Kapcsolat


Friss topikok

Statisztikák

Címkék

alkotmány (20) állam (6) állambiztonság (10) állambiztonságis jelen (6) arab (9) atom (7) a mennyei birodalomban (6) bajnai gordon (10) biológia (13) bíróság (6) bkv (7) budapest (10) cigány (86) demokrácia (85) diszkrimináció (6) egyház (6) ensz (8) erkölcs (6) eu (27) európa (6) evolúció (9) fantasy (8) fidesz (148) foci (6) gay (17) gay pride (12) gáza (14) gazdaság (18) gyász (7) gyurcsány (49) hamasz (13) hitler (7) holokauszt (11) hülyeség (6) humor (9) index (10) internet (9) irán (21) iszlám (6) izrael (39) jézus (10) jobbik (73) jog (7) kádár (7) katolikus egyház (6) kdnp (10) keresztény (12) kereszténység (11) kína (11) kolbenheyer ír (162) kolbenheyer olvas (232) kommunizmus (14) közélet (9) közgazdaságtan (21) krimi (16) külpolitika (20) kultúra (24) liberalizmus (13) lmp (9) magyar (15) magyarország (140) magyar gárda (9) magyar hírlap (6) martin (6) mdf (12) meleg (12) mongol (18) mszp (62) náci (50) nacionalizmus (9) németország (10) nemzet (32) nemzetbiztonság (8) obama (21) oktatás (10) orbán (55) oroszország (7) összeesküvés (6) palesztin (15) politika (208) pszichológia (8) rasszizmus (19) regény (26) reggel (67) rendőr (7) rendszerváltás (24) rowling (6) rükverc (11) rukverc (15) sci fi (11) sólyom lászló (11) szabadság (17) szdsz (20) szeretet (6) szlovákia (11) társadalom (58) tech (7) terrorizmus (8) több fényt a kdnp be (8) történelem (139) tüntetés (6) usa (43) választások (34) választás 2010 (44) vallás (14) válság (10) varga e tamás (6) vendégpost (11) világ (14) voks10 (26) vona gábor (7) zene (12) zsidó (47) Címkefelhő

Designerünk

Kolbenheyer olvas CXCII.: Ásó, kapa, nagyharang

2016.04.02. 07:00 kolbenheyer

flynn.jpgGillian Flynn regénye, a Holtodiglan (Pécs, Alexandra, 2013; az angol eredeti: Gone Girl, New York, Crown, 2012) már egy ideje várt a sorára, hogy elolvassam, de nem akarózott, mert tartottam a túl sötét thrillertől. A filmet meg pláne nem néztem meg, bármennyire is dicsérték, már csak a sorrend miatt sem: mindig először a könyvet. (Hülyeség: mindig először az eredeti médiumot, ha könyvből lett film, a könyvet, ha filmből lett könyv a filmet, oké, utóbbi esetben a könyv szinte mindig hülyeség, de most már zárójel bezárva.) De a félelem alaptalannak bizonyult, a Holtodiglan izgalmas volt, sőt szórakoztató, de nem félelmetes. Nem azt akarom mondani, hogy ne lennének benne torokszorító fordulatok, vagy hogy a karakterek lennének túl könnyűek. Nem, a könyv működik thrillerként, pontosabban krimiként (nem tudom, miért kell manapság minden olyan krimit thrillernek nevezni, amiben a szereplők pszichológiai mélységet is kapnak). Persze pont a pszichológiai hitelesség (?) miatt működik a könyv az emberi kapcsolatokról szóló drámaként, sőt még mintha filozofálni is igyekezne. De a végén mégsem a rettenet vagy a nagy felismerés vár, hanem az elégedett mosoly, hogy majdnem sikerült átverned, de nem hagytam magam, ez az egész vicc, nagyon jól sikerült, nagyon szórakoztató és egyben nagyon intellektuális vicc.

Krimiről spoilerezni különösen nagy illetlenség, ezért a történetről nem is írnék, csak a formáról. Az alapötlet kiváló: van egy egyes szám első személyű elbeszélőnk a bűncselekménytől kezdve, és van egy szintén egyes szám első személyű naplónk, természetesen az áldozaté, ami az elmúlt öt évet, a bűncselekményhez vezető utat tárja fel. Egyrészt ragyogó, ahogy a két szál felelget egymásra, amit az egyik szálon sejteni kezdünk, az kiderül a másikon, vagy épp az ellenkezője. Másrészt a két elbeszélő fokozatosan távolodó narratívája izgalmas választásra kényszerít: ki hazudik? Vagy lehetünk annyira posztmodernek is, hogy azt feltételezzük, hogy mindketten hazudnak, és ellentmondásaikból kellene rájönnünk az igazságra? Sőt, ha vérbeli posztmodernek vagyunk, akkor azt is mondhatjuk, nincsen igazság, csak találkozó és elváló narratívák. Sajnos ez a remek forma nem tart ki a regény végéig. Mihelyt elhagyjuk a naplót, erőltetetté válik, hogy mindent két egyes szám első személyű elbeszélőtől kell megtudnunk, és maga a monologizálás is fárasztóvá, sőt okafogyottá válik. Ki beszél folyton magában?

Thrillernek talán azért nevezik a Holtodiglan-t, mert a krimiben természetes Ki tette? mellett a könyv első felében is legalább olyan fontos a Miért?, sőt a könyv második felében már csak ez fontos. Nem abban az értelemben, hogy milyen érdek fűződött a bűncselekményhez, hanem hogy miként váltak a főszereplők azokká, amik. És legalább annyira érdekes, mint a krimiszál maga, annak ellenére, hogy látszatra meglehetősen átlagos emberekről van szó. De a női és férfi szempontok kontrasztja, a házasságon belüli apró hazugságok és konfliktusok hálója, a szülőkkel és testvérekkel való, kívülállók számára átláthatatlan viszonyok, az önkép torzulásai nagyon valóságos, nagyon átélhető és ezért nagyon izgalmas. Mindez még tökéletesebben működik az egyes szám első személyű elbeszélőkkel, szinte fürdőzik a szerző az olyan mondatokban, ahol az olvasó felkiálthat, de hát pont ezt mondtam, gondoltam tegnap, és mekkora marhaság így olvasva.

De mielőtt végleg beleélnénk magunkat abba, hogy jé ez igazából rólunk szól, rá kell jönnünk, hogy mégsem vagyunk potenciális gyilkosok. És miközben végigizguljuk a krimit, rájövünk, hogy ki a tettes és hogyan csinálta, mindig mintha a valóság esőszagú talaján járnánk. Aztán egyszer csak reccs, beszakad a jég: világossá válik, hogy ilyen szövevényes, összetett, sok áttétellel működő történet nincs, nem is lehet. Nem krimit olvastunk, és nem is a 2008-as válság után talajt vesztett amerikai középosztály pszichológiai portréját, hanem egy patikamérlegen kimért viccet, ami pont azért hatásos, mert elég sokáig és elég komolyan el tudja hitetni magáról, hogy realista krimi és/vagy hétköznapi pszicho-thriller. És ami éppen ezért le tud kötni a nyomozás részleteivel, és az elmúlt évekkel való szembenézés irodalmi megközelítésével. De ami éppen ezért nem képes katartikus élményt adni, hiszen képtelen pszichék képtelen bűnei nem vezetnek megvilágosodáshoz, sem feloldozáshoz.

Szólj hozzá!

Címkék: krimi flynn kolbenheyer olvas

A bejegyzés trackback címe:

https://sardobalo.blog.hu/api/trackback/id/tr668232068

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.