Kapcsolat


Friss topikok

Statisztikák

Címkék

alkotmány (20) állam (6) állambiztonság (10) állambiztonságis jelen (6) arab (9) atom (7) a mennyei birodalomban (6) bajnai gordon (10) biológia (13) bíróság (6) bkv (7) budapest (10) cigány (86) demokrácia (85) diszkrimináció (6) egyház (6) ensz (8) erkölcs (6) eu (27) európa (6) evolúció (9) fantasy (8) fidesz (148) foci (6) gay (17) gay pride (12) gáza (14) gazdaság (18) gyász (7) gyurcsány (49) hamasz (13) hitler (7) holokauszt (11) hülyeség (6) humor (9) index (10) internet (9) irán (21) iszlám (6) izrael (39) jézus (10) jobbik (73) jog (7) kádár (7) katolikus egyház (6) kdnp (10) keresztény (12) kereszténység (11) kína (11) kolbenheyer ír (162) kolbenheyer olvas (232) kommunizmus (14) közélet (9) közgazdaságtan (21) krimi (16) külpolitika (20) kultúra (24) liberalizmus (13) lmp (9) magyar (15) magyarország (140) magyar gárda (9) magyar hírlap (6) martin (6) mdf (12) meleg (12) mongol (18) mszp (62) náci (50) nacionalizmus (9) németország (10) nemzet (32) nemzetbiztonság (8) obama (21) oktatás (10) orbán (55) oroszország (7) összeesküvés (6) palesztin (15) politika (208) pszichológia (8) rasszizmus (19) regény (26) reggel (67) rendőr (7) rendszerváltás (24) rowling (6) rükverc (11) rukverc (15) sci fi (11) sólyom lászló (11) szabadság (17) szdsz (20) szeretet (6) szlovákia (11) társadalom (58) tech (7) terrorizmus (8) több fényt a kdnp be (8) történelem (139) tüntetés (6) usa (43) választások (34) választás 2010 (44) vallás (14) válság (10) varga e tamás (6) vendégpost (11) világ (14) voks10 (26) vona gábor (7) zene (12) zsidó (47) Címkefelhő

Designerünk

Kolbenheyer olvas LXII.: Kereszt és kard

2010.11.13. 07:00 kolbenheyer

Nem tehetek róla, szeretem a történelmi regényeket. A legjobban azokat, amelyek ügyesen egyensúlyoznak a két véglet, a történelmet csupán díszletként használó kalandregények, illetve a történelmet szinte átíró alternatív magyarázatok között. Nem elég tehát, ha csupán a környezet lefestésére kell a történelem, de a figurák, motivációjuk és a cselekmény teljesen fiktív; akkor már legyen fantasy, színtiszta fikció. Másrészt pedig csak ritkán sikeres, ha nagy személyiségek és fontos események történetét írja meg és át a szerző. C. J. Sansom eredetileg történész, talán ez is segítette, hogy ebből a szempontból kifogástalan történelmi regényeket ír: a háttérben maga a nagyszabású történelem zajlik, amihez a regény cselekménye szorosan kötődik, de a történetszövés mégis elkerüli, hogy hamisítássá váljon, azaz „akár így is történhetett volna”. Magyarul is hozzáférhető a VIII. Henrik Angliájában játszódó Shardlake-sorozat első három kötete: Kard által (Agave, Budapest, 2008; az angol eredeti: Dissolution, MacMillan, London, 2003), Sötét tűz (Agave, Budapest, 2009; az angol eredeti: Dark Fire, MacMillan, London, 2004) és Az uralkodó (Agave, Budapest, 2010; az angol eredeti: Sovereign, MacMillan, London, 2006). Remélhetőleg lefordítják a két további kötetet is: Revelation (MacMillan, London, 2008) és Heartstone (Mantle, London, 2010). Várat azonban még magára a spanyol polgárháború után játszódó Winter in Madrid fordítása (MacMillan, London, 2006).

Sansom komoly kutatómunkát fektet a regényírásba, így aztán a részletes leírások különösen hitelesek. Akit érdekel, hogy hogyan ettek, öltözködtek, tisztálkodtak az emberek a 16. században, vagy éppen a 20. század elején, az nem fog csalódni. Utánajárt annak is, hogyan működött a reformáció korabeli igazságszolgáltatás, hiszen a sorozat főhőse, Matthew Shardlake ügyvéd. De a történelem nem csak díszlet: Shardlake mindig valós történelmi szereplőktől kap megbízást, és küldetése akár befolyásolhatná is az események menetét. A Sötét tűz-ben pl. a bukástól tartó Thomas Cromwell szeretné kideríteni a görögtűz titkát, hogy ezzel szerezze vissza a király kegyét, de az ebből a szempontból kudarcot valló nyomozás nem menti meg, és a valósághoz hűen lefejezik. A Winter in Madrid angol diplomatái meg akarják akadályozni, hogy Franco belépjen a háborúba Hitler oldalán, ami tényleg nem történik meg, de Sansom nem is állítja, hogy hőseinek csetlései-botlásai eredményeképpen. Ettől aztán végig hitelesek, de egyben érdekesek is a könyvek: a történelem nem vesz váratlan fordulatot, de a részletek, és az azokat alakító fiktív szereplők sorsa lekötik a figyelmet.

A könyvek tehát nem csak tudományos szempontból állják meg a helyüket. Egész egyszerűen izgalmas olvasmányok. A Shardlake-kötetek valójában klasszikus krimik, a nyomozó ügyvédes fajtából: valamilyen jogügylet kapcsán záros határidőn belül ki kell deríteni az igazságot, mégpedig az intellektuális, és persze testileg tökéletlen (konkrétan: púpos) ügyvédnek és váltakozó, „a tettek embere” társának. A Winter in Madrid egyfajta kémregény (a thrillert nem tekintem valós műfaji besorolásnak), itt nem gyilkost keresünk, hanem összeesküvéssel próbálunk megakadályozni egy másik összeesküvést. Az események azonban mindig több szálon futnak, és a történelmi küldetés mellett (aminek azért legalábbis a végeredménye sosem kérdéses) van egy személyes történet is: családi tragédia, szerelem, barátság. És persze mindkettőben súlyos erkölcsi dilemma. Ez a történelmi regények legsérülékenyebb pontja: a mai olvasó erkölcsi dilemmája ugyanis messze nem azonos a történelmi koréval. A Winter in Madrid ebből a szempontból nem problémás, időben közel van. Matthew Shardlake azonban óhatatlanul modernebb figura lesz: teológiailag kétkedő, a szociális problémákra érzékeny, a nőket egyenrangúként kezelő, zsidókkal és mórokkal barátkozó humanista. De hát istenem, épp ez az imádnivaló benne!

Minden tökéletes lenne? Korántsem. Engem kevéssé zavart, de valóban feltűnő, hogy a történeti hűség itt-ott megerőszakolja a dramaturgiát: bizonyos epizódok csak azért kerültek bele, mivel az író kutatásai során rábukkant, érdekesnek találta, és beletette. Nem kellett volna. Nagyobb gond két kifejezetten írói „jellemhiba”. Egyrészt Sansom túlzottan vonzódik a pesszimizmushoz, arra gyanakszom, hogy a sötét sorsokat tartja csak elég művészinek. Ezért aztán nincs happy end, vagy csak nagyon halkan van. A főhősök melankolikusak, a biztos vereség tudatában küzdenek reménytelenül. Nem mondom, lehet ez felemelő, no de folyton folyvást? A másik gond meg épp ellenkezőleg, valamiféle hollywoodi dramaturgiai beütés: a finálé. A regények végén rendre felvonul az összes szereplő egy logikailag nagyon halványan alátámasztott közös jelenetre, ahol aztán a kognitívan gyengében eleresztett olvasónak is mindent szépen elmagyaráznak, néhányan még meghalnak, levonatik az erkölcsi tanulság és beteljesedik az elkerülhetetlen végzet. Bocsánat, nem akartam senki kedvét sem elvenni. Mindezek ellenére ugyanis érdemes Sansomot olvasni. Egyszerűen jó.

Kolbenheyer kommentpolitikája
 

Szólj hozzá!

Címkék: történelem sansom kolbenheyer olvas

A bejegyzés trackback címe:

https://sardobalo.blog.hu/api/trackback/id/tr192291430

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.