Kapcsolat


Friss topikok

Statisztikák

Címkék

alkotmány (20) állam (6) állambiztonság (10) állambiztonságis jelen (6) arab (9) atom (7) a mennyei birodalomban (6) bajnai gordon (10) biológia (13) bíróság (6) bkv (7) budapest (10) cigány (86) demokrácia (85) diszkrimináció (6) egyház (6) ensz (8) erkölcs (6) eu (27) európa (6) evolúció (9) fantasy (8) fidesz (148) foci (6) gay (17) gay pride (12) gáza (14) gazdaság (18) gyász (7) gyurcsány (49) hamasz (13) hitler (7) holokauszt (11) hülyeség (6) humor (9) index (10) internet (9) irán (21) iszlám (6) izrael (39) jézus (10) jobbik (73) jog (7) kádár (7) katolikus egyház (6) kdnp (10) keresztény (12) kereszténység (11) kína (11) kolbenheyer ír (162) kolbenheyer olvas (232) kommunizmus (14) közélet (9) közgazdaságtan (21) krimi (16) külpolitika (20) kultúra (24) liberalizmus (13) lmp (9) magyar (15) magyarország (140) magyar gárda (9) magyar hírlap (6) martin (6) mdf (12) meleg (12) mongol (18) mszp (62) náci (50) nacionalizmus (9) németország (10) nemzet (32) nemzetbiztonság (8) obama (21) oktatás (10) orbán (55) oroszország (7) összeesküvés (6) palesztin (15) politika (208) pszichológia (8) rasszizmus (19) regény (26) reggel (67) rendőr (7) rendszerváltás (24) rowling (6) rükverc (11) rukverc (15) sci fi (11) sólyom lászló (11) szabadság (17) szdsz (20) szeretet (6) szlovákia (11) társadalom (58) tech (7) terrorizmus (8) több fényt a kdnp be (8) történelem (139) tüntetés (6) usa (43) választások (34) választás 2010 (44) vallás (14) válság (10) varga e tamás (6) vendégpost (11) világ (14) voks10 (26) vona gábor (7) zene (12) zsidó (47) Címkefelhő

Designerünk

A Mennyei Birodalomban – II.

2009.11.28. 18:00 Duffman

Basszus, nem tudok semmit. Ez a gondolat futott végig az agyamon, miközben a tanterem kilincse felé nyúltam. Aki értettségizett már, vagy egyetemre jár/járt, tudja, milyen ez az érzés. Az emberen erőt vesz az izgalom és a félelem. A gimnázium, ahova jártunk, nem titkoltan nagyon kompetitív. A félelmet, amit most már csak kinevetek, akkor nagyon valósnak éreztem. Féltem a rossz szerepléstől, a megaláztatástól, féltem, hogy csalódást okozok. Az ember szíve egyre hevesebben ver, már nyitja az ajtót. Legyünk gyerekek vagy felnőttek, lányok vagy fiúk, be kell ismernünk, olykor szeretünk a figyelem középpontjába kerülni. Hát én ebben a pillanatban nagyon nem akartam. Három osztálytársam és három tanár ült a teremben, akik azonnal felém fordultak, amint becsuktam az ajtót magam mögött. E.T. (Varga E. Tamás-ból ragadtuk ki az E és T betűt) kedvesen mondta a nevemet, és kérte, hogy menjek oda tételeket húzni. Kicsit megnyugodtam.

Odamentem az asztalhoz, és remegő kézzel egy cetliért nyúltam. A nyugalom odaveszett. Mert nem, nem igaz, hogy minden tétel ugyanolyan nehéz. Ott van például a 16-os tétel. Már nem emlékszem, mi volt az A és B része, de a C rész Budapest látványosságairól szólt. Nem, azt nem akartam kapni. Nagyon nem. A kezemben már ott volt a cetli, de nem fordítottam még meg. Tudtam, hogy hamarosan meg kell, de nehezen szántam rá magam. Végül megtettem… és nem Budapestet húztam!!! Hold - USA gazdasága - Mészkő felismerése. Megkönnyebbültem. Előző nap láttam egy dokumentumfilmet Holdról, gondoltam majd felvágok az ott megszerzett tudással. A mészkőt felismerni meg könnyű. Van benne egy kagylóhéj, azt kell keresni. Miután a pulzusom visszaállt 100 körülire és már a kezem is csak a Richter skála szerinti 3-as erősséggel remegett, a lapokért nyúltam, amit E.T. felém tartott. Mondta, hogy válasszak egy kényelmes helyet és írkáljam le, amit a kérdésekről tudok, addig ő vizsgáztatja a többieket. Kényelmes hely? Mind a ketten tudtuk, hogy az összes szék ugyanolyan kényelmetlen, de azért jól esett. El is tipegtem a legtávolabbi padhoz, leraktam a lapokat, leültem, és elkezdtem kidolgozni a tételeket. Még rajzoltam is.

Hamar eltelt az idő és észrevettem, hogy én következem. "Gyere Tamás, és cipeld ide arról az asztalról a mészkövet is" – mondta E.T., én pedig szót fogadtam. A teremben volt egy asztal, telerakva kőzetekkel. Volt ott üledékes kőzet, andezit, gránit, bazalt és még sok-sok minden. Olyan volt, mint egy geológus terülj-terülj asztalkája.

Emlékszem, E.T. mindig körbeadta órán a kőzezeteket. Mondta, hogy tapogassuk és szagoljuk meg, akkor nem fogjuk elfelejteni. A kismarosi kiránduláson még gránitvadászatra is indultunk. A gránit kis fekete kő, semmi extra. Nem volt könnyű megtalálni, nem is találtam. Bennem volt a hiba, E.T. legalább egy maréknyit összegyűjtött. Szerettem vele táborozni, sokat túráztunk. A lábam sokszor rosszul viselte a emelkedőket, de nem annyira, mint a büszkeségem azt, hogy hamarabb fáradok el, mint a tanárom. Az egyik túrát éjszakára tervezte be. Rosszul kezdődött, 1 óra séta után visszaértünk a táborba. Pánik, azt hiszem ezt éreztem akkor. Haragot nem, viszont pánikot helyette igen. Pedig buli volt, telefonokkal világítottunk meg minden. Pár órával később egy réten fekszem, és a többiekkel a csillagokat nézzük. Gyönyörű volt. E.T. a csillagképekről magyarázott vmit, de nekem csak az járt az eszemben, hogy milyen nagyon álmos vagyok. Elaludtam.

A mészkőfelismerés sikeres volt, megtaláltam a kis fehér kagylót és lelkesen, büszkén mutogattam, hogy igen, megtaláltam! E.T. aranyos volt, értékelte lelkesedésemet, és hamar átterelte a szót a Holdra. Csak úgy cikáztak az agyamban a gondolatok, nem tudtam mivel is kezdjem, de aztán belevágtam. Kialakulás, távolság, összetétel, légkör, dőltek belőlem az információk, majd felhoztam a dokumentumfilmből lopott egy-két gondolatot, például hogy ha a Hold nem lenne vagy nem ezen a pályán mozogna, a Földön nem is lehetne élet, hiszen a Föld dőlési tengelye nem 23‘ lenne. Ekkor megcsillant valami a szemében és onnantól kezdve már nem én beszéltem, hanem ő mesélt. Abban a pillanatban, azt hiszem, élveztem a földrajzot. Csodáltam, hogy valaki képes ilyen lelkesedéssel beszélni a szakmájáról és jól esett, hogy valaki, akinek a tudása fényévekkel az enyém előtt van, egyenlő szintű beszélgető partnernek tekint. Nem tudom, mennyi idő telt el, nekem nem tűnt soknak, de a többi tanár fészkelődéssel jelezte már, hogy nem a planetáriumba vettek jegyet. Hold project kipipálva.

USA gazdasága. Hát igen. A könyvünkről tudni kell, hogy kicsit elavult volt, jobban tükrözte a 80-s éveket, mint a 90-seket (amikor íródott), és a vizsgát 2004-ben tettem. Szóval igen, órán kellett volna figyelni. A földrajz órák mindig nagyon… Hmm… hogy is mondjam… zajosak voltak. A terem kialakítása jobban hasonlított egy egyetemi előadóra, mint tanteremre. Négy fős padok voltak elhelyezve két oszlopban. Mondanom sem kell, mindenki hátra akart ülni. Mi legtöbbször az utolsó vagy utolsó előtti padban ültünk a többiekkel. Az a mi autonóm területünk volt, E.T. nem is próbált rendet tenni, csak ha már nagyon elszabadult a pokol. Kicsit szomorú, de szerintem tudta, hogy bármennyire is igyekszik, mi sosem fogjuk megszeretni a földrajzot annyira, amennyire szeretné. De ez nem vette el a kedvét. Hagyta, hogy azok, akiket nem hat meg a kontinentális éghajlat, nyugodtan beszélgessenek, olvassanak. Sokat hülyültünk a padtársaimmal. Emlékszem, egyszer VörösBLORóka mellett ültem, és E.T. képeket vetített valamelyik útjáról (azt hiszem Kínáról). A képek kicsit rossz minőségűek voltak, és mi minden fekete foltba belemagyaráztunk valamit. Legtöbbször F-16-osokat vagy Migeket. Akkor vicces volt, és még most is mosolygok rajta, de most, hogy belecsöppentem a nagybetűs Életbe, már bánom, hogy nem figyeltem rá jobban. Amiket ő mesélt, azt tankönyvben nem találjuk meg. Sokszor nem finomkodott, szidta a kínaiakat és a 4-es metro tervezőit (2003-2004-ben!), rázta a szekrényt ha földrengést akart imitálni és ha már a 170 dB-t is átlépte a zajszint, Toldit megszégyenítő erővel csapott az asztalra. Azt hiszem, nagyon szeretett minket. Ötödszörre is elmesélte, hogy miként szaladt a Balatonba földrengés után. Terpeszbe ugrott lehajolt és várta a cunamit. Persze a cunami sosem jött. Pedig mindig reméltem, hogy egy alkalommal más lesz a történet vége.

Azokat a részeket, amik a könyvben nem voltak benne, rizsázással próbáltam kipótolni. Nagyjából sikerült is, és egyik pillanatról a másikra túl is voltam a vizsgán. Földrajz-tanulmányaim lezárultak. Hirtelen és visszavonhatatlanul. Furcsa dolog ez. Valaminek a "nem létét" sokkal nehezebben és lassabban dolgozzuk fel, mint valaminek a létét. Talán a megszokás teszi, nem tudom... de így könnyebb.

Azt hiszem E.T. nem volt a legjobb tanár, de annál jobb ember volt. Nyomott hagyott az életünkben, és ürességet hagyott maga mögött. Sajnálom, hogy a gyerekeim nem tanulhatnak már tőle földrajzot. Ki tudja, hátha egyszer eljött volna a cunami.

Köszönök mindent, Tanár Úr!

5 komment

Címkék: gyász vizsga szeretet földrajz varga e tamás a mennyei birodalomban

A bejegyzés trackback címe:

https://sardobalo.blog.hu/api/trackback/id/tr101557934

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2009.11.28. 18:05:29

ó, a zseniális felelések! és a föci vizsga, ahol 1000 kőből kellett a megfelelőt kiválasztani - esélyem se lett volna, már nem is emlékszem, hogy kellett-e.

Horváth Andor Márton · http://mitszabad.blog.hu 2009.11.28. 18:10:46

@calam (c.vcd): Nos, én - vagy három évvel korábban - Budapestet húztam. De jól meg is szívtam; azért kaptam négyest a vizsgán, mert a termális vonalat a Gellért-hegy fölött húztam meg...pedig a 4-es metróval nem volna semmi baj, ha az a vonal ott húzódna. :)

Arról, hogy a 4-es metróval mégis mi baj volna akkor is, más posztoknál szokott szó esni.

Bell & Sebastian 2009.11.28. 19:52:42

Itt van például ez a nagy múltú gimnázium híresen jó matek-fizika szakkal:

www.bajabela.sulinet.hu/tortenetunk/iskola.php

Itt végzett korunk hőse, BG is.
Aztán jött Sípos János igazgató, a nagy liberális reformer (és államtitkár). Őóta van az a pénz, amit az alapítványnak utalva...
De hagyjuk. Álljon itt

SÁFRÁNY LÁSZLÓ

neve, aki történelmet tanított harmadikig.
Miután elbúcsúzott, -nevetséges turbánba bugyolált fejjel-, vastapssal köszöntünk el - örökre. Jó ember volt, pedagógus.
A képélesség sokat romlott, hirtelen.

/kontra 2009.12.02. 13:27:36

és az milyen volt, amikor kilyukasztotta a radiátort és abból elkezdett spriccelni a 60-80 fokos víz? erre fogta, bedugaszolta az ujjával és szép nyugodtan meglért valalkit, hogy sétáljon le az alagsorba (2 emelettel lejjebb) a gondnoksághoz. én mentem le, jó 5 percig tartot,t és mikor visszaértünk még mindig ugyanúgy ált, nehogy levegő kerüljön a fűtési rendszerbe...

Lodovik Trema · http://lodovik.blog.hu 2009.12.02. 14:15:29

@/kontra: Emlekszem. Egett az ujja es nem volt tul boldog. Te bezzeg nevettel.