Kapcsolat


Friss topikok

Statisztikák

Címkék

alkotmány (20) állam (6) állambiztonság (10) állambiztonságis jelen (6) arab (9) atom (7) a mennyei birodalomban (6) bajnai gordon (10) biológia (13) bíróság (6) bkv (7) budapest (10) cigány (86) demokrácia (85) diszkrimináció (6) egyház (6) ensz (8) erkölcs (6) eu (27) európa (6) evolúció (9) fantasy (8) fidesz (148) foci (6) gay (17) gay pride (12) gáza (14) gazdaság (18) gyász (7) gyurcsány (49) hamasz (13) hitler (7) holokauszt (11) hülyeség (6) humor (9) index (10) internet (9) irán (21) iszlám (6) izrael (39) jézus (10) jobbik (73) jog (7) kádár (7) katolikus egyház (6) kdnp (10) keresztény (12) kereszténység (11) kína (11) kolbenheyer ír (162) kolbenheyer olvas (232) kommunizmus (14) közélet (9) közgazdaságtan (21) krimi (16) külpolitika (20) kultúra (24) liberalizmus (13) lmp (9) magyar (15) magyarország (140) magyar gárda (9) magyar hírlap (6) martin (6) mdf (12) meleg (12) mongol (18) mszp (62) náci (50) nacionalizmus (9) németország (10) nemzet (32) nemzetbiztonság (8) obama (21) oktatás (10) orbán (55) oroszország (7) összeesküvés (6) palesztin (15) politika (208) pszichológia (8) rasszizmus (19) regény (26) reggel (67) rendőr (7) rendszerváltás (24) rowling (6) rükverc (11) rukverc (15) sci fi (11) sólyom lászló (11) szabadság (17) szdsz (20) szeretet (6) szlovákia (11) társadalom (58) tech (7) terrorizmus (8) több fényt a kdnp be (8) történelem (139) tüntetés (6) usa (43) választások (34) választás 2010 (44) vallás (14) válság (10) varga e tamás (6) vendégpost (11) világ (14) voks10 (26) vona gábor (7) zene (12) zsidó (47) Címkefelhő

Designerünk

A történelemnek mindig vége II.: Medvetánc

2011.05.31. 07:00 kolbenheyer

Mintha a modern történelem folyamatosan különböző ideológiák, sőt újabban civilizációk összecsapásából állna, pedig oly sokszor hittük már, hogy a konfliktusok történetének vége. Abban ugyan nem hiszek, hogy belátható időn belül megvalósul a tökéletes világbéke, de ebben a négyrészes sorozatban amellett szeretnék érvelni, hogy a történelemnek határozottan van iránya és a szembenálló felek között határozottan különbséget lehet tenni. Azt sem titkolom, hogy a liberális demokráciát tartom a világot javára átformáló történelmi erőnek.
I. Farkasvadászat (05.30.), II. Medvetánc (05.31.), III. Tevefutam (06.01.), IV. Sárkányszelidítés (06.02.)


A történelemnek másodszor 1991-ben lett vége, ekkor szűnt meg egyik napról a másikra a kommunista szuperhatalom, a Szovjetunió. A bomlási folyamat persze már korábban megindult, 1989-ben, a kelet-európai csatlósok szabadon eresztésével pedig látványossá is vált. A Szovjetunió egyszerre jelentette a klasszikus orosz imperializmus high-tech-verzióját, és az európai felvilágosodás torzszülöttjét, az erőszakos egyenlősítés vérgőzös álmát. Az előbbi az európai történelem vissza-visszatérő anomáliája, amit azonban mindig domesztikáltak. A Szovjetunió tehát utóbbi minőségében, mint jövőkép volt félelmetesebb, hiszen nem csak katonailag terjeszkedett, de „fertőzött” is: az európai értelmiség világjobbító álmait testesítette meg. Voltak pillanatok, amikor úgy tűnt, belülről veti szét a velejéig rothadt kapitalista rendszert: egy újabb metafora, ami a kortársak kóros vakságát bizonyítja, akik nem tudtak különbséget tenni egy működő, önjavító rendszer, és egy megvalósíthatatlan, felelőtlen álomvilág között. A Szovjetunió azonban elvesztette a fegyverkezési versenyt az USA-val szemben, merev tervgazdasága önsúlya alatt összeomlott, a lakossága pedig megelégelte a szabadságmegvonást és a szegénységet: a medve kimúlt. Vagy mégsem?

A szocializmus/kommunizmus öröksége ugyanis letagadhatatlanul velünk él. Míg a nácizmusról szóló vita lényege az, hogy ki nem náci, addig szocialistának vagy marxistának lenni (ha kommunistának nem is) egyáltalán nem szégyen. Büntetlenül képviselhető álláspont még ma is, hogy a kommunizmus szép eszme, csak rosszul valósították meg. Erre még legyinthetnénk, de arra már nem, hogy Kelet-Európában a polgárok jelentős része gyanakodva néz a magántulajdonra, nem sokra értékeli a szabadságjogokat, és a demokráciát egyszerűen a többség ököljogának tartja. Újra és újra kéjjel szavaz olyan pártokra, amik a közösségi akol melegét kínálják cserébe az előbbiekért. Vagyis felmerül a kérdés, hogy a kommunista diktatúra bukása valóban liberális demokráciát eredményez-e. Ráadásul mintha a medve néha a farkasra kezdene hasonlítani: a dolgozók egyenlősége helyett a nemzet exkluzivitásának ideológiájába csomagolják az állami paternalizmust. A közösségre való állandó hivatkozás hamis jelszava mögött továbbra is akadályozzák az egyéni kezdeményezéseket akár a gazdaság, akár a kultúra területén.

Bár a történelmi távlat itt jóval kisebb, mégis úgy érzem, elvétjük a mértéket. A mai politikai diskurzusban is lehet ugyan állítani, hogy a teljes egyenlőség kívánatos és elérhető cél (bár nem az), de azt már nem, hogy ezt az egyén szabadságának tudatos és erőszakos megsértése árán is szabadna megvalósítani. Aki megtenné, kiírná magát a közéletből, hát nem is teszi senki. Így viszont ártalmatlan képzelgéssé válik a szalonmarxizmus. A kelet-európai államok valóban nem lettek az elmúlt húsz évben kifogástalan liberális demokráciák. De a trend minden ideiglenes megakadás, sőt visszafordulás ellenére egyértelmű. A magántulajdon még Oroszországban sem számolható fel teljesen. De a legfontosabb talán az elzárkózás megszűnése. Mivel nincs alternatív ideológia (senki sem mondja magáról, hogy nem demokrata, és nem szereti a szabadságot), és a periféria gazdasága teljesen összenőtt a centruméval, nem húzható fel újabb vasfüggöny. Kelet-Európa lakói számára nyilvánvaló, hogy csupán lemaradtak a Nyugat mögött. Legrosszabb esetben a lábukkal szavaznak az emberek: Nyugatra költöznek. De nem csak ők, és ezzel elérkeztünk a harmadik fordulóponthoz.

Kolbenheyer kommentpolitikája
 

1 komment

Címkék: politika történelem liberalizmus demokrácia kommunizmus

A bejegyzés trackback címe:

https://sardobalo.blog.hu/api/trackback/id/tr912929066

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Treff7 2011.06.02. 16:00:23

nem tudom miért gondolod, hogy megvalósíthatatlan az egyenlőség. mindenképp eljön az egyenlőség, méltányosság és igazságosság kora (istennek országa), mindegy mennyit kell még várni rá. (tippem kb 200 év). most még azért nem látják sokan, mert hibásan határozták meg az egyenlőség(igazság) fogalmát. a hiba valahol ott lesz, mint a nemek közötti egyenlőség témában. lassan nyilvánvalóvá válik, hogy a két nem soha nem lesz egyenlő, nem lehet egyenlő, legalább is a mai "matematikai" értelmezésben. emberi értékében persze egyenlő ez nem is kérdés. (személyes véleményem, hogy a lánykák hasznosabbak, értékesebbek amúgy. remélem sok lányom lesz.)
higgy az aranykorban mert eljön!