Kapcsolat


Friss topikok

Statisztikák

Címkék

alkotmány (20) állambiztonság (10) állambiztonságis jelen (6) arab (9) atom (7) a mennyei birodalomban (6) bajnai gordon (10) biológia (13) bíróság (6) bkv (7) budapest (10) cigány (86) demokrácia (85) diszkrimináció (6) egyház (6) ensz (8) eu (26) evolúció (9) fantasy (7) fidesz (148) foci (6) gay (17) gay pride (12) gáza (14) gazdaság (18) gyász (7) gyurcsány (49) hamasz (13) hitler (7) holokauszt (11) hülyeség (6) humor (9) index (10) internet (9) irán (20) iszlám (6) izrael (38) jézus (9) jobbik (73) jog (7) kádár (7) katolikus egyház (6) kdnp (10) keresztény (12) kereszténység (11) kína (11) kolbenheyer ír (162) kolbenheyer olvas (194) kommunizmus (14) közélet (9) közgazdaságtan (18) krimi (9) külpolitika (19) kultúra (24) liberalizmus (13) lmp (9) magyar (15) magyarország (140) magyar gárda (9) magyar hírlap (6) mdf (12) meleg (12) mongol (18) mszp (62) náci (48) nacionalizmus (9) németország (7) nemzet (31) nemzetbiztonság (8) obama (21) oktatás (9) orbán (55) oroszország (7) összeesküvés (6) palesztin (14) politika (206) pszichológia (6) rasszizmus (18) regény (17) reggel (67) rendőr (7) rendszerváltás (24) rükverc (11) rukverc (15) sci fi (8) sólyom lászló (11) szabadság (17) szdsz (20) szeretet (6) szlovákia (11) társadalom (56) tech (7) terrorizmus (8) több fényt a kdnp be (8) történelem (125) tüntetés (6) usa (42) választások (34) választás 2010 (44) vallás (13) válság (10) varga e tamás (6) vendégpost (11) világ (14) voks10 (26) vona gábor (7) zene (12) zsidó (46) Címkefelhő

Designerünk

Legutolsó kommentek

Kolbenheyer olvas CXCVI.: Mágia öt órakor

2016.04.30. 07:00 kolbenheyer

jonathan_strange_and_mr_norrell_cover.jpgAmikor először megjelent magyarul, a címe megfogott (ez volt a célja, jó üzleti fogás, gratulálok), de a vastagsága és belelapozva a nyelvezete elriasztott. Aztán ahogy egyre híresebb lett, végül megvettem a fiamnak, aki le volt tőle nyűgözve, így én is belekezdtem. Susanna Clarke A hollókirály (Budapest, Agave, 2006; az angol eredeti: Jonathan Strange and Mr Norrell, London, Bloomsbury, 2004) című könyvét nevezik a felnőtt Harry Potter-nek is, ami nem csak a mágikus világ, de az ízig-vérig brit háttér miatt is érthető. Ugyanakkor, bár állítom, hogy a Harry Potter sokkal, de sokkal több könnyű kalandregénynél, mégis nagyobb levegővételt javasolnék A hollókirály elkezdésekor. A magyar címet már dicsértem üzletileg, de valójában sokkal merészebb az angol eredeti: ezt a könyvet csak az fogja végigolvasni, aki hajlandó kezébe venni 800 oldalt, ami két ismeretlen emberről szól. Igen, mágusokról van szó, de A hollókirály fittyet hány a jelenkori fantasy műfaji toposzainak: ez a mágia nem az a mágia, se kardok, se sárkányok. Britsége pedig nem egyszerű világépítés, hanem a paródia és a hommage hihetetlenül finom elegye, nyelvileg meg – állítólag – pastiche, azaz a 19. század nagy angol regényíróinak modorában készült. Végül érdemes ezen is kicsit elmerengeni: A hollókirály klasszikus nagyregény, nem eleve sorozat (azóta sem készült folytatás, bár Susanna Clarke tervezett egy ugyanabban a világban, de később és más karakterekre fókuszáló regényt), hanem leírásokban gazdag, lassan hömpölygő, hosszabb időszakot felölelő, sok szereplőt felvonultató, a főszereplők jellemfejlődését követő és a drámai cselekményt gondosan felépítő és lezáró könyv.

Olvasom tovább »

Szólj hozzá!

Címkék: fantasy alternatív történelem kolbenheyer olvas susanna clarke

Kolbenheyer olvas CXCV.: Volt egyszer az ember

2016.04.23. 07:00 kolbenheyer

harari.jpgYuval Harari jeruzsálemi történészt Jared Diamond művei inspirálták Sapiens című könyvének (Budapest, Animus, 2015; a 2011-es héber eredetiből a szerző angol fordításában: New York, Harper, 2014) megírására. A célkitűzés azonban még ambiciózusabb: az emberiség (pontosabban a Homo sapiens, de erről még később) teljes történelmének felvázolása, és egyben a jövő lehetőségeinek feltárása a történelem értelmére való rákérdezéssel együtt. Igazat kell adni a kritikusoknak, hogy ez eleve lehetetlen vállalkozás, ami elkerülhetetlen hibákhoz vezet, de igaza van a lelkesedőknek is, hogy ilyen célkitűzés megér minden kockázatot. A leegyszerűsítő általánosságokat ezért nem fogom felsorolni, és nem azért, mert az amúgy tényleg lehengerlően szellemes próza az olvasót könnyen átlendíti ezeken, hanem mert mégsem ezeken áll vagy bukik a könyv. Hanem a kérdésfeltevéseken, amik akkor is megérnék az elolvasását, ha teljesen hamis válaszokat kínálna rájuk, de nem ezt teszi. A kérdés pedig az, hogy hogyan hódította meg az ember a Földet, hogy tartós lesz-e az uralma, és egyáltalán mi ennek az uralomnak az értelme, célja.

Olvasom tovább »

Szólj hozzá!

Címkék: történelem biológia társadalom homo sapiens kolbenheyer olvas harari

Kolbenheyer olvas CXCIV.: Harmadik felvonás

2016.04.16. 07:00 kolbenheyer

career_of_evil_oct_2015.jpgBár általában is élvezettel olvasom, amit később ismertetek, régen volt, hogy éjjel egyig fennmaradva úgy faltam egy könyvet, mint J. K. Rowling Robert Galbraith álnéven írt harmadik krimijét a Career of Evil-t (A gonosz pályafutása; London, Sphere, 2015). Úgy tűnik, minden évben kapunk egy folytatást, de így is nehéz kivárni a következőt. A második rész ismertetésében kételyeimnek adtam hangot, hogy fenntartható-e a kezdet magas színvonala krimiként, nagyregényként és stílusgyakorlatként is. A válasz most határozottan pozitív lesz. Mivel a klasszikus krimisorozatok inkább csak az azonos főszereplő(k) köré épített végtelenített és végteleníthető szériák, abban még most sem vagyok biztos, hogy Cormoran Strike és Robin Ellacott kalandjai a Harry Potter heptalógiához hasonlóan megtervezettek és szerkesztettek-e. Annak ellenére reménykedem benne, hogy igen, hogy ez egyben a végességet is jelenti. Mert az új kaland természetesen önmagában zárt egész krimiként, van új gyilkosság és a végén elkapják a gyilkost, de a regényszálak szépen szövődnek tovább, sőt sokkal többet kapunk, mint a második részben. Újra elmondom, hogy a Harry Potter második része kísért, ott is mintha elakadt volna az összekötő ív építése, de aztán persze kiderült, hogy mégsem.

Olvasom tovább »

Szólj hozzá!

Címkék: krimi rowling kolbenheyer olvas galbraith

Kolbenheyer olvas CXCIII.: „Litvánia! Szép hazám!”

2016.04.09. 07:00 kolbenheyer

snyder2.jpgTimothy Snyder a Bloodlands óta világsztár, de előtte is írt jó könyveket. Szinte nem is hittem a szememnek, amikor megtaláltam The Reconstruction of Nations: Poland, Ukraine, Lithuania, Belarus, 1569-1999 (Nemzetek újjáépítése: Lengyelország, Ukrajna, Litvánia és Fehéroroszország; New Haven-London, Yale University Press, 2003) című művét: kedvenc témámról, a nemzetek „feltalálásáról” és „megvalósításáról” mégpedig Közép-Európában. A világ igazságtalan, és szláv nyelveken többen olvasnak, mint magyarul, ezért a lengyel történelemmel kell beérnünk, de nem lehet nem észrevenni a párhuzamokat Magyarországgal. Snyder a bevezetőben világossá teszi, hogy a romantikus nemzeti mítoszokat annak tekinti, amik, és ahol nincs más út, ott iróniával fog hozzájuk közeledni. Ennek visszatérő illusztrációja a poszt címében is szereplő halhatatlan sor: Mickiewicz Pan Tadeusz-a lengyel nemzeti eposz, ami a hazaszeretet énekli meg! A három nagy fejezet közül az első a történelmi Litvánia (a mai Litvánia és Fehéroroszország) területén, és különösen Wilno/Vilnius/Vilnia/Vilne városában formálódó és versengő nacionalizmusokat mutatja be. A második a lengyel-ukrán határvidék, azon belül pedig Lwow/Lviv/Lemberg/Lemberik ezzel párhuzamos története. Végül a harmadik a 20. század végi Lengyelország páratlanul sikeres nemzeti és külpolitikájával zárja le a nemzetépítések történetét.

Olvasom tovább »

Szólj hozzá!

Címkék: nemzet történelem lengyel litván ukrán nacionalizmus snyder kolbenheyer olvas fehérorosz

Kolbenheyer olvas CXCII.: Ásó, kapa, nagyharang

2016.04.02. 07:00 kolbenheyer

flynn.jpgGillian Flynn regénye, a Holtodiglan (Pécs, Alexandra, 2013; az angol eredeti: Gone Girl, New York, Crown, 2012) már egy ideje várt a sorára, hogy elolvassam, de nem akarózott, mert tartottam a túl sötét thrillertől. A filmet meg pláne nem néztem meg, bármennyire is dicsérték, már csak a sorrend miatt sem: mindig először a könyvet. (Hülyeség: mindig először az eredeti médiumot, ha könyvből lett film, a könyvet, ha filmből lett könyv a filmet, oké, utóbbi esetben a könyv szinte mindig hülyeség, de most már zárójel bezárva.) De a félelem alaptalannak bizonyult, a Holtodiglan izgalmas volt, sőt szórakoztató, de nem félelmetes. Nem azt akarom mondani, hogy ne lennének benne torokszorító fordulatok, vagy hogy a karakterek lennének túl könnyűek. Nem, a könyv működik thrillerként, pontosabban krimiként (nem tudom, miért kell manapság minden olyan krimit thrillernek nevezni, amiben a szereplők pszichológiai mélységet is kapnak). Persze pont a pszichológiai hitelesség (?) miatt működik a könyv az emberi kapcsolatokról szóló drámaként, sőt még mintha filozofálni is igyekezne. De a végén mégsem a rettenet vagy a nagy felismerés vár, hanem az elégedett mosoly, hogy majdnem sikerült átverned, de nem hagytam magam, ez az egész vicc, nagyon jól sikerült, nagyon szórakoztató és egyben nagyon intellektuális vicc.

Olvasom tovább »

Szólj hozzá!

Címkék: krimi flynn kolbenheyer olvas

Kolbenheyer olvas CXCI.: Bildung, Bildung über alles

2016.03.26. 07:00 kolbenheyer

germangenius.jpgA német kultúra szerelmesei számára megkerülhetetlen Peter Watson brit újságíró The German Genius (A német géniusz; London, Harper, 2010) című könyve. Megkerülhetetlen nem utolsósorban méretei miatt: közel ezer oldalon vezet végig az utóbbi két és fél évszázad német kultúrtörténetén, azt a szó lehető legszélesebb értelmében véve. Van itt minden a teológiától a műtrágyagyártásig, az egyetemektől a hadtudományig, a zenétől az irodalomig. És mivel Németország sokkal homályosabb fogalom, mint mondjuk Anglia vagy Franciaország, Watson németnek tekint mindenkit, aki németül beszélt, németül tanult vagy német területeken (is) alkotott, legyenek azok más narratívákban dánok, magyarok vagy csehek. Mindezt olyan könnyed természetességgel teszi, hogy az olvasó kénytelen elfogadni érvelésének sodrását (ha nem is mindig sebészi pontosságát). A könyv tehát kronologikus szerkesztésű enciklopédia, ahol az olvasó csodálkozik a legjobban, hogy élvezettel emészti az egymás után sorakozó életrajzokat, elméleteket és gyakorlati alkotásokat. Az összekötő kapocs azonban nem csak valamilyen misztikus németség (bár erről is ejthetünk még néhány szót), hanem az a két alaptétel, hogy a német kultúra sokkal többet adott a világnak, mint amit általában elismerünk, és hogy épp ebből kifolyólag is sokkal több, mint a nácik és Hitler.

Olvasom tovább »

Szólj hozzá!

Címkék: kultúra történelem németország kolbenheyer olvas

Kolbenheyer olvas CXC.: Egy fél Westeros

2016.03.19. 07:00 kolbenheyer

half_a_king.jpgPszeudo-történelmi fantasyt írtak G. R. R. Martin előtt is, sőt a műfaj megújításával is sokan kísérleteztek már, de a Trónok harca óta mégis ő a megkerülhetetlen vonatkozási pont. Joe Abercrombie regénye a Half a King – Az uralkodó (Budapest, Athenaeum, 2015; az angol eredeti: London, Harper Voyager, 2014) pedig nem is nagyon kerülgeti ezt a vonatkoztatási pontot. A könyvnek csak egy főszereplője van, emiatt a történet feszesebb és rövidebb. A drámai ív kisebb, ezzel összefüggésben a világ is kevésbé kidolgozott. Ezek azonban nem minőségi jegyek, inkább azzal függenek össze, hogy a célközönség is valószínűleg fiatalabb. Mindez azonban nem jelenti azt sajnos, hogy újabb irodalmi mérföldkő született, inkább tisztes iparosmunkáról beszélhetünk, még ha a legjobb fajtából valóról is. Mert a karakterábrázolás árnyaltnak van szánva, azaz a szereplők nem fekete-fehérek, de ez mégsem martini magasság (akarom mondani: mélység). Mert a történet nagyon izgalmas, fordulatos, sőt a fordulatokat várjuk ugyan, de nem sejtjük előre, de a kaland mégis eltakar valami fontosat. Mert a világábrázolás – nos, itt leszek a legkevésbé kritikus, sőt: mert a világábrázolásban sokkal több van, mint amit kapunk. Mielőtt megnézzük közelebbről ezt a három témát, vesztegessünk még néhány szót a cím fordítására, illetve annak elmaradására. Nehéz elképzelni azt a kiadót, aki elhiszi, hogy ez a cím lefordíthatatlan (Félig király vagy esetleg Egy fél király?), vagy olyan bevett márkanév, ami már szervesült. Nem, igazából csak egy fantáziátlan és gyáva kiadót tudunk elképzelni, aki nem mer dönteni.

Olvasom tovább »

Szólj hozzá!

Címkék: fantasy martin kolbenheyer olvas abercrombie

Kolbenheyer olvas CLXXXIX.: Uff

2016.03.12. 07:00 kolbenheyer

dunbarortiz.jpgHagytam magam elcsábítani a címtől, aztán pedig a fokozódó düh és elképedés hajtott tovább. Roxanne Dunbar-Ortiz An Indigenous People’s History of the United States (Az Egyesült Államok őshonos népeinek története, Boston, Beacon Press, 2014) könyve alig mond bármiféle tényszerű újdonságot a témáról, sőt az eddig tudhatóról sem ad szerkesztett összegzést, fogalomhasználata és világlátása pedig vállalhatatlanul tudománytalan, leegyszerűsítő, sőt – megkockáztatom (és tényleg meg fogom kockáztatni) – tulajdonképpen rasszista. Történelmi népszerűsítésnek álcázott politikai pamflet. Már az elején gyanús volt, hogy az amerikai könyvekben kötelező dicséretoldalakon nem történészek, hanem indián politikusok szavai sorakoznak: egy kis hátbaveregetés körbe-körbe. Maga a szerző sem hallgatja el őslakos származását, amiben csak az a zavarba ejtő, hogy sem az nem derül ki, hogy pontosan milyen származású, sem az, hogy ez a származás milyen hatást gyakorolt az éltére, nem más ez tehát, mint egyszerű marketing: én is indián vagyok, szóval jobban tudom, pont. Hát nem tudja jobban, sőt nagyon rosszul tudja, pontosabban az a gyanúm, hogy akár jól is tudhatná, de nem azt mondja, kihasználva, hogy az elnyomott kisebbség haragos hangját jól nevelt fehér emberként igazságosnak, mi több igaznak kell hallanom. Hát juszt sem.

Olvasom tovább »

Szólj hozzá!

Címkék: indián történelem usa kolbenheyer olvas dunbar-ortiz

Kolbenheyer olvas CLXXXVIII.: Összenő, ami összetartozik

2016.03.05. 07:00 kolbenheyer

9783406641039_large.jpgHatkötetes világtörténetet olvasni lehetetlen vállalkozás, a hat kötet közül éppen a harmadikat pedig különösen érthetetlen. Akire Iriye és Jürgen Osterhammel főszerkesztők egyszerre angolul és németül megjelenő gigantikus vállalkozását véletlenül ismertem meg, amikor rábukkantam a Wolfgang Reinhard szerkesztette harmadik kötetre: Weltreiche und Weltmeere – Empires and Encounters 1350-1750 (Világbirodalmak és világtengerek – Birodalmak és találkozások; Cambridge, MA – München, Harvard University Press – Beck, 2015). A véletlen mellett mentségemre szóljon, hogy Osterhammelnek a 19. századot bemutató könyve után amúgy is inkább érdekelt a közvetlen előzmény, másrészt pedig a sok-sok szerző, és kötetenként különböző szerkesztők művei önállóan is olvashatók, sőt kifejezetten önálló olvasásra is szánták őket. A német cím jobban kifejezi a könyv szerkesztési elvét: öt régió köré szervezték a világtörténelem bemutatását, az eurázsiai kontinens, az iszlám világ, Dél-Ázsia, Délkelet-Ázsia és Óceánia, illetve az atlanti világ köré. Mindezt a szerkesztő fogalmakat és kereteket tisztázni akaró bevezetője előzi meg. A világ történetének még ez a négy évszázada is alig fért bele az 1200 oldalba (na jó, majdnem a harmada lábjegyzet), így itt meg sem kísérlem összefoglalni, inkább magával a vállalkozással, célkitűzéseivel, lenyűgöző eredményével és elkerülhetetlennek tűnő nehézségeivel szeretnék foglalkozni.

Olvasom tovább »

Szólj hozzá!

Címkék: történelem világtörténelem kolbenheyer olvas reinhard osterhammel iriye

Kolbenheyer ír 162.: Mongol 18. Hé, testvér!

2016.02.27. 07:00 kolbenheyer

Előre szólok, hogy hosszú lesz. Tizennyolc részes poszt-sorozat. Történelmi regény lenne, ha tudnék olyat írni. És bár továbbra is vigyázat, mert fikció, történelmet nem csak nyomokban tartalmaz.
Az előző részeket itt olvashatod: 1., 2., 3., 4., 5., 6., 7., 8., 9., 10., 11., 12., 13., 14., 15., 16., 17.

18.jpgHezekiah Allen a Minerva korlátjának támaszkodott és nagyot köpött a nyikolajevszki kikötő zavaros vizébe. Bár ha jobban belegondolt, és gondolkodni éppenséggel bőven volt ideje, ebből csak a zavaros víz stimmelt, hiszen a homokpadok miatt a Minerva messze horgonyzott a rakparttól. De éppen ezért nem vitorláztak tovább Vlagyivosztokig, ahol igazi, mélytengeri kikötő volt. Nem akart a kikötésért fizetni és nem akarta, hogy a többi kapitány a fogásról faggassa, mivelhogy egyáltalán nem volt fogás, éppen emiatt nem akart fizetni. Pedig a Minerva egyszer már feltámadt. 1871-ben harminckét társával az Északi Jeges-tenger vízébe fagyott. Allen kapitány és tengerészei, no meg a többi hajó legénysége csak annak köszönhette az életét, hogy az új-angliai bálnavadász-flotta hét szerencsésebb hajója a tengerbe öntötte a keserves munka árán megszerzett bálnaolajat és -csontot, sőt a tengerbe dobták a felszerelést is, hogy társaikat megmenthessék. Harminckét bálnavadászhajót tört össze a jég, vagy használtak fel tüzelőnek az eszkimók, de a Minervát a következő évben teljes épségen találták meg. Hezekiah Allen új legénységet toborzott, amit aztán Alaszkában helybéliekkel egészített ki. Miután a bálnák már a Bering-szoros környékén is megritkultak, rozmárra kezdtek vadászni. De 1881-82 telén rozmárt is alig fogtak, a tavasz közeledtével viszont javítani kellett a korhadt palánkdeszkákat. Ezért kötöttek ki Nyikolajevszkben, és ezért köpködött Allen kapitány komoran a hideg, fekete vízbe.

Olvasom tovább »

Szólj hozzá!

Címkék: mongol kolbenheyer ír

Kolbenheyer ír 161.: Mongol 17. Csalfa remény

2016.02.20. 07:00 kolbenheyer

Előre szólok, hogy hosszú lesz. Tizennyolc részes poszt-sorozat. Történelmi regény lenne, ha tudnék olyat írni. És bár továbbra is vigyázat, mert fikció, történelmet nem csak nyomokban tartalmaz.
Az előző részeket itt olvashatod: 1., 2., 3., 4., 5., 6., 7., 8., 9., 10., 11., 12., 13., 14., 15., 16.

17.jpgTíz nap gőzhajón nagyon unalmas. Sztyeppei pásztoroknak, akiknek a többsége jó, ha hírből hallott róla, és aki látott már ilyet, az is csak a part biztonságából, pedig félelmetes is. És ahogy telnek a napok az egyre szélesebbé váló fekete vízen, az egyre idegenebb tájon, az egyre szűkebbnek tűnő és egyre mocskosabb fedélzeten, úgy egyre félelmetesebb. A Jelizavetát, az Olgát és a Katyerinát nem személyszállításra tervezték, és a hetven-nyolcvan utas nagyon szűkösen fért el rajtuk, csomagjaikat pedig a raktérbe zsúfolták, ahol nemigen fértek hozzá. Engke tudta, hogy a menekülés az Argunynál fog csak igazán elkezdődni, mégis azt remélte, hogy a majdnem végzetessé váló hajóra szállás után a kedélyek megnyugszanak. Nem így lett, és a fiatal tajcsi erejét megfeszítve igyekezett fenntartani a lelkesedést, eloszlatni a kételyeket és elsimítani a konfliktusokat. A hajók sötétedés után megálltak, senki sem akart zátonyra futni. Engke minden este átevezett egyik hajóról a másikra, így minden hajón háromnaponta voltak a tábortűz melletti beszélgetések. Kicsinyke meleget és még kevesebb fényt persze csak a vaskályha adott, a fafedélzeten szigorúan tilos volt tüzet gyújtani, de a mongolok akkor is így nevezték az esti gyűléseket. Leginkább a jövőről faggatták Engkét, aki minden szavát százszor megrágta, hiszen se becsapni, se megijeszteni nem akarta népét. Lassan, nagyon lassan, hitetlenkedve és sok félelemmel kezdték el felfogni, hogy odaát, ahol felkel a nap, nem egy jobb és üresebb új Mongólia várja őket.

Olvasom tovább »

Szólj hozzá!

Címkék: mongol kolbenheyer ír

Kolbenheyer ír 160.: Mongol 16. Mandzsu becsület

2016.02.13. 07:00 kolbenheyer

Előre szólok, hogy hosszú lesz. Tizennyolc részes poszt-sorozat. Történelmi regény lenne, ha tudnék olyat írni. És bár továbbra is vigyázat, mert fikció, történelmet nem csak nyomokban tartalmaz.
Az előző részeket itt olvashatod: 1., 2., 3., 4., 5., 6., 7., 8., 9., 10., 11., 12., 13., 14., 15.

16.jpgAjszin Dzsioro hala-i Fijangu, a Tiszta Piros Zászló Medve ágának dzsalan edzsenje elgondolkodva nézte katonáit. Fijangu valójában csak az első mandzsu nyíl niru edzsenje volt, de mivel Ajan távozásakor rábízta a teljes ág vezetését és Fulín, a Zászló gusa edzsenje, Fijangu nagybátyja, azóta úgy tett, mintha a kinevezés végleges lenne, a katonák is dzsalan edzsennek szólították. Fijangu némileg zavarban volt, hiszen bármennyire is utálta tisztavérű mandzsu családja a mandzsusítottakat, a fiatal tiszt pontosan látta, milyen rátermett vezető Ajan. Ezért aztán nagybátyja rosszallását is kockáztatva folytatta a határőrizet megerősítését, sőt jó példával elöl járva maga vezette az első mandzsu nyilat az Amurhoz. Már visszafele tartottak Mukdenbe, amikor Hulun Buirnál a felderítői elfogták a mongol bakit. Nugáj, azt mondja, ez a neve. És hogy Ajannal lovagolt el Halhába. Aki valójában katonaszökevény, sőt, annál is rosszabb, hiszen a császár alattvalóit készül megszöktetni. Ha hinni lehet Nugájnak. Állítólag csak nemrég döbbent rá, mire használja fel őt Ajan, ezért csak most szökött meg. És majdnem megölték, innen a sérülései. Az arcán futó karmolás nyomokat ez persze nem magyarázza. A szökés azonban nem hazugság: miután visszafordultak, az Arguny kifolyásánál megtalálták a kis mongol tábort. A felderítői szerint egy másik mongol csapat is közeledett dél felől, csak harcosok, mintha üldöznék a szökevényeket. Ajan, az áruló, ízlelgette magában. Eltűnne az akadály az előreléptetés útjából, de rossz fényt vetne a Zászlóra.

Olvasom tovább »

Szólj hozzá!

Címkék: mongol kolbenheyer ír

Kolbenheyer ír 159.: Mongol 15. Igen, emlékszem

2016.02.06. 07:00 kolbenheyer

Előre szólok, hogy hosszú lesz. Tizennyolc részes poszt-sorozat. Történelmi regény lenne, ha tudnék olyat írni. És bár továbbra is vigyázat, mert fikció, történelmet nem csak nyomokban tartalmaz.
Az előző részeket itt olvashatod: 1., 2., 3., 4., 5., 6., 7., 8., 9., 10., 11., 12., 13., 14.

15.jpgA Gandan nagy tróntermének ajtaját nyitva hagyták, hadd szellőzzön, hiszen majdnem száz ember tolongott odabenn. A huzat meglebegtette a trón mellett két oldalt kifeszített imazászlókat. A nyolcadik Bogd Gegen kezével végigsimított a legközelebb eső, az öt elem színeiben pompázó zászlókon, kék, fehér, piros zöld és sárga, és a ráírt mantrákat olvasta, vagy legalábbis úgy tett, hogy leplezze zavarát. A Bogd Gegen tizennégy éves volt, és bár már nyolcadszor született újra, még mindig nem tudott elég jól mongolul. Most viszont a Szecsen Kán tartományának mind a huszonnégy zászlós hercegét mutatták be neki. Egymás után léptek be a terembe, prémes fövegben, csillogó vértben, nehéz köpenyben, egy, két vagy három szolga hozta rangjuk egyéb jelvényeit, és féltékenyen méregették egymást, nem lépte-e át valaki a szokások szigorú törvényeit. A trón két oldalán a sárga sapkás és köpenyes szerzetesek sorakoztak, a Bogd Gegen jobbján Norbu rinpócse állt és súgta a fülébe a soron következő kung, vang vagy bejle nevét. – Igen, emlékszem rád. – mondta ilyenkor a Bogd Gegen, hangosan elismételve a herceg nevét, áldást mondott rá, és érdeklődést színlelve meghallgatta mondandóját. A válaszadás szerencsére Tenzin rinpócse feladata volt, aki a balján állt, és méltóságteljes orrhangon közölte, hogy a Bogd Gegen örül vagy szomorú, és az ügyet ide vagy oda utalja. Az idősebb vangok és kungok sorra ellépdeltek a trón előtt, és már csak néhány fiatalabb bejle volt hátra.

Olvasom tovább »

Szólj hozzá!

Címkék: mongol kolbenheyer ír

Kolbenheyer ír 158.: Mongol 14. A vadszamár

2016.01.30. 07:00 kolbenheyer

Előre szólok, hogy hosszú lesz. Tizennyolc részes poszt-sorozat. Történelmi regény lenne, ha tudnék olyat írni. És bár továbbra is vigyázat, mert fikció, történelmet nem csak nyomokban tartalmaz.
Az előző részeket itt olvashatod: 1., 2., 3., 4., 5., 6., 7., 8., 9., 10., 11., 12., 13.
14.jpg
Ceceg és Oktáj megilletődötten állt a jurta előtt a hosszú ujjú selyemruhában. Náluk csak Ajan volt megilletődöttebb. Igyekezett nem kilöttyinteni a tejet a jobbjában tartott kis ezüstedényből, és nem rálépni a baljával fogott selyemszalagokra, ahogy méltóságteljesnek remélt lassú léptekkel közeledett Ceceg szülei felé. A tél még nem ért teljesen véget a mongol sztyeppén, de a nap már sütött, a jégcsapok olvadtak, és az esküvőt az indulás előtt akarták megtartani. Oktáj volt az első, de az általános vélekedés szerint nem az utolsó az Ajannal érkezett mongol bakik közül, aki a Badma-szálláson talált magának feleséget. A sztyeppei szokás szerint a vőlegény apja kéri meg a menyasszony kezét a szüleitől, selyemszalagokkal és egy kupa tejjel fejezve ki jó szándékát. Ők pedig az ajándék elfogadásával és a tej megivásával jelzik, hogy elfogadják az ajánlatot. Oktáj szülei azonban már nem életek, és rokonság híján a dzsalan edzsennek kellett az apa szerepét eljátszania. Ajan éppen abban reménykedett, amikor fiatal, félig vagy egészen árva bakikat választott maga mellé Mukdenben, hogy megtalálják a helyüket Engke népe körében. De arra nem gondolt, hogy neki kell kiházasítania őket. Miközben ő maga, de ezt a gondolatot inkább elhessegette. Hiszen őrültség volt. Két hónapja már, hogy Badma-szállásra érkeztek, és az első csoport holnapután elindul a Hulun Nur-hoz. Nem lehet tovább halogatni, mert közeleg a tavaszi áradás, és Mukdenben is előbb-utóbb kérdések merülnek fel távozása miatt. Ideje lenne felejteni.

Olvasom tovább »

Szólj hozzá!

Címkék: mongol kolbenheyer ír

Kolbenheyer ír 157.: Mongol 13. Belocskin és Társa

2016.01.23. 07:00 kolbenheyer

Előre szólok, hogy hosszú lesz. Tizennyolc részes poszt-sorozat. Történelmi regény lenne, ha tudnék olyat írni. És bár továbbra is vigyázat, mert fikció, történelmet nem csak nyomokban tartalmaz.
Az előző részeket itt olvashatod: 1., 2., 3., 4., 5., 6., 7., 8., 9., 10., 11., 12.

13.jpgDzsalajnur kis kereskedelemi telep volt az Arguny partján. Majd kétszáz éve, a nyercsinszki szerződésben jelölte ki az Argunyt határfolyónak a mennyei császár és a nyugati fehér kán, ahogy a kínaiak az orosz cárt nevezték. Nick lassan poroszkált a hólétől sáros utcán a fából ácsolt raktárak között a kikötő felé. Még a domboldalról látta a gőzhajó füstjét, itt talán megtalálja, amit keres. Dzsalajnur még a Csing Birodalom része, de az orosz hajósok és kereskedők erről nemigen vettek tudomást. Kezét az övébe csúsztatta, és még mindig csodálkozva tapogatta meg Engke bizalmának jelét. Az első kurultájt teljesen felbolygatta érkezésük, de Ajan lélekjelenléte végül Engke malmára hajtotta a vizet. A mongol pásztorokat a mandzsu dzsalan edzsen hódolata győzte meg arról, hogy Engke tajcsi követésre érdemes vezér. Nick sokat gondolkodott azon, hogy mi játszódhat le a mandzsusított mongol katonában. Miért dobja el karrierjét, hogy az álmodozó, fiatal tajcsit kövesse és segítse. És hogy miért bízik meg őbenne. Mert Ajan volt az, aki a második kurultájon a javaslatot tette. Badma-szálláson orosz kurultájként emlegették ezt az alkalmat, amikor Engke másodjára is összehívta a férfiakat, hogy megbeszéljék a menekülés részleteit. A hajóra szállás és az amuri utazás megrémisztette a lovagláshoz szokott pásztorokat. És Ajan akkor megszólalt, felkérte a kurultájt, hogy Nick Lucas hadnagyot küldjék el a Hulun Nur-tóhoz, hajókat szerezni. Orosz hajósokhoz orosz hajóst kell küldeni. De miért ne hagyná cserben őket, és szökne meg a rábízott erszénnyel?

Olvasom tovább »

Szólj hozzá!

Címkék: mongol kolbenheyer ír

Kolbenheyer ír 156.: Mongol 12. Az áruló

2016.01.16. 07:00 kolbenheyer

Előre szólok, hogy hosszú lesz. Tizennyolc részes poszt-sorozat. Történelmi regény lenne, ha tudnék olyat írni. És bár továbbra is vigyázat, mert fikció, történelmet nem csak nyomokban tartalmaz.
Az előző részeket itt olvashatod: 1., 2., 3., 4., 5., 6., 7., 8., 9., 10., 11.

12.jpgA határról újra Mukdenbe lovagoltak. Engke és a mongolok azonnal tovább indultak haza, de Ajannak törődnie kellett a katonáival is. A búcsú kellemetlenre sikerült. Engke megpróbált ugyanolyan nyugodtan viselkedni, mint első találkozásukkor a fekete sztúpánál, a bizalom megingathatatlan szobrának látszani. De Ajan inkább csak az igyekezetet látta, és nem tudta, hogy igazat adjon-e a tajcsinak esetleges kishitűségéért, szégyellje magát, hogy még mindig nem érdemelte ki a bizalmat, vagy sértődjön meg a bizalmatlanság láttán. Nick Lucas többször nagyot fújt, mintha a kavargó érzelmek savanyú szagát akarná az orrából elűzni, morgott valami viszlátot és sarkon fordult. – Három hét. – mondta Ajan, mást is akart, de aztán csak a kezével intett. Visszament a helyőrségi palotába, jelentést diktált Co tábornoknak, elolvasta a felgyűlt levelezést, utasításokat küldött futárokkal a kisebb helyőrségeknek, a rosszallásról tudomást sem véve merev arccal három teljes nyilat rendelt a határhoz járőrözésre. Csak akkor mosolyodott el, amikor az ablakon kinézve látta, hogy Lucas hadnagy lőgyakorlatot tart a mongol újoncoknak, de azt is, hogy a sarokban nyeregre szerelhető, vízhatlan bőrzsákokat raknak meg puskákkal, munícióval. Ajan a következő napokban végigjárta a mongol nyilak szállását, és egyesével választott ki húsz újoncot. Olyanokat, akiknek még nincs családja, akik jól lőnek és lovagolnak. De leginkább olyanokat, akikre ha Engke szemével nézett, bízni akart bennük.

Olvasom tovább »

Szólj hozzá!

Címkék: mongol kolbenheyer ír

Kolbenheyer ír 155.: Mongol 11. Kurultáj

2016.01.09. 07:00 kolbenheyer

Előre szólok, hogy hosszú lesz. Tizennyolc részes poszt-sorozat. Történelmi regény lenne, ha tudnék olyat írni. És bár továbbra is vigyázat, mert fikció, történelmet nem csak nyomokban tartalmaz.
Az előző részeket itt olvashatod: 1., 2., 3., 4., 5., 6., 7., 8., 9., 10.

11.jpgKurultáj. Ízlelgette magában a szót. Tömör tudta, mi az, a régi nagy kánok hívták össze, Dzsingisz, Kubiláj meg Altán. És Engke tajcsi tőlük származik, nem vitás. De akkor is, manapság senki nem hívott össze semmilyen gyűlést, a bejlék örültek, ha a tajcsik véleményét nem kell meghallgatniuk. Az egyszerű pásztorokat meg még sose kérdezte senki. Kurultáj. Micsoda nagyképűség, gondolta Rincsen, Rasi apja. Tegnap a fiam halálhíre, ma meg ez. Mit képzel magáról a taknyos? Kurultáj. Altáj arca kifejezéstelen maradt, de gyomrában jeges gombóc volt a félelem. Megint a bajt keresi Engke? Nem volt elég a kalandozás a lámák, aztán a kerekszemű barbárok között? Ulán és Majdar végigjárta a Badma-szállás összes jurtáját, hirdetve, hogy Engke tajcsi kurultájt hív össze „minden szabad mongolnak” a következő holdtöltére, majd ellovagoltak, hogy a közelben, a Kerülen partján telelő családokat is értesítsék. Engke a jurtája előtt állva nézte őket. Bár az apja már egy éve meghalt, a szállást még mindig az ő nevével emlegették, ahogy a kegyelet kívánta, és ez így marad még évekig, már ha akkor még létezik ez a szállás. Engke tudta, hogy minél többfelé jár a hír, annál valószínűbb, hogy előbb-utóbb Baján bejle fülébe is eljut. De nem tehetett mást, minél több emberhez el kellett jutnia a hírnek, hogy van szabadulás. Mielőtt belépett a jurtájába, kelet felé nézett, mintha észrevett volna valamit, de aztán csak megvonta a vállát és bebújt a nemezfüggöny mögé.

Olvasom tovább »

Szólj hozzá!

Címkék: mongol kolbenheyer ír

Kolbenheyer ír 154.: Mongol 10. A könnyek ösvénye

2016.01.02. 07:00 kolbenheyer

Előre szólok, hogy hosszú lesz. Tizennyolc részes poszt-sorozat. Történelmi regény lenne, ha tudnék olyat írni. És bár továbbra is vigyázat, mert fikció, történelmet nem csak nyomokban tartalmaz.
Az előző részeket itt olvashatod: 1., 2., 3., 4., 5., 6., 7., 8., 9., 10.

10.jpgEngke vadul rugdosta sarkával a szürke ló véknyát, bal kezével hosszúra eresztette a szárat, és a jobbjában tartott ostorral szinte folyamatosan ütötte a tomporát, hogy már belefájdult a csuklója. Sajnálta a szürkét, de még jobban sajnálta volna a saját lovát, a szegény tizenöt éves Ajangát verni, és persze reménytelen is lett volna, hiszen már nem tudott így vágtázni. Miért ragaszkodik ahhoz az öreg lóhoz, kérdezte folyton az apja, jutott Engke eszébe, és ettől még vadabbul kezdte verni a lovat. Dava szerencsére emlékezett rá, hogy Ajangával indult Ik Hürébe, és a hír mellé hozott egy vezetéklovat is, a szerencsétlen szürkét. Engke megvadultan száguldott a sztyeppén Badma-szállás felé, messze lehagyva Davát, aki kantárszáron vezette Ajangát. Az apja megbízásából volt Ik Hürében, nem az ő hibája, hogy pont most nem volt otthon, de ha otthon lett is volna, mit tehetett volna, hogy megakadályozza, amiről Dava akadozva beszámolt. Pedig megvannak a nevek, és azt is tudja már, hol és hogyan találkozhatnának mindkettővel. A Rasi esküvője utáni tavaszon, a Kuang Hszü Császár uralkodásának hatodik évében, azaz 1880-ban lovagolt el Ik Hürébe, hogy kiderítse, hol szolgálhat most a két zálog eredeti gazdája, ha élnek még egyáltalán. A nevükre emlékezett Badma, sőt az egyenruhájukra, így aztán az egységükre és a rangjukra is. Ik Hürében, a kolostorok kegyéből több megnyomorodott veterán él, akik találkozhattak Ajan bakival és Lucas őrmesterrel.

Olvasom tovább »

Szólj hozzá!

Címkék: mongol kolbenheyer ír

Kolbenheyer ír 153.: Mongol 9. Végtelen égbolt

2015.12.26. 07:00 kolbenheyer

Előre szólok, hogy hosszú lesz. Tizennyolc részes poszt-sorozat. Történelmi regény lenne, ha tudnék olyat írni. És bár továbbra is vigyázat, mert fikció, történelmet nem csak nyomokban tartalmaz.
Az előző részeket itt olvashatod: 1., 2., 3., 4., 5., 6., 7., 8.

9.jpgRasi temetésére már Mandzsúriában került sor. Egész nap lovagoltak, hogy lerázzák az esetleges üldözőket, de az Usszuri túloldalán a mongolok megálltak, és hosszú, erős karókat kezdtek vagdosni a fiatal fákról. A mandzsuk elképedve nézték, ahogy a karókból vagy két méter magas emelvényt ácsolnak és a tetejét hordágyszerűen képzik ki. Rasi testéhez csak Nim és Dava érhetett, vérrokonok híján a legközelebbi barátok. A többiek összecsomagoltak, lóra szálltak, és sötét pillantásaikból a mandzsuk is megértették, hogy Rasi utolsó útjának nem lehet más szemtanúja. Félórányi lovaglás után letáboroztak, és a mongolok hatalmas máglyát gyújtottak. Magasan járt még a nap, és a távolból odahallatszott egy gőzhajó dudaszava, de már biztonságban voltak. A mandzsuk kissé távolabb húzódtak, de Engke a máglyához hívta Ajant és Nicket. – Rasi testét a végtelen égboltnak adjuk, de a lelkétől elbúcsúzunk. – mondta Engke. A mongolok a tűz körül ültek, és miközben körbejárt a kumiszos tömlő, Rasira emlékeztek. Engke tolmácsolt, bár Ajan egyre többet értett a mongol beszédből: – Barsz arról mesél, amikor a lovakat billogozták, és a fehér csődör elszabadult … Ulán találkozott vele először, amikor a szállásunka költöztek … Majdarral haragban voltak egy rosszul sikerült birkanyírás miatt, és most a lelkét próbálj kiengesztelni … – Hamarosan Nim és Dava is csatlakozott hozzájuk, szótlanul telepedtek le a körbe, a testet senki sem hozta szóba. Végül Engkére került a sor.

Olvasom tovább »

Szólj hozzá!

Címkék: mongol kolbenheyer ír

Kolbenheyer ír 152.: Mongol 8. Az ősök tekintete

2015.12.19. 07:00 kolbenheyer

Előre szólok, hogy hosszú lesz. Tizennyolc részes poszt-sorozat. Történelmi regény lenne, ha tudnék olyat írni. És bár továbbra is vigyázat, mert fikció, történelmet nem csak nyomokban tartalmaz.
Az előző részeket itt olvashatod: 1., 2., 3., 4., 5., 6., 7.

8.jpgAjanga már középkorú lónak számított a maga hét évével, ezért Engke ahogy csak tudta, óvta. De mintha Badmának se lett volna sürgős, kényelmesen kocogtak végig a Mennyei Birodalmon Kantonból Halháig. Engke úgy látta, hogy apja bajsza szürkébb és ritkásabb lett, de a szeme csillogása a régi volt, főleg, ha fiát hallgatta. 1876-ot írtak, a Kuang Hszü Császár uralkodásának második évét, amikor Badma eljött fiáért a kantoni jezsuita misszióba és hazavitte. Minden évben eljött, kétszer haza is mentek az egész nyárra, de a mostani búcsú az iskolától végleges volt. Engke bánta is meg nem is, hiányzott neki az anyja meg az otthona, de nehéz volt elképzeli, hogy az élet csak pásztorkodásból álljon. Apa is, fia is egyre hallgatagabb lett, ahogy a mongol sztyeppén lovagoltak. A domb mögül vékony füstcsíkok szálltak fel, de ahogy felértek a gerincre, nem a megszokott jurták, hanem alacsony vályogházak tűntek elő. Engke megrántotta a kantárt, és kérdőn nézett Badmára. Aki mintha vizsgáztatni akarta volna a fiát. – Kihez tartozik ez a legelő, Engke? – Engke gyanakodva vágta rá. – Dzsirgal vang zászlójához, a Szecsen Kán tartományában! – Dzsirgal vang a tél végén meghalt. Zászlóját a Kuang Hszü Császár felosztotta a vang két fia, Baján bejle és Bajir bejle között. – Engkét bosszantotta az apja szűkszavúsága, hát illetlenül kérdezett tovább. – És akkor most ez a legelő melyik bejle zászlójához tartozik, apám? – Egyikhez sem. Nem látod a sárga lófarkat? A vang tartozott az Erdene Zú kolostornak, és most a fiai megfizették. – Engke még mindig nem értette: – De a házak … Miért nem jurtában … – Ezek nem mongolok, Engke, nem látod?! A kolostor han telepeseknek adta a legelőt.

Olvasom tovább »

Szólj hozzá!

Címkék: mongol kolbenheyer ír

Kolbenheyer ír 151.: Mongol 7. Fekete víz

2015.12.12. 07:00 kolbenheyer

Előre szólok, hogy hosszú lesz. Tizennyolc részes poszt-sorozat. Történelmi regény lenne, ha tudnék olyat írni. És bár továbbra is vigyázat, mert fikció, történelmet nem csak nyomokban tartalmaz.
Az előző részeket itt olvashatod: 1., 2., 3., 4., 5., 6.

7.jpgBár a parancs úgy szólt, hogy azonnal, Donggo hala-i Ajannak legalább félórájába került elverekednie magát Co tábornok sátráig. A cár engedett, Szentpéterváron aláírták az egyezményt, az orosz csapatok megkezdték az elvonulást az Ili-folyó völgyéből. A császár parancsára a kínaiak is. A völgyben futó úton sűrű sorokban meneteltek a zöldlobogós egységek, Ajan alig bírt átjutni a túloldali dombra, a fővezér sátrához. Co tábornok őrjöngött. A han születésű katona a mandzsu hercegeket megszégyenítve megszervezte a Hszian Hadsereget a tajpingok ellen, majd leverte Nyugaton a muzulmán huik lázadását, és most vissza akart vágni az oroszoknak a huszonhárom évvel ezelőtti megaláztatásért, amikor elragadták a Mennyei Birodalomtól az Amuron, kínai nevén Fekete-folyón túli tartományokat. De a Kuang Hszü Császár, vagy legalábbis a nevében uralkodó Ce Hszi anyacsászárné nem akart több háborút. Co tehát kénytelen volt visszavonulni, ám a szemét rajta akarta tartani az oroszokon. Ezért hívatta Ajant. – Méltóságos tábornok! – hajolt meg Ajan. Tudta, hogy Cot a császár kung, vagyis herceg címmel tüntette ki, de azt is, hogy a vén katona ragaszkodott a rangjához. – Nocsak, a niru edzsen mégis ideért? Lehet, hogy jobban meg kellene fontolnom az előléptetését! – fortyogott Co, de Ajan csak lehajtott fejjel, szótlanul várt. – Áthelyeztem Mukdenbe, a Tiszta Piros Zászlóba, és kineveztem a Medve ág vezetőjévé. Mit gondol, miért? – Co szerette meglepni a beosztottait. – Megerősítem a határvédelmet az Usszuritól délre, és mélységi felderítést végzek az orosz Távol-Keleten. – vágta rá Ajan.

Olvasom tovább »

Szólj hozzá!

Címkék: mongol kolbenheyer ír

Kolbenheyer ír 150.: Mongol 6. A szenvedő Buddha

2015.12.05. 07:00 kolbenheyer

Előre szólok, hogy hosszú lesz. Tizennyolc részes poszt-sorozat. Történelmi regény lenne, ha tudnék olyat írni. És bár továbbra is vigyázat, mert fikció, történelmet nem csak nyomokban tartalmaz.
Az előző részeket itt olvashatod: 1., 2., 3., 4., 5.

6.jpgA Gandan kolostor iskolájának alacsony mennyezetgerendái már megfeketedtek, és a félhomályos terem hideg volt az ablakok résein befújó széltől, de Engkét ez nem látszott zavarni. Írópultja az egyik ablaknál állt, így épp ráesett a fény, ahogy kidugott nyelvvel másolta egy sárga imazászlóra a nyolc tagadás mantráját. Észre sem vette, amikor a többi tízéves elnémul körülötte, csak a halk köhintésre nézett fel. A szigorú tekintetű, sárgaköpenyes lámák között egy sápadt, vékony, gyulladt szemű fiatalember állt, és halvány mosollyal nézte a többi írópult reménytelen krikszkrakszai után a szépen lefelé tekeredő betűket. Engke körülnézett, és csak társai lehajtott fejét, összetett kezét és kővé dermedt tartását látva értette meg, hogy a Bogd Gegen tisztelte meg őket látogatásával. – El is tudod, olvasni? – kérdezte az élő Buddha. – Nem keletkezik, nem pusztul, nem örökkévaló, nem megsemmisülő … – olvasta Engke, de aztán nem tudott ellenállni a felmerülő kérdésnek: – Bogd Gegen, ha meghalsz, és újjászületsz, engem is meg fogsz ismerni? – A lámák felháborodása nem lehetett volna látványosabb, ám a Bogd Gegen csak szomorúan mosolygott. Engkét nem büntették meg, sőt többször meghívást kapott a Fehér Palotába, de kérdésére a választ sosem tudta meg. A hetedik Bogd Gegen már a következő télen, a Tung Cse Császár uralkodásának nyolcadik évében, azaz 1868-ban meghalt tüdőgyulladásban. Egy év múlva született újjá Tibetben és a Dalai Láma a Tung Cse Császár uralkodásának tízedik évében hivatalosan is beiktatta mint nyolcadik Bogd Gegent. A két éves fiúcskát azonban még sokáig Lhászában nevelték, és Engke már nem találkozott vele, mert ugyanebben az évben elhagyta Ik Hürét, a mongol fővárosul is szolgáló kolostorkomplexumot.

Olvasom tovább »

Szólj hozzá!

Címkék: mongol kolbenheyer ír

Kolbenheyer ír 149.: Mongol 5. A felkelő nap

2015.11.28. 07:00 kolbenheyer

Előre szólok, hogy hosszú lesz. Tizennyolc részes poszt-sorozat. Történelmi regény lenne, ha tudnék olyat írni. És bár továbbra is vigyázat, mert fikció, történelmet nem csak nyomokban tartalmaz.
Az előző részeket itt olvashatod: 1., 2., 3., 4.

5.jpg– Miféle célt? Van nekem célom! – a félvér horkant fel hamarabb, de Ajannak is a nyelvén volt a kérdés. És persze a válasz. A mongol tajcsi nyugodtan ült tovább, nem nézett fel rájuk. Ajan tudta, arra vár, hogy Lucas folytassa. És folytatta is, a barbárok nem tudnak hallgatni: – Pénzt gyűjtök. Aztán visszamegyek Amerikába, és talán veszek egy farmot. – maga sem értette, miért mondta ezt el. Akkor sem szokott beszélni a terveiről, ha közvetlenül kérdezik. Gyorsan elfordult és kiköpött. Ajant megszállta az a nyugalom, ami a csata kezdetekor szokta: nem tudta, mindez hogy végződik, csak azt, hogy most csak a jelen létezik. Lassan leült a mongollal szemben. Engke Ajanra nézett, de továbbra is Lucashoz beszélt: – Egy farmot, Nyikolaj Szergejevics? – Ne szólíts így! – fordult vissza a félvér – Miért szólítasz így? Zsarolni akarsz? Kit érdekel, milyen néven születtem? – Igen, Nyikolaj Szergejevics, ez itt a kérdés. Kit érdekel? – aztán mintha elvesztette volna a Lucas iránti érdeklődését, váratlanul a mandzsut szólította meg: – És neked, Eje baki? Neked is van célod? – Ajan nem válaszolt, csak nézte a mongolt. Hallgatni ő is tud. – A szüleid meghaltak, Eje baki. Nincsen családod. – ez nem kérdés volt. És a hangsúlyban sem volt semmi sértő, Ajan mégis önkéntelenül a kardjához kapott: udvarias ember nem hívja fel a figyelmet a beszélgetőtársa veszteségeire. –  A zászló a családom! – kiáltotta, hangosabban, mint szerette volna. A tajcsit kísérő két mongol harcos pár lépésnyire guggolt és halkan beszélgetett, most elhallgattak és a vezérükre néztek. Engke arca továbbra is mozdulatlan maradt, de enyhén meghajolt ültében, és tekintete nem eresztette Ajant. – A zászló a családom. – ismételte meg az halkabban, viszonozva a meghajlást és eleresztve kardja markolatát.

Olvasom tovább »

Szólj hozzá!

Címkék: mongol kolbenheyer ír

Kolbenheyer ír 148.: Mongol 4. Tengerföld

2015.11.21. 07:00 kolbenheyer

Előre szólok, hogy hosszú lesz. Tizennyolc részes poszt-sorozat. Történelmi regény lenne, ha tudnék olyat írni. És bár továbbra is vigyázat, mert fikció, történelmet nem csak nyomokban tartalmaz.
Az előző részeket itt olvashatod: 1., 2., 3.

4.jpgA tengeri vidra mancsa fázhatott, mert össze-összedörzsölte, ahogy kidugta a vízből, miközben békésen ringatózott a hátán. A szemét lehunyta, csak a bajszát mozgatta néha, ahogy élvezte a délutáni napsütést. Nyikolaj intett, hogy hagyják abba az evezést, csendesen suhant a bajdarka. Óvatosan igazított a kormánylapáton, hogy jobb kéz felől kapják el a vidrát. Aagluudax kiemelte a csónak aljából a szigonyt, finoman feldobta, ahogy fogást váltott és az egyensúlyt kereste. Már csak pár méter. Kitámasztotta a lábát, két társa átölelte egy-egy combját, hátralendítette, majd eldobta a szigonyt. A vidra azonnal kimúlt, testét behúzták, a másik három mellé fektették. Nyikolaj kiadta a parancsot az evezésre, és a bajdarka visszafordult Novoarhangelszk felé. Négy vidra nem számított rossz fogásnak 1867-ben, de Nyikolaj tudta, hogy a pénz most is csak arra lesz elég, hogy a következő vadászatig valahogy kihúzza. A nap lemenőben volt, feltámadt a nyugati szél, Nyikolaj fázósan húzta össze a bundáját. Ilyenkor sajnálta, hogy ő nem evez, csak az aleut legénység. A bajdarka befordult a Baranov-sziget nyugati oldalán a szitkai öbölbe, és meglátták Novoarhangelszk épületeit. Az amerikai fregatt már két napja a kikötőben horgonyzott. Nyikolaj felnézett a Kreposztyra, a dombon lévő erődre, és önkéntelenül felkiáltott. A cár kétfejű sasos sárga zászlaja helyén a csillagos sávos lobogót világította meg a lemenő nap fénye. Hát megtörtént. A cár eladta Alaszkát, a Tengerföldet az amerikaiaknak. Orosz-Amerika megszűnt létezni.

Olvasom tovább »

Szólj hozzá!

Címkék: mongol kolbenheyer ír

Kolbenheyer ír 147.: Mongol 3. A nyugati kapu

2015.11.14. 07:00 kolbenheyer

Előre szólok, hogy hosszú lesz. Tizennyolc részes poszt-sorozat. Történelmi regény lenne, ha tudnék olyat írni. És bár továbbra is vigyázat, mert fikció, történelmet nem csak nyomokban tartalmaz.
Az előző részeket itt olvashatod: 1., 2.

3.jpgDonggo hala-i Ajan tűnődve forgatta kezében a rénszarvascsontból faragott hüvelykvédő gyűrűt. Rögtön megismerte, pedig tíz év telt el azóta, hogy utoljára látta. A Kuang Hszü Császár uralmának hatodik évét írták, vagy ahogy újabban mondják, 1881-et. A gyűrűt apjától kapta, családi örökség volt, de állandó használatban, védte az ujját nyilazáskor. Ezért ez volt az egyetlen értéktárgy nála annak idején, amikor életének megmentője zálogot kért tőle. A tajcsi naplementekor várja a fekete sztúpánál, szólt az üzenet, és a kölyökképű mongol katona már ki is hátrált a sátrából. A tajcsi a mongol nemesség, az Altan urag tagjainak címe, akik a nagy Dzsingisztől származtatják magukat. Ajan emlékezett a kékfarkas bundát viselő, görbe lábú öregre, és ezek szerint az sem felejtette el őt. Mennyi lehet most, talán hatvan? És mit akarhat a zálogért? Évek óta nem gondolt a zálogra. Különös, illékony dolog a hála, emlékezett rá, hogy akkor érezte, de most semmi késztetés nem volt benne, hogy lerója tartozását. Elmosolyodott, amikor eszébe jutott a másik megmentett, a szakállas félvér. Nem értette, miért veszik le a nyakából a kis keresztet, de a tiltakozáshoz is kába volt. Amikor másnap Ajan megpróbálta elmagyarázni neki a zálog értelmét, hangosan nevetett, még hogy őt bármire is kötelezhetné az a kócbajszú! Nincsenek véletlenek, így az sem lehet az, hogy most mindketten itt vannak az Ili-folyónál, és ezek szerint a mongol főnök is. Mégis csak érdemes lesz este elmenni a sztúpához, ha másért nem, hát azért, hogy megnézze, mit csinál a félvér.

Olvasom tovább »

Szólj hozzá!

Címkék: mongol kolbenheyer ír