Kapcsolat


Friss topikok

Statisztikák

Címkék

alkotmány (20) állambiztonság (10) állambiztonságis jelen (6) arab (9) atom (7) a mennyei birodalomban (6) bajnai gordon (10) biológia (11) bíróság (6) bkv (7) budapest (10) cigány (86) demokrácia (85) diszkrimináció (6) egyház (6) ensz (8) eu (25) evolúció (7) fidesz (148) foci (6) gay (17) gay pride (12) gáza (14) gazdaság (18) gyász (7) gyurcsány (49) hamasz (13) hitler (6) holokauszt (11) hülyeség (6) humor (9) index (10) internet (9) irán (20) iszlám (6) izrael (37) jézus (9) jobbik (73) jog (7) kádár (7) katolikus egyház (6) kdnp (10) keresztény (12) kereszténység (11) kína (11) kolbenheyer ír (133) kolbenheyer olvas (163) kommunizmus (14) közélet (9) közgazdaságtan (17) külpolitika (19) kultúra (23) liberalizmus (13) lmp (9) magyar (15) magyarország (140) magyar gárda (9) magyar hírlap (6) mdf (12) meleg (12) mszp (62) náci (46) nacionalizmus (8) németország (6) nemzet (29) nemzetbiztonság (8) obama (21) oktatás (8) orbán (55) oroszország (7) összeesküvés (6) palesztin (14) politika (206) rasszizmus (18) regény (15) reggel (67) rendőr (7) rendszerváltás (24) rükverc (11) rukverc (15) sci fi (7) sólyom lászló (11) szabadság (17) szdsz (20) szeretet (6) szlovákia (11) társadalom (55) tech (7) terrorizmus (8) több fényt a kdnp be (8) történelem (108) tüntetés (6) usa (41) választások (34) választás 2010 (44) vallás (12) válság (10) varga e tamás (6) vendégpost (11) világ (14) voks10 (26) vona gábor (7) zene (12) zsidó (45) Címkefelhő

Designerünk

Legutolsó kommentek

Kolbenheyer ír 133.: Arany Prága

2014.12.13. 07:00 kolbenheyer

Néha az ember kényszert érez arra, hogy írjon. Az eredményt látva aztán a józan ész, valamint a család és a barátok lebeszélik róla, hogy túl komolyan vegye. De arról már nem sikerül, hogy közzé is tegye. Íme.
Vigyázat, fikció! A kitalált történet szereplői is kitaláltak, mindennemű hasonlóság a valósággal a véletlen műve.

sör.jpg− Tanár úr! Visszamehetünk a szállásra? – kérdezte Milán, de mintha a plafontól és a szemközti ablaksortól akarná tudni a választ, úgy tekergette a nyakát, sőt a vállával és a hosszú karjaival is sikerült valamilyen leírhatatlan hullámzó mozdulatot tennie. – De miért? – hökkent meg Misi, miközben a fánkról a szájára ragadt porcukrot törölgette. A kisvendéglőben rendelt reggeli nagyszerű volt, csakúgy mint az ebéd és a vacsora, a gyerekek persze nyavalyogtak, de hát ez a dolguk. Kényelmesen evett mindenki, utána még vécére mennek, a jókislányok fogat is mosnak, a rosszkislányok elszívnak egy cigit, szóval idő még lenne, de miért akarnak visszamenni a szállásra? A prágai osztálykirándulás második napja volt, a vendéglőből együtt metróznának be az Óvárosi térre, egyenesen a Mucha Múzeumba. Ráadásul pont Milán, aki mintha kétoldalt felnyírt hajával, piros boxeréről ágyékig letolt farmerjával és neonzöld tornacipőjével igazolni akarta volna a mai tinikkel szembeni előítéleteket, ha a tavalyi igazgatói intője az igazolatlan órák miatt és a szülei által rendszeresen elvégzett, és gyakran pozitív drogtesztek nem bizonyították volna, hogy esetében rég nem előítéletekről van szó. – Nincs meg a telefonom. – vonta meg a vállát és túrt bele a hajába – Nem találtam reggel, és még megnézném néhány helyen. – Jó, de siessetek, egészkor indulni szeretnék. – válaszolta kelletlenül Misi.

Olvasom tovább »

Szólj hozzá!

Címkék: kolbenheyer ír

Kolbenheyer olvas CLXIV.: Becsület és hűség

2014.12.06. 07:00 kolbenheyer

anofficerandaspyrobertharris.jpgVégre itt van Robert Harris legújabb regénye: An Officer and a Spy (Egy tiszt és egy kém; London, Hutchinson, 2013)! Újra történelmi regény, de mégis más. Most nem az ókorban járunk, ahol a források dokumentálta sarokkövek köré az írói fantázia bármit építhet, és nem is valamilyen alternatív időben amire mindez fokozottan igaz. Dreyfus kapitány perére 1894-95-ben került sor, végső felmentésére pedig 1906-ban. Millió dokumentum, korabeli publikáció és tudományos összegzés maradt fenn és készül egyre-másra, az események kimenetele, a bűnösség és ártatlanság kérdése pedig mindenki előtt ismert. Hogy lehet ebből regényt írni? Lehet, mégpedig izgalmas, fordulatos regényt, amiben az előbb felsoroltak ellenére lehet izgulni a hősökért, gondolkodni a rejtélyeken és álmélkodni az intrikákon. És miközben zajlik a bűnügy és felderítése, megismerkedünk a korabeli Párizzsal és Franciaországgal. Fel sem tűnik, annyira természetes a leírás, de a forradalmak, a köztársaság és a baloldali radikalizmus hazája akkoriban még elképesztően merev osztálytársadalom, ahol a katonai előléptetés talán legfontosabb feltétele a „társadalmi csiszoltság”, ahogy az egyik szereplő kifejezi magát. Természetesen Harris most is szembesít minket világunk kortalan, általánosítható jellemzőivel, mint az antiszemitizmus, a nacionalizmus és a titkosszolgálati jogtiprás.

Olvasom tovább »

Szólj hozzá!

Címkék: regény történelem kolbenheyer olvas robert harris dreyfus

Kolbenheyer ír 132.: Az önérzetes pultos lány és más történetek

2014.11.29. 07:00 kolbenheyer

Néha az ember kényszert érez arra, hogy írjon. Az eredményt látva aztán a józan ész, valamint a család és a barátok lebeszélik róla, hogy túl komolyan vegye. De arról már nem sikerül, hogy közzé is tegye. Íme.
Vigyázat, fikció! A kitalált történet szereplői is kitaláltak, mindennemű hasonlóság a valósággal a véletlen műve.

pult.jpg− Holnap csütörtök van, próbálja meg a piacon a románoknál, aranyoskám! − mondta a lángosos, vörösre festett ötvenes nő, nem sokkal idősebb Andrásnál, de hangjából a megszerezhetetlen élettapasztalat áradt, ami bizonyos szempontból igaz is volt, fővárosi tanárként a tiszántúli kisváros legalább olyan, mint Gaugainnek Tahiti. A románokat nyársvétel céljából ajánlotta a lángosos, miután kiderült, hogy nála már csak huszonhárom darab van (a lángosos lakókocsi előtt voltak kitéve bográcsok, grillezők, no meg nyársak), Andrásnak pedig úgy ötven kellene. Az egész szalonnasütés el volt átkozva, a kezdetektől fogva. Eredetileg azért találták ki, mert hiányzott egy esti program a nyári iskolai táborban, és hát a tábortűz, ugye, gitárszó, éneklés, miegymás. Aztán jöttek az anyagi gondok, kevesebb volt a jelentkező, takarékoskodni kellett. A szalonnasütés sokkal olcsóbb, mint egy vacsora az étteremben! Így tűnt Budapestről: kell pár kiló szalonna, hagyma meg kenyér, aztán annyi. A helyszínen, a tűzrakó helyet körüljárva viszont rögtön kiderült, hogy nyársak és fa sem ártana. Se közel se távol olyan erdő, ahol vágni és faragni lehetne, de ha a nyársak darabja négyszáz, akkor az olcsóságnak lőttek, és András próbálta kitalálni, miből fogja kifizetni.

Olvasom tovább »

Szólj hozzá!

Címkék: kolbenheyer ír

Kolbenheyer olvas CLXIII.: Hogyan (ne) legyünk vademberek?

2014.11.22. 07:00 kolbenheyer

jared_diamond_a_vilag_tegnapig.JPGA méltatások társadalomtudományi trilógiájának záró darabjaként emlegetik Jared Diamond A világ tegnapig című (Budapest, Typotex, 2013; az amerikai eredeti: The Wold Until Yesterday, New York, Penguin, 2012) könyvét: a Háborúk, járványok, technikák és az Összeomlás folytatása, összegzése és továbbgondolása. Akik nem ismernék: Diamond nem történész, hanem biológus, aki nem végzett eredeti kutatást társadalomtudományos területen, bár rendszeres új-guineai utazásain az anekdotikusnál jóval mélyebb ismereteket szerzett a tradicionális társadalmakról. Amit ír, az nem új felfedezés, hanem olyan friss szemléletű szintézis, amitől szakembernek és laikusnak egyaránt leesik az álla. A világ tegnapig a korábbi könyveinél is inkább emlékeztet a legjobb tévés ismeretterjesztő sorozatokra, ahol a bölcs narrátor a világ legizgalmasabb pontjain felbukkanva mutat rá mások figyelmét elkerülő részletekre, amikből váratlan és lenyűgöző kép áll össze. Ma az emberiség (de legalábbis a könyv olvasóinak) jó része nyugati, iskolázott, iparosodott, gazdag és demokratikus társadalomban él (western, educated, industralized, rich, democratic − WEIRD). Ez azonban, ahogy az angol mozaikszó is mutatja, történeti értelemben különös, rendhagyó kivétel. Génjeink, értelmünk, érzelmeink és szokásaink java tradicionális (vadász-gyűjtögető vagy földművelő-állattenyésztő) körülmények között fejlődött ki. Nézzünk szembe „vademberi” önmagunkkal minden misztika, romantika és elfogultság nélkül, és tanuljunk a találkozásból.

Olvasom tovább »

Szólj hozzá!

Címkék: társadalom diamond kolbenheyer olvas bioló új-guinea

Kolbenheyer ír 131.: A terv

2014.11.15. 07:00 kolbenheyer

Néha az ember kényszert érez arra, hogy írjon. Az eredményt látva aztán a józan ész, valamint a család és a barátok lebeszélik róla, hogy túl komolyan vegye. De arról már nem sikerül, hogy közzé is tegye. Íme.
Vigyázat, fikció! A kitalált történet szereplői is kitaláltak, mindennemű hasonlóság a valósággal a véletlen műve.

terv.jpgSzeptember 1. Kicsit aggódva néztem körül, de egyben reménykedve is. A sok ismeretlen arc azt jelentette, hogy kezdhetem elölről, de egyben azt is, hogy most sikerülhet. A padtársam, Matyi, használhatónak tűnt, rögtön el is mondtam neki a tervet, és megtettem helyettesemnek. Tetszett neki.

Szeptember 3. A kezdet bíztató. Miután Matyival ketten léptünk oda egy-egy fiúhoz, sorban beálltak. Sőt, a növekedés gyorsult, hólabda-effektus, mondta otthon apu. Csak a rangokban vagyok bizonytalan. Nem kellett volna Matyit rögtön hadseregtábornokká tenni, mert így mindenki azt várja, legalábbis ezredes lesz.

Szeptember 10. Akadályba ütköztünk. Van egy másik csapat. A Kovi is elkezdett szervezkedni. Úgy derült ki, hogy ma be akartam léptetni a Horányit meg a Méhest, hadnagyi rangot ajánlottam nekik, de ők csak kiröhögtek, hogy a Kovinál már századosok, és elfutottak.

Olvasom tovább »

Szólj hozzá!

Címkék: kolbenheyer ír

Kolbenheyer olvas CLXII.: Agatha Christie reloaded

2014.11.08. 07:00 kolbenheyer

kakukkszó.jpgAzt, hogy J. K. Rowling jó író, én már a Harry Potter első kötete után tudtam. Akik fanyalogtak, azok olvassák el az Átmeneti üresedés-t. De a Kakukkszó (Budapest, Gabo, 2014 ; az angol eredeti: The Cuckoo’s Calling, London, Sphere, 2013) remélhetőleg végleg meggyőz mindenkit, hiszen egyszerre műfaji stílusbravúr, sajátosan szerzői nagyregény és félreismerhetetlen hommage. Hogy a Robert Galbraith álnév használata valóban őszinte kísérlet volt-e arra, hogy a hírnév okozta elfogultságoktól és előítéletektől mentessen mérettessék meg új könyve, vagy csupán ragyogóan kivitelezett reklámfogás, igazából hidegen hagy. Ha lesz folytatás, akkor mindenesetre világossá teszi az életmű többi részétől való műfaji elhatárolódást. A nyelv most is zseniális, az angolul tudóknak pedig külön csemege az egyes szereplők szociolektusainak és dialektusainak írásbeli tükröződése. A címmel ellátott, rövidebb fejezeteket viszont továbbra sem szereti Rowling: a könyv csupán három nagy részre tagolódik, így szinte lehetetlenné teszi a visszakeresést, ami egy kriminél, ahol minden lehet kulcs, meglehetősen fontos. A latin mottók elegánsak, de talán feleslegesek, sőt egy leheletnyit sznobok.

Olvasom tovább »

Szólj hozzá!

Címkék: krimi rowling kolbenheyer olvas galbraith

Kolbenheyer ír 130.: Tubicám

2014.11.01. 07:00 kolbenheyer

Néha az ember kényszert érez arra, hogy írjon. Az eredményt látva aztán a józan ész, valamint a család és a barátok lebeszélik róla, hogy túl komolyan vegye. De arról már nem sikerül, hogy közzé is tegye. Íme.
Vigyázat, fikció! A kitalált történet szereplői is kitaláltak, mindennemű hasonlóság a valósággal a véletlen műve.

tubicám.jpgMintha tűvel szurkálnák a karomat. Szinte látom magam előtt a fecskendőben elkeveredő vért, bár persze fogalmam sincs, hogy a vér elkeveredik-e egy fecskendőben, vagy kis gömbökként lebeg, nem látunk mi igazi vért, csak képeken. Mindent csak képeken. A tükörből egy idegen arc néz vissza rám, de meg sem lepődöm. Üres minden és idegen. Tegnap még együtt ültünk a körhintán, forogtunk, villogtak a vásári fények, a sötétség eltakarta az olcsóságot és a tubicám jókedve öröklétet ígért. Most meg itt vagyok, és csak arra tudok gondolni, hogy elment, hogy elvitte, hogy elment vele, hogy becsaptak. Az a szalonnaszerű képe lebeg előttem, ahogy rám vigyorog a körhintán, a képe, amiről mindenki kérdezgette, hogy miért ilyen, de amivel én nem törődtem, mert a cimborám volt. Reggel van és szürkeség, de forog még velem minden. A körhinta üresen áll, a tócsákban csikkek, a füvön eldobott műanyagpoharak és üvegek, fekete-fehér a világ. Az asszonyok a késeket élezik a konyhában, énekelnek talán, de egyre rosszabbul hallom. Fekszem valahol, de mintha mozogna alattam az ágy. Nem szédülök, már nem forog a világ, inkább zötykölődik, fel-le, nézem az eget, a rohanó felhőket: hova visztek, kik vagytok? Kapaszkodom az asztallapba (igen, egy asztallapon fekszem!), és a tubicámra gondolok, meg arra, hogy miért jobb egy idegen.

Olvasom tovább »

Szólj hozzá!

Címkék: kolbenheyer ír

Kolbenheyer olvas CLXI.: Tengernyi ostobaság

2014.10.25. 07:00 kolbenheyer

vom meer.jpgNyelvgyakorlásnak indult, a kiszámíthatatlan véletlenszerűség kegyéből: egy hamburgi könyvesbolt turkáló-ládájában akadt a kezembe James Hamilton-Paterson Vom Meer (A tengerről; Hamburg, Mare, 2010) című könyve, a szerző sok helyen megjelent cikkeinek német nyelvű gyűjteményes kiadása. A fülszöveg ugyan meglehetősen megtévesztő, de a tengerről (is) jó volt németül olvasni. A kötet válogatás a szerző folyóiratokban megjelent cikkeiből. Ebből következően az átfogó nagy témát, a tengert leszámítva csak az köti össze őket, hogy bizonyos személyes (szigonyos halászat a Fülöp-szigeteken) és globális (a tőkehalak eltűnése Új-Fundland vizeiről) motívumok a szerzőt annyira foglalkoztatják, hogy több írásába is beleszőtte őket. Vannak rövidebb, esszéisztikusabb írások helyekről (Noirmoutier), jelenségekről (élőlények tömeg-érzékelése, az ún. quorum sensing), személyes kalandokról (gömbhal-halászat), és vannak hosszabb riportok súlyosabb kérdésekről, ezekből fogok szemezgetni. Az érdeklődő laikusnak akkor is érdekes lehet a delfinek intelligenciája, a naplemente utáni zöld villanás oka vagy a búvárkodás története, ha ezért végig el kell viselnie a szerző elképesztő nagyképűségét és modoros spleenjét. Mert a könyv nem csak a tengerről és az emberek tengernyi ostobaságáról szól, de Hamilton-Paterson rettegéséről is, hogy még a végén környezetvédőnek, kultúrsznobnak vagy tudom is én, valami iránt elkötelezettnek fogják tartani.

Olvasom tovább »

Szólj hozzá!

Címkék: biológia tenger kolbenheyer olvas hamilton-paterson

Kolbenheyer ír 129.: Katapult

2014.10.18. 07:00 kolbenheyer

Néha az ember kényszert érez arra, hogy írjon. Az eredményt látva aztán a józan ész, valamint a család és a barátok lebeszélik róla, hogy túl komolyan vegye. De arról már nem sikerül, hogy közzé is tegye. Íme.
Vigyázat, fikció! A kitalált történet szereplői is kitaláltak, mindennemű hasonlóság a valósággal a véletlen műve.

katapult.jpgA centurio talpa alatt ropogtak a kavicsok. Összehúzta a szemét, de csak pár lépést kellett mennie nappal szemben, és máris befordult a szomszéd kertkapuján. Nyár volt, kánikula ígérkezett, a reggeli langymelegben még mindenki otthon pihegett, legalábbis az úton nem látott senkit. Koránra beszélték meg, nem tudni, meddig tart, amíg összeszerelik. Elment a ház mellett, a hátsó kertrészbe. Lecsatolta a kardját és a falnak támasztotta, szemével büszkén simítva végig, tegnap köszörülték ilyen simára. Nem tudta elég gyakran megköszönni a jó sorsnak, hogy egy hadmérnök veterán lett a szomszédja. Nemrég építette a házat, elvileg a fiának, de az még sokáig valamelyik távoli provinciában szolgál. A centurio hamar összeismerkedett vele, amint kiderült a közös érdeklődés. És tegnap épp kardokat köszörültek, amikor kiderült, hogy katapultot is tud készíteni. A centurio azonnal lecsapott az ötletre. A következő hadjáraton rettenetesen hasznos lehet, ha meg tudja javítani a sérült hajítógépeket, vagy akár maga is össze tud egyet eszkábálni végszükség esetén. Úgyhogy ma reggel azért jött, hogy megtanulja. Elégedetten nézett végig az előkészített szerszámokon, a farudakon, köteleken, szegeken.

Olvasom tovább »

Szólj hozzá!

Címkék: kolbenheyer ír

Kolbenheyer olvas CLX.: Credo, quia absurdum

2014.10.11. 07:00 kolbenheyer

böjte.jpgKevés meglepőbb ajándékot kaptam, mint Böjte Csaba Ablak a végtelenre című könyvét (Budapest, Helikon, 2013). Meglepő, mert maga a könyv telitalálat, miközben az ajándékozóval sosem beszéltünk hitbéli kérdésekről, teljesen világias környezetben érintkeztünk csak és abban is bizonytalan volt, hogy Csaba testvér és én is katolikusok vagyunk-e. Az olvasóra bíznám a véletlen értelmezését ebben a kérdésben. A könyv egy beszélgetés szerkesztett változata: Karikó Éva kérdéseket tesz fel, amikre Böjte Csaba bibliai idézetekkel és személyes történetekkel telitűzdelt választ ad. A szerkesztés kicsit erőltetett, a Hiszekegy mondataira fűzték fel a gondolatokat, de azok persze nem mindig engedelmeskednek a szerkesztői akaratnak, szerencsére. Másrészt a szellősen szedett könyvben a főszöveg csak egy keskeny hasábban fut végig, az oldalak belső hasábjába a szerkesztő a témához kapcsolódó verseket, imákat helyezett el. Végül Csaba testvér válaszainak vélelmezett kulcsmondatai nagyobb betűkkel nyomva és középre zárva kiugranak a folyamatos szövegből, amúgy újságcikk-szerű belső címekké válva. Mindez engem csak zavart, de a tartalom bőven kárpótolt a formai kihívásokért. Mert Böjte Csaba válaszai jórészt kiszámíthatók, de elpusztíthatatlan optimizmusuk és személyes hitelességük össztömege – nem, nem elsöprő, hanem felemelő.

Olvasom tovább »

Szólj hozzá!

Címkék: vallás keresztény böjte kolbenheyer olvas

Kolbenheyer ír 128.: Szolgál és véd

2014.10.04. 07:00 kolbenheyer

Néha az ember kényszert érez arra, hogy írjon. Az eredményt látva aztán a józan ész, valamint a család és a barátok lebeszélik róla, hogy túl komolyan vegye. De arról már nem sikerül, hogy közzé is tegye. Íme.
Vigyázat, fikció! A kitalált történet szereplői is kitaláltak, mindennemű hasonlóság a valósággal a véletlen műve.

szolgál.jpgGréti még kivasalta az ing ujját is, kivárva, míg befejeződik a Lacrimosa-tétel, és csak utána vette fel a telefont. Bonifác elment Szegedre valami konferenciára, Van de Graaf generátor, vagy mi, szóval egyedül volt, Mozartot hallgatott és vasalt. Ki zavarhat ilyenkor? Biztos megint atkamentes párnát vagy ingyen vércukormérést akarnak rásózni. – Halló?! – Gréti? Végre! Nagy baj van! – Bonifác? Mi történt? – Ellopták a tárcám! Pontosabban az egész táskám! – Hol? Hogy? – Ez most mindegy … szóval csak épp leugrottam … még eszembe jutott, hogy veszek egy újságot a vonat indulása előtt … – És otthagytad a táskád a vonaton? – Iiigen … de ez most már mindegy, nem? Szóval most mit csináljak, Gréti? – Teljesen mindegy. Nem te volnál, Bonifác, ha … Szóval, rendőrségen voltál már? – Rendőrségen?! – Igen, rendőrségen, Bonifác! Tudod, ha valamit ellopnak, akkor a rendőrségnek kell szólni, ne legyél már idióta! Kérdezd meg, hol a kerületi kapitányság, menj oda, jelentsd be, aztán majd megmondják, mi lesz. – Aha, értem, hát, ha gondolod, na jó, akkor majd hívlak. Szia! – Szia. – Letették. Gréti kihúzta a vasalót, leült az erkélyajtó előtti fotelba és elgondolkodva rágyújtott. Tényleg mihez kezdene nélküle? A részecskegyorsításon kívül.

Olvasom tovább »

Szólj hozzá!

Címkék: kolbenheyer ír

Kolbenheyer olvas CLIX.: Küzdj és bízz!

2014.09.27. 07:00 kolbenheyer

Robert Charles Wilson - Pörgés 01. - Pörgés_cover.jpgRégebben a sci-fi is más volt. Felvetett mindenféle fontos kérdéseket, de alapvetően megmaradt mégis fiúgyerekeknek szóló izgalmas mesének. Legalábbis így rémlik gyerekkoromból. Robert Charles Wilson Pörgés (Budapest, Metropolis Média, 2007; az amerikai eredeti: Spin, New York, Tor Books, 2005) című könyve viszont nem ilyen. Hanem mintha mindenféle irodalmi igényekkel lépne fel. A cselekmény két idősíkban fut, ahol az elbeszélői jelen delíriumban menekülő főhősének történetét fokozatosan értjük meg a gyerekkortól induló múltbeli szálon haladva, amivel kapcsolatban persze sejtelmes előrejelzéseket kapunk a jelenből. A személyes szálak pszichológiai mélysége a Mariana-árokéval vetekszik, az elfojtások, traumák, szexuális komplexusok dzsungelén kell átverekednünk magunkat. Igen, picit tényleg gúnyolódom, mert mindez mintha némileg sok hab lenne az alapszituációból kibontakozó történet legalább három értelmezési síkból álló tortáján. Mert a Pörgés felteszi (?) a sci-fi három (?) legalapvetőbb (?) kérdését: van-e valaki odakinn, megjavul-e az emberiség, megöli-e a hitet a tudomány? A sok kérdőjel (a modorosság mellett) nem csak abból fakad, hogy igazából nem tudom, hány ilyen kérdés van és mik azok, hanem abból is, hogy miközben biztos vagyok benne (?), hogy a Pörgés ezekre nem válaszol, abban is elbizonytalanodtam, hogy tényleg felteszi-e őket.

Olvasom tovább »

Szólj hozzá!

Címkék: sci fi kolbenheyer olvas

Kolbenheyer ír 127.: Innen el

2014.09.20. 07:00 kolbenheyer

Néha az ember kényszert érez arra, hogy írjon. Az eredményt látva aztán a józan ész, valamint a család és a barátok lebeszélik róla, hogy túl komolyan vegye. De arról már nem sikerül, hogy közzé is tegye. Íme.
Vigyázat, fikció! A kitalált történet szereplői is kitaláltak, mindennemű hasonlóság a valósággal a véletlen műve.

innen el.jpgKornélia lehúzta a lábost a sparhertről, megtörölte a kezét a kötényében és megforgatta a nyársakat. Szólhatott volna az István gyereknek, mindig ajánlkozott, hogy segít, főleg, hogy az anyja, Kornélia nővére minden látogatáskor az egész család színe előtt számoltatta be, hogy mit is tesz a kosztért-kvártélyért. De mire az a mamlasz előmászik, leteszi a könyvet, körülnéz és megérti, mi a teendő, odakap a rablóhús. Márpedig Móric kevés dolgot szeret kevésbé, mint az odaégett ételt, főleg, ha hús, mert akkor nem csak az élvezet oda, de azt is hallgathatják egy hétig, hogy mennyit kért ezért a hentes, pedig állítólag mindig bőven méri a tiszteletes úrnak. Így aztán Kornélia lekapta a két nyársat, odatunkolta a kikészített szelet kenyérre, hogy a zsírja se vesszen mind kárba, visszarakta, megforgatta őket, visszatolta a lábost a tűzre, belekóstolt, megszórta még sóval meg tárkonnyal, és csak akkor kiáltott az István gyereknek, hogy jöhet teríteni. Mire azzal meglesz, elkészül az ebéd, Móric is előkerül a padlásszobából, ahol a másnapi prédikációt írja és a gyerekeket is hazatereli Feri, a legidősebb. Már hallotta is a meztelen lábak csattogását a macskaköveken, aztán a visszhangozva felerősödő kiabálást, ahogy befordultak a boltíves kapualjba.

Olvasom tovább »

Szólj hozzá!

Címkék: kolbenheyer ír

Kolbenheyer olvas CLVIII.: A tőke újratöltve

2014.09.13. 07:00 kolbenheyer

piketty.jpgRettenetesen nehezen rágtam végig magam Thomas Piketty Le capital au 21e siecle (A tőke a 21. században; Paris, Editions du Seuil, 2013; én az angol fordítást olvastam: Capital in the Twenty-First Century, Cambridge, Belknap, 2014) című könyvén, és ilyenkor lesújtó kritikát szoktam írni. Most annak ellenére nem így teszek, hogy a szerző ellenszenvesen pökhendi, könyve pedig feleslegesen unalmas és hosszú (a szerkesztőt és a kiadót gályarabságra kellene ítélni), miközben valóban korszakalkotó. Nemhiába lett bestseller (?!), és nemhiába dagad körülötte a botrány: stimmel-e minden adat benne, és verte-e a szerző a feleségét. Utóbbi talán nem kötődik szorosan a tárgyhoz, előbbi viszont élet-halál kérdése. Mert a könyv lelke a statisztika. Mondhatnánk lekicsinylően, hogy Piketty nem tett mást, mint olyan mennyiségű adatot dolgozott fel, amire élő ember nemigen képes (botrány No. 3.: tényleg a saját munkája mindez?). Feltárta, hogy Franciaországban és Angliában, majd egy második körben az USA-ban, végül a többi fejlett országban a 19. század eleje óta mekkora volt a felhalmozott tőke mennyisége, kik birtokolták azt, hogyan oszlott meg a társadalom jövedelme, milyen arányban származott ez tőkéből és munkából, és milyen módon oszlanak meg a munkajövedelmek. Pikettyben fel sem merül, hogy az egyenlőtlenség ne lenne rossz. Ha pedig igaza van, akkor nagyon nagy baj van.

Olvasom tovább »

Szólj hozzá!

Címkék: közgazdaságtan tőke kolbenheyer olvas piketty

Kolbenheyer ír 126.: Mit érdemel?

2014.09.06. 07:00 kolbenheyer

Néha az ember kényszert érez arra, hogy írjon. Az eredményt látva aztán a józan ész, valamint a család és a barátok lebeszélik róla, hogy túl komolyan vegye. De arról már nem sikerül, hogy közzé is tegye. Íme.
Vigyázat, fikció! A kitalált történet szereplői is kitaláltak, mindennemű hasonlóság a valósággal a véletlen műve.

mit érdemel.jpgA portás szólt a koleszban, hogy telefonon keresett. Milyen mobilon? Bizony, kisfiam, a papa olyan öreg, hogy amikor egyetemre járt, még nem voltak mobilok. Szóval, a kolesz vezetékes telefonján keresett, amit a portás bemondott a hangosbemondóba, és akkor az ember leszaladt a portára beszélni. Igen, sokáig tartott, macerás volt, nem is szerettük, ha így keresnek, csak ha nagyon sürgős. Hagyjanak üzenetet, és majd visszahívjuk. Hát a telefonfülkéből. A kolesz aulájában a lépcső alatt volt egy fülke, eleinte érmés, na az vacak volt, mert mindig gyűjtögetni kellett a maroknyi vasakat, de aztán lecserélték kártyásra, és onnan telefonáltunk. Volt sorban állás, nem mondom, de főleg télen még mindig inkább az, mint kimenni a hidegbe és keresni egy szabad fülkét az utcán. Szóval keresett, és nagyon sürgős, azonnal hívjam vissza. Ő már akkor albérletben lakott, ha otthon van, könnyű hívni. Otthon volt. Iszonyúan hadart, az idegességtől a megszokottnál is jobban, nehezen hámoztam ki, hogy mit is akar. Nem tetszett, nagyon nem tetszett. A Skálánál, este, már sötét lesz, értem én, hogy fél, de miért gondolja, hogy én nem? Oké, próbálja még a zsarukat is. De barátok voltunk az ovi óta, nem mondhattam nemet.

Olvasom tovább »

Szólj hozzá!

Címkék: kolbenheyer ír

Kolbenheyer olvas CLVII.: Sárga irigység

2014.08.30. 07:00 kolbenheyer

goetz-aly-cover.jpgHa valaki korszakalkotó könyvet ír, könnyen úgy jár, hogy a finnyás olvasó a többi művét már nem találja annyira érdekesnek. Valami ilyesmit éreztem Götz Aly Warum die Deutschen? Warum die Juden? (Miért a németek? Miért a zsidók?; Frankfurt, Fischer, 2012) című könyve után, ami persze nem is akarta felülmúlni a Hitler népállamá-t. Az összevetés más szempontból is méltánytalan: a Warum die Deutschen? nem eredeti levéltári kutatásokra alapuló könyv, hanem a rendelkezésre álló források és értelmezések felhasználásával készült, kissé hosszúra nyúlt történeti esszé, amit a szerző saját felmenőinek személyes napló- és levélrészleteivel illusztrál. Ha önmagában nézzük tehát, nagyon is izgalmas kísérletről van szó: megmagyarázni azt, hogy miért németek, és miért zsidók ellen követték el a holokausztot, mindezt az antiszemitizmus 1800-tól kezdődő történetébe ágyazva. A kérdés persze eleve túlzás, hiszen Aly elég jó történész ahhoz, hogy tudja, és hangsúlyozza is, hogy a történelemben lehetőségek vannak csak, és nem szükségszerűségek. Így aztán az esszé inkább az alcímről szól (Egyenlőség, irigység és fajgyűlölet), gondolatmenetében pedig erősen rímel Ungváry legutóbb ismertetett könyvére. Aly tehát elsősorban a társadalmi mobilitás gerjesztette irigységgel és a kollektivista gondolkodás elterjedésével magyarázza az antiszemitizmus térnyerését, és figyelmeztet a hagyományos történeti narratívák esetlegességére.

Olvasom tovább »

2 komment

Címkék: történelem németország náci zsidó antiszemitizmus kolbenheyer olvas aly

Kolbenheyer olvas CLVI.: Turáni átok

2014.06.21. 07:00 kolbenheyer

ungváry.jpgUngváry Krisztián évtizedes kutatásainak eredményét tette súlyos kötetével az asztalra, de sajátos módon mintha nem is időzíthette volna tökéletesebben. A Horthy-rendszer mérlege (Pécs-Budapest, Jelenkor-OSZK, 2013) önmagában megtévesztő cím, de az alcímmel (Diszkrimináció, szociálpolitika és antiszemitizmus Magyarországon) kiegészítve kíméletlenül összegzi a lényeget. A két világháború közti Magyarországon a szociálpolitikát szinte kizárólag csak újraelosztással, azaz mások diszkriminálásával tudták elképzelni, ennek áldozatai pedig több sajátos körülmény összejátszása folytán döntően a zsidók voltak. Az időzítés pedig három szempontból is tökéletes. A magyar politikában és közbeszédben aktuális kérdés a 20. század újra- és átértékelése: Ungváry világossá teszi, hogy mi számít szerecsenmosdatásnak. A német történetírásban előtérbe került a holokauszt funkcionalista értelmezése, ahol a gyilkosság „csupán” a rablás kényszerű végső állomása: Ungváry méltó párját írta meg Götz Aly Hitler népállama című könyvének. Végül lassan elfogadottá válik a nyugati történetírásban a sztálini és a hitleri diktatúra párhuzamosságának elemzése (v.ö. Snyder vagy Applebaum könyveit): Ungváry pontosan világít rá a háború előtti és utáni rasszista közbeszéd (németek kitelepítése!) és államszocialista törekvések azonosságára.

Olvasom tovább »

Szólj hozzá!

Címkék: történelem holokauszt zsidó ungváry horthy miklós kolbenheyer olvas

Kolbenheyer ír 125.: Az első

2014.06.14. 07:00 kolbenheyer

Néha az ember kényszert érez arra, hogy írjon. Az eredményt látva aztán a józan ész, valamint a család és a barátok lebeszélik róla, hogy túl komolyan vegye. De arról már nem sikerül, hogy közzé is tegye. Íme.
Vigyázat, fikció! A kitalált történet szereplői is kitaláltak, mindennemű hasonlóság a valósággal a véletlen műve.

P1040811.JPGÚjra megnézte, hogy lehalkította-e a telefonját, nagyon nem akart semmi zajt. Persze, ha minden a tervek szerint alakul, akkor a kölyök csak úgyis utána hívja fel. De szeretett biztosra menni: mi van, ha valami váratlan történik, megijed a kölyök, és tanácsot akarna kérni tőle. A telefoncsörgés a téli csendben iszonyú hangos lenne, és a meglepetésnek annyi. Nem azért ülnek itt órák óta a hajnal előtti hidegben, hogy egy telefon mindent tönkretegyen. Megmozgatta a lábujjait a csizmában, minden rendben volt, de a tapasztalata szerint azok kezdenek leghamarabb elérzéketlenedni. Akkor mozogni kell, hiába a lapulás és leselkedés, az elgémberedett vagy elfagyott lábujjakért nagy árat fizetne. Vajon a kölyök gondol-e erre. Neki is ülnie kell, csak úgy van takarásban, ráadásul görnyedten, bele-belenézve a távcsőbe. Tiszta hülyeség, ami a filmekben van, hogy a mesterlövészek csak a távcsövön át néznek. Nincs ember, akit ne zavarna, hogy csak egy pontot lát, kell az összkép, ráadásul a mozgást könnyebben veszi észre az ember a perifériás látásával. Ha már sejted, hol van, amit keresel, akkor jön a távcső. Persze, közben bele-belenézel, hogy a becsült távolság jól van-e beállítva, ilyenek.

Olvasom tovább »

Szólj hozzá!

Címkék: kolbenheyer ír

Kolbenheyer olvas CLV.: Pénzt és életet!

2014.06.07. 07:00 kolbenheyer

deaton.gifAngus Deaton nagyon olvasmányos és nagyon modern könyvet akart írni arról, hogyan javultak drámaian az életkörülmények az utóbbi kétszáz évben, hogyan zajlik ez a folyamat jelenleg, és mi várható a jövőben. A The Great Escape (A nagy szökés; Princeton-Oxford, Princeton University Press, 2013) tényleg olvasmányosra és modernre sikerült, még ha ennek nem is tudok felhőtlenül örülni. Szögezzük le gyorsan: nagyon jó volt egy ennyire széles látókörű és realistán optimista könyvet olvasni arról, mennyivel gazdagabb és egészségesebb az emberiség ma, mint történelmében bármikor, de még egy fél évszázada is. Jó volt annak ellenére, hogy a címadás utalása a híres háborús filmre inkább szellemeskedő, mint szellemes. Jó volt annak ellenére, hogy a legszélesebb nagyközönségnek szánt könyv tele van aprólékos magyarázatokkal (milyen egy logaritmusos grafikon, hogy számoljuk a GDP-t, mit jelent a születéskor várható átlagos élettartam, stb.). És jó volt annak ellenére, hogy a három nagy fejezet (az egészség, a pénz és a segély) együtt mutatja be világunkat, valójában mégsem forr szervesen össze. Mindezeknél ugyanis sokkal fontosabb az adatokkal alátámasztott derűs érvelés, ami teljesen világossá teszi, hogy a modernizáció- és globalizációellenesség nem csak úgy általában a józan ésszel, de az emberek kinyilvánított véleményével is ellenkezik.

Olvasom tovább »

Szólj hozzá!

Címkék: egészségügy közgazdaságtan segély kolbenheyer olvas deaton

Kolbenheyer ír 124.: Annyira tudtam

2014.05.31. 07:00 kolbenheyer

Néha az ember kényszert érez arra, hogy írjon. Az eredményt látva aztán a józan ész, valamint a család és a barátok lebeszélik róla, hogy túl komolyan vegye. De arról már nem sikerül, hogy közzé is tegye. Íme.
Vigyázat, fikció! A kitalált történet szereplői is kitaláltak, mindennemű hasonlóság a valósággal a véletlen műve.

P1040718.JPGNehezen találtam meg a termet de úgy látszik, itt nem lehet elkésni. Meglepően kevesen voltak benn, azok alapján, amit hallottam a Garayról, teltházra számítottam. Persze korán volt még, a szociológusok nem szeretnek korán kelni, és ez kifejezetten egy bevezető kurzus volt. Azért is voltam itt, mert majdnem minden bölcsésznek kreditet ért ez az előadás, mindenki azt mondta, hogy a vizsga komolytalan, viszont a Garay iszonyat jófej, és még tanulhatsz is tőle. Középtájt ültem le, és közben laza arcot vágva próbáltam nézelődni. A tarsolylemezeseket rögtön kiszúrtam. Legalább nyolcan voltak, elöl ültek, és mindenhol hallatszottak. Nem tudom, miért van, hogy ha háromnál többen vannak, akkor feltétlenül hangosnak kell lenniük, olyasmi lehet ez, mint a kutyák kényszere, hogy körbepisiljék a sajátnak vélt területet. Az egyetemen kopasz bakancsos csak elvétve volt, de tarsolylemezesektől hemzsegett a töriszak. Na, basszus, most nézhetem őket egész órán. De minek vannak itt? Azt mondják, a Garay elég egyértelműen a másik oldalon, ja, vagy pont azért, és akkor majd jól beszólnak, hú de fáin lesz ez. És akkor vettem észre a csajt. Egy sorral hátrébb ült sajnos, és elég messze az ablaknál, persze így nem kellett teljesen hátrafordulnom, hogy megnézzem, de szembefényben is volt. Ami miatt viszont észrevettem azt a kis vöröset is a fekete hajában. Atyaég! Tudtam, annyira tudtam!

Olvasom tovább »

Szólj hozzá!

Címkék: kolbenheyer ír

Kolbenheyer olvas CLIV.: Sok rizs, kevés só

2014.05.24. 07:00 kolbenheyer

robinsonB1.jpgAkkor szoktam igazán haragudni egy könyvre, ha ahhoz képest van elrontva, amilyen sokat ígér. Kim Stanley Robinson A rizs és a só évei (Budapest, Metropolis Média, 2009, az amerikai eredeti: The Years of Rice and Salt, New York, Bantam Books, 2002) című művének elolvasása után végigfutottam a neten található néhány értékelőt: a többség a mennyekbe dicséri a nagyszerű ötletei miatt, a kisebbség kétségbeesetten szidja a semmitmondása miatt. És bizony ez a kettő nem kioltja, hanem erősíti egymást. Mert az alapötlet zseniális: az 1330-as évek nagy pestise Európa lakosságának nem csak a harmadát, de az egészét irtja ki, és a történelem innentől kezdve nélkülünk, az európai antik-keresztény civilizáció nélkül zajlik. A probléma egy része rögtön abból adódik, hogy Robinsonnak kevésnek tűnt ez az ötlet, mert rögtön van egy másik is: a könyv hétszáz éven átívelő cselekményének hősei folyamatosan újjászületnek egy buddhistának álcázott világszemlélet keretében. Én személy szerint örültem volna, ha egy komolyan vett alternatív történelmet kapok, de lehet tőlem spirituális sci-fi-fantasy is, de. De valamelyik legyen, sőt, ha már az a terv, akár mindegyik egyszerre. De az alternatív történelem unalmas és érthetetlen. Az újjászületős spiritualizmus unalmas és érthetetlen. Az író stílusa pedig (na, kitalálták már?) unalmas és érthetetlen. Sok rizs(a), kevés só.

Olvasom tovább »

Szólj hozzá!

Címkék: kína sci-fi buddhizmus iszlám lélekvándorlás kolbenheyer olvas kim stanley robinson alternatyv történelem

Kolbenheyer ír 123.: Anyanap

2014.05.17. 07:00 kolbenheyer

Néha az ember kényszert érez arra, hogy írjon. Az eredményt látva aztán a józan ész, valamint a család és a barátok lebeszélik róla, hogy túl komolyan vegye. De arról már nem sikerül, hogy közzé is tegye. Íme.
Vigyázat, fikció! A kitalált történet szereplői is kitaláltak, mindennemű hasonlóság a valósággal a véletlen műve.

P1080692.JPGA cukrászda ablakán még csordogáltak lefelé a cseppek, de már nem igazán esett kinn. A galérián ültek, az esőáztatta fonott karosszékekre láttak rá és a tócsáktól csillogó utcára. Gabi még időben fordult meg ahhoz, hogy elkapja a gravitációnak engedelmeskedni óhajtó kólásüveget. Persze nem csak a gravitáció volt a ludas, hanem Zoli is, aki éppen Boti elől menekült. – Miért nem bírtok már nyugton maradni?! De tényleg, miért nem bírnak nyugton maradni? ¬– fordult Gabihoz Andi elkínzott arckifejezéssel, miközben a barackos minyon utolsó morzsáit tüntette el. – Unatkoznak… Talán, ha kimennének… – válaszolta Gabi halkan és vontatottan, hiszen jól tudta, hogy Andi fel fog csattanni: – Az esőbe?! De a tieid nyugton vannak?! Ők miért tudnak? – Gabi mosolyogva nézett Gergőre és Misire, akik az asztal lábát rugdosva hol a kergetőző Zolira és Botira, hol az ablakon keresztül az utcára néztek vágyakozva. Jó gyerekek, kétség sem fér hozzá, de nem is szokott visszaélni a türelmükkel. Gabi tudta, hogy Andinál a kedves határozottsággal lehet célt elérni, felpattant hát: – Már nem is esik! Gyertek, gyerekek, fel a kabátot, és kifelé veletek! A sarokig szaladhattok, de egyedül ne menjetek át a zebrán! Gyere, Andi, majd én fizetek. – És már el is indultak.

Olvasom tovább »

Szólj hozzá!

Címkék: kolbenheyer ír

Kolbenheyer olvas CLIII.: Nehéz vas

2014.05.10. 07:00 kolbenheyer

iron-curtain-20882-20130113-95.jpgAnne Applebaum könyve, az Iron Curtain (Vasfüggöny; New York, Doubleday, 2012; az Európa Kiadó készül megjelentetni magyarul) kétségkívül fontos könyv, ahogy rengeteg méltatója is állítja, de nagyon elszánt olvasót kíván. A bő ötszáz oldal két nagy fejezetben vezet végig három közép-európai ország, Kelet-Németország, Lengyelország és Magyarország történetén 1944 és -48, majd 1948 és -56 között. A szerző rengeteg eredeti levéltári forrást, könyvtárnyi szakirodalmat (lásd a rettenetesen hosszú jegyzeteket és bibliográfiát!), valamint kortársakkal készített interjúk sorát használta fel. Mindezt eredeti nyelven, a fordításról szaktörténészek gondoskodtak (és valóban minden magyar név stimmel, az összes mellékjellel). Irigylésre méltó apparátus, és meg is van az eredménye. Ez az eredmény azonban szinte agyonnyomja az olvasót, hiszen sorban zuhognak rá az egyes résztémákhoz kapcsolódó nevek, események, fogalmak, mindez egymás után németül, lengyelül és magyarul. Annyira sok, hogy a magyar részeknél sem volt hiányérzetem, sőt, rengeteg újdonsággal találkoztam, éppen ez a gondom: megjegyezhetetlenül sokkal. De hagyjuk a nyavalygást: végre valaki feldolgozta a kommunizmus hatalomra jutásának sötét és véres történetét, kívülállóként, de egyöntetű együttérzéssel. Köszönjük.

Olvasom tovább »

2 komment

Címkék: történelem magyarország kommunizmus lengyelország ndk kolbenheyer olvas applebaum

Kolbenheyer ír 122.: A másik orca

2014.05.03. 07:00 kolbenheyer

Néha az ember kényszert érez arra, hogy írjon. Az eredményt látva aztán a józan ész, valamint a család és a barátok lebeszélik róla, hogy túl komolyan vegye. De arról már nem sikerül, hogy közzé is tegye. Íme.
Vigyázat, fikció! A kitalált történet szereplői is kitaláltak, mindennemű hasonlóság a valósággal a véletlen műve.

P1080882.JPG– Késésben voltam. Mondjuk, ez nem meglepő, mindig abban vagyok, eleve nem lehet szállítóként nem késésben lenni, ahogy megtervezik az útvonalunkat, aztán az utolsó pillanatban még persze szólnak, hogy figyelj már, ugorjál be még oda, mert, vagy izé, ez a tegnapi kuncsaft azt kéri, hogy, meg ilyesmi. Szóval nyomtam rendesen, de nem mentem túl gyorsan, nem is lehet, amióta ezek az okosok beépítették azt a csomó fekvőrendőrt. Néztem is jobbra, láttam, hogy nem jön semmi, balra épp csak pillantottam, oké, bringás, majd megáll, jobbkezes kereszteződés, ugye. Lassítani? Hülye vagy? Gödör alján? Lejtett ám az utca rendesen, ha ott megállok, akkor felfele gyorsíthatok, tudod mennyi benzin az? És szerinted miből van a lóvé, a fizuból? Ha nem spórolok a benzinen, cseszhetem. Aztán persze meg kellett állni, amikor már csattantunk. El se hiszem, hogy az idióta nem állt meg, de aztán ott feküdt az úttesten. Folyt az arcán a vér, remegve ült a padkán, amíg kiegyenesítettem a bringáját annyira, hogy hazatolhassa. Megnéztem, nem volt komoly baja, a kocsin se látszott semmi, jó a lökhárítóm ám, szóval megegyeztünk, és húztam tovább. Most mi a fenét kellett volna még csinálnom, azt mond meg? –

Olvasom tovább »

Szólj hozzá!

Címkék: kolbenheyer ír

Kolbenheyer olvas CLII.: Ember az embertelenségben

2014.04.26. 07:00 kolbenheyer

Max-Brooks-World-War-Z-Zombiháború_cover.jpgÉletem első zombikönyve Max Brooks World War Z – Zombiháború (Szeged, Könyvmolyképző, 2011; az amerikai eredeti: New York, Crown, 2006) című műve, és lehet, hogy az utolsó. Szívből gyűlölöm a zombikat és a horror minden alfaját. Undorodom és egyben rettegek is a sötétség minden teremtményétől. Mindezen semmit sem változtatott Brooks könyve, sőt. De mindez nem változtat semmit azon sem, hogy a könyv zseniális, letehetetlenül izgalmas, kifejezetten intellektuális olvasmány. Aki netán csak a filmet látta, az gyorsan felejtse el, mert akár tetszett, akár nem, semmi köze a könyvhöz. Brooks áldokumentumot írt, ahogy az alcím jelzi oral history-t: a zombiháború után egy évtizeddel a túlélőkkel készült interjúkat szerkesztette kötetbe. Olyan apróságokra is ügyelt, mint a lábjegyzetekben finoman vegyített valós és fiktív tények, vagy a „jogi megfontolásból” kihúzott nevek. Hatalmas tablót kapunk: a riportalanyok Japántól Ukrajnán át Chiléig a világ minden tájáról, a közkatonáktól a Szabad Föld rádiósain át az alelnökig minden társadalmi csoportból, az önfeláldozó hőstől a cinikus menekültön át a kvázi háborús bűnösig minden erkölcsi pozícióból mutatják be a történteket. Néhány interjúalany visszatér, mások említik egymást, vagy közös harmadik szereplőket, eseményeket, így a mozaik fokozatosan összeáll. A riportok részben kronologikus, részben tematikus fejezetekbe rendezése szintén segíti az összkép kibontakozását. De a szerző „riporter”, még ha hitetlenkedve kérdez is néha, csak alanyai szemén át látunk, így a végeredmény nem simul tökéletesen össze, pont olyan marad, mint a való világ.

Olvasom tovább »

3 komment

Címkék: regény sci fi zombi brooks kolbenheyer olvas