Kapcsolat


Friss topikok

Statisztikák

Címkék

alkotmány (20) állam (6) állambiztonság (10) állambiztonságis jelen (6) arab (9) atom (7) a mennyei birodalomban (6) bajnai gordon (10) biológia (13) bíróság (6) bkv (7) budapest (10) cigány (86) demokrácia (85) diszkrimináció (6) egyház (6) ensz (8) erkölcs (6) eu (27) európa (6) evolúció (9) fantasy (8) fidesz (148) foci (6) gay (17) gay pride (12) gáza (14) gazdaság (18) gyász (7) gyurcsány (49) hamasz (13) hitler (7) holokauszt (11) hülyeség (6) humor (9) index (10) internet (9) irán (21) iszlám (6) izrael (39) jézus (10) jobbik (73) jog (7) kádár (7) katolikus egyház (6) kdnp (10) keresztény (12) kereszténység (11) kína (11) kolbenheyer ír (162) kolbenheyer olvas (232) kommunizmus (14) közélet (9) közgazdaságtan (21) krimi (16) külpolitika (20) kultúra (24) liberalizmus (13) lmp (9) magyar (15) magyarország (140) magyar gárda (9) magyar hírlap (6) martin (6) mdf (12) meleg (12) mongol (18) mszp (62) náci (50) nacionalizmus (9) németország (10) nemzet (32) nemzetbiztonság (8) obama (21) oktatás (10) orbán (55) oroszország (7) összeesküvés (6) palesztin (15) politika (208) pszichológia (8) rasszizmus (19) regény (26) reggel (67) rendőr (7) rendszerváltás (24) rowling (6) rükverc (11) rukverc (15) sci fi (11) sólyom lászló (11) szabadság (17) szdsz (20) szeretet (6) szlovákia (11) társadalom (58) tech (7) terrorizmus (8) több fényt a kdnp be (8) történelem (139) tüntetés (6) usa (43) választások (34) választás 2010 (44) vallás (14) válság (10) varga e tamás (6) vendégpost (11) világ (14) voks10 (26) vona gábor (7) zene (12) zsidó (47) Címkefelhő

Designerünk

Kolbenheyer olvas CCVIII.: És mi középen vagyunk

2016.10.01. 07:00 kolbenheyer

simms.jpgÍrásom címe Bismarck híres mondására utal: „Az én Afrika-térképem Európa: itt van Oroszország, itt van Franciaország, és mi középen vagyunk.” Brendan Simms Europe (London, Penguin, 2013) című könyvének ez a második tézise, míg az első az, hogy az államok állandó versengésben vannak egymással, erőviszonyaik alakulása, az egymással vívott háborúk sikerei és kudarcai határozzák meg egész politikájukat, minden egyéb az államszervezet változásaitól a gazdasági folyamatokon át az ideológiákig ennek a következménye. Az európai történelmet, pontosabban a világtörténelmet (de legalábbis az utóbbi ötszáz évét) fel lehet fűzni arra az egyszerű szálra, hogy mindenki a Németország feletti ellenőrzés megszerzéséért, de legalábbis a mások által való ellenőrzés megakadályozásért küzd váltakozó felállásban és ideológiai magyarázatok árnyékában. Mert aki Németország ura, az Európa ura, és az végső soron a világ ura. Az Európán kívüli világpolitikát alapvetően az európai hatalmak alakították (igen, az USA az ő értelmezésében európai hatalom), mégpedig szigorúan az európai konfliktusaik függvényeként. Akárhogy is ragozzuk, a német farok csóválja az egész világkutyát.

A tézis és a gondolatmenet persze annyira provokatív, hogy az ember hagyja is magát provokálni. Mert nehéz megemészteni az a szemléletváltást, hogy ne úgy tekintsünk a britek európai politikájára, mint ami csupán a gyarmati terjeszkedésüket lehetővé tevő egyensúlytörekvés – ez ugyanis a mainstream szemlélet. Hanem éppen fordítva: a biztonságuk érdekében igyekeztek fenntartani az európai erőegyensúlyt, és ennek része az ezt finanszírozhatóvá tevő gyarmati terjeszkedés. Vagy meglehetősen meghökkentő azt olvasni, hogy a képviseleti rendszerek, majd a demokrácia elterjedése valójában nem más, mint az államok azon törekvése, hogy erőforrásaikat minél nagyobb mértékben mozgósíthassák külpolitikai (elsősorban: katonai) céljaikra. A népesség bevonása a döntésekbe, illetve az ideológiai összecementezése az állammal (ez lenne a nacionalizmus) megkönnyíti ugyanis a terhek növelését. Simms minden belpolitikai eseménysort, legkiváltképp a forradalmakat a külpolitika felől magyaráz. Leggyakrabban az aktuális rendszer katonai kudarcai kezdik ki legitimitását, és hoznak létre egy új, az erőforrásokat jobban mozgósítani tudó rendszert: legyen ez az angol alkotmányos monarchia, a francia köztársaság vagy császárság, esetleg a bolsevik diktatúra.

Hasonlóan provokatív, bár szintén nem új Németország központba helyezése. A könnyebben emészthető része ennek a német széttagolódás más fénybe helyezése. Egyrészt Simms is rehabilitálja a Német-római Birodalmat: nem egy működésképtelen középkori fosszília, hanem erőforrásokban gazdag, sajátosan működő és a császári címmel példátlan presztízst is biztosítani képes alakulat. Másrészt Simms is rehabilitálja a második Német Császárságot: nem világuralomra törő militarista autokrácia, hanem a modernizáció éllovasa, ami szövetségi államként jóval a teljesítőképessége alatt költött indokolt biztonsági céljaira. Mindezek után még a Harmadik Birodalom őrültsége is mutat némi rendszert. Nehézséget nekem a miértek megválaszolatlanul hagyása okozott. Mert többször felmerül, hogy az új szellemi mozgalmak Németországból indulnak ki (legalábbis a reformáció, a szocializmus és a nácizmus), de hogy ennek az oka csupán a térségért folytatott folyamatos küzdelem lenne, kevés magyarázatnak tűnik. És az sem világos, miért pont Németországért folyik a küzdelem. Mert középen van? Mihez képest? Franciaország nincs középen? Vagy Lengyelország?

Simms tézisei és alátámasztásuk (vagy inkább azok hiánya) tehát nem győztek meg, de a provokativitása igen. Biztos vagyok benne, hogy a társadalmi-gazdasági folyamatok, az államszervezeti változások és az új ideológiák nem csupán felépítményei a külpolitika szilárd talapzatának. Sőt, abban is biztos vagyok, hogy a könyvben leírt események önmagukban sem magyarázhatók csak a külpolitika értelmezésével (az első világháborús amerikai hadba lépéshez vajmi kevés a német kormány Mexikót bujtogató próbálkozása). Biztos lettem viszont abban, hogy a világtörténelem tényleg csak kapcsolatrendszerként írható le. (Ezt célozza félig-meddig sikeresen egy új amerikai-német sorozat itt és itt ismertetett két kötete is.) Nem hiszem, hogy Anglia csak azért akarta felszámolni a rabszolgaságot, hogy ezzel a magáéhoz hasonló társadalmi-politikai berendezkedés elterjedését segítse, ezáltal külpolitikai szövetségeseket szerezzen. De tudom, hogy a rabszolgaság-ellenes politika a 19. század szövetségkötéseiben és háborúiban fontos szerepet játszott. Nem hiszem, hogy a koraújkorban a császári címér folytatott küzdelem és a 20-21. században Németország kordában tartására való törekvés több lenne vicces párhuzamnál. De tudom, hogy az adott korszak nemzetközi kapcsolatrendszerét könnyebben lehet ezeken a fókuszpontokon keresztül megérteni.

Szólj hozzá!

Címkék: történelem németország külpolitika kolbenheyer olvas simms

A bejegyzés trackback címe:

https://sardobalo.blog.hu/api/trackback/id/tr438924344

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.