Forradalom zajlik a genetikában, egyfajta ipari forradalom, és ennek köszönhetően számos történeti tudományág fog gyökeresen átalakulni. David Reich Who We Are And How We Got Here (Kik vagyunk és hogy jutottunk idáig; New York, Pantheon, 2018) című könyve talán az első nagy összegzés az ősi emberi DNS vizsgálatában bekövetkező forradalom eredményeiről. Mert még egy évtizede sincs, hogy ugrásszerűen növekszik a teljes egészében feltérképezett régi emberi génállományok mennyisége, a régi pedig pár ezer évestől pár százezer évesig bármi lehet. A technika fejlődött, aminek köszönhetően néhány csonttöredékből is kinyerhető a teljes emberi DNS, és teljes egészében fel is lehet térképezni. Lassan kibontakozik belőle az emberi népességek eddig csak nagyon áttételesen vizsgálható története. A legfontosabb tanulság tulajdonképpen banális, de mégsem lehet elégszer hangsúlyozni: emberi szivárványok vagyunk, keveredések végeláthatatlan keveredéseinek eredménye. Ami a történelem utolsó fél évezredében a szemünk láttára zajlott, Amerika lakosságának a részleges kicserélődése és a különböző csoportok keveredése, az volt mindig is a főszabály. Minden emberi népesség korábbiak keveréke, és egyetlen emberi népesség sem ott él, ahol az ősei éltek.

A biológia a fajokat elágazó faként szokta ábrázolni. Ez távolról szemlélve nagyjából megfeleltethető a valóságnak, hiszen a fajok nem keverednek. De egyetlen faj, esetünkben az emberi faj csoportjainál a fa képe teljesen félrevezető. Az egyes korok embercsoportjai nem egy fa elágazásai, hanem korábbi csoportok különböző arányú keverékei. Valójában persze a fajok határai sem élesek. A modern ember Afrikában alakult ki, de egy darabig együtt élt a Földön más emberi fajokkal. Az Afrikából kirajzó modern emberek biztosan keveredtek a neandervölgyiekkel: minden mai Afrikán kívüli embercsoport génjeiben ott van ennek a nyoma. Az ázsiai, amerikai és óceániai népességek génjei egy másik kihalt embercsoporttal való keveredésről tanúskodnak, a gyeniszovai emberrel. Miközben a keveredés ténye bizonyítható, a fennmaradt csonttöredékek alapján máig nem dőlt el, hogy a gyeniszovaiakat külön fajnak kell-e tekinteni. És ezzel nincs vége. Azok az embercsoportok, amiket szokás rasszoknak is nevezni, viszonylag friss keveredések eredményei, nem pedig az Afrikából kirajzó emberek eredeti csoportjai.

Vegyük Európa példáját. A mai európai népességben három jelentősebb csoport keveredése mutatható ki, a keveredés mértéke azonban a kontinensen belüli földrajzi elhelyezkedéstől függ. Az utolsó jégkorszakot Európa déli félszigetein élte túl néhány vadász-gyűjtögető közösség, akik aztán a jég visszahúzódásával kirajzottak északra. A második hullám az élelemtermelés feltalálása után a Közel-Keletről szétvándorló földművesek voltak, akik Európát benépesítve keveredtek a vadász-gyűjtögetőkkel. Végül a harmadik hullám a kelet-európai sztyeppéről a ló háziasítása után kiinduló pásztoroké. Érthető módon a vadász-gyűjtögetők genetikai lenyomata a leghalványabb, és azon belül Dél- és Délnyugat-Európában mutatható ki leginkább. A közel-keleti földművesek öröksége nagyobb, főleg Dél- és Délkelet-Európában. A legnagyobb hatást azonban a pásztorok tették a mai népességre, leginkább Észak- és Kelet-Európában. De ezek a népességek sem valamiféle tiszta, eredeti csoportok. A keleti pásztorok például szintén a közel-keleti (inkább iráni) földművesek és egy mára eltűnt észak-ázsiai csoport keverékei (hogy még bonyolultabb legyen: utóbbiak öröksége az európaiakon kívül még az amerikai őslakókban él tovább). Az is tény, hogy későbbi nagyobb népességmozgás Európába nem mutatható ki – igen, a honfoglalók nyoma sem.

Mindez azt is jelenti, hogy a ma az egyes csoportokra (rasszokra) jellemzőnek vélt külső tulajdonságok sem feltétlenül régiek, és semmiképpen nem állandóak. Európában, főleg északabbra jellegzetes a szőke haj és kék szem elválaszthatatlannak tűnő együttese. A gond az, hogy a kék szemszín a kifejezetten sötét bőrű vadász-gyűjtögetőktől származik, a szőke haj pedig az észak-ázsiaiaktól került a kelet-európai pásztorokhoz. Az egyes embercsoportok természetesen különböznek. De különbségeik jellege nagyon eltérő. Nehéz például összevetni az indiai és a kínai népességet, bármennyire úgy tűnhet a külső jegyek alapján, hogy két egyértelmű csoportról van szó. A génjeik alapján azonban a kínaiak valóban egyetlen hatalmas népesség, amely több ezer éve folyamatosan keveredik magával. Az indiaiak azonban rettenetesen sok viszonylag kis népesség egy földrajzi térben: a kasztrendszer sajnos működött, és a keveredés minimális volt. Másrészt nem könnyű megmondani egy eltérés valódi okát. Azt például, hogy az amerikai atléták között több az afrikai származású, mint az európai örökségű, valószínűleg nem az magyarázza, hogy az afrikai népeség génjei „atlétikusabbak”. Hanem talán az, hogy az afrikai népességeken belül mindenféle genetikai változatosság nagyobb, mint bármely egyéb népességben (hiszen minden más csoport kivándorló kisebb afrikai csoportok leszármazottja), így körükben gyakoribbak az átlagtól mindkét irányban jobban eltérő „atlétikus” gének. Magyarul több köztük a jó sportoló, de a csapnivaló is.