkozni. Az írást most is nyilvánvalóan nagyon alapos kutatómunka előzte meg, ez nagyon meglátszik a könyvön, csak nem mindig a jó értelemben. A főhős japán származása miatt valóban sok érdekeset megtudunk Japánról, de nem tudjuk elkerülni a legrémesebb közhelyeket, és sajnos a regény lezárása is egy ilyennek esik áldozatul. Azzal sosincs bajom, ha egy kalandregény mellékszereplői némileg sablonosak, de egy japán főszerepelő ne írjon haikut.

A regény prológusa világmegváltó utópiát ígér. Már a fülszövegből kiderül, úgyhogy nem lövök le nagy poént: a főszereplő, Hiroshi, azon igyekszik, hogy a világon mindenki gazdag lehessen. Mivel ezt tízéves gyerekként fogalmazza meg, megbocsáthatóak az elmosódott körvonalak. De aztán ez válik az egyik fő mozgatórugóvá, Hiroshi ezen dolgozik egész életében. Hogy pontosan mi is lenne az a technológia, ami ezt lehetővé tenné, és amit Hiroshi megpróbál kifejleszteni, azt nem árulnám el, maradjon valami izgalom az olvasásra is. Azt viszont elárulom, hogy fájó volt az utópia átgondolásának hiánya. Csak egy-egy ellenszenves mellékszereplő tette fel a kérdést, hogy mégis ez miért érné meg bárkinek is, vagy hogy mit is kezdenének az emberek a rengeteg szabadidejükkel, illetve hogy mi is biztosítaná a technológiához való egyenlő hozzáférést. Hiroshi és szerzője csak legyintenek és lesöprik a kérdéseket. Pedig ez a legelgondolkodtatóbb szála a történetnek, és valamilyen választ elvártam volna az ötlet felvetőjétől.

A könyv fejlődésregénynek indul, és kezdettől fogva ott az utópikus kérdésfelvetés. Egy ponton aztán váratlanul kőkemény sci-fi-be csap át. Váratlanul mondom, jóllehet az író láthatóan rengeteget dolgozott a fordulat felépítésén. A sci-fi lényege, hogy az olvasóval az elején fogadtassuk el a hihetetlen világunk paramétereit, aztán azon belül meséljünk következetesen. Ezzel önmagában nem is lenne baj, de az elhitetéshez kevés csak kimondani valamit. Igen, emlékszünk azokra a részletekre, amik előkészítették, hogy mit is kellene elhinnünk. De nem hisszük, és nem azért, mert annyira hihetetlen, ennél sokkal nagyobb őrültségeket elhittem már jó szerzők kedvéért, hanem azért, mert ha el is hinnénk, akkor sem történne semmi. Eschbach mintha eleresztené a sci-fi motívumokat, nem tudjuk meg a nagy titkok megoldását – pontosabban csak általánosan semmitmondó magyarázatot kapunk. Eschbachot jobban érdekli Hiroshi szenvedéstörténete. Legyen, de így viszont kicsit kár volt a puskaporért.

Szólj hozzá!

Címkék: sci-fi kolbenheyer olvas eschbach

A bejegyzés trackback címe:

http://sardobalo.blog.hu/api/trackback/id/tr1512446607

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.