Kapcsolat


Friss topikok

Statisztikák

Címkék

alkotmány (20) állambiztonság (10) állambiztonságis jelen (6) arab (9) atom (7) a mennyei birodalomban (6) bajnai gordon (10) biológia (12) bíróság (6) bkv (7) budapest (10) cigány (86) demokrácia (85) diszkrimináció (6) egyház (6) ensz (8) eu (26) evolúció (9) fidesz (148) foci (6) gay (17) gay pride (12) gáza (14) gazdaság (18) gyász (7) gyurcsány (49) hamasz (13) hitler (7) holokauszt (11) hülyeség (6) humor (9) index (10) internet (9) irán (20) iszlám (6) izrael (38) jézus (9) jobbik (73) jog (7) kádár (7) katolikus egyház (6) kdnp (10) keresztény (12) kereszténység (11) kína (11) kolbenheyer ír (158) kolbenheyer olvas (185) kommunizmus (14) közélet (9) közgazdaságtan (18) krimi (7) külpolitika (19) kultúra (23) liberalizmus (13) lmp (9) magyar (15) magyarország (140) magyar gárda (9) magyar hírlap (6) mdf (12) meleg (12) mszp (62) náci (48) nacionalizmus (8) németország (6) nemzet (30) nemzetbiztonság (8) obama (21) oktatás (9) orbán (55) oroszország (7) összeesküvés (6) palesztin (14) politika (206) pszichológia (6) rasszizmus (18) regény (17) reggel (67) rendőr (7) rendszerváltás (24) rükverc (11) rukverc (15) sci fi (8) sólyom lászló (11) szabadság (17) szdsz (20) szeretet (6) szlovákia (11) társadalom (55) tech (7) terrorizmus (8) több fényt a kdnp be (8) történelem (120) tüntetés (6) usa (41) választások (34) választás 2010 (44) vallás (13) válság (10) varga e tamás (6) vendégpost (11) világ (14) voks10 (26) vona gábor (7) zene (12) zsidó (46) Címkefelhő

Designerünk

Legutolsó kommentek

Kolbenheyer ír 159.: Mongol 15. Igen, emlékszem

2016.02.06. 07:00 kolbenheyer

Előre szólok, hogy hosszú lesz. Tizennyolc részes poszt-sorozat. Történelmi regény lenne, ha tudnék olyat írni. És bár továbbra is vigyázat, mert fikció, történelmet nem csak nyomokban tartalmaz.
Az előző részeket itt olvashatod: 1., 2., 3., 4., 5., 6., 7., 8., 9., 10., 11., 12., 13., 14.

15.jpgA Gandan nagy tróntermének ajtaját nyitva hagyták, hadd szellőzzön, hiszen majdnem száz ember tolongott odabenn. A huzat meglebegtette a trón mellett két oldalt kifeszített imazászlókat. A nyolcadik Bogd Gegen kezével végigsimított a legközelebb eső, az öt elem színeiben pompázó zászlókon, kék, fehér, piros zöld és sárga, és a ráírt mantrákat olvasta, vagy legalábbis úgy tett, hogy leplezze zavarát. A Bogd Gegen tizennégy éves volt, és bár már nyolcadszor született újra, még mindig nem tudott elég jól mongolul. Most viszont a Szecsen Kán tartományának mind a huszonnégy zászlós hercegét mutatták be neki. Egymás után léptek be a terembe, prémes fövegben, csillogó vértben, nehéz köpenyben, egy, két vagy három szolga hozta rangjuk egyéb jelvényeit, és féltékenyen méregették egymást, nem lépte-e át valaki a szokások szigorú törvényeit. A trón két oldalán a sárga sapkás és köpenyes szerzetesek sorakoztak, a Bogd Gegen jobbján Norbu rinpócse állt és súgta a fülébe a soron következő kung, vang vagy bejle nevét. – Igen, emlékszem rád. – mondta ilyenkor a Bogd Gegen, hangosan elismételve a herceg nevét, áldást mondott rá, és érdeklődést színlelve meghallgatta mondandóját. A válaszadás szerencsére Tenzin rinpócse feladata volt, aki a balján állt, és méltóságteljes orrhangon közölte, hogy a Bogd Gegen örül vagy szomorú, és az ügyet ide vagy oda utalja. Az idősebb vangok és kungok sorra ellépdeltek a trón előtt, és már csak néhány fiatalabb bejle volt hátra.

Olvasom tovább »

Szólj hozzá!

Címkék: kolbenheyer ír

Kolbenheyer ír 158.: Mongol 14. A vadszamár

2016.01.30. 07:00 kolbenheyer

Előre szólok, hogy hosszú lesz. Tizennyolc részes poszt-sorozat. Történelmi regény lenne, ha tudnék olyat írni. És bár továbbra is vigyázat, mert fikció, történelmet nem csak nyomokban tartalmaz.
Az előző részeket itt olvashatod: 1., 2., 3., 4., 5., 6., 7., 8., 9., 10., 11., 12., 13.
14.jpg
Ceceg és Oktáj megilletődötten állt a jurta előtt a hosszú ujjú selyemruhában. Náluk csak Ajan volt megilletődöttebb. Igyekezett nem kilöttyinteni a tejet a jobbjában tartott kis ezüstedényből, és nem rálépni a baljával fogott selyemszalagokra, ahogy méltóságteljesnek remélt lassú léptekkel közeledett Ceceg szülei felé. A tél még nem ért teljesen véget a mongol sztyeppén, de a nap már sütött, a jégcsapok olvadtak, és az esküvőt az indulás előtt akarták megtartani. Oktáj volt az első, de az általános vélekedés szerint nem az utolsó az Ajannal érkezett mongol bakik közül, aki a Badma-szálláson talált magának feleséget. A sztyeppei szokás szerint a vőlegény apja kéri meg a menyasszony kezét a szüleitől, selyemszalagokkal és egy kupa tejjel fejezve ki jó szándékát. Ők pedig az ajándék elfogadásával és a tej megivásával jelzik, hogy elfogadják az ajánlatot. Oktáj szülei azonban már nem életek, és rokonság híján a dzsalan edzsennek kellett az apa szerepét eljátszania. Ajan éppen abban reménykedett, amikor fiatal, félig vagy egészen árva bakikat választott maga mellé Mukdenben, hogy megtalálják a helyüket Engke népe körében. De arra nem gondolt, hogy neki kell kiházasítania őket. Miközben ő maga, de ezt a gondolatot inkább elhessegette. Hiszen őrültség volt. Két hónapja már, hogy Badma-szállásra érkeztek, és az első csoport holnapután elindul a Hulun Nur-hoz. Nem lehet tovább halogatni, mert közeleg a tavaszi áradás, és Mukdenben is előbb-utóbb kérdések merülnek fel távozása miatt. Ideje lenne felejteni.

Olvasom tovább »

Szólj hozzá!

Címkék: kolbenheyer ír

Kolbenheyer ír 157.: Mongol 13. Belocskin és Társa

2016.01.23. 07:00 kolbenheyer

Előre szólok, hogy hosszú lesz. Tizennyolc részes poszt-sorozat. Történelmi regény lenne, ha tudnék olyat írni. És bár továbbra is vigyázat, mert fikció, történelmet nem csak nyomokban tartalmaz.
Az előző részeket itt olvashatod: 1., 2., 3., 4., 5., 6., 7., 8., 9., 10., 11., 12.

13.jpgDzsalajnur kis kereskedelemi telep volt az Arguny partján. Majd kétszáz éve, a nyercsinszki szerződésben jelölte ki az Argunyt határfolyónak a mennyei császár és a nyugati fehér kán, ahogy a kínaiak az orosz cárt nevezték. Nick lassan poroszkált a hólétől sáros utcán a fából ácsolt raktárak között a kikötő felé. Még a domboldalról látta a gőzhajó füstjét, itt talán megtalálja, amit keres. Dzsalajnur még a Csing Birodalom része, de az orosz hajósok és kereskedők erről nemigen vettek tudomást. Kezét az övébe csúsztatta, és még mindig csodálkozva tapogatta meg Engke bizalmának jelét. Az első kurultájt teljesen felbolygatta érkezésük, de Ajan lélekjelenléte végül Engke malmára hajtotta a vizet. A mongol pásztorokat a mandzsu dzsalan edzsen hódolata győzte meg arról, hogy Engke tajcsi követésre érdemes vezér. Nick sokat gondolkodott azon, hogy mi játszódhat le a mandzsusított mongol katonában. Miért dobja el karrierjét, hogy az álmodozó, fiatal tajcsit kövesse és segítse. És hogy miért bízik meg őbenne. Mert Ajan volt az, aki a második kurultájon a javaslatot tette. Badma-szálláson orosz kurultájként emlegették ezt az alkalmat, amikor Engke másodjára is összehívta a férfiakat, hogy megbeszéljék a menekülés részleteit. A hajóra szállás és az amuri utazás megrémisztette a lovagláshoz szokott pásztorokat. És Ajan akkor megszólalt, felkérte a kurultájt, hogy Nick Lucas hadnagyot küldjék el a Hulun Nur-tóhoz, hajókat szerezni. Orosz hajósokhoz orosz hajóst kell küldeni. De miért ne hagyná cserben őket, és szökne meg a rábízott erszénnyel?

Olvasom tovább »

Szólj hozzá!

Címkék: kolbenheyer ír

Kolbenheyer ír 156.: Mongol 12. Az áruló

2016.01.16. 07:00 kolbenheyer

Előre szólok, hogy hosszú lesz. Tizennyolc részes poszt-sorozat. Történelmi regény lenne, ha tudnék olyat írni. És bár továbbra is vigyázat, mert fikció, történelmet nem csak nyomokban tartalmaz.
Az előző részeket itt olvashatod: 1., 2., 3., 4., 5., 6., 7., 8., 9., 10., 11.

12.jpgA határról újra Mukdenbe lovagoltak. Engke és a mongolok azonnal tovább indultak haza, de Ajannak törődnie kellett a katonáival is. A búcsú kellemetlenre sikerült. Engke megpróbált ugyanolyan nyugodtan viselkedni, mint első találkozásukkor a fekete sztúpánál, a bizalom megingathatatlan szobrának látszani. De Ajan inkább csak az igyekezetet látta, és nem tudta, hogy igazat adjon-e a tajcsinak esetleges kishitűségéért, szégyellje magát, hogy még mindig nem érdemelte ki a bizalmat, vagy sértődjön meg a bizalmatlanság láttán. Nick Lucas többször nagyot fújt, mintha a kavargó érzelmek savanyú szagát akarná az orrából elűzni, morgott valami viszlátot és sarkon fordult. – Három hét. – mondta Ajan, mást is akart, de aztán csak a kezével intett. Visszament a helyőrségi palotába, jelentést diktált Co tábornoknak, elolvasta a felgyűlt levelezést, utasításokat küldött futárokkal a kisebb helyőrségeknek, a rosszallásról tudomást sem véve merev arccal három teljes nyilat rendelt a határhoz járőrözésre. Csak akkor mosolyodott el, amikor az ablakon kinézve látta, hogy Lucas hadnagy lőgyakorlatot tart a mongol újoncoknak, de azt is, hogy a sarokban nyeregre szerelhető, vízhatlan bőrzsákokat raknak meg puskákkal, munícióval. Ajan a következő napokban végigjárta a mongol nyilak szállását, és egyesével választott ki húsz újoncot. Olyanokat, akiknek még nincs családja, akik jól lőnek és lovagolnak. De leginkább olyanokat, akikre ha Engke szemével nézett, bízni akart bennük.

Olvasom tovább »

Szólj hozzá!

Címkék: kolbenheyer ír

Kolbenheyer ír 155.: Mongol 11. Kurultáj

2016.01.09. 07:00 kolbenheyer

Előre szólok, hogy hosszú lesz. Tizennyolc részes poszt-sorozat. Történelmi regény lenne, ha tudnék olyat írni. És bár továbbra is vigyázat, mert fikció, történelmet nem csak nyomokban tartalmaz.
Az előző részeket itt olvashatod: 1., 2., 3., 4., 5., 6., 7., 8., 9., 10.

11.jpgKurultáj. Ízlelgette magában a szót. Tömör tudta, mi az, a régi nagy kánok hívták össze, Dzsingisz, Kubiláj meg Altán. És Engke tajcsi tőlük származik, nem vitás. De akkor is, manapság senki nem hívott össze semmilyen gyűlést, a bejlék örültek, ha a tajcsik véleményét nem kell meghallgatniuk. Az egyszerű pásztorokat meg még sose kérdezte senki. Kurultáj. Micsoda nagyképűség, gondolta Rincsen, Rasi apja. Tegnap a fiam halálhíre, ma meg ez. Mit képzel magáról a taknyos? Kurultáj. Altáj arca kifejezéstelen maradt, de gyomrában jeges gombóc volt a félelem. Megint a bajt keresi Engke? Nem volt elég a kalandozás a lámák, aztán a kerekszemű barbárok között? Ulán és Majdar végigjárta a Badma-szállás összes jurtáját, hirdetve, hogy Engke tajcsi kurultájt hív össze „minden szabad mongolnak” a következő holdtöltére, majd ellovagoltak, hogy a közelben, a Kerülen partján telelő családokat is értesítsék. Engke a jurtája előtt állva nézte őket. Bár az apja már egy éve meghalt, a szállást még mindig az ő nevével emlegették, ahogy a kegyelet kívánta, és ez így marad még évekig, már ha akkor még létezik ez a szállás. Engke tudta, hogy minél többfelé jár a hír, annál valószínűbb, hogy előbb-utóbb Baján bejle fülébe is eljut. De nem tehetett mást, minél több emberhez el kellett jutnia a hírnek, hogy van szabadulás. Mielőtt belépett a jurtájába, kelet felé nézett, mintha észrevett volna valamit, de aztán csak megvonta a vállát és bebújt a nemezfüggöny mögé.

Olvasom tovább »

Szólj hozzá!

Címkék: kolbenheyer ír

Kolbenheyer ír 154.: Mongol 10. A könnyek ösvénye

2016.01.02. 07:00 kolbenheyer

Előre szólok, hogy hosszú lesz. Tizennyolc részes poszt-sorozat. Történelmi regény lenne, ha tudnék olyat írni. És bár továbbra is vigyázat, mert fikció, történelmet nem csak nyomokban tartalmaz.
Az előző részeket itt olvashatod: 1., 2., 3., 4., 5., 6., 7., 8., 9., 10.

10.jpgEngke vadul rugdosta sarkával a szürke ló véknyát, bal kezével hosszúra eresztette a szárat, és a jobbjában tartott ostorral szinte folyamatosan ütötte a tomporát, hogy már belefájdult a csuklója. Sajnálta a szürkét, de még jobban sajnálta volna a saját lovát, a szegény tizenöt éves Ajangát verni, és persze reménytelen is lett volna, hiszen már nem tudott így vágtázni. Miért ragaszkodik ahhoz az öreg lóhoz, kérdezte folyton az apja, jutott Engke eszébe, és ettől még vadabbul kezdte verni a lovat. Dava szerencsére emlékezett rá, hogy Ajangával indult Ik Hürébe, és a hír mellé hozott egy vezetéklovat is, a szerencsétlen szürkét. Engke megvadultan száguldott a sztyeppén Badma-szállás felé, messze lehagyva Davát, aki kantárszáron vezette Ajangát. Az apja megbízásából volt Ik Hürében, nem az ő hibája, hogy pont most nem volt otthon, de ha otthon lett is volna, mit tehetett volna, hogy megakadályozza, amiről Dava akadozva beszámolt. Pedig megvannak a nevek, és azt is tudja már, hol és hogyan találkozhatnának mindkettővel. A Rasi esküvője utáni tavaszon, a Kuang Hszü Császár uralkodásának hatodik évében, azaz 1880-ban lovagolt el Ik Hürébe, hogy kiderítse, hol szolgálhat most a két zálog eredeti gazdája, ha élnek még egyáltalán. A nevükre emlékezett Badma, sőt az egyenruhájukra, így aztán az egységükre és a rangjukra is. Ik Hürében, a kolostorok kegyéből több megnyomorodott veterán él, akik találkozhattak Ajan bakival és Lucas őrmesterrel.

Olvasom tovább »

Szólj hozzá!

Címkék: kolbenheyer ír

Kolbenheyer ír 153.: Mongol 9. Végtelen égbolt

2015.12.26. 07:00 kolbenheyer

Előre szólok, hogy hosszú lesz. Tizennyolc részes poszt-sorozat. Történelmi regény lenne, ha tudnék olyat írni. És bár továbbra is vigyázat, mert fikció, történelmet nem csak nyomokban tartalmaz.
Az előző részeket itt olvashatod: 1., 2., 3., 4., 5., 6., 7., 8.

9.jpgRasi temetésére már Mandzsúriában került sor. Egész nap lovagoltak, hogy lerázzák az esetleges üldözőket, de az Usszuri túloldalán a mongolok megálltak, és hosszú, erős karókat kezdtek vagdosni a fiatal fákról. A mandzsuk elképedve nézték, ahogy a karókból vagy két méter magas emelvényt ácsolnak és a tetejét hordágyszerűen képzik ki. Rasi testéhez csak Nim és Dava érhetett, vérrokonok híján a legközelebbi barátok. A többiek összecsomagoltak, lóra szálltak, és sötét pillantásaikból a mandzsuk is megértették, hogy Rasi utolsó útjának nem lehet más szemtanúja. Félórányi lovaglás után letáboroztak, és a mongolok hatalmas máglyát gyújtottak. Magasan járt még a nap, és a távolból odahallatszott egy gőzhajó dudaszava, de már biztonságban voltak. A mandzsuk kissé távolabb húzódtak, de Engke a máglyához hívta Ajant és Nicket. – Rasi testét a végtelen égboltnak adjuk, de a lelkétől elbúcsúzunk. – mondta Engke. A mongolok a tűz körül ültek, és miközben körbejárt a kumiszos tömlő, Rasira emlékeztek. Engke tolmácsolt, bár Ajan egyre többet értett a mongol beszédből: – Barsz arról mesél, amikor a lovakat billogozták, és a fehér csődör elszabadult … Ulán találkozott vele először, amikor a szállásunka költöztek … Majdarral haragban voltak egy rosszul sikerült birkanyírás miatt, és most a lelkét próbálj kiengesztelni … – Hamarosan Nim és Dava is csatlakozott hozzájuk, szótlanul telepedtek le a körbe, a testet senki sem hozta szóba. Végül Engkére került a sor.

Olvasom tovább »

Szólj hozzá!

Címkék: kolbenheyer ír

Kolbenheyer ír 152.: Mongol 8. Az ősök tekintete

2015.12.19. 07:00 kolbenheyer

Előre szólok, hogy hosszú lesz. Tizennyolc részes poszt-sorozat. Történelmi regény lenne, ha tudnék olyat írni. És bár továbbra is vigyázat, mert fikció, történelmet nem csak nyomokban tartalmaz.
Az előző részeket itt olvashatod: 1., 2., 3., 4., 5., 6., 7.

8.jpgAjanga már középkorú lónak számított a maga hét évével, ezért Engke ahogy csak tudta, óvta. De mintha Badmának se lett volna sürgős, kényelmesen kocogtak végig a Mennyei Birodalmon Kantonból Halháig. Engke úgy látta, hogy apja bajsza szürkébb és ritkásabb lett, de a szeme csillogása a régi volt, főleg, ha fiát hallgatta. 1876-ot írtak, a Kuang Hszü Császár uralkodásának második évét, amikor Badma eljött fiáért a kantoni jezsuita misszióba és hazavitte. Minden évben eljött, kétszer haza is mentek az egész nyárra, de a mostani búcsú az iskolától végleges volt. Engke bánta is meg nem is, hiányzott neki az anyja meg az otthona, de nehéz volt elképzeli, hogy az élet csak pásztorkodásból álljon. Apa is, fia is egyre hallgatagabb lett, ahogy a mongol sztyeppén lovagoltak. A domb mögül vékony füstcsíkok szálltak fel, de ahogy felértek a gerincre, nem a megszokott jurták, hanem alacsony vályogházak tűntek elő. Engke megrántotta a kantárt, és kérdőn nézett Badmára. Aki mintha vizsgáztatni akarta volna a fiát. – Kihez tartozik ez a legelő, Engke? – Engke gyanakodva vágta rá. – Dzsirgal vang zászlójához, a Szecsen Kán tartományában! – Dzsirgal vang a tél végén meghalt. Zászlóját a Kuang Hszü Császár felosztotta a vang két fia, Baján bejle és Bajir bejle között. – Engkét bosszantotta az apja szűkszavúsága, hát illetlenül kérdezett tovább. – És akkor most ez a legelő melyik bejle zászlójához tartozik, apám? – Egyikhez sem. Nem látod a sárga lófarkat? A vang tartozott az Erdene Zú kolostornak, és most a fiai megfizették. – Engke még mindig nem értette: – De a házak … Miért nem jurtában … – Ezek nem mongolok, Engke, nem látod?! A kolostor han telepeseknek adta a legelőt.

Olvasom tovább »

Szólj hozzá!

Címkék: kolbenheyer ír

Kolbenheyer ír 151.: Mongol 7. Fekete víz

2015.12.12. 07:00 kolbenheyer

Előre szólok, hogy hosszú lesz. Tizennyolc részes poszt-sorozat. Történelmi regény lenne, ha tudnék olyat írni. És bár továbbra is vigyázat, mert fikció, történelmet nem csak nyomokban tartalmaz.
Az előző részeket itt olvashatod: 1., 2., 3., 4., 5., 6.

7.jpgBár a parancs úgy szólt, hogy azonnal, Donggo hala-i Ajannak legalább félórájába került elverekednie magát Co tábornok sátráig. A cár engedett, Szentpéterváron aláírták az egyezményt, az orosz csapatok megkezdték az elvonulást az Ili-folyó völgyéből. A császár parancsára a kínaiak is. A völgyben futó úton sűrű sorokban meneteltek a zöldlobogós egységek, Ajan alig bírt átjutni a túloldali dombra, a fővezér sátrához. Co tábornok őrjöngött. A han születésű katona a mandzsu hercegeket megszégyenítve megszervezte a Hszian Hadsereget a tajpingok ellen, majd leverte Nyugaton a muzulmán huik lázadását, és most vissza akart vágni az oroszoknak a huszonhárom évvel ezelőtti megaláztatásért, amikor elragadták a Mennyei Birodalomtól az Amuron, kínai nevén Fekete-folyón túli tartományokat. De a Kuang Hszü Császár, vagy legalábbis a nevében uralkodó Ce Hszi anyacsászárné nem akart több háborút. Co tehát kénytelen volt visszavonulni, ám a szemét rajta akarta tartani az oroszokon. Ezért hívatta Ajant. – Méltóságos tábornok! – hajolt meg Ajan. Tudta, hogy Cot a császár kung, vagyis herceg címmel tüntette ki, de azt is, hogy a vén katona ragaszkodott a rangjához. – Nocsak, a niru edzsen mégis ideért? Lehet, hogy jobban meg kellene fontolnom az előléptetését! – fortyogott Co, de Ajan csak lehajtott fejjel, szótlanul várt. – Áthelyeztem Mukdenbe, a Tiszta Piros Zászlóba, és kineveztem a Medve ág vezetőjévé. Mit gondol, miért? – Co szerette meglepni a beosztottait. – Megerősítem a határvédelmet az Usszuritól délre, és mélységi felderítést végzek az orosz Távol-Keleten. – vágta rá Ajan.

Olvasom tovább »

Szólj hozzá!

Címkék: kolbenheyer ír

Kolbenheyer ír 150.: Mongol 6. A szenvedő Buddha

2015.12.05. 07:00 kolbenheyer

Előre szólok, hogy hosszú lesz. Tizennyolc részes poszt-sorozat. Történelmi regény lenne, ha tudnék olyat írni. És bár továbbra is vigyázat, mert fikció, történelmet nem csak nyomokban tartalmaz.
Az előző részeket itt olvashatod: 1., 2., 3., 4., 5.

6.jpgA Gandan kolostor iskolájának alacsony mennyezetgerendái már megfeketedtek, és a félhomályos terem hideg volt az ablakok résein befújó széltől, de Engkét ez nem látszott zavarni. Írópultja az egyik ablaknál állt, így épp ráesett a fény, ahogy kidugott nyelvvel másolta egy sárga imazászlóra a nyolc tagadás mantráját. Észre sem vette, amikor a többi tízéves elnémul körülötte, csak a halk köhintésre nézett fel. A szigorú tekintetű, sárgaköpenyes lámák között egy sápadt, vékony, gyulladt szemű fiatalember állt, és halvány mosollyal nézte a többi írópult reménytelen krikszkrakszai után a szépen lefelé tekeredő betűket. Engke körülnézett, és csak társai lehajtott fejét, összetett kezét és kővé dermedt tartását látva értette meg, hogy a Bogd Gegen tisztelte meg őket látogatásával. – El is tudod, olvasni? – kérdezte az élő Buddha. – Nem keletkezik, nem pusztul, nem örökkévaló, nem megsemmisülő … – olvasta Engke, de aztán nem tudott ellenállni a felmerülő kérdésnek: – Bogd Gegen, ha meghalsz, és újjászületsz, engem is meg fogsz ismerni? – A lámák felháborodása nem lehetett volna látványosabb, ám a Bogd Gegen csak szomorúan mosolygott. Engkét nem büntették meg, sőt többször meghívást kapott a Fehér Palotába, de kérdésére a választ sosem tudta meg. A hetedik Bogd Gegen már a következő télen, a Tung Cse Császár uralkodásának nyolcadik évében, azaz 1868-ban meghalt tüdőgyulladásban. Egy év múlva született újjá Tibetben és a Dalai Láma a Tung Cse Császár uralkodásának tízedik évében hivatalosan is beiktatta mint nyolcadik Bogd Gegent. A két éves fiúcskát azonban még sokáig Lhászában nevelték, és Engke már nem találkozott vele, mert ugyanebben az évben elhagyta Ik Hürét, a mongol fővárosul is szolgáló kolostorkomplexumot.

Olvasom tovább »

Szólj hozzá!

Címkék: kolbenheyer ír

Kolbenheyer ír 149.: Mongol 5. A felkelő nap

2015.11.28. 07:00 kolbenheyer

Előre szólok, hogy hosszú lesz. Tizennyolc részes poszt-sorozat. Történelmi regény lenne, ha tudnék olyat írni. És bár továbbra is vigyázat, mert fikció, történelmet nem csak nyomokban tartalmaz.
Az előző részeket itt olvashatod: 1., 2., 3., 4.

5.jpg– Miféle célt? Van nekem célom! – a félvér horkant fel hamarabb, de Ajannak is a nyelvén volt a kérdés. És persze a válasz. A mongol tajcsi nyugodtan ült tovább, nem nézett fel rájuk. Ajan tudta, arra vár, hogy Lucas folytassa. És folytatta is, a barbárok nem tudnak hallgatni: – Pénzt gyűjtök. Aztán visszamegyek Amerikába, és talán veszek egy farmot. – maga sem értette, miért mondta ezt el. Akkor sem szokott beszélni a terveiről, ha közvetlenül kérdezik. Gyorsan elfordult és kiköpött. Ajant megszállta az a nyugalom, ami a csata kezdetekor szokta: nem tudta, mindez hogy végződik, csak azt, hogy most csak a jelen létezik. Lassan leült a mongollal szemben. Engke Ajanra nézett, de továbbra is Lucashoz beszélt: – Egy farmot, Nyikolaj Szergejevics? – Ne szólíts így! – fordult vissza a félvér – Miért szólítasz így? Zsarolni akarsz? Kit érdekel, milyen néven születtem? – Igen, Nyikolaj Szergejevics, ez itt a kérdés. Kit érdekel? – aztán mintha elvesztette volna a Lucas iránti érdeklődését, váratlanul a mandzsut szólította meg: – És neked, Eje baki? Neked is van célod? – Ajan nem válaszolt, csak nézte a mongolt. Hallgatni ő is tud. – A szüleid meghaltak, Eje baki. Nincsen családod. – ez nem kérdés volt. És a hangsúlyban sem volt semmi sértő, Ajan mégis önkéntelenül a kardjához kapott: udvarias ember nem hívja fel a figyelmet a beszélgetőtársa veszteségeire. –  A zászló a családom! – kiáltotta, hangosabban, mint szerette volna. A tajcsit kísérő két mongol harcos pár lépésnyire guggolt és halkan beszélgetett, most elhallgattak és a vezérükre néztek. Engke arca továbbra is mozdulatlan maradt, de enyhén meghajolt ültében, és tekintete nem eresztette Ajant. – A zászló a családom. – ismételte meg az halkabban, viszonozva a meghajlást és eleresztve kardja markolatát.

Olvasom tovább »

Szólj hozzá!

Címkék: kolbenheyer ír

Kolbenheyer ír 148.: Mongol 4. Tengerföld

2015.11.21. 07:00 kolbenheyer

Előre szólok, hogy hosszú lesz. Tizennyolc részes poszt-sorozat. Történelmi regény lenne, ha tudnék olyat írni. És bár továbbra is vigyázat, mert fikció, történelmet nem csak nyomokban tartalmaz.
Az előző részeket itt olvashatod: 1., 2., 3.

4.jpgA tengeri vidra mancsa fázhatott, mert össze-összedörzsölte, ahogy kidugta a vízből, miközben békésen ringatózott a hátán. A szemét lehunyta, csak a bajszát mozgatta néha, ahogy élvezte a délutáni napsütést. Nyikolaj intett, hogy hagyják abba az evezést, csendesen suhant a bajdarka. Óvatosan igazított a kormánylapáton, hogy jobb kéz felől kapják el a vidrát. Aagluudax kiemelte a csónak aljából a szigonyt, finoman feldobta, ahogy fogást váltott és az egyensúlyt kereste. Már csak pár méter. Kitámasztotta a lábát, két társa átölelte egy-egy combját, hátralendítette, majd eldobta a szigonyt. A vidra azonnal kimúlt, testét behúzták, a másik három mellé fektették. Nyikolaj kiadta a parancsot az evezésre, és a bajdarka visszafordult Novoarhangelszk felé. Négy vidra nem számított rossz fogásnak 1867-ben, de Nyikolaj tudta, hogy a pénz most is csak arra lesz elég, hogy a következő vadászatig valahogy kihúzza. A nap lemenőben volt, feltámadt a nyugati szél, Nyikolaj fázósan húzta össze a bundáját. Ilyenkor sajnálta, hogy ő nem evez, csak az aleut legénység. A bajdarka befordult a Baranov-sziget nyugati oldalán a szitkai öbölbe, és meglátták Novoarhangelszk épületeit. Az amerikai fregatt már két napja a kikötőben horgonyzott. Nyikolaj felnézett a Kreposztyra, a dombon lévő erődre, és önkéntelenül felkiáltott. A cár kétfejű sasos sárga zászlaja helyén a csillagos sávos lobogót világította meg a lemenő nap fénye. Hát megtörtént. A cár eladta Alaszkát, a Tengerföldet az amerikaiaknak. Orosz-Amerika megszűnt létezni.

Olvasom tovább »

Szólj hozzá!

Címkék: kolbenheyer ír

Kolbenheyer ír 147.: Mongol 3. A nyugati kapu

2015.11.14. 07:00 kolbenheyer

Előre szólok, hogy hosszú lesz. Tizennyolc részes poszt-sorozat. Történelmi regény lenne, ha tudnék olyat írni. És bár továbbra is vigyázat, mert fikció, történelmet nem csak nyomokban tartalmaz.
Az előző részeket itt olvashatod: 1., 2.

3.jpgDonggo hala-i Ajan tűnődve forgatta kezében a rénszarvascsontból faragott hüvelykvédő gyűrűt. Rögtön megismerte, pedig tíz év telt el azóta, hogy utoljára látta. A Kuang Hszü Császár uralmának hatodik évét írták, vagy ahogy újabban mondják, 1881-et. A gyűrűt apjától kapta, családi örökség volt, de állandó használatban, védte az ujját nyilazáskor. Ezért ez volt az egyetlen értéktárgy nála annak idején, amikor életének megmentője zálogot kért tőle. A tajcsi naplementekor várja a fekete sztúpánál, szólt az üzenet, és a kölyökképű mongol katona már ki is hátrált a sátrából. A tajcsi a mongol nemesség, az Altan urag tagjainak címe, akik a nagy Dzsingisztől származtatják magukat. Ajan emlékezett a kékfarkas bundát viselő, görbe lábú öregre, és ezek szerint az sem felejtette el őt. Mennyi lehet most, talán hatvan? És mit akarhat a zálogért? Évek óta nem gondolt a zálogra. Különös, illékony dolog a hála, emlékezett rá, hogy akkor érezte, de most semmi késztetés nem volt benne, hogy lerója tartozását. Elmosolyodott, amikor eszébe jutott a másik megmentett, a szakállas félvér. Nem értette, miért veszik le a nyakából a kis keresztet, de a tiltakozáshoz is kába volt. Amikor másnap Ajan megpróbálta elmagyarázni neki a zálog értelmét, hangosan nevetett, még hogy őt bármire is kötelezhetné az a kócbajszú! Nincsenek véletlenek, így az sem lehet az, hogy most mindketten itt vannak az Ili-folyónál, és ezek szerint a mongol főnök is. Mégis csak érdemes lesz este elmenni a sztúpához, ha másért nem, hát azért, hogy megnézze, mit csinál a félvér.

Olvasom tovább »

Szólj hozzá!

Címkék: kolbenheyer ír

Kolbenheyer ír 146.: Mongol 2. Tiszta Sárga Zászló

2015.11.07. 07:00 kolbenheyer

Előre szólok, hogy hosszú lesz. Tizennyolc részes poszt-sorozat. Történelmi regény lenne, ha tudnék olyat írni. És bár továbbra is vigyázat, mert fikció, történelmet nem csak nyomokban tartalmaz.
Az első részt itt olvashatod: 1.

2.jpgAz ágyúk már három napja dörögtek, és Eje – akit akkor még nem hívtak Donggo hala-i Ajannak – érezte, ahogy az apja látszólagos nyugalma is szertefoszlik. Apja nem mondott neki semmit, de a gyerekek hírszolgálata kifogástalanul működött: Eje tudta, hogy a Sárkány és a Majom bástya közti falszakasz leomlott és a rés növekszik, hiába próbálják éjjelente eltorlaszolni. Az őrszemek pedig hiába lesték az erősítést, az nem érkezett meg, bár az ágyúzás füstjétől egyre ritkábban lehetett messzire ellátni. Legalábbis ezt mondták egymásnak a felnőttek. Aznap éjjel aztán elszabadult a pokol. Apja rázta fel Ejét, és türelmetlenül húzta maga után. Sárga egyenruhája szakadt és kormos volt, sisakját elvesztette, copfja szabadon lobogott. Az utcákon teljes káosz, rohanó asszonyok és gyerekek, köztük néhány kék egyenruhás próbálta a menekülést megszervezni. Aztán hatalmas robajjal ledőlt az egyik ház, ahogy gránát esett rá. A felszálló porból újabb kékruhás katonák menekültek, nyomukban az üldözőik. Ejét apja belökte a romok közé, a leszakadt, parázsló gerenda megégette, de csak tolta tovább. Elérték a rácsot, ami törötten lógott a csatorna bejáratán. – Eje, mássz be! A folyóhoz visz. Onnan felmászhatsz a császári útra. Peking felé indulj! A két Sárga Zászló úton van ide, biztosan tudom. Ha megtalálod őket, biztonságban leszel. – És anya? És te? – üvöltötte Eje, de apja durván belökte, rácsapta a rácsot, és megfordult, visszarohant a füstbe, porba. A Hszien Feng Császár uralkodásának harmadik évét írták, a világ másik felén 1853-at, amikor a Nagy Béke Mennyei Királyságának hadserege, ismertebb nevükön a tajping felkelők bevették Nankingot és lemészárolták a mandzsu helyőrséget.

Olvasom tovább »

Szólj hozzá!

Címkék: kolbenheyer ír

Kolbenheyer ír 145.: Mongol 1. Kékfarkas

2015.10.31. 07:00 kolbenheyer

Előre szólok, hogy hosszú lesz. Tizennyolc részes poszt-sorozat. Történelmi regény lenne, ha tudnék olyat írni. És bár továbbra is vigyázat, mert fikció, történelmet nem csak nyomokban tartalmaz.

1.jpg1871-ben, a Tung Cse Császár uralmának tízedik évében későn érkezett meg a tavasz Szecsuánba. A márciusi nap hűvösen sütött és a fű még alig dugta ki a fejét a vöröslő domboldalakon. A Dadu vize barnásan csordogált a jéghideg, fekete kövek között. Donggo hala-i Ajan rosszkedvűen nézett véresre horzsolt, megkötözött csuklójára, a lukas talpú bőrcsizmájából szivárgó jeges vízre és a folyóra, aminek a rosszabbik partján kötött ki. Hadifogolynak lenni mindig rossz, de ennyire közel a sajátjaihoz és mégis a folyó másik partján, még rosszabb. A császári előőrsöt meglepték a tajping felkelők, Ajan még szerencsés volt, nem kapott nyilat vagy puskagolyót a testébe, mint legtöbb társa, de elfogták, megkötözték, és a lemenő nap puha fényénél áthajtották a Dadu-folyón. A Nagy Béke Mennyei Királyságának hadserege, ahogy a lázadók magukat még mindig nevezték, menekült, királya hét éve meghalt, fővárosa elesett. Si Dakai, a költő és hadvezér azonban még kitartott, seregének romjait nyugatra vezette, Szecsuán vöröslő földjeire. A császári erők közeledtek, Si Dakai mielőbb át akart kelni a folyón. A tajping tábor még a túlparton volt, de az egymás után befutó csapatokat gyors ütemben zavarták át a Dadun. Donggo hala-i Ajan foglyul ejtői most is az első vonalakhoz tartoztak, átkeltek, és megkezdték a környék felderítését. A császáriakat megkötözték, és a parton őrizték.

Olvasom tovább »

Szólj hozzá!

Kolbenheyer olvas CLXXXVII.: Apokalipszis

2015.10.24. 07:00 kolbenheyer

gilbers.jpgKondor Vilmos kihagyta történelmi krimisorozatából az 1944-es epizódot, mondván, hogy az akkori borzalmak elmondására nincsenek szavak, vagy talán azért, mert morbidnak tűnhet hatmillió halott gyilkosai helyett csak egyetlenét keresni. Harald Gilbers Germania (München, Knaur, 2013) című könyvével megkísérelte a lehetetlent, és az eredmény lenyűgöző, esetleges hibái nem az alapötletből fakadnak. Sőt, ha valami minden jellemábrázolási és dramaturgiai fogyatékosságot felülír, az éppen az alapötlet. 1944 nyarán a brit légierő lassan, de biztosan porrá és hamuvá bombázza Berlint, a keleti front közeledik, a nyugati megnyílik, a Harmadik Birodalom tehát haláltusáját vívja, de még közel egy évig kitart. A náci hatalom otthon még sziklaszilárd, de a vezetőket igenis foglalkoztatja a nép hangulata. Éppen ezért titkosítják a nagy erőkkel folyó nyomozást egy olyan sorozatgyilkos után, aki nem egyszerűen szexuális aberrációja miatt kínoz és gyilkol nőket. Az áldozatok kiválasztása, a tett anatómiai részletei, a helyszín berendezése és a kísérőlevelek egyben azt is mutatják, hogy az eszme korrumpálásától félő hithű, ám elmebeteg náciról van szó. A nyomozást vezető SS tiszt végül Richard Oppenheimerhez, a volt gyilkossági nyomozóhoz fordul, akit zsidóként elbocsátottak, ám árja felesége miatt még nem deportáltak. Ennél bizarrabb és feszültségektől terhesebb kiinduló helyzetet nehéz kitalálni. Nézzük, hogyan működik a könyv krimiként, történelmi regényként és allegóriaként.

Olvasom tovább »

Szólj hozzá!

Címkék: krimi regény történelem berlin náci kolbenheyer olvas gilbers

Kolbenheyer olvas CLXXXVI.: A politológia diszkrét bája

2015.10.17. 07:00 kolbenheyer

flashpoints.jpgGeorge Friedman jóslatát a 21. századról annak idején nagy élvezettel olvastam és ismertettem, így aztán kíváncsi voltam új könyvére, a Flashpoints-ra is (Gyújtópontok; New York, Doubleday, 2015). Főleg, hogy alcíme szerint Európa válságáról szól. Kifejezetten élveztem, miközben bosszankodtam a sablonosságán és anekdotázó hajlamán. Ráadásul a két érzés teljesen egybefolyt, hiszen a könyv kifejezetten érdekes részeinek éppen a szerző családtörténetének darabjai és számos európai utazásának kolőrlokálja bizonyult. Mert Friedman magyar zsidó származású, és az amerikai olvasó számára bennfentes sármmal festi meg Közép-Európa tájait és embereit. Ahogy Mark Twain mondta, jósolni nehéz, különösen a jövőre vonatkozóan. Friedman könyve nagyon naprakész, a görög válsággal és az ukrán háborúval zárja a kronológiát, ám ma már ki beszél ezekről, amikor nyakunkon a menekültválság. Ugyanakkor éppen az lehet érdekes, hogy megnézzük, Friedman valóságértelmezése akkor is működik-e, ha általa előre nem látott, de mindenesetre nem elemzett eseményekre vetítjük.

Olvasom tovább »

Szólj hozzá!

Címkék: történelem eu európa friedman kolbenheyer olvas

Kolbenheyer olvas CLXXXV.: Az egyesített elmélet tündöklése és bukása

2015.10.10. 07:00 kolbenheyer

morris.jpgIan Morris Why the West Rules – For Now című könyvét (Miért a Nyugat uralkodik – egyelőre; New York, Farrar, Straus & Giroux, 2010) sokan dicsérték, ezért olvastam el. Köztük Niall Ferguson, aki szerint Morris olyasmit tett le az asztalra, amire a fizikusok régóta várnak: a nagy egyesített elméletet. A címben feltett kérdést már többen próbálták megválaszolni (maga Ferguson, Diamond, Acemoglu és Robinson, valamint Mokyr), de Morris könyve valóban egyedi abból a szempontból, hogy a Nyugat és a Kelet összevetését megpróbálja számszerűsíteni. Alkotott egy társadalmi fejlettségi indexet négy alkotórészből: az átlagos energiafogyasztásból, a városiasodottságból, az információáramlásból és a katonai erőből. Az indexet grafikonon ábrázolva az derül ki, hogy a Nyugat az élelemtermelés megindulásától kezdve vezetett, ám ezt a vezető szerepét kb. 500 és 1700 között átengedte a Keletnek. Morris azt ígéri, megmutatja, miért volt ez így, és hogy mi következik mindebből a jövőre nézve. Az eredmény egészen zavarba ejtő: a könyv nagy része rettenetesen érdekes, miközben a magyarázónak szánt részek meghökkentően egyszerűek, az index számítása pedig felháborítóan tautologikus.

Olvasom tovább »

Szólj hozzá!

Címkék: történelem nyugat morris kolbenheyer olvas

Kolbenheyer olvas CLXXXIV.: A változás szele

2015.10.03. 07:00 kolbenheyer

windhaven.jpgNem jó szívvel kezdtem el olvasni G. R. R. Martin és Lisa Tuttle közös könyvét a Windhaven-t (Szélkikötő; New York, Bantham, 2014). Mert nem ezt szerettem volna olvasni, hanem a Trónok harca folytatását, főleg most, hogy a tévésorozat több szálon megelőzte a könyveket, de most ezt hagyjuk, térjünk vissza a közös könyvhöz. Jó, hogy Martin nem egykönyves író, teljesen új világokat és alakokat is meg tud alkotni, de ezt eddig is tudtuk. És persze, ha már nem hallgat ránk, és a folytatás helyett ilyeneket ír, akkor elolvassuk. És nem bántuk meg. Mert a Windhaven saját jogán is kiváló fantasy. Méghozzá epikus fantasy, ha nem is végeláthatatlan sorozat. Vagy mégsem? Mert Martinról azt is tudjuk, hogy imád játszani a műfajokkal, kifacsarni, vagy ha úgy tetszik, megújítani azokat. Az epikus fantasy három kelléke a miénkétől különböző, kitalált világ, a hős fejlődéstörténete, felnövése a feladathoz, és maga a feladat, ami a jó és rossz örök harcának aktuális (vagy akár lezáró) fejezete. Nézzük, hogyan jelenik mindez meg a Windhaven-ben, és hogyan alakul át. Sajnos nem tudom megígérni, hogy nem spoilerezek.

Olvasom tovább »

Szólj hozzá!

Címkék: fantasy martin kolbenheyer olvas

Kolbenheyer olvas CLXXXIII.: Az utolsó birodalom

2015.09.26. 07:00 kolbenheyer

darwinunfinished.jpgÍgérem, egy időre utoljára olvasok és írok gyarmatokról, de olyan ez, mint a Kazinczy utca, ha az ember egyszer betér valahova, akkor a többi kocsmát is kipróbálja, amíg meg nem unja. John Darwin könyve pedig ígéretes volt, miután nagyon élveztem az After Tamerlane című művét, belevágtam az Unfinished Empire-ba (Befejezetlen birodalom; New York, Bloomsbury, 2012). Az angol gyarmatbirodalom története lenyűgöző, ha nem is az utolsó birodalom, ahogy Kipling sejtette, de mindenképp az egyik legnagyobb és legglobálisabb. Darwin nem kronologikus történetet ír, és nem is veszi sorra módszeresen az angol gyarmatokat. Az elvileg tematikus fejezetek azonban mégis kínálnak egyfajta meta-kronológiát, a gyarmatosítás ideáltípusáét, hiszen a birodalom kitalálásával indít, aztán a felfedezéseken, a hódításon, a kivándorláson, az uralmi formákon, a kereskedelmi és kulturális kapcsolatokon át jut el a lázadásokig és a birodalom bomlásáig. Az egyes fejezetekben aztán persze a különféle korszakokból és régiókból hoz nagyon szemléletes példákat, mindez a végére azonban már-már kuszává válik. De Darwin jó író és szerkesztő, így a kötet záró, összegző fejezete mindent a helyére rak. Ez a letisztult kép azonban azt is elárulja, hogy az Unfinished Empire-nak nincsen új tézise, Darwin inkább csak kiegészítette és alátámasztotta azt, amit az angol világbirodalomról máshol már leírt. Nem mintha ez nem lenne nagyon érdekes. Mert hogyan is jöhetett létre, mi is volt, és miért bomlott fel az „utolsó birodalom”?

Olvasom tovább »

Szólj hozzá!

Címkék: anglia történelem darwin birodalom gyarmatosítás kolbenheyer olvas

Kolbenheyer olvas CLXXXII.: MacGyver a Marson

2015.09.19. 07:00 kolbenheyer

weir.jpgHa már akkora siker és mindenki ajánlja, és ha már film is lesz belőle (Matt Damonnal a főszerepben!), akkor el kellett olvasni Andy Weir A marsi című könyvét (Budapest, Fumax, 2014; az amerikai eredeti: The Martian, New York, Crown, 2014). Jóllehet az ajánlás azért nem volt egyértelmű, mert nekem a Gravitáció, amihez hasonlítani szokták, nem jött be, legyen bármennyire is kemény sci-fi. De nyilvánvalóan fordítva is így van: a finnyás ízlésű kiadók sokáig elutasították Weirt, aki ezért a könyvet 2011-ben egy weboldalon keresztül ingyen adta közre, sőt az első Amazon-kiadás ára is névleges volt. Amikor siker lett, végre megvették, bár Magyarországon egy zsánerkiadó reagált villámgyorsan. A lényeg: most már mindenki olvashatja Mark Watney kalandjait a Marson. Leginkább persze arra vagyok kíváncsi, hogy a nagyobbik fiamnak hogy fog tetszeni, azért kapja szülinapjára, mert mintha neki találták volna ki. Merthogy kémia-, fizika- és biológiaórákkal dúsított kalandregényről, pontosabban robinzonádról van szó, ami így megfogalmazva tényleg nem tűnik akkora dobásnak. Pedig az, lássuk miért!

Olvasom tovább »

Szólj hozzá! · 1 trackback

Címkék: sci fi kolbenheyer olvas weir

Kolbenheyer olvas CLXXXI.: Birodalmak alkonya

2015.09.12. 07:00 kolbenheyer

osterhammel-jansen.JPGJürgen Osterhammel opus magnuma után gyorsan kézbe vettem és elolvastam a Jan C. Jansennel közösen írt karcsú kötetét: Dekolonisation (Dekolonizáció; München, Beck, 2013; igen, újra a megunhatatlan Beck-féle tudományos zsebkönyvsorozat). A gyarmatosítás irodalma örvendetesen bővül, hiszen lassan túljutunk mind a gyarmati múltat megszépítő nosztalgikus, mind pedig a sommásan elítélő, túlzottan is ideologikus megközelítésen, mint ahogy ezt Osterhammel és Jansen a kötet bőséges hivatkozásaiban is érzékelteti. A könyv nem általában foglalkozik a gyarmatok függetlenedésének kérdésével, hanem „csak” konkrétan az európai gyarmatbirodalmak 20. századi szétesését tárgyalja kronologikus, földrajzi és tematikus fejezetekben. Így kimaradnak belőle a 18-19. századi amerikai függetlenségi mozgalmak éppúgy, mint a nem európai birodalmak széthullása és/vagy átalakulása, de még Oroszország speciális esete is. Ha valakit a gyarmatosítás tágabb elméleti kontextusban érdekel, akkor nagyon ajánlanám a szerzőpáros egy korábbi kötetét (Kolonialismus; München, Beck, 1995). A most ismertetett könyvből a következőkben a dekolonizáció egyértelműségének vagy esetlegességének kérdését, a gazdasági szempontok érvényesülését, illetve a folyamathoz kötődő és azt magyarázó ideológiai hátteret kísérlem meg bemutatni.

Olvasom tovább »

Szólj hozzá!

Címkék: történelem gyarmatosítás kolbenheyer olvas jansen osterhammel

Kolbenheyer olvas CLXXX.: Minél inkább változik, annál inkább ugyanaz

2015.09.05. 07:00 kolbenheyer

osterhammel_juergen_die_verwandlung_der_welt.jpgJürgen Osterhammel Die Verwandlung der Welt (A világ változása; München, Beck, 2009) című, bő másfélezer oldalas könyvének alcímét nehéz visszaadni a szerénységet tükröző határozatlan névelő miatt: A 19. század egy(ik) története (Eine Geschichte des 19. Jahrhunderts). A terjedelem azonban ne riasszon el senkit, Osterhammel szerkesztési elve is innovatív. Miközben a bevezető és a zárszó nagyon is ad értelmezési fogódzókat a 19. század történetéhez – ha narratív keretet nem is, de erről majd még részletesebben később –, az egyes fejezetek magukban is lezárt történeti esszék, amik közül szinte szabadon válogathat az olvasó. Szó sincs tehát kronologikus áttekintésről, a fejezetek mind tematikusak (még ha csoportosításuk a Panorámák illetve Témák alcím alá homályos marad), és általában végigpásztázzák a világ több régióját, és időbeli kitekintést is adnak. Olvasásukhoz szükséges a század alapvető eseményeinek ismerete, de a szerző sosem várja el, hogy az olvasó ezen túl az adatokkal és részletekkel is tisztában legyen. A tematikus miniesszék magukban rejthetnék az önismétlés veszélyét is, de egy-egy esettől eltekintve a könyv ezt a próbát is kiállja. Másfélezer oldal világtörténelem esetén a miről is szól kérdését nem szeretném itt egy oldalban megválaszolni, de felvetnék három szempontot, amitől az olvasás számomra érdekessé vált.

Olvasom tovább »

Szólj hozzá!

Címkék: történelem 19. század kolbenheyer olvas osterhammel

Kolbenheyer olvas CLXXIX.: Magyaróra Westeroson

2015.06.20. 07:00 kolbenheyer

300px-beyond_the_wall_cover.jpgHa nincs e-book, és nem olyan könnyű könyvekhez hozzájutni, akkor ezt biztos nem olvasom el. De egy rakás szakkönyv után (amik persze roppant érdekesek voltak, ahogy az elmúlt hetekben a kedves olvasó is megtudhatta), átfutottam a James Lowder szerkesztette Beyond the Wall című antológiát (A Fal mögött; Dallas, Ben Bella, 2012). Az első néhány írásba csak belelapoztam, sőt később is akadt néhány hasonló: na, ez az, ami nem érdekel, amatőr rajongók tejesen érdektelen véleménye G. R. R. Martin amúgy nagyszerű A tűz és a jég dala ciklusáról. Volt, hogy a téma láttán lapoztam rögtön: a képregény-alkotás nehézségei, vagy a könyvgyűjtők viszontagságai az elektronika korában sajnos hidegen hagynak. De aztán az egyik írás elkapott, és onnan kezdve sorjáztak azok, amik miatt mégis megérte az egész. Mint egy jó magyarórán. Azt ugyanis nem bánom, hogy Martin műve is a fantasy gettó rabja, ezért az akadémikus esztétika nem vesz róla tudomást, hiszen ilyet nem nagyon olvasok. Annak viszont nagyon örülök, amikor egy jó értelemben vett műkedvelő a kedvenc regénye értelmezéséhez új szempontot ad, gyakran saját szakmájából, élettapasztalatából merítve. Ilyennek találtam az elbeszélés történetiségének, a kitalált világ erkölcsiségének és a karakterek pszichológiájának kérdését.

Olvasom tovább »

Szólj hozzá!

Címkék: martin kolbenheyer olvas trónok harca

Kolbenheyer olvas CLXXVIII.: Jó, de miért?

2015.06.13. 07:00 kolbenheyer

the_why_axis.jpgAz már eleve jól kezdődik, ha két közgazdász szellemes szójátékkal indít. Uri Gneezy és John A. List könyvének a címe, The Why Axis (A miért-tengely; New York, Public Affairs, 2013) utalás a koordináta rendszer Y tengelyére (kiejtve mindkettő: váj), azaz a könyv fő üzenetére: amit nem tudunk – és a világ dolgainak zömével így van – azt meg kell mérni. Ezt erősíti meg a borítókép dupla nyíl végű Y betűje, hiszen a mérések aztán egész különös irányba terelhetik a gondolkodásunkat. A könyv szerkezete kristálytiszta: néhány jelentős társadalmi problémát (férfi-női egyenlőtlenség, gyenge közoktatás, faji és egyéb diszkriminációk, jótékonykodás korlátai) vizsgál meg a viselkedési közgazdaságtan szemszögéből – rengeteg kísérlettel. Igen, kísérlettel. A döntéshozatal nagy csapdái a bejáratott módszerek melletti kitartás vagy éppen a tapasztalattal „alátámasztott” megérzésekre hallgatás a leghalványabb empirikus bizonyíték nélkül. Ha nem tudjuk, mi miért nem működik és/vagy hogyan működhetne jobban, akkor kísérletezni kell: ellenőrzött módon, kontrollcsoporttal megvizsgálni több lehetőséget. Gneezy és List nagyon meggyőzően mutat be sok hatalmas mintán végzett kísérletet, és ezek alapján jó arányérzékkel javasol jelentős vagy apró változtatásokat, vagy éppen további kutatásokat. Az egyetlen problémám a könyvvel az volt, hogy túl jó, ezért aztán már több eredményéről olvastam másoktól, főleg az előszót is jegyző Steven Levitt-tól, vagy Tim Harfordtól. (Az egyik témát, az anyagi motivációjú diszkriminációt emiatt ki is hagyom ismertetőmből.)

Olvasom tovább »

Szólj hozzá!

Címkék: oktatás közgazdaságtan list kolbenheyer olvas gneezy