A legfrissebb cikkek

Nincs megjeleníthető elem

Kapcsolat


Friss topikok

Statisztikák

Címkék

alkotmány (20) állam (6) állambiztonság (10) állambiztonságis jelen (6) arab (9) atom (7) a mennyei birodalomban (6) bajnai gordon (10) biológia (14) bíróság (6) bkv (7) budapest (10) cigány (86) demokrácia (85) diszkrimináció (6) egyház (6) ensz (8) erkölcs (6) eu (27) európa (6) evolúció (9) fantasy (8) fidesz (148) foci (6) gay (17) gay pride (12) gáza (14) gazdaság (18) gyász (7) gyurcsány (49) hamasz (13) hitler (8) holokauszt (12) hülyeség (6) humor (9) index (10) internet (9) irán (21) iszlám (6) izrael (39) jézus (10) jobbik (73) jog (8) kádár (7) katolikus egyház (6) kdnp (10) keresztény (12) kereszténység (11) kína (11) kolbenheyer ír (162) kolbenheyer olvas (233) kommunizmus (14) közélet (9) közgazdaságtan (23) krimi (16) külpolitika (20) kultúra (24) liberalizmus (13) lmp (9) magyar (15) magyarország (140) magyar gárda (9) magyar hírlap (6) martin (6) mdf (12) meleg (12) mongol (18) mszp (62) náci (51) nacionalizmus (9) németország (10) nemzet (32) nemzetbiztonság (8) obama (21) oktatás (10) orbán (55) oroszország (7) összeesküvés (6) palesztin (15) politika (209) pszichológia (9) rasszizmus (19) regény (26) reggel (67) rendőr (7) rendszerváltás (24) rowling (6) rükverc (11) rukverc (15) sci fi (11) sólyom lászló (11) szabadság (17) szdsz (20) szeretet (6) szlovákia (11) társadalom (60) tech (7) terrorizmus (8) több fényt a kdnp be (8) történelem (141) tüntetés (6) usa (43) választások (34) választás 2010 (44) vallás (14) válság (10) varga e tamás (6) vendégpost (11) világ (14) voks10 (26) vona gábor (7) zene (12) zsidó (48) Címkefelhő

Designerünk

Kolbenheyer olvas CCXXXX.: Jó az ember

2020.06.13. 09:00 kolbenheyer

Blueprint by Nicholas A. Christakis, MD, PhD | Hachette Book GroupA teológia, a filozófia és a pszichológia egyik örök kérdése, hogy jó-e az ember. Nicholas Christakis Blueprint (Tervrajz; New York, Little, Brown Spark, 2019) című könyvében adottnak veszi a választ: az ember társadalomban, mégpedig jó társadalomban akar élni, és ezért képes és hajlandó is tenni. Az ember jó, és minden adott ahhoz, hogy jó társadalomban élhessen. Christakis eredetileg orvos, de laboratóriuma a Yale Egyetemen a természet- és társadalomtudományos kutatás szimbiózisának eredménye. A könyv azzal a rácsodálkozással indít, hogy mennyire egyforma minden emberi társadalom, legalábbis minden sikeres vagy ideálisnak tartott társadalom. Ha a hajótöröttek kényszerű társaságait vizsgáljuk, vagy éppen zárt vallási közösségeket, sőt akár kutatóbázisok mesterséges mikrovilágát, mindig ugyanazt tapasztaljuk. A siker kulcsa az együttműködés, amit a kiegyensúlyozott társas kapcsolati háló, a csoportot működtető enyhe hierarchia (vagy mondjuk úgy alapvető egyenlőség) és ezek révén az egymástól való tanulás tesz lehetővé. A közösséggel való azonosulásnak paradox előfeltétele az egyéniség elismerése, kötőanyag pedig – hangozzék banálisan – a szeretet. Ha az ember félelmetes közösséget akar elképzelni, éppen ezek hiányával írja azt le, legyen szó sci-fi disztópiákról vagy éppen rovartársadalmakról. Ha pedig így van, akkor kézenfekvő, hogy mindennek genetikai alapja van: jóra vagyunk tervezve.

 

A legalapvetőbb emberi kapcsolat a monogám párkapcsolat. A leggyakrabban ezt az utódnevelés sajátosságaival magyarázzák – az embergyerekek sokáig gondozásra, utána pedig hosszú tanulóidőre szorulnak –, de Christakis nem a kialakulás evolúciós magyarázatát keresi. Először azt vizsgálja, miért és hogyan találunk ellenpéldákat az emberi társadalmakban, és bebizonyítja, hogy ezek tényleg csak erősítik a szabályt. A poligámia, poliandria és az állandó férfi-nő kapcsolat hiánya mind-mind előfordul, de az ilyen társadalmak bonyolult szabályokkal és tabukkal tudják csak jól-rosszul elfojtani az ezekkel ellentétes emberi vágyakat. És ami még fontosabb: a monogám párkapcsolatot favorizáló társadalmak sikeresebbek, sőt békésebek, boldogabbak. Kevésbé kutatott, és még meghökkentőbb a barátság intézménye, hiszen az nem szolgál közvetlen reprodukciós célt. Vannak állatfajok, amelyeknél megtalálható a barátság, de az ember barátkozási képessége és hajlama kiemelkedő. A barátsági hálózatok az alapja minden sikeres társulásnak. És talán ez teszi képessé az embert egy valóban egyedi mutatványra: az együttműködésre idegen fajtársaival.

 

Christakis okfejtése azonban ennél csavarosabb. Nem csak arról van szó, hogy az ember genetikailag képes a csoportképzésre és együttműködésre, ami sikerességének az alapja. Hanem mindez fordítva is igaz. A különböző társas kapcsolatai befolyásolták és még most is befolyásolják az ember evolúcióját. A biológia fenotípusnak a génekben kódolt információk (a genotípus) közül a testi és viselkedési jegyekben valóban megnyilvánulókat nevezik. De nem csak a testet kódolják a gének, hanem testen kívüli tárgyakat mint a pókháló vagy a csigaház: ez lenne az exofenotípus. Christakis szerint az emberi közösségek is exofenotípusok: létrejöttük és annak módja genetikailag meghatározott. Az emberi társaság azonban egyben a legfontosabb környezeti tényező is, amely a természetes kiválasztódás útján nyomást gyakorol az emberi evolúcióra. Ezt nevezhetjük önháziasításnak is. Régi felismerés, hogy az ember – akárcsak háziállatai – gyermetegebb, mint ősei: csupaszabb, kisebbek a fogai, nagyobb a feje, játékosabb és tanulékonyabb. És igen, sokkal kevésbé agresszív. Ha az ember túlélését, szaporodását segíti a szereteten alapuló monogám párkapcsolat és az erős baráti háló, akkor a „kedvesebb” egyedek lesznek sikeresebbek, az ő génjeik terjednek el.

 

A genetikai meghatározottságban van valami félelmetes. Determinál, tehát nincs szabad akaratunk se a jóra, se a rosszra? Nem számít a környezet, a család, a tágabb társadalom? A társadalom működése nem sokkal rugalmasabb ennél, nem inkább az emberi kultúra folytonosan változó terméke? Dehogynem. Hiszen az ember egyik érdekessége éppen roppant komplex kultúrája, ami azért is olyan komplex, mert maga is sajátos evolúció terméke. De ne álljunk itt meg: a genetikai és a kulturális evolúció nem egyszerűen párhuzamosan zajlik, hanem oda-vissza hat egymásra. Vannak ennek „kemény”, jól feltárt esetei. Az emberiség jelentős része – minden más emlőstől eltérően – felnőttként is le tudja bontani a tejcukrot: azért, mert tejelő háziállatokat tart, de csak azóta és csak azon közösségek egyedei, ahol ez elterjedt. Az ember fogai és gyomra feltűnően gyors ütemben lettek kisebbek: azért, mert a tűz megszelídítése óta megfőzi ételeit. Ugyanígy működnek az emberi kultúrák társas viselkedésmintái. Az ember tehát ösztönösen társaságban akar élni, szeretni, tanulni, egyéniségét megőrizve összekapcsolódni. Ez teszi boldoggá. A jó emberek jó társadalma pedig egyre jobb embereket választ ki.

 

P. S.: Nyári szünet következik. Ha tetszett, akkor lehet drukkolni, hogy kitartson a lendület ősztől is. Ha nem, akkor meg lehet nyugodni, hogy egyelőre nincs több szombati okoskodás vagy irodalmi zsenge.

Szólj hozzá!

Címkék: genetika társadalom ember christakis

A bejegyzés trackback címe:

https://sardobalo.blog.hu/api/trackback/id/tr7715671938

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.