Kapcsolat


Friss topikok

Statisztikák

Címkék

alkotmány (20) állam (6) állambiztonság (10) állambiztonságis jelen (6) arab (9) atom (7) a mennyei birodalomban (6) bajnai gordon (10) biológia (13) bíróság (6) bkv (7) budapest (10) cigány (86) demokrácia (85) diszkrimináció (6) egyház (6) ensz (8) erkölcs (6) eu (27) európa (6) evolúció (9) fantasy (8) fidesz (148) foci (6) gay (17) gay pride (12) gáza (14) gazdaság (18) gyász (7) gyurcsány (49) hamasz (13) hitler (7) holokauszt (11) hülyeség (6) humor (9) index (10) internet (9) irán (21) iszlám (6) izrael (39) jézus (10) jobbik (73) jog (7) kádár (7) katolikus egyház (6) kdnp (10) keresztény (12) kereszténység (11) kína (11) kolbenheyer ír (162) kolbenheyer olvas (232) kommunizmus (14) közélet (9) közgazdaságtan (21) krimi (16) külpolitika (20) kultúra (24) liberalizmus (13) lmp (9) magyar (15) magyarország (140) magyar gárda (9) magyar hírlap (6) martin (6) mdf (12) meleg (12) mongol (18) mszp (62) náci (50) nacionalizmus (9) németország (10) nemzet (32) nemzetbiztonság (8) obama (21) oktatás (10) orbán (55) oroszország (7) összeesküvés (6) palesztin (15) politika (208) pszichológia (8) rasszizmus (19) regény (26) reggel (67) rendőr (7) rendszerváltás (24) rowling (6) rükverc (11) rukverc (15) sci fi (11) sólyom lászló (11) szabadság (17) szdsz (20) szeretet (6) szlovákia (11) társadalom (58) tech (7) terrorizmus (8) több fényt a kdnp be (8) történelem (139) tüntetés (6) usa (43) választások (34) választás 2010 (44) vallás (14) válság (10) varga e tamás (6) vendégpost (11) világ (14) voks10 (26) vona gábor (7) zene (12) zsidó (47) Címkefelhő

Designerünk

Kolbenheyer olvas CCXV.: Hamuszürke Ragnarök

2016.11.19. 07:00 kolbenheyer

gilbers2.jpgStatisztikailag alighanem igaz, hogy a második részek eleve kudarcra vannak ítélve. Legalábbis a jól sikerült első részek, még pontosabban, a jól sikerült, ugyanakkor nem nyilvánvalóan folytatásosra tervezett első részek második részei vannak kudarcra ítélve. A világot és a karaktert már nem kell felépíteni, de tovább kellene fejleszteni, a cselekmény nem könnyen folytatható, ám az újabb epizódnak legalább akkorát kellene durrannia, mint az elsőnek, és hát már az elsőkönyveseknek járó, apróbb hibákat elnéző előzékenység sem várható el a kritikusoktól és az olvasóktól. Harald Gilbers Germania című krimije minden hibája ellenére nagyszerű volt, az Odin’s Söhne címmel megjelenő folytatást (Odin fiai; München, Knaur, 2015) is szívesen olvastam, de a katarzis elmaradt. A Germania sok szempontból lezárult: nem csak a gyilkost kapták el, de a két nyomozó sorsa is elvált, a lángba borult Berlin háttere előtt a náci a fontra ment, a zsidó pedig „eltűnt”, miután hivatalosan halottnak vélik. Mindez 1944 nyarán. Lehet-e, kell-e ezt folytatni? Az eredmény azt mutatja, hogy nehezen. A világvége előtt még történhetnek dolgok, de a kép nem csak a téli időjárástól és a folyamatosan szálló portól és hamutól válik szürkévé. Inkább epilógus, semmint finálé.

Az Odin’s Söhne is elsősorban krimi, és épp ez vele a baj. Oppenheimer már a Germania-ban is kívülálló, de ott a nyomozásba paradox módon éppen az SS vonja be. A folytatásban álnéven bujkál és közben próbál nyomozni. Inkább akciófilmbe illő alaphelyzet, ami nem jól működik itt. Oppenheimer ugyanis se nem akcióhős, se nem zseni, hanem nagyon alapos és nagyon rutinos, de hús-vér nyomozó. Apparátus híján azonban a nyomozása elveszti az első kötetben neki súlyt kölcsönző realitását. Honnan szerzi az információkat, hogyan képes minden nyomot követni, hogyan dolgozza fel a rengeteg adatot és végül hogyan próbál akcióba lépni: mindenre kapunk magyarázatot, de hisszük is meg nem is, tetszik is meg nem is. Valójában a nyomozás sosem válik az első kötethez hasonlóan szerteágazóvá, így hangsúlyosabbá válik az egyetlen, és nagyon-nagy fordulat. Ami az olvasót meglepheti ugyan, de nagyon fura, hogy sem Oppenheimer, sem a hivatalos rendőrapparátus nem gondolt erre korábban. A lezáráshoz pedig olyan deus ex machiná-ra szorul a szerző, ahol a szereplők motivációja meglehetősen hiányos.

Gilbers könyvei történelmi regények is, és az oktató szenvedély nem hagyta el most sem. Nagyon utánanézett a bukás előtti tél eseményeinek és Berlin romokon tengődő életének. És ezt újra el is mondja nekünk. Ami jó, nagyon jó, csak kicsit ügyesebben kellene. Mert az első résznél még mondhattuk, hogy gyerekbetegség, a szerző első regényébe igyekszik belepasszírozni mindent, ami a kezébe akadt. No de másodjára is? Főleg úgy, hogy az újdonság ereje erősen alábbhagy? Igaz, a Volkssturm-ról korábban nem esett szó, de a világot akkor is nagyjából ismerjük már. Ha már a cselekményt 1945. január-márciusra teszi, akkor a legérdekesebb kérdés amúgy sem az, hogy hogyan éltek túl a berliniek, hanem hogy miért harcoltak tovább, működtették a nyilvánvalóan halálra ítélt rendszert. Ehhez kapunk néhány ragyogó etűdöt, a legnagyszerűbb a minisztériumi jelenet, ahol a titkárnő monológjában egymásba folyik a közelgő vég miatti öngyilkosság módozatain való merengés a nem létező félkatonai egységek nyilvánvalóan felesleges szabályzatának kidolgozásán való kesergéssel. A kesergés oka ugyanis nem a munka hiábavalósága, hanem csupán a terhe, és az önfényezés, mit meg nem tesz az ember a Führerért és a Birodalomért.

A Germania allegória is volt, amit jelzett a cselekményhez közvetlenül nem kapcsolódó, többértelmű cím, illetve keret: a sosemvolt náci főváros terve és a valóságos Berlin pusztulása. Az Odin’s Söhne nem allegória, a cselekménynek nagyon is szerves része ez az okkult társaság. Amitől persze még lehetne allegória, de nem lesz az, mert Gilbers végig nem dönti el, hogy a titokzatos alakok az ősgermán humbugban hívő fanatikusok, vagy a korszellem hiszékenységét kihasználó gazemberek. Akár lehetnének mindkettő egyszerre, sőt az lenne az igazán izgalmas, de azt meg kellett volna írni. Ha minden jóindulatomat összeszedem, akkor mondhatnám persze, hogy a szekta mégis a náci rendszer allegóriája, ami sem eléggé elvi alapú nem volt (még ha ez az elvi alap velejéig gonosz volt is), sem eléggé sikeres nem (még ha a sikerhez szükséges gátlástalanság nem is hiányzott, csak a tehetség). De őszintén inkább azt mondom, köszönöm, ez a második kötet nem olyan jó, mint az első, de erre kicsit számítottam is, de nem adom fel, várom a következőt. Bár nem tudom, az mikor játszódna: májusban vagy utána?

Szólj hozzá!

Címkék: krimi történelem náci kolbenheyer olvas gilbers

A bejegyzés trackback címe:

https://sardobalo.blog.hu/api/trackback/id/tr3011813311

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.