Kapcsolat


Friss topikok

Statisztikák

Címkék

alkotmány (20) állam (6) állambiztonság (10) állambiztonságis jelen (6) arab (9) atom (7) a mennyei birodalomban (6) bajnai gordon (10) biológia (13) bíróság (6) bkv (7) budapest (10) cigány (86) demokrácia (85) diszkrimináció (6) egyház (6) ensz (8) erkölcs (6) eu (27) európa (6) evolúció (9) fantasy (8) fidesz (148) foci (6) gay (17) gay pride (12) gáza (14) gazdaság (18) gyász (7) gyurcsány (49) hamasz (13) hitler (7) holokauszt (11) hülyeség (6) humor (9) index (10) internet (9) irán (21) iszlám (6) izrael (39) jézus (10) jobbik (73) jog (7) kádár (7) katolikus egyház (6) kdnp (10) keresztény (12) kereszténység (11) kína (11) kolbenheyer ír (162) kolbenheyer olvas (232) kommunizmus (14) közélet (9) közgazdaságtan (21) krimi (16) külpolitika (20) kultúra (24) liberalizmus (13) lmp (9) magyar (15) magyarország (140) magyar gárda (9) magyar hírlap (6) martin (6) mdf (12) meleg (12) mongol (18) mszp (62) náci (50) nacionalizmus (9) németország (10) nemzet (32) nemzetbiztonság (8) obama (21) oktatás (10) orbán (55) oroszország (7) összeesküvés (6) palesztin (15) politika (208) pszichológia (8) rasszizmus (19) regény (26) reggel (67) rendőr (7) rendszerváltás (24) rowling (6) rükverc (11) rukverc (15) sci fi (11) sólyom lászló (11) szabadság (17) szdsz (20) szeretet (6) szlovákia (11) társadalom (58) tech (7) terrorizmus (8) több fényt a kdnp be (8) történelem (139) tüntetés (6) usa (43) választások (34) választás 2010 (44) vallás (14) válság (10) varga e tamás (6) vendégpost (11) világ (14) voks10 (26) vona gábor (7) zene (12) zsidó (47) Címkefelhő

Designerünk

Legutolsó kommentek

Kolbenheyer olvas CCXXXIV.: Itt a vége

2017.05.20. 07:00 kolbenheyer

harari2.jpgYuval Harari ott hagyta abba Sapiens című remek könyvét, hogy mit is hozhat a jövő az emberiség történelmében. Most innen folytatva egy újabb egész könyvet szánt a kérdésnek, hogy aztán jó történészként előző állításait jól zárójelbe is tegye egy még meghökkentőbb értelmezési keret kedvéért: Homo deus (Budapest, Animus, 2017; a 2015-ös héber eredetiből a szerző angol fordításában: London, Harvill Secker, 2016). Hogy a könyv önmagában is megálljon a lábán, gyorsan összegzi a Sapiens tételeit: az ember a kognitív forradalomnak köszönhetően képes lett nagyobb tömegben együttműködni, ezért tudott a világ minden tájára kirajzani. A mezőgazdasági forradalom következtében képessé vált létszámát megsokszorozva a Föld urává válni. De csak a tudományos forradalom eredményeként lett képes életminőségét lényegesen javítani. Nem mindegy mindez, ha úgyis csak a jövőre vagyunk kíváncsiak? Harari szerint a történelem nem úgy tanulságos, hogy bármi is újra megtörténhetne. Hanem csak úgy, hogy általa értjük meg, hogy a jelen nem determinált, mindig számtalan lehetőség van, az emberi cselekedetek alakítják a világot, és meg is változtathatják.

Olvasom tovább »

Szólj hozzá!

Címkék: jövő történelem vallás társadalom humanizmus kolbenheyer olvas harari

Kolbenheyer olvas CCXXXIII.: Nem mind arany, ami fénylik

2017.05.13. 07:00 kolbenheyer

covers_314488.jpgA fiaimnak vettem, de miután a húsvéti szünetben napokig nem tudták letenni, én is elolvastam Pierce Brown Vörös lázadás című könyvét (Budapest, Agave, 2014; az amerikai eredeti: Red Rising, New York, Del Rey, 2014). Igen, sci-fi-ről van szó, és igen, egy újabb YA (vagy mondjuk régimódian: ifjúsági) regényről. Ebből egyenesen következik, hogy akit a műfaji korlátok taszítanak, az semmiképp ne kezdjen bele. Mondhatnánk persze, hogy a műfaji korlátokon belül is lehet egészen kiemelkedőt alkotni, de hiába mondanánk, mert a Vörös lázadás minden erénye ellenére – mert vannak neki olyanjai – sem kiemelkedő alkotás. Ha viszont valaki izgalomra vágyik, és néhány csöppet sem eredeti ötlet szellemes újrahasznosítására, akkor uccu neki. A Vörös lázadás nem lesz klasszikus, de magasan az antiutópikus tini-regények átlaga fölött suhan el. Olyan magasan, hogy egész biztos elolvasom a folytatást, és remélem, nem fogok csalódni annyira, hogy lemondjak a harmadik részről.

Olvasom tovább »

Szólj hozzá!

Címkék: sci-fi regény mars antiutópia brown kolbenheyer olvas

Kolbenheyer olvas CCXXXII.: Csak a kegyelem

2017.05.06. 07:00 kolbenheyer

stevenson.jpgSzoktunk otthon egymás ajánlására könyveket olvasni, de kötelező olvasmánnyá semmi sem lett nyilvánítva – mostanáig. Bryan Stevenson Just Mercy című könyvét (Igazságos kegyelem, bár a cím valószínűleg tudatosan kétértelmű, érthetjük úgy is, ahogy az ajánló címében szerepel; New York, Spiegel & Grau, 2014) eredetileg én szereztem a feleségemnek, és nem gondoltam, hogy nekem is el kell olvasnom. De kellett. És mindenkinek kellene, aki igazságszolgáltatással, büntetés-végrehajtással, szociális munkával, szociológiával vagy politikával foglalkozik, vagy az bármennyire is érdekli. Bryan Stevenson ugyanis az Equal Justice Initiative (Egyenlő Igazságszolgáltatás Kezdeményezés) nevű non-profit szervezet alapítója, ami eredetileg az USA déli tagállamaiban kivégzésükre váró halálraítéltek jogvédelmére szerveződött. Sikereik nyomán a szervezet tevékenysége nem csak földrajzilag terjedt ki, hanem ma már a fiatalkorú, illetve a szellemi fogyatékos elítélteket, valamint a gyerekgyilkossággal vádolt anyákat is igyekeznek igazságos ítélethez juttatni. Stevenson beszélt a TED-en is, és szervezete számtalan kitüntetést kapott, többek között az Olof Palme díjat.

Olvasom tovább »

Szólj hozzá!

Címkék: usa bűnözés társadalom rasszizmus igazságszolgáltatás stevenson kolbenheyer olvas

Kolbenheyer olvas CCXXXI.: A mindenható magányossága

2017.04.29. 07:00 kolbenheyer

eschbach_had.jpgNémetül akartam olvasni, hosszút és izgalmasat, ezért elővettem Andreas Eschbach egy korábbi könyvét, a Herr aller Dinge-t (Mindenek ura; Köln, Bastei Lübbe, 2011). A korábban már ismertetett két Jézus-regényét zseniálisnak találom, de mást is olvastam tőle, és azzal is elégedett voltam. Alapvetően most is az vagyok, bár a könyv nem problémátlan. Eschbach regényeit sci-finek nevezhetnénk, noha tipikusan a jelenben játszódnak, mindig nagyon fordulatos kalandregények és általában felvetnek valamilyen etikai kérdést is. Most is ez a helyzet, de valahogy az arányok, az igyekezet és a dramaturgia nem találkozott tökéletesen. Ahelyett, hogy egymást erősítenék, inkább szétesik a három nagy gondolati ív, a technikai sci-fié, a világmegváltó utópiáé és a melankolikus szerelmi szálé. Szétesik annak ellenére, hogy Eschbach nagyon igyekszik a főszereplő megváltó figurán keresztül mindent egybefonni. De nem temetni jöttem a könyvet, hanem ajánlani, mert az alapötletek most is kiválóak és a könyv tele van remek jelenetekkel.

Olvasom tovább »

Szólj hozzá!

Címkék: sci-fi kolbenheyer olvas eschbach

Kolbenheyer olvas CCXXX.: Félreértett esélyek

2017.04.01. 07:00 kolbenheyer

gladwell.JPGMalcolm Gladwell az a fajta újságíró, aki szakterületéről a nagyközönségnek is olvasmányos, de a szakemberek által is elismert könyveket tud írni. A Dávid és Góliát (Budapest, HVG, 2014; az amerikai eredeti: New York, Little, Brown and Co., 2013) arról szól, hogy a legszebb történetekben az esélytelenek, a gyengék, az elnyomottak győznek, és még inkább arról, hogy ez nem is annyira meglepő, hiszen nagyon sokszor alapvetően félreértjük az esély és esélytelenség jelenségét. Nagyon vicces, ahogy a címadó történetet halálosan komolyan veszi, és a filiszteus óriást legyőző parittyás pásztorfiú történetét előbb katonai szakírók, majd orvosok segítségével elemzi. A történet lényege szerinte nem az, hogy csoda történt volna, hanem, hogy mindkét sereg zöme félreértette az esélyeket. Góliát közelharcra kiképzett és felfegyverzett nehézgyalogos volt, és könnyen lehet, hogy ebben a kategóriában nem volt méltó ellenfele a zsidó seregben. Csakhogy Dávid képzett parittyás volt, egyfajta ókori tüzér, akinek komoly esélye volt a győzelemre, ha túllépünk azon, hogy feltétlenül két azonos kategóriájú harcos küzdelmét várjuk. Ráadásul Góliát a leírás alapján akár olyan agyi elváltozásban is szenvedhetett, amitől ugyan óriásira nőtt, de látása és értelmi képességei korlátozottak voltak. Így már inkább az a csoda, hogy miért csodálkozunk olyan régóta az összecsapás kimenetelén.

Olvasom tovább »

Szólj hozzá!

Címkék: oktatás bűnözés pszichológia gladwell kolbenheyer olvas

Kolbenheyer olvas CCXXIX.: A jövő emlékei

2017.03.25. 07:00 kolbenheyer

chiang.jpgÉn is a filmet néztem meg először (Érkezés), és utána láttam neki Ted Chiang írásainak: Életed története és más novellák (Budapest, Agave, 2016; az amerikai eredeti: Stories of Your Life and Others, New York, Tor, 2002). Jól tettem, mert így nem lőttem le magamnak a film nagy csavarját, sőt utána meghökkenhettem, hogy a novella mennyire nem erre a csavarra épül és mennyivel logikusabb. Chiang ugyanis nem sztorizik. Bő húsz év alatt alig 15 novellát írt, amik rendszeresen begyűjtötték a műfaj legjelentősebb díjait (Hugo, Nebula, Locus). Szinte mindegyik olyan világot mutat be, amiben bőven elférne egy hosszabb regény. Chiang azonban nem sokat vacakol karakterépítéssel (ilyen szempontból a film alapanyaga, a kötetnek címet adó Életed története még a legkidolgozottabb), a cselekmény is elmondható pár mondatban, sőt a zseniálisabbnál zseniálisabb fiktív világokból is épp csak annyit kapunk, ami a mondandó kifejtéséhez kell. Mert ez a lényeg: a novellák gondolatkísérletek, sőt inkább tanmesék. Elég sajátos célközönségnek ír: olyannak, aki hajlandó a legabszurdabb ötletet elfogadni kiindulópontnak, utána pedig elviseli, hogy leginkább filozófiai fejtegetést olvashat az alapötlet rettenetesen szigorú – ám általában meghökkentően rövid – kibontásáról.

Olvasom tovább »

Szólj hozzá!

Címkék: regény sci fi érkezés chiang kolbenheyer olvas

Kolbenheyer olvas CCXXVIII.: A helyek szellemei

2017.03.18. 07:00 kolbenheyer

norman_davies.jpgNem kell alternatív történelmi regényeket olvasnunk, a valós történelem is tele van értelmezendő alternatívákkal. Norman Davies Vanished Kingdoms (Eltűnt királyságok; London, Allen Lane, 2011) című könyvét csak annak ajánlom, aki nem fárad bele egyhamar sosem hallott uralkodók sosem hallott területeinek történetébe, de azoknak nagyon. A koncepció egyszerű: egy útikönyvszerű bevezető bemutat egy mai helyszínt, amiről nem is gondolnánk mindazt, amit a középső hosszú rész bemutat, majd a záró bekezdések összegzik a történeti felejtés mértékét. A könyv nem egyszerűen furcsaságok gyűjteménye, de nagyon fontos tanulságokat is leszögez újra és újra: 1. Az államok – mint minden társadalmi képződmény – nem örök életűek. 2. Igaz ez a mai államokra is: létük nem véletlenszerű, de nem is valamiféle fejlődés tökéletes végtermékei. 3. Történelemszemléletünket nagyban torzítja, ha a mai állapot kialakulását akarjuk csak bemutatni és ezzel kihagyunk minden mást. 4. Különösen veszélyes ez, ha ráadásul mai fogalmakat, leginkább pedig a modern etnikai nemzetet próbáljuk visszavetíteni a történelembe. 5. A nyugati történelemszemlélet hamis felsőbbrendűség tudatból hajlamos szerencséjét erénynek, mások szenvedését pedig megérdemelt kudarcnak látni. 6. Végül – mivel nem tapasztalta meg – következetesen szerecsenmosdatja a kommunizmus bűneit.

Olvasom tovább »

Szólj hozzá!

Címkék: nemzet történelem európa állam kolbenheyer olvas norman davies

Kolbenheyer olvas CCXXVII.: Furcsa háború

2017.03.11. 07:00 kolbenheyer

dominion_book_cover.jpegC. J. Sansom azért is tartott szünetet Shardlake kalandjaiban, mert közben írt egy egészen más könyvet. Kíváncsi voltam, megérte-e emiatt várni a derék Matthew-ra. Megérte. A Dominion (London, Macmillan, 2012) alternatív történelmi regény, mégpedig a legjobb fajtából, ahol mindhárom szón hangsúly van. Mivel a fülszöveg is elárulja, én sem lövöm le a poént, ha leírom, hogy egy olyan 1952-ben járunk, ahol Nagy-Britannia békét kötött a nácikkal Franciaország veresége után, mivel nem Churchill lett a miniszterelnök. A náci Németország uralja Európát, de befejezhetetlen háborút vív Oroszország roncsaival az Urálban, Japán hasonlóképp beleragadt a kínai háborúba, Nagy-Britannia a tengelyhatalmak árnyékában igyekszik foggal-körömmel egyben tartani birodalmát, az USA pedig távolról szemléli az Óvilág őrületét. Sokan sokat kihoztak már ehhez hasonló alapötletből, Sansomtól ez alkalommal is inkább a mélységet várjuk, mint a színpompás felszínt. Nincsenek nagyszabású csatajelenetek, nincsenek képzeletet felülmúló atrocitások, nincs túlbonyolított, gyorsan pörgő cselekmény. Ehelyett van maroknyi főhős, akik csetlenek-botlanak, hogy végrehajthassanak egy viszonylag egyszerű küldetést, amiben nem csak az ellenfél könyörtelensége, hanem saját kétségeik, gátlásaik, gyarlóságaik akadályozzák őket.

Olvasom tovább »

Szólj hozzá!

Címkék: anglia regény náci sansom alternatív történelem kolbenheyer olvas

Kolbenheyer olvas CCXXVI.: Mindenek atyja

2017.02.18. 07:00 kolbenheyer

morris2.jpgIan Morris legutóbbi könyvét imádva gyűlöltem: a Why the West Rules hihetetlenül izgalmas történelmi panoráma volt meghökkentően blazírt elméleti szósszal. Úgy tűnik, mégis az imádat volt az erősebb, mert nem bírtam ellenállni a most ismertetendő könyvnek: War! What it is Good For? (Mire jó a háború? New York, Farrar, Straus & Giroux, 2014). A tartalom ismeretében a cím nem is tűnik provokatívnak. Az alaptézis ugyanis az, hogy a háború hosszútávon alapvető oka az emberiség növekvő jólétének és biztonságának. Mégpedig azért, mert egyre nagyobb és szervezettebb társadalmakat hozott létre, amik egyre sikeresebben nyomják el az erőszakot és a növekvő piac és a fokozódó munkamegosztás révén egyre több anyagi javat állítanak elő. Mindez persze magában foglal legalább két előfeltételezést. Egyrészt, hogy a konfliktusok megoldásának nincs más útja, mint az erőszak. Másrészt pedig, hogy a háborúk célja és eredménye valóban nagyobb társadalmak létrehozása. Morris mindkét kérdésre választ ad, és az alaptézist is olyan meggyőző erővel bizonyítja, hogy nehéz ellenállni neki, akkor is, ha Keynes szavai folyton a fülünkbe csengenek: hosszútávon mindannyian meghalunk. Morris nemcsak kitűnő (ókor)történész, hanem ragyogó író is, a könyv dramaturgiailag van felépítve, az ismertetőmben azonban nem ezt a sorrendet követem.

Olvasom tovább »

Szólj hozzá!

Címkék: történelem háború állam morris kolbenheyer olvas

Kolbenheyer olvas CCXXV.: Harry Potter nélkül

2017.02.11. 07:00 kolbenheyer

fb.jpgIgen, tudom, a forgatókönyv az nem könyv. De nem fogok mentegetőzni, bármit elém tesznek, amit J. K. Rowling írt, el fogom olvasni, ha pedig a varázslóvilágban játszódik, akkor soron kívül. Megnéztem a filmet, és, mégis, sőt, elolvastam az angolul rögvest kiadott forgatókönyvet is: Legendás Állatok és megfigyelésük (Fantastic Beasts And Where to Find Them, London, Little, Brown and Co., 2016). És igen, ezt most kifejezetten élveztem ebben a formában is: a Harry Potter és az elátkozott gyermek esetében nagyon hiányoltam a regény elbeszélő hátterét, most viszont ezt tökéletesen kitöltötte a nemrég látott film emléke. Mivel itt tényleg a film – nyilvánvalóan utólag tökéletes illeszkedésűre fazonírozott – forgatókönyvéről van szó, értelmetlen a két műfaj összevetése. Összevetni legfeljebb egy nemlétező regénnyel lehetne (Milyen lett volna, ha Rowling regényt ír, majd abból forgatnak filmet?), illetve magával az anyaszériával (Miben hasonlít a Harry Potter sorozathoz és miben különbözik tőle?). A kérdés persze mindkét esetben bővíthető azzal, hogy mi is lenne a jobb. Mert azt, hogy jó, szeretném az elején leszögezni, és teljesen meggyőzhetetlen vagyok az ellenkezőjéről.

Olvasom tovább »

Szólj hozzá!

Címkék: film harry potter forgatókönyv rowling kolbenheyer olvas

Kolbenheyer olvas CCXXIV.: Az utolsó királyné

2017.02.04. 07:00 kolbenheyer

sansom2.jpgMár-már lemondtam Matthew Shardlake-ről, amikor váratlanul visszatért. C. J. Sansom Tudor-kori krimisorozatát imádtam, de 2010-ben olvastam az előzőt és megfeledkeztem róla. Persze én bambultam el, hiszen a legújabb kötet már két éve megjelent, míg aztán tavaly a magyar fordítás is kijött: Egy bűnös siralmai (Budapest, Agave, 2016; az angol eredeti: Lamentation, London, Mantle, 2014). A cselekmény azonban szinte ugyanott folytatódik, ahol az előző kötet abbamaradt: nem is baj, a kor viszonyaihoz képest már amúgy is elég érett a főszereplőnk. Azt hiszem, az egész kötetre illik ez a jelző: érett. A történelmi háttér nagyon komoly, de nem tolakodó, a cselekmény érdekes, de dramaturgiája nem tesz erőszakot sem a háttéren, sem a karaktereken, a szereplők pedig nagyon hitelesek. Sansom védjegye, a könyveiből áradó mélabú mindig újra meglep. Teljesen természetes, hogy egy öregedő, púpos ügyvéd küzdelme VIII. Henrik vallásháborútól és politikai intrikáktól véres uralma idején csak melankolikus lehet. És nem tolakodó, nem nyomasztó a mélabú, csak éppen finom permetével mindent belep.

Olvasom tovább »

Szólj hozzá!

Címkék: krimi regény történelem viii. henrik sansom kolbenheyer olvas shardlake

Kolbenheyer olvas CCXXIII.: Miért (ne) tanuljunk angolul?

2017.01.28. 07:00 kolbenheyer

ostler.jpgAz angol a megkérdőjelezhetetlen világnyelv: ha anyanyelvként nem is, de második nyelvként sokkal többen beszélik, mint bármely más nyelvet vagy akár többet együttvéve. De tisztában vagyunk azzal, hogy ez csak pár évtizede van így? És hogy akár el is múlhat? Nicholas Ostler The Last Lingua Franca (Az utolsó lingua franca; New York, Walker, 2010) című könyve erről szól: az angol világuralma törékeny, és észre sem fogjuk venni a hanyatlás kezdetét. Mert míg egy anyanyelv nincs veszélyben addig, amíg létezik egy közösség, ami természetes módon továbbadja, a lingua francákat minden generációnak nagy befektetéssel meg kell tanulnia, és ez a lánc könnyen megszakadhat. Az első fejezetben Szingapúr, Srí Lanka és Tanzánia példája szépen szemlélteti ezt. Mindhárom ország brit gyarmat volt angol nyelvű igazgatással. Ma már csak Szingapúr az, a másik két országban jelentősen visszaesett az angolul (is) tudók aránya. Szingapúrban az angol nem csak a gazdasági kapcsolatrendszer feltétele, hanem elsősorban az etnikai közösségek közti status quo fenntartásának eszköze. És éppen ezért váltotta Srí Lankán a szingaléz, mert ott az angolt a műveltebb tamil kisebbség uralmi eszközének látták, Tanzániában pedig a szuahéli, mert jobban kifejezte a soknyelvű, ám afrikai állam új kohézióját.

Olvasom tovább »

Szólj hozzá!

Címkék: nyelvészet angol perzsa kolbenheyer olvas ostler lingua franca

Kolbenheyer olvas CCXXII.: Tom und Huck auf der Autobahn

2017.01.21. 07:00 kolbenheyer

covers_257620.jpgLassan elkezdődik ez is: a lányom ajánlására olvastam el Wolfgang Herrndorf Csikk című ifjúsági regényét (Budapest, Scolar, 2016; a német eredeti: Tschick, Berlin, Rowohlt, 2010). Nyilván már csak a tekintély megőrzése végett is akkor már az eredetiben németül, valamit még nekem is kell tudnom. Aztán azóta azon gondolkozom, hogy mitől ifjúsági egy regény. Mert a Csikk egyrészt nyilvánvalóan nagyon is az, hiszen kamasz szereplői kamasz életérzést és problémákat közvetítenek. Másrészt viszont akkor üt egy könyv nagyot – és a Csikk nagyot ütött Németországban –, ha a felnőtteknek is ad valamit, mégpedig nem csak nosztalgiát, hanem a reflektálás lehetőségét kamaszkorunkra: a csodáira, az elszalasztott lehetőségeire, és persze arra, hogy mennyivel lettünk többek azóta. De a másrésztnek úgy kell megjelennie a műben, hogy ne telepedjen rá az egyrésztre: a kamasz olvasó primér élményét nem nyomja agyon a felnőttes átértelmezés. Azt hiszem, ez a bravúr a jó ifjúsági regény titka, és Wolfgang Herrndorf ezt a bravúrt szállította.

Olvasom tovább »

Szólj hozzá!

Címkék: németország ifjúsági regény kolbenheyer olvas herrndorf

Kolbenheyer olvas CCXXI.: A pénz szaga

2017.01.14. 07:00 kolbenheyer

whatmoneycantbuy.jpgMichael J. Sandel Mi igazságos … és mi nem? című könyvét imádtam, ezért is vágtam bele az újba, ami magyarul sajnos még nem jelent meg: What Money Can’t Buy (Amit pénzen nem lehet megvenni; New York, Farrar, Straus and Giroux, 2011). A fókusz szűkebb és a kérdésfelvetés sokkal gyakorlatiasabb, mint az előző kötetben. Ennek megfelelően itt nincsenek filozófiaszemináriumi elméleti példák, csak és kizárólag valós esetek, illetve valós adatok. Ezekből pedig nem is kevés. Mivel Sandel azokkal vitázna, akik a piac hatékonyságára és erkölcsi semlegességére esküsznek, nyilván úgy gondolta, meggyőzésük egyik eszköze, ha nagyon tudományosan közelít a kérdéshez. Emiatt aztán az adathalmaz néha agyonnyomja a szöveg eleganciáját. Miközben a sorban állástól kezdve, a széndioxid kibocsátáson és a harmadik félnek eladott életbiztosításokon át a stadionok névadásáig vezet minket, bemutatva, hogy mi mindent lehet pénzen venni, pedig nem biztos, hogy kellene, három nagy kérdést vet fel. Megváltoztatja-e bizonyos dolgok értékét az, ha pénzért vásárolhatóvá válnak? Kiszorítják-e a piaci értékek a polgári erényeket? Hozzájárul-e a piac a társadalom kasztosodásához? A kérdések jogosak, a válaszok részben magától értetődőek, de a meggyőzés nem teljes. Hogyhogy?

Olvasom tovább »

Szólj hozzá!

Címkék: pénz filozófia közgazdaságtan erkölcs kolbenheyer olvas sandel

Kolbenheyer olvas CCXX.: Fröccsöntött ökosztalker

2017.01.07. 07:00 kolbenheyer

vandermeer.jpgEssünk túl a lényegen: az utóbbi évek (egyik) legtúlértékeltebb sci-fijét olvastam. Jeff VanderMeer Expedíció (Budapest, Agave, 2016; az amerikai eredeti: Annihilation, New York, Farrar, Straus and Giroux, 2014) című regényéről (no meg a két folytatásról, hiszen trilógiáról van szó, a 21. században élünk) mindenhol azt olvasom, hogy figyelemre méltó, nagyhatású, szépirodalmi beütésű, de a kritikusok ezt csak az alapötlet elmesélésével, illetve a Lemhez és a Sztrugackij fivérekhez való hasonlósággal támasztják alá. Az alapötlettel nincs is baj, a hasonlósággal még kevésbé, pláne, hogy a kettő összefügg: VanderMeer szépen lenyúlta a Piknik az árokparton (a filmváltozatból ismertebb címén, a Sztalker) alapötletét. És ezzel sincs baj, az ilyen lopás nem bűn, én sosem haragszom, ha valaki ellop egy remekművet és jó iparosként újrahasznosítja, ha viszont felfuvalkodott álművészként úgy tesz, mintha, na, akkor nagyon haragszom. És most nagyon haragszom. VanderMeerre, hogy át akart verni, és a világra, hogy hagyta magát. Szokásomtól eltérően most nem tudom elkerülni a spoilert, de legalább csak az első kötetet olvastam, így csak annak nem létező fordulatait tudom lelőni.

Olvasom tovább »

Szólj hozzá!

Címkék: sci fi kolbenheyer olvas vandermeer

Kolbenheyer olvas CCXIX.: H = S + C + V

2016.12.17. 07:00 kolbenheyer

haidt2.JPGJonathan Haidt nagyszerű könyvét, a The Righteous Mind-ot már ismertettem lelkendezve, és már akkor elhatároztam, de csak most került rá sor, hogy a másik nagyközönségnek szóló művét a The Happiness Hypothesis-t is elolvassam (A boldogság elmélete; New York, Basic Books, 2006). Valójában ez a korábbi műve, és érdekes is volt megfigyelni, ahogy a gondolatai továbbfejlődnek, és ahogy az írói készségei tovább csiszolódnak. Mert már a The Happiness Hypothesis-ben megjelent az elefánt és lovasának metaforája: ösztönös, automatikus és ellenőrizetlen érzéseink és döntéseink irányítják az életünket, a tudatos énünk ezt inkább csak megfigyeli és magyarázza, még ha éppen ennek a hatalomnélküliségének nincs is tudatában. És megjelent már itt a többféle erkölcsi dimenzió elmélete, bár még kevésbé kiforrott formában, de eleve hatalmas empátiával: a legtöbb emberi kultúra magától értetődően erkölcsi megítélés tárgyává tesz olyan szakrális, a „tisztaság” és a „szennyezettség” fogalmaival leírható jelenségeket, amiket a modern nyugati gondolkodás az egyén autonómiájából kiindulva relativizál és elutasít. És már itt nagyon tisztán szerkesztett és fogalmazott Haidt: a kötet tíz fejezete ősi bölcsességek mottóival indul, és ezeket vizsgálja meg a modern pszichológia eredményeinek fényében. Az ismertetés ezért aztán kicsit nehezebb, mind a tíz Nagy Bölcsességet nem fogjuk megbeszélni.

Olvasom tovább »

Szólj hozzá!

Címkék: boldogság pszichológia kolbenheyer olvas haidt

Kolbenheyer olvas CCXVIII.: Fuss el véle

2016.12.10. 07:00 kolbenheyer

martinid.jpgKikapcsolódásként, lábadozás közben elolvastam George R. R. Martin újra kiadott, nagyon rövidke meséjét, A jégsárkány-t (Pécs, Alexandra, 2016; The Ice Dragon, New York, Ace Books, 1980 – a Dragons of Light antológia részeként). Miután a Trónok harca sikere után Martin könyveit sorra adják ki újra, és múltkor én is belefutottam abba, hogy azt hittem, új könyvről van szó, óvatosabb voltam és előre elolvastam a kritikákat. Így aztán nem csalódtam, mert nem vertek át. Pedig a kiadók nagyon igyekeztek. De A jégsárkány nem Westeros világában játszódik, nem önálló kötetként kiadandó mű és nem is mese. Értem, hogy jó buli a pár oldalért is elkérni a két-háromezer forintot, néhány szép rajzzal gyerekkönyvé tupírozni és megideologizálni a sovány szöveget, de őrjönghetnék is, hogy ez micsoda lehúzás. Mert csak az. A jégsárkány ugyanis novella. Eredetileg egy antológiába készült, pár oldalnyi rövidsége műfaji sajátosság, nem gyerekeknek írta Martin. Most komolyan, van, aki ajánlaná gyerekének Martin naturalizmusát? Vagy szeretne egész más stílusban íródott könyvet olvasni? Na, ugye. Átverni azt lehet, aki hagyja, sőt akarja. És ha csak három és fél évtizede íródott novellaként olvassuk? Akkor kiderül, hogy Martin már akkor is tudott. A kérdés inkább az (de ebben az ismertetőben nem lesz rá válasz), hogy amit nyertünk azon, hogy Martin epikus méretekben is tud írni, nem veszítjük-e el, ha kiderül, lezárni viszont nem tud.

Olvasom tovább »

Szólj hozzá!

Címkék: mese novella fantasy martin kolbenheyer olvas

Kolbenheyer olvas CCXVII.: String Wars

2016.12.03. 07:00 kolbenheyer

smolin.jpgEzt a könyvet mintegy döntőbíróként olvastam el: két barátom vitatkozott azon, hogy természettudományos jártasság híján érthető és érdekes-e egy ilyen könyv. Az ítélet vegyes: kifejezetten érdekes, de csak részben érthető. Lee Smolin Mi a gubanc a fizikával? (Budapest, Akkord, 2011; az amerikai eredeti: The Trouble with Physics, Boston, Houghton Mifflin Harcourt, 2006) című könyve nem nagyon lehet más, hiszen kettős célkitűzését nem lehet egyszerre megvalósítani. Elméleti fizikusnak kell lenni ahhoz, hogy valaki felismerje és másoknak is megpróbálja elmagyarázni, szerinte mi nem stimmel a mai fizikával. És muszáj belemenni a részletekbe ahhoz, hogy a fizikusok, akikhez is szól, komolyan vegyék. Emiatt a szélesebb olvasóközönség elveszti a fonalat menet közben, pedig a fizika állítólagos válságának tudományszociológiai okai őket is érintik. A belső megértés és a külső nyomás együtt változtathatna csak a Smolin szerint beteg rendszeren, ami a legkiválóbb elmék megfeszített munkája és a nagyvonalú anyagi támogatás ellenére is zsákutcába vezette az elméleti fizikát: egyeduralkodóvá vált a húrelmélet. Emiatt a könyv mintha három, különböző műfajú mű antológiája lenne: egy lenyűgözően szellemes, a művelt laikusnak szóló fizikatörténet, egy a matematikától megtisztított, de így is csak fizikusok számára érthető helyzetkép a mai fizikai elméletekről és kutatásról, és egy szenvedélyes vitairat némi szociológiai és pszichológiai alátámasztással az egyetemi világ fonákságairól.

Olvasom tovább »

Szólj hozzá!

Címkék: tudomány szociológia fizika húrelmélet kolbenheyer olvas smolin

Kolbenheyer olvas CCXVI.: Harry Potter és a nem létező folytatás

2016.11.26. 07:00 kolbenheyer

hp8.jpgJ. K. Rowling megígérte, hogy nem ír több folytatást Harry Potter-nek. Aztán mégis írt. Vagyis mégsem, hiszen nem regényt, hanem drámát írt. Engem mindez csak annyiban érdekel, hogy bár sose ígért volna semmit, és bár írt volna még folytatásokat. A Harry Potter és az elátkozott gyermek-et (Budapest, Animus, 2016; az angol eredeti: Harry Potter and the Cursed Child, London, Little, Brown and Co., 2016) így is pillanatok alatt felfaltam. A regényfolyamot én lezártnak éreztem, az epilógust annak bizonyítékaként értelmeztem, hogy tényleg vége, minden jó, nincs több kaland. A feleségem már akkor mondta, hogy az, hogy a seb tizenkilenc éve nem fájt, nagyon azt sugallja, hogy hamarosan fog. És szerencsére valóban újra fájni kezdett. De miért drámában? Azzal, hogy csak párbeszédeket kapunk, no meg néhány szerzői-rendezői utasítást, a cselekmény egyszerre lesz szikár és gyors, vagy kritikusabban fogalmazva: lukacsos. Amit elhatározunk, rögtön meg is tesszük, amire szükségünk van, rögtön a kezünkben is terem, amitől félünk, az szembejön a következő oldalon. Persze én nem vagyok mérvadó, mert utálok drámát olvasni, a nyomtatott forma állandóan kizökkent a világból, elidegenít a szereplőktől és a cselekménytől. De ha már dráma, jól használja-e Rowling? Zseniálisan.

Olvasom tovább »

Szólj hozzá!

Címkék: dráma harry potter rowling kolbenheyer olvas

Kolbenheyer olvas CCXV.: Hamuszürke Ragnarök

2016.11.19. 07:00 kolbenheyer

gilbers2.jpgStatisztikailag alighanem igaz, hogy a második részek eleve kudarcra vannak ítélve. Legalábbis a jól sikerült első részek, még pontosabban, a jól sikerült, ugyanakkor nem nyilvánvalóan folytatásosra tervezett első részek második részei vannak kudarcra ítélve. A világot és a karaktert már nem kell felépíteni, de tovább kellene fejleszteni, a cselekmény nem könnyen folytatható, ám az újabb epizódnak legalább akkorát kellene durrannia, mint az elsőnek, és hát már az elsőkönyveseknek járó, apróbb hibákat elnéző előzékenység sem várható el a kritikusoktól és az olvasóktól. Harald Gilbers Germania című krimije minden hibája ellenére nagyszerű volt, az Odin’s Söhne címmel megjelenő folytatást (Odin fiai; München, Knaur, 2015) is szívesen olvastam, de a katarzis elmaradt. A Germania sok szempontból lezárult: nem csak a gyilkost kapták el, de a két nyomozó sorsa is elvált, a lángba borult Berlin háttere előtt a náci a fontra ment, a zsidó pedig „eltűnt”, miután hivatalosan halottnak vélik. Mindez 1944 nyarán. Lehet-e, kell-e ezt folytatni? Az eredmény azt mutatja, hogy nehezen. A világvége előtt még történhetnek dolgok, de a kép nem csak a téli időjárástól és a folyamatosan szálló portól és hamutól válik szürkévé. Inkább epilógus, semmint finálé.

Olvasom tovább »

Szólj hozzá!

Címkék: krimi történelem náci kolbenheyer olvas gilbers

Kolbenheyer olvas CCXIV.: Mint villám bukott le az égből

2016.11.12. 07:00 kolbenheyer

schatzing3.jpgKétszer dicsértem már Frank Schätzing könyveit (itt és itt), de meg kell törnöm a sorozatot. Nagyon vártam az újabb könyvet, aztán vártam még egy évet, hogy megjelenjen puhakötésben is, mert németül akartam elolvasni, de mostanra kiadták már magyarul is: Breaking News (Budapest, Athenaeum, 2016; a német eredeti: Köln, Kiepenheuer & Witsch, 2014). Legutóbb azt írtam, hogy „a roppant élethűen felépített világ, a lektűrhöz mérten eléggé komplex főszereplők […], valamint a rafináltan előrelátható, mégis izgalmas cselekmény” lennének a könyv legfőbb erényei. Schätzing azonban magasabbra tört: csúcsminőségű, szórakoztatva nevelő lektűr helyett nagyregényt akart írni. Egyszerre történelmi és családregényt, ami persze izgalmas marad és nevel, sőt, ami filozofál is az élet értelméről, az emberi felelősségről, a bűnről és a megbocsátásról. Nem azért vagyok szarkasztikus, mintha a könyv ne tenné mindezt, vagy mintha én tudnék ennél jobbat, hanem azért, mert Schätzing igenis tudott ennél jobbat. A regénybeli gonoszok kódneve Samael, a judaizmus bukott angyala, nekünk inkább a keresztény megfelelője, Lucifer ismertebb: az Úr seregeit vezette, mígnem „mint villám bukott le az égből”. Nagyon szomorú egy idol ledőlését végignézni, hát még ha ezt 950 hosszú oldalon át kell elviselni.

Olvasom tovább »

Szólj hozzá!

Címkék: politika regény izrael palesztin kolbenheyer olvas schaetzing

Kolbenheyer olvas CCXIII.: A félreértett birodalom

2016.11.05. 07:00 kolbenheyer

stollberg.jpgÍgérem, egy darabig utoljára szemezgetek a Beck kiadó sorozatából, de legutóbb marokszám akadtak a kezembe, és hát tényleg az egyik jobb, mint a másik. Barbara Stollberg-Rilinger Das Heilige Römische Reich Deutscher Nation (A német nemzet Szent Római Birodalma; München, Beck, 2009) című könyve szintén egy olyan államalakulatot mutat be, amivel csúnyán elbánt a modern nemzetállami történetírás perspektívája. A magyar olvasónak már a cím is meglepő lehet, hiszen a hazai történelemkönyvek csak Német-római Birodalomként emlegetik ezt az államot. Persze a rövidség kedvéért a németek is, de ott azért ismertebb a teljes neve is annak a birodalomnak, amelyik legitimitását egyrészt az állítólagos római örökség adta (a translatio imperii, a császári hatalom átruházása a középkori frank majd német uralkodókra), másrészt a keresztény világrend második, világi kardjának forgatása univerzális uralkodóként, végül, az előző kettő lassú eróziója folytán a sajátos német rendi „szabadság”. Stollberg-Rilinger könyve a koraújkorban veszi fel a fonalat és követi a birodalom történetét a megszűnésig. Olyan korszakokon át tehát, amelyekben a fentiek egyre anakronisztikusabbnak tűntek: a formálódó nemzetállamok között kakukktojás maradt ez a se nem német, se nem szent, se nem római izé.

Olvasom tovább »

Szólj hozzá!

Címkék: történelem németország kolbenheyer olvas német-római császárság stollberg-rilinger

Kolbenheyer olvas CCXII.: A hosszú életű beteg ember

2016.10.29. 07:00 kolbenheyer

faroqhi.jpgMúltkor az iráni „nemzeti történelem” dekonstrukcióját mutattam be, most viszont egy olyan könyvet fogok, ahol a nemzeti perspektíva hiánya jelenti a problémát. Suraiya Faroqhi Geschichte des Osmanischen Reiches (Az Oszmán Birodalom története; München, Beck, 2000) című könyve is klasszikus országtörténet, az Oszmán dinasztia államalapításától meséli el azt az utolsó szultán lemondatásáig. Csakhogy itt egy ma már nem létező országról van szó, habár a török nemzettudat … de erről majd később. Először mindig kronologikus fejezetek mutatják be egy-egy korszak eseménytörténetét, majd ahhoz kapcsolódóan a legkülönbözőbb tematikus fejezetek következnek a legkülönbözőbb témákról a gazdaságtól kezdve, a vallásokon vagy a művészetek át a trónöröklési rendig vagy éppen a nők szerepéig. Minden korszakhoz más tematikus fejezetek kapcsolódnak, mindig ami éppen érdekesnek mutatkozik. És ezek nem győzik sorra megcáfolni az Oszmánokról kialakult sztereotípiákat. A Birodalom semmivel sem inkább volt expanzionista, mint a koraújkori Európa keresztény államai, csak éppen egy darabig náluk sikeresebben összpontosította erőforrásait. És persze hanyatlani sem kezdett el Szulejmán halála után azonnal, egészen a 18. század közepéig területi veszteségei minimálisak voltak. De minek köszönhető ez a negatív megítélés?

Olvasom tovább »

Szólj hozzá!

Címkék: történelem oszmán kolbenheyer olvas faroqhi

Kolbenheyer olvas CCXI.: Isten országa

2016.10.22. 07:00 kolbenheyer

gronke.jpgMár többször háborogtam a nemzeti történetírás ellen, hiszen a modern nemzetállamok keretének visszavetítése a történelembe tudománytalan és sokszor politikai motiváltsága miatt veszélyes fikció. Mondhatjuk persze, hogy vannak „természetesebb” keretek, olyan történeti földrajzi egységek, amelyeknek a nemzetállamok kora előtt is volt valamiféle önmagában elmesélhető történetük. De őszintébb, ha egyszerűen azt mondjuk, hogy a még oly nagyszerű könyvkiadás is figyelembe veszi az olvasó értelmezési kereteit és azokba illeszthető műveket rendel meg. Ennek tett eleget Monika Gronke Geschichte Irans (Irán története; München, Beck, 2003) című könyvével. Első ránézésre klasszikus országtörténet: kronológiai rendben meséli el az egyes uralkodó dinasztiák és birodalmak kialakulását és elenyészését az arab hódítástól napjainkig. Mindezt minden korszakban kiegészíti egy-egy az államszervezetről írt fejezet, amely nem is a valójában érdektelen szervezeti felépítést, mint inkább a hatalomgyakorlás legitimációját tárgyalja. Ehhez aztán – ahogy látni fogjuk – szorosan kapcsolódnak a síitizmusról írt fejezetek is. Az eredmény pedig gyönyörű lebontása a sosem létezett nemzeti folytonosságnak: Irán nem mindig is volt perzsa nemzetállam, a sía csak történelmének rövidebb felében azonosítható úgy-ahogy Iránnal, és nem volt semmi a történelméből eleve elrendelt az iszlám forradalomban.

Olvasom tovább »

Szólj hozzá!

Címkék: történelem irán kolbenheyer olvas gronke síitizmus

Kolbenheyer olvas CCX.: Sosemvolt birodalom

2016.10.15. 07:00 kolbenheyer

heinen.jpgNagy Sándor ugyan a világtörténelem egyik legismertebb alakja, a hellenizmus kora mégis általában csak a klasszikus görög történelem hanyatló utózöngéjeként vagy a klasszikus római történelem dekadensen jelentéktelen mellékszíntereként él a köztudatban. Heinz Heinen Geschichte des Hellenismus (A hellenizmus története; München, Beck, 2003) című karcsú kötete ezen változtatna: miközben a karcsúság kétségkívül növeli a szélesebb körű elterjedés esélyét, csökkenti az elmélyülés lehetőségét. A Beck kiadó egészen kiváló sorozata persze eleve ezt a célt tűzi ki: művelt laikusoknak bemutatni a nagyjából letisztult, konszenzusos mainstream történelmet. Mégis folyton ott a hiányérzet: épp amikor kezd valami érdekessé válni, már ugrunk is a következő fejezethez. Heinen először a hellenisztikus államok politikai eseménytörténetét mutatja be (ez nyilván kötelező kűr, de kevéssé izgalmas), majd a hellenisztikus államszervezetet (itt már sok az újdonság, csak hát ugye, ahogy mondtam, a mélység …), végül pedig a hellenisztikus kultúrát, azon belül is kitüntetett módon a vallást (ez a legizgalmasabb, de lehet, hogy túl szubjektív vagyok). Újra és újra leszögezi, hogy terjedelmi okokból a korszak végpontját Egyiptom római meghódításában jelöli ki, és újra és újra kénytelen leszögezni, hogy ez csak a szűk értelemben vett hellenisztikus államok (tehát a sándori birodalom utódállamainak) végét jelenti, mert a hellenizmus a görög nyelvű és kultúrájú (kelet)római birodalomban és a kereszténységben élt tovább. Na, erről kérem a következő könyvet.

Olvasom tovább »

Szólj hozzá!

Címkék: történelem kolbenheyer olvas hellenizmus heinen