Kapcsolat


Friss topikok

Statisztikák

Címkék

alkotmány (20) állam (6) állambiztonság (10) állambiztonságis jelen (6) arab (9) atom (7) a mennyei birodalomban (6) bajnai gordon (10) biológia (13) bíróság (6) bkv (7) budapest (10) cigány (86) demokrácia (85) diszkrimináció (6) egyház (6) ensz (8) erkölcs (6) eu (27) európa (6) evolúció (9) fantasy (8) fidesz (148) foci (6) gay (17) gay pride (12) gáza (14) gazdaság (18) gyász (7) gyurcsány (49) hamasz (13) hitler (7) holokauszt (11) hülyeség (6) humor (9) index (10) internet (9) irán (21) iszlám (6) izrael (39) jézus (10) jobbik (73) jog (7) kádár (7) katolikus egyház (6) kdnp (10) keresztény (12) kereszténység (11) kína (11) kolbenheyer ír (162) kolbenheyer olvas (232) kommunizmus (14) közélet (9) közgazdaságtan (21) krimi (16) külpolitika (20) kultúra (24) liberalizmus (13) lmp (9) magyar (15) magyarország (140) magyar gárda (9) magyar hírlap (6) martin (6) mdf (12) meleg (12) mongol (18) mszp (62) náci (50) nacionalizmus (9) németország (10) nemzet (32) nemzetbiztonság (8) obama (21) oktatás (10) orbán (55) oroszország (7) összeesküvés (6) palesztin (15) politika (208) pszichológia (8) rasszizmus (19) regény (26) reggel (67) rendőr (7) rendszerváltás (24) rowling (6) rükverc (11) rukverc (15) sci fi (11) sólyom lászló (11) szabadság (17) szdsz (20) szeretet (6) szlovákia (11) társadalom (58) tech (7) terrorizmus (8) több fényt a kdnp be (8) történelem (139) tüntetés (6) usa (43) választások (34) választás 2010 (44) vallás (14) válság (10) varga e tamás (6) vendégpost (11) világ (14) voks10 (26) vona gábor (7) zene (12) zsidó (47) Címkefelhő

Designerünk

Acceptable in the 80s…

2011.07.01. 17:00 Huntington Sámuel

A Komment.hu publicistáját fárasztja a nagy Reagan-kultusz, amely eluralkodott Magyarországon, Amerikában és egész Kelet-Európában, ezért úgy döntött, lerántja a leplet a hajdani elnökről, s bebizonyítja: egy középszerű tajparasztért rajonganak mindazok, akik szobrot emelnek neki, díjat neveznek el róla, s a szabadság bajnokának titulálják.

A szerző kisiskolás precizitással válogatott össze egy csokorra valót a Reagan-korszak vitatott eseményeiből, ezt megtoldotta az elnök primitív személyiségéről szóló, baloldali körökben ca. harminc éve terjedő vélemények bemutatásával, majd elégedetten hátradőlt: nesze, itt a kovbojotok!

Ennek az „érvelésnek” a szellemi igényessége vetekszik a Tea Party Movement prominenseinek az USA egyes tehénszagú vidékein rendszeresen elhangzó nyilatkozataival, amelyekben a „Gippert” mint második Megváltót emlegetik, majd a képeit ikonosztázokra emlékeztető formában a magasba emelik. Mit számít az ellenkező előjel? A recept mindkét esetben ugyanaz: végy egy karakteres politikust, cselekedeteit ragadd ki a történelmi kontextusból, csupaszítsd le, amelyik nem tetszik, dobd ki a kukába, a maradékot meg félig sületlenül rögtön tálalhatod is.

*

Ronald Reagan megosztó személyiség volt. Egyesek istenítették, mások gyűlölték, s a személye körüli indulatok úgy tűnik, máig nem csitultak, noha több mint húsz évvel elnöksége lezárulása után már bőven megérett az idő, hogy higgadtan és tárgyilagosan értékeljük politikáját.

Kezdjük mindjárt azzal, hogy Reagan külpolitikai tevékenysége – csakúgy, mint az összes 1945 és 1990 között regnáló elnöké – kiragadhatatlan a hidegháborús szembenállás kontextusából. A prioritás ebben az időszakban mindvégig a kommunista előretörés megakadályozása volt, mint az USA érdekeit, értékeit és biztonságát leginkább fenyegető tényezőé. Az egymást követő elnökök - köztük Reagan - ékes retorikai szólamai az emberi jogok és a szabadság mellett nem azért nem voltak univerzálisan érvényesíthetőek, mert az USA elnökei cinikus figurák, akik valójában nem hisznek ezen értékekben. Az ok az, hogy a reálpolitika kínálta szűk mozgástérben az amerikai diplomácia folyamatos kompromisszumokra és fontossági sorrend felállítására kényszerült. A CIA és az amerikai hadsereg akciói Latin-Amerikában számtalan esetben a nemzetközi jog durva megsértésbe torkolltak, s tény, hogy ez Nicaragua esetében volt a legkirívóbb. Tisztán jogi szemszögből tehát teljesen indokolt az elítélésük. Azonban a különböző jobboldali juntáknak juttatott segítség azon a nem is teljesen ostoba feltételezésen alapult, hogy az autoriter, ugyanakkor részben piac-és Nyugatbarát rezsimek könnyebben befolyásolhatóak „jó” irányba, és nagyobb valószínűséggel alakulnak át szalonképes rendszerré, mint az USA-val eleve ellenséges marxista-szélsőbaloldali diktatúrák.

Az iraki-iráni háború esetében a szerző utólag okos. Az 1980-as években az ajatollahi rendszer nagyságrendekkel ellenségesebb és fenyegetőbb volt az USA-val szemben, mint Szaddam Irakja. Így a köztük dúló háborúban Irak támogatása indokolható, noha amorális volt, mivel kétségtelenül hozzájárult a harcok elhúzódásához.

Azonban a fentiek alapján kétségbe vonni Reagan politikusi nagyságát nagyjából olyan, mintha valaki Winston Churchill összes érdemét a gallipoli incidenssel és a búr háborúban való részvétellel szeretné zárójelbe tenni.

Ami Reagan primitívségét illeti: bámulatosan műveletlen és tájékozatlan volt, a politika kifinomult részletkérdései pedig egyenesen untatták. A Bibliát hajlamos volt szó szerint értelmezni, néha látomásai támadtak az Armageddonról, és „spirituális élményei” többnyire jobban befolyásolták egy-egy döntés meghozatalánál, mint a szakértői vélemények. Ezek ismeretében „ösztönös zseninek” nevezni nem túlzó talpnyalás, „racionális” magyarázat ugyanis gyakorlatilag nem létezik politikusi sikerére.

Tehetségét mi sem bizonyítja jobban, minthogy minden más elnöknél hatékonyabban alkalmazta a mézesmadzag és furkósbot politikáját a Szovjetunióval szemben. A CIA odatette az asztalára a szovjet állam strukturális és gazdasági bajairól, gyengeségeiről szóló jelentéseket, s elődeivel ellentétben ő elég bátor volt ahhoz, hogy komolyan is vegye őket. Mélyen hitt benne, hogy bár a marxizmus-leninizmus az „ördög terméke”, az ember alapvetően jó, s az oroszokkal csak „átmeneti félreértései vannak”. Kőkemény, ugyanakkor empatikus, érzelmes tárgyalópartner, s a zseniális szónok volt. Némely entellektüellek által idiótának és infantilisnek kikiáltott poénkodásával, anekdotáival
tárgyalási helyzeteket lendített ki a holtpontról. Minden korábbi elnöknél komolyabban vette a kelet-európai államok megsegítését, elnöksége alatt a lengyel Szolidaritás tetemes összegekhez jutott. A mi vidékünkről nézve tehát elnöksége szaldója egyértelműen pozitív. Olyannyira, hogy talán még egy szobor is kitelik belőle.

2 komment

Címkék: usa irak irán szabadság bűn terrorizmus külpolitika szovjetunió kultusz neokonzervativizmus ronald reagen

A bejegyzés trackback címe:

https://sardobalo.blog.hu/api/trackback/id/tr583030566

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Csiken Disztroly · http://youtu.be/ipFHAAR8H-A 2011.07.02. 03:39:50

Szobrok jönnek-mennek, miért ne lenne egy Reagan-nek is? Reagan a jó oldalon állt és legyőzte a rosszakat, ezért megérdemel annyit, hogy a szobrát fejenszarják a galambok.

Ezt elkúrtad Gonosz Törpe 2011.07.03. 09:23:06

Tegnap a Monakoi hercegi esküvőn Sárkozi francia min. elnök bejött és az első sorba ültették, mögötte ült az Astória Szálló volt igazgatóhelyettes elvtársa és volt TV tornás felsége.
Persze Sárközi ránézett, nem ismerte meg és nem is köszönt.Mögötte az "aláíró" Palkó" feszengett, egyre vörösebb borvirág arccal, majd addíg hajlongott előre, míg Sárközi észrevette a "nyomulást". Palkó elmagyarázta, hogy most az Orbán min. elnök csicskása, aláírói funkcióban s bemutatkozott, megemlítve nevét. S Erre Sárközi fejéhez kapott és azt kérdezte:
S mitt keresel Te itt Pál?
Erre Pál: hát, eljöttem a potya kajáért és piáért, na meg hátha alá kell írni valamit:)))