Kapcsolat


Friss topikok

Statisztikák

Címkék

alkotmány (20) állam (6) állambiztonság (10) állambiztonságis jelen (6) arab (9) atom (7) a mennyei birodalomban (6) bajnai gordon (10) biológia (13) bíróság (6) bkv (7) budapest (10) cigány (86) demokrácia (85) diszkrimináció (6) egyház (6) ensz (8) erkölcs (6) eu (27) európa (6) evolúció (9) fantasy (8) fidesz (148) foci (6) gay (17) gay pride (12) gáza (14) gazdaság (18) gyász (7) gyurcsány (49) hamasz (13) hitler (7) holokauszt (11) hülyeség (6) humor (9) index (10) internet (9) irán (21) iszlám (6) izrael (39) jézus (10) jobbik (73) jog (7) kádár (7) katolikus egyház (6) kdnp (10) keresztény (12) kereszténység (11) kína (11) kolbenheyer ír (162) kolbenheyer olvas (232) kommunizmus (14) közélet (9) közgazdaságtan (21) krimi (16) külpolitika (20) kultúra (24) liberalizmus (13) lmp (9) magyar (15) magyarország (140) magyar gárda (9) magyar hírlap (6) martin (6) mdf (12) meleg (12) mongol (18) mszp (62) náci (50) nacionalizmus (9) németország (10) nemzet (32) nemzetbiztonság (8) obama (21) oktatás (10) orbán (55) oroszország (7) összeesküvés (6) palesztin (15) politika (208) pszichológia (8) rasszizmus (19) regény (26) reggel (67) rendőr (7) rendszerváltás (24) rowling (6) rükverc (11) rukverc (15) sci fi (11) sólyom lászló (11) szabadság (17) szdsz (20) szeretet (6) szlovákia (11) társadalom (58) tech (7) terrorizmus (8) több fényt a kdnp be (8) történelem (139) tüntetés (6) usa (43) választások (34) választás 2010 (44) vallás (14) válság (10) varga e tamás (6) vendégpost (11) világ (14) voks10 (26) vona gábor (7) zene (12) zsidó (47) Címkefelhő

Designerünk

Kolbenheyer olvas CCXXVI.: Mindenek atyja

2017.02.18. 07:00 kolbenheyer

morris2.jpgIan Morris legutóbbi könyvét imádva gyűlöltem: a Why the West Rules hihetetlenül izgalmas történelmi panoráma volt meghökkentően blazírt elméleti szósszal. Úgy tűnik, mégis az imádat volt az erősebb, mert nem bírtam ellenállni a most ismertetendő könyvnek: War! What it is Good For? (Mire jó a háború? New York, Farrar, Straus & Giroux, 2014). A tartalom ismeretében a cím nem is tűnik provokatívnak. Az alaptézis ugyanis az, hogy a háború hosszútávon alapvető oka az emberiség növekvő jólétének és biztonságának. Mégpedig azért, mert egyre nagyobb és szervezettebb társadalmakat hozott létre, amik egyre sikeresebben nyomják el az erőszakot és a növekvő piac és a fokozódó munkamegosztás révén egyre több anyagi javat állítanak elő. Mindez persze magában foglal legalább két előfeltételezést. Egyrészt, hogy a konfliktusok megoldásának nincs más útja, mint az erőszak. Másrészt pedig, hogy a háborúk célja és eredménye valóban nagyobb társadalmak létrehozása. Morris mindkét kérdésre választ ad, és az alaptézist is olyan meggyőző erővel bizonyítja, hogy nehéz ellenállni neki, akkor is, ha Keynes szavai folyton a fülünkbe csengenek: hosszútávon mindannyian meghalunk. Morris nemcsak kitűnő (ókor)történész, hanem ragyogó író is, a könyv dramaturgiailag van felépítve, az ismertetőmben azonban nem ezt a sorrendet követem.

Honnan származik az emberi erőszak? A kérdésnek Morris legalább kétszer nekifut, méghozzá egyre messzebbről. Kezdjük a legmesszebbről. Az evolúció az élőlények túlélésért folytatott küzdelme, ahol a sikeresebben alkalmazkodó kiszorítja (vagy megöli) a sikertelent. A csavar persze az, hogy a küzdelem a fejlettebb élőlények szintjén kooperációban is folyhat, ami viszont nem zárja ki az erőszakot, sőt. Legközelebbi rokonaink közül a csimpánzok notóriusan erőszakosak, szabályos háborúkat folytatnak csoportjaik, míg a bonobók a megtestesült hippik. Igazából most nem is fontos belemenni, hogy mi lehet a különbség oka, elég tudomásul vennünk, hogy fajunkba bele van kódolva az erőszak. Ezt bizonyítják a (nagyon ritkás) őskori régészeti leletek, és a (sokáig vitatott) antropológiai vizsgálatok a jelenkor természeti népei körében. Minden bizonytalanság ellenére is kijelenthető azonban, hogy Rousseau tévedett, amikor az őskort az egyenlőség paradicsomának tartotta, és Hobbesnak volt igaza, az emberi élet a természetben „magányos, szegényes, csúnya, állatias és rövid”. Morris becslése szerint az őskori emberek 10-20%-a vesztette életét erőszak következtében, ma a fejlett világban ez hosszú időtávra számolva is csak 1-2%. Hogy jutottunk el idáig?

A földművelés elterjedésével (most ne menjünk bele ennek a hogyanjába), az ember nagyobb létszámú letelepedett csoportokban kezdett el élni, amik ráadásul nem nagyon tudtak elmenekülni erőszaktevőik elől. Igen ám, de az erőszak haszna is átalakult: egyre jobban megérte – Mancur Olson közgazdász szavaival – „állandó banditává” válni, azaz nem csak rabolni, hanem adóztatni, nem megölni, hanem hódoltatni. Elindult egy felfelé tartó spirál. A hódítók egyre nagyobb és szervezettebb államokat hoztak létre, míg azok gazdagsága elég belső feszültséget nem teremtett és külső rablót nem vonzott, hogy összeomoljon, de a romokon egy még nagyobb állam született meg. És az állam igen sikeresen szorította vissza a belső erőszakot törvényekkel és bírókkal, és tartotta kordában a külsőt professzionalizálódó hadsereggel és fejlődő haditechnikával. Igen, újra Hobbesnak van igaza: csak Leviatán képes kordában tartani a bennünk lakó bestiát. Egészen addig, amíg a háború produktív, amikor is trendszerűen a nagyobb és szervezettebb Leviatánok győznek. Aztán jöttek a hunok. A Közel- és a Távol-Kelet földművelő birodalmai elérték a sztyeppét, és az visszavágott. 500 és 1500 között a háború inproduktívvá vált, mivel a sztyeppei nomádok szétrombolták az egyre kisebb és gyengébb Leviatánokat.

Az újabb fordulatot a puskapor és a hajózás európai tökéletesítése okozta (megint hagyjuk a részleteket), amikkel Leviatán interkontinentálissá vált. Morris elegánsan nem magyarázza túl (értsd: kissé homályban hagyja), hogy Európában miért nem jött létre egyesített birodalom. Viszont a gyarmatosítással kialakuló világkereskedelem azt eredményezte, hogy az interkontinentális Leviatánok akkor jártak a legjobban, ha kölcsönösen megnyitották piacaikat egymás előtt. Mindennek pedig legnagyobbikuk lett az őre, az első világcsendőr, a Brit Birodalom. Pár évtizedig. Aztán a fejlődés új riválisokat teremtett, melyek vagy együttműködtek vele (USA), vagy nem (Németország). Az első világháborút azért vívták, mert a világcsendőr már nem volt hitelesen elég erős, a másodikat pedig azért, mert nem volt világcsendőr. A harmadikat pedig azért nem, mert a nukleáris fegyverek lehetetlenné tették a győzelmet, így a nyugati csendőr szépen kivárta, míg a keleti magától kimúlik. Most ott tartunk, ahol 1870 után: a rendszerváltás utáni páratlan fejlődés új riválisokat teremtett (leginkább: Kína), az Amerikai Birodalom pedig gyengül. Morris továbbviszi a gondolatmenetet, de én itt megállok, mert a párhuzam ijesztően találó.

P.S.: Most először fordul elő, hogy ezen túl nincs több előre megírt, feltöltött és időzített poszt. Persze olvastam azóta is, és jövő hétig akár meg is írhatom. De ahogy Mark Twain mondta, jósolni nehéz, különösen a jövőt illetően.

Szólj hozzá!

Címkék: történelem háború állam morris kolbenheyer olvas

A bejegyzés trackback címe:

https://sardobalo.blog.hu/api/trackback/id/tr112138703

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.