Kapcsolat


Friss topikok

Statisztikák

Címkék

alkotmány (20) állam (6) állambiztonság (10) állambiztonságis jelen (6) arab (9) atom (7) a mennyei birodalomban (6) bajnai gordon (10) biológia (13) bíróság (6) bkv (7) budapest (10) cigány (86) demokrácia (85) diszkrimináció (6) egyház (6) ensz (8) erkölcs (6) eu (27) európa (6) evolúció (9) fantasy (8) fidesz (148) foci (6) gay (17) gay pride (12) gáza (14) gazdaság (18) gyász (7) gyurcsány (49) hamasz (13) hitler (7) holokauszt (11) hülyeség (6) humor (9) index (10) internet (9) irán (21) iszlám (6) izrael (39) jézus (10) jobbik (73) jog (7) kádár (7) katolikus egyház (6) kdnp (10) keresztény (12) kereszténység (11) kína (11) kolbenheyer ír (162) kolbenheyer olvas (232) kommunizmus (14) közélet (9) közgazdaságtan (21) krimi (16) külpolitika (20) kultúra (24) liberalizmus (13) lmp (9) magyar (15) magyarország (140) magyar gárda (9) magyar hírlap (6) martin (6) mdf (12) meleg (12) mongol (18) mszp (62) náci (50) nacionalizmus (9) németország (10) nemzet (32) nemzetbiztonság (8) obama (21) oktatás (10) orbán (55) oroszország (7) összeesküvés (6) palesztin (15) politika (208) pszichológia (8) rasszizmus (19) regény (26) reggel (67) rendőr (7) rendszerváltás (24) rowling (6) rükverc (11) rukverc (15) sci fi (11) sólyom lászló (11) szabadság (17) szdsz (20) szeretet (6) szlovákia (11) társadalom (58) tech (7) terrorizmus (8) több fényt a kdnp be (8) történelem (139) tüntetés (6) usa (43) választások (34) választás 2010 (44) vallás (14) válság (10) varga e tamás (6) vendégpost (11) világ (14) voks10 (26) vona gábor (7) zene (12) zsidó (47) Címkefelhő

Designerünk

Kolbenheyer olvas CXXXII.: Színvakság

2013.07.20. 07:00 kolbenheyer

arndt.jpgA Beck kiadó ismeretterjesztő zsebkönyv-sorozatának lelkes olvasója és recenzense vagyok (legutóbb ezt olvastam). Némileg meghökkenve vettem nemrég kezembe a sorozat újabb szubzsánerét, A 101 legfontosabb kérdés szériát. Susan Arndt Die 101 wichtigsten Fragen: Rassismus (Rasszizmus: A 101 legfontosabb kérdés; München, Beck, 2012) című könyvét elolvasva gyanúm beigazolódott: a frissnek és érdekesnek szánt szerkezet erőltetett és egyszerűen idegesítő. Mert a kérdések részben egyszerűen fejezetek kérdéssé alakított címei. Máskor viszont egyfajta kis színesek, amik jól jönnek egy kompakt ismeretterjesztő könyvbe, de ez a szerkezet egy szintre emeli őket a lényeggel. És nem utolsó sorban a szerkezet egyszerű álca: éppen a szerkezet hiányát leplezi kevés sikerrel. A másik problémám a szerzővel volt: Susan Arndt a fülszöveg szerint az angol irodalomtudomány professzora, a téma viszont inkább történeti és/vagy szociológiai, esetleg pszichológiai. Mindenki írhat jó könyvet persze bármiről, de egész nyilvánvaló, hogy míg az irodalomtörténeti részek érdekesek és újszerűek, addig a történetiek, hm, erről majd később. Akkor most szidni fogom a könyvet? Szidtában dicsérni. Mert jónak, jobbnak kellett volna lennie.

Helyesen szögezi le a könyv, hogy a rasszizmus nem gyűlölet, hanem egyszerűen az a szemlélet, amikor bőrszín alapján mesterségesen képzünk embercsoportokat, azokat állandó tulajdonságokkal ruházzuk fel, és az adott csoport valamennyi tagját a csoport képviselőjeként érzékeljük. Éppen ezért szélesebb körű a hatása, és nehezebben visszaszorítható, mert ölthet teljesen joviális alakot is, és lehet teljesen reflektálatlan. De ha ezt követően egyforma vehemenciával ítéli el a szerző a rabszolgatartást, és azt, hogy a sziget szó hallatán az európai („fehér”) olvasó pálmafás strandra gondol, akkor azért gond van. Úgyszintén nem hiszem, hogy ha kedvem támadna beletúrni egy rasztafrizurába, az rasszizmus volna (Arndt szerint az); mint ahogy azt sem, hogy csak fekete bőrűektől kérdezik meg ismeretlenek, hogy hová valósiak. Ha a felvilágosítás által nevelni szeretnénk, akkor nem jó taktika az együtt érző olvasó földbe döngölése. Pedig már az előszó kioktató: a szerző más borítóképet akart, mert szerinte a rasszista képek bemutatása még oktatási céllal sem vállalható. Így aztán a könyvben nincs leírva, hogy néger csak az, hogy N szó; és a színesbőrű helyett (ami rasszista) a People of Color kifejezés áll, igen, így angolul.

És ez a tanítónénis hangvétel még kellemetlenebb, amikor a szerző történeti fejtegetésekbe bonyolódik. Ugyanis a rasszizmus történeti gyökereinek feltárása nem szabadna, hogy a mai rasszizmus és antirasszizmus fogalomtárának a múltba vetítését jelentse. Az afrikai rabszolga-kereskedelem története kulcskérdés, vitathatatlan, hogy haszonélvezői az amerikai gyarmatok európai származású tulajdonosai, míg kárvallottjai az afrikaiak voltak. De ezt nem azért nem szerencsés a holokauszttal összevetni, mert ezzel bárki bármit relativizálni akarna, hanem azért, mert a rabszolga-kereskedelem mögött nem volt eredendő terv, nem egy meghatározott államapparátus hajtotta végre és nem állt szemben a kor emberjogi felfogásával. Helyes, ha a történelmet nem Európa, vagy a fehér ember történeteként látjuk; de az egészet úgy a feje tetejére állítani, hogy a történelem a fehér ember bűneinek a történetévé váljon – nos, a legalkalmasabb szó, amivel ezt a dilettantizmus mellett jellemezni tudnám, a rasszizmus. Most direkt túlzok. Mert, ha úgy tálalják, mint Susan Arndt, akkor az antirasszizmust bizony sokan fehérellenes rasszizmusnak fogják látni.

Talán a kevesebb több lett volna. Mert a mindennapi rasszizmusról okosan is tud írni. A People of Color bosszantó, de annak a körüljárása, hogy a szavaink mit jelentenek, ki, mikor, hogyan és miért használja/használta őket, fontos és érdekes téma. Gyerekkoromban még természetesen mondtunk négert, és még tíz éve is nevettem volna, ha valaki emiatt lerasszistáz. És a szavak történetéhez az irodalmi példák jelenthetik a szakszerű, de egyben izgalmas utat. Mert Parsifal félig fekete öccse vagy Shakespeare fekete múzsája kultúrtörténeti csemege, hozzájuk képest Robinson Péntekje vagy Winnetou már lerágott csont. Pedig ezek a remekbeszabott miniesszék teszik kézzelfoghatóvá, hogyan épül be észrevétlenül mindennapi gondolkodásunkba a rasszizmus, annak színkódja és általánosításai. Bárcsak több lett volna ezekből a bonbonos dobozban, de sajnos sokszor a kioktatás keserű dianáscukorkáit, vagy a történelmi példák kívülről nézve fényesen feszítő, de belül émelyítően üres négercsókjait találtam.

Kolbenheyer kommentpolitikája


Szólj hozzá!

Címkék: rasszizmus rabszolga kolbenheyer olvas arndt

A bejegyzés trackback címe:

https://sardobalo.blog.hu/api/trackback/id/tr195260178

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.