Kapcsolat


Friss topikok

Statisztikák

Címkék

alkotmány (20) állam (6) állambiztonság (10) állambiztonságis jelen (6) arab (9) atom (7) a mennyei birodalomban (6) bajnai gordon (10) biológia (13) bíróság (6) bkv (7) budapest (10) cigány (86) demokrácia (85) diszkrimináció (6) egyház (6) ensz (8) erkölcs (6) eu (27) európa (6) evolúció (9) fantasy (8) fidesz (148) foci (6) gay (17) gay pride (12) gáza (14) gazdaság (18) gyász (7) gyurcsány (49) hamasz (13) hitler (7) holokauszt (11) hülyeség (6) humor (9) index (10) internet (9) irán (21) iszlám (6) izrael (39) jézus (10) jobbik (73) jog (7) kádár (7) katolikus egyház (6) kdnp (10) keresztény (12) kereszténység (11) kína (11) kolbenheyer ír (162) kolbenheyer olvas (232) kommunizmus (14) közélet (9) közgazdaságtan (21) krimi (16) külpolitika (20) kultúra (24) liberalizmus (13) lmp (9) magyar (15) magyarország (140) magyar gárda (9) magyar hírlap (6) martin (6) mdf (12) meleg (12) mongol (18) mszp (62) náci (50) nacionalizmus (9) németország (10) nemzet (32) nemzetbiztonság (8) obama (21) oktatás (10) orbán (55) oroszország (7) összeesküvés (6) palesztin (15) politika (208) pszichológia (8) rasszizmus (19) regény (26) reggel (67) rendőr (7) rendszerváltás (24) rowling (6) rükverc (11) rukverc (15) sci fi (11) sólyom lászló (11) szabadság (17) szdsz (20) szeretet (6) szlovákia (11) társadalom (58) tech (7) terrorizmus (8) több fényt a kdnp be (8) történelem (139) tüntetés (6) usa (43) választások (34) választás 2010 (44) vallás (14) válság (10) varga e tamás (6) vendégpost (11) világ (14) voks10 (26) vona gábor (7) zene (12) zsidó (47) Címkefelhő

Designerünk

Kolbenheyer olvas CCXIII.: A félreértett birodalom

2016.11.05. 07:00 kolbenheyer

stollberg.jpgÍgérem, egy darabig utoljára szemezgetek a Beck kiadó sorozatából, de legutóbb marokszám akadtak a kezembe, és hát tényleg az egyik jobb, mint a másik. Barbara Stollberg-Rilinger Das Heilige Römische Reich Deutscher Nation (A német nemzet Szent Római Birodalma; München, Beck, 2009) című könyve szintén egy olyan államalakulatot mutat be, amivel csúnyán elbánt a modern nemzetállami történetírás perspektívája. A magyar olvasónak már a cím is meglepő lehet, hiszen a hazai történelemkönyvek csak Német-római Birodalomként emlegetik ezt az államot. Persze a rövidség kedvéért a németek is, de ott azért ismertebb a teljes neve is annak a birodalomnak, amelyik legitimitását egyrészt az állítólagos római örökség adta (a translatio imperii, a császári hatalom átruházása a középkori frank majd német uralkodókra), másrészt a keresztény világrend második, világi kardjának forgatása univerzális uralkodóként, végül, az előző kettő lassú eróziója folytán a sajátos német rendi „szabadság”. Stollberg-Rilinger könyve a koraújkorban veszi fel a fonalat és követi a birodalom történetét a megszűnésig. Olyan korszakokon át tehát, amelyekben a fentiek egyre anakronisztikusabbnak tűntek: a formálódó nemzetállamok között kakukktojás maradt ez a se nem német, se nem szent, se nem római izé.

A 19. században létrejött és hirtelen szellemi óriássá nőtt német történelemtudomány bokszzsákja volt a Birodalom. Minden volt, amit a németek magukban utáltak, vagy amiért magukat sajnálták. Működés- majd életképtelen monstrum, ami megágyazott a német kisállami széttagolódásnak és ezáltal a formálódó nemzetállami nagyhatalmak prédájává tette őket. Ezért aztán a középkori Hohenstaufen császárok után folyamatos hanyatlás láttak (ugye, milyen ismerős?), aminek Poroszország felemelkedése és a második császárság megalakítása vethetett csak véget. Ez a polarizáció – a középkori, világuralomra törő császárság idealizálása, és a koraújkori mozaik-birodalom kigúnyolása – a náci időszakban teljesedett ki. A Harmadik Birodalom egyszerre volt folytatója és gyökeres megtagadója mindennek az előző kettőből. Az új német demokrácia történettudta tehát kínos tartózkodással kezelte a birodalmi múlta(ka)t. Aztán az utóbbi időben mintha reneszánsza kezdene támadni a Régi Birodalomnak. Ami természetesen a ló másik oldala, hiszen a legkülönbözőbb méretű és jogállású tagok bonyolult szövevényeként működő birodalomban az EU elődjét látni, hm, vicces, főleg, ha bevalljuk, hogy sokszor valóban nem működött.

Stollberg-Rilinger elegáns távolságot tart mindkét szélsőségtől: bemutatja a működést akadályozó tényezőket és mechanizmusokat, de cáfolja a több száz éves hanyatlás toposzát. A késő középkori birodalom éppen hogy megújult és megerősödött a 15. században, olyan intézményeket alakított ki, amik akár a nemzetállammá válást is lehetővé tehették volna. A reformáció háborús konfliktusai megakasztották ezt a folyamatot, de valójában az intézményrendszer túlélte és kezelni is tudta az első szakadást. A következő száz év azonban felőrölte az összetartó szálakat, és a formálódó territoriális államok (leginkább Brandenburg-Poroszország) a kialkudott felekezeti paritást használták ki hatalmi céljaikra. A császári hatalomnak még így is volt a 17-18. század fordulóján egy utolsó virágkora, bár ekkor a birodalom a valóságban már csak a délnémet kis- és miniállamok (rendek? hűbéresek?) klientúrája volt a Habsburg udvar körül. A végső csapást rá éppen a császári korona tulajdonosainak felvilágosult, racionálisan kormányzott, egységes birodalmat építő politikája mérte: a birodalmi lovagok, szabad városok, grófok és apátok feleslegessé váltak, és számukra is illúzióvá vált a Régi Birodalom.

Ha félretesszük tehát a hanyatlás és fejlődés narratíváit, akkor leginkább azt mondhatjuk, hogy a Birodalom a modern kor kizárólag nemzetállamokat ismerő világából nézve valami gyökeresen idegen volt. Nyugati és északi szomszédságában valóban modern nemzetállamok alakultak ki, de ez csak a 19. században válik visszafordíthatatlansága miatt nyilvánvalóvá. Európa középső, déli és keleti régióiban a koraújkorban még rengeteg nem nemzetállami szerveződés létezett: persze ezek jelentős részét a későbbi nemzettudat átstilizálta. A Német-római Császárság nem volt állam, de államszövetség sem a szó mai értelmében. Különböző jogállású, méretű, hatalmú rendek bonyolult, egymástól különböző módon függő halmaza volt, amely célja a belső ellentétek jogi úton való elsimítása és a külső fenyegetés lehetőségek szerint közös elhárítása volt. Élén a császár állt mint legfőbb hűbérúr, de valós hatalmat csak a rendek megegyezése és együttműködése biztosított neki. Ettől még nem volt hatalom nélküli báb, hiszen az egész rendszer legitimitása tőle eredt, ő volt a közvetítő a nagyhatalmú rendek között, és ő volt a kicsik és legapróbbak védelmezője.

Szólj hozzá!

Címkék: történelem németország kolbenheyer olvas német-római császárság stollberg-rilinger

A bejegyzés trackback címe:

https://sardobalo.blog.hu/api/trackback/id/tr111676195

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.