Daron Acemoglu és James Robinson is régi ismerőseink, Miért buknak el a nemzetek? című könyvük azóta (Mióta? Hát azóta, hogy ismertettem …) magyarul is siker lett. Tegyünk ezért most kísérletet újabb munkájuk promotálására. A The Narrow Corridor (A szűk folyosó; London, Penguin, 2019) sokban hasonlít az előzőre: gazdaságtudományi módszerrel vizsgálják a történelmet, pontosabban a társadalomtörténetet, még pontosabban a politikai intézményrendszer és a társadalmi részvétel kölcsönhatását. Mindig nagyon szórakoztató, amikor komoly tudósok nem a szűkebb szakterületükről írnak, hanem friss szemmel, elfogulatlanul tekintenek át nagy kérdéseket és kínálnak új, akár meghökkentő értelmezési kereteket. És persze mivel a könyvet a művelt nagyközönségnek is szánják, érdemes összekacsintós kultúrtörténeti utalásokat is tenni, sőt mivel posztmodernek vagyunk összekacsintós popkulturális utalásokat is. Mert Acmeoglu és Robinson a különböző államszervezési modelleket Thomas Hobbes klasszikus műve alapján Leviatánoknak nevezi, az államhatalom és a társadalom közti megnyerhetetlen versengést pedig Lewis Carroll Alice-meséi nyomán Vörös Királynő-effektusnak.
Minden társadalommérnök álma „eljutni Dániába”: olyan rendszert kialakítani, ahol az erős állam biztosítja az igazságos rendet és az esélyegyenlőséget lehetővé tévő közszolgáltatásokat, ugyanakkor az erős társadalom folyamatosan ellenőrzi az államot, de bizalommal együttműködve fenntarja a rendszert. Ez lenne a könyv szóhasználatában a láncra vert Leviatán: az a szörny, amely erős ugyan, de az ereje a társadalom szolgálatában áll. A láncra vert Leviatán azonban sajnálatosan ritka az emberi történelemben, mert kialakulásához az kell, hogy az állam és a társadalom erőviszonyai kezdettől fogva egyenlők legyenek, és később is egyenlők maradjanak. Azaz működhessen a Vörös Királynő-effektus, amikor a folyamatos versengés következménye az egy helyben maradás, az egyensúly megőrzése. Éppen ez adja a láncra vert Leviatán erejét: folyamatosan növekszik, egyre több dologra képes, egyre több mindent biztosít polgárainak, de csak akkor, ha azok éberen őrzik a láncokat. Ez tehát a könyvnek címet adó szűk folyosó: az a történelmi ösvény, ahol az állam és a társadalom ereje kéz a kézben növekszik, fenntartva a valódi szabadságot.
Szabadság ugyanis nincs államhatalom nélkül. Ha a társadalom az erősebb, és nem engedi központosított államhatalom kialakulását – ez a hiányzó Leviatán –, akkor nem lesz valódi szabadság sem. Nem feltétlenül mindenki háborúja mindenki ellen, ahogy Hobbes vizionálta, de mindenképpen a normák ketrece a végeredmény. Valamiféle együttműködést mindenképpen ki kell alakítani, különben nem lehet kereskedni, utazni, házasodni. Ha nincs központi intézményrendszer, akkor az együttműködés szabályait csak megszentelt társadalmi normákként, sokszor vallási parancsokként lehet működtetni. Ezek viszont merevek, mivel megkérdőjelezhetetlenek, ugyanakkor pontatlanok, mert teljesen kikényszeríthetetlenek, és önkényesek, mert nem alkufolyamatok eredményei. A normák ketrece ezért nem kedvez az egyéniségnek, sem a magánéletben, sem a gazdasági tevékenységekben. Az ilyen társadalmak sok szempontból egalitáriusak (pl. nincsenek nagyon gazdagok), de más szempontokból elnyomók és kirekesztők (pl. patriarkálisak).
A másik véglet, ha az állam kicsúszik a társadalom ellenőrzése alól, és létrejön a zsarnok Leviatán. Ez emlékeztet leginkább Hobbes szörnyére: teljes engedelmességet követel és azt hirdeti, csak ő képes a rendet fenntartani és a jólétet szolgálni. A zsarnok Leviatán sok szempontból sikeresnek tűnik: ha jól vezetik, gyorsan tud reagálni, és mivel nem kell számolnia ellenőrzéssel vagy ellenállással, hatalmas erőforrásokat mozgósíthat. Mindennek azonban ára van. Mégpedig nemcsak az, hogy az ellenőrizetlenség sokszor pazarláshoz (igen, ezen emberéleteket is értünk) vezet, hanem az is, hogy a hatékonyságot a társadalmi bizalom hiánya is gyengíti. A zsarnok Leviatán (az egykori Szovjetunió, a mai Kína) sosem ismeri annyira alattvalóit, mint a láncra vert Leviatán polgárait: egyszerűen azért, mert azok titkolóznak előle, ha tehetik, elkerülik az együttműködést. Még rosszabb, ha csak papír-Leviatán születik: zsarnoknak zsarnok, csak épp alig képes valamire (a mai latin-amerikai államok egy része). Sajnos nincs recept arra, hogyan kell létrehozni a láncra vert Leviatánt. Csak sok rossz példa arra, hogyan lehet elszabadítani (és kevesebb arra, hogyan lehet leölni). A könyv apropója szerzői szerint éppen az, hogy bizonyos helyeken – igen, mély sóhaj, ugyanarra gondolunk – éppen most történik meg ez.
