A legfrissebb cikkek

Nincs megjeleníthető elem

Kapcsolat


Friss topikok

Statisztikák

Címkék

alkotmány (20) állam (6) állambiztonság (10) állambiztonságis jelen (6) arab (9) atom (7) a mennyei birodalomban (6) bajnai gordon (10) biológia (16) bíróság (6) bkv (7) budapest (10) cigány (86) demokrácia (87) diszkrimináció (6) egyház (6) ensz (8) erkölcs (6) eu (28) európa (7) evolúció (10) fantasy (9) fasizmus (6) fidesz (148) foci (6) gay (17) gay pride (12) gáza (14) gazdaság (19) google (6) gyász (7) gyurcsány (49) hamasz (13) hitler (8) holokauszt (12) hülyeség (6) humor (9) index (10) internet (9) irán (21) iszlám (6) izrael (39) jared diamond (6) jézus (10) jobbik (73) jog (8) kádár (7) katolikus egyház (7) kdnp (10) keresztény (12) kereszténység (11) kína (11) kolbenheyer ír (162) kolbenheyer olvas (233) kommunizmus (14) környezetvédelem (6) közélet (9) közgazdaságtan (26) krimi (17) külpolitika (20) kultúra (25) liberalizmus (13) lmp (9) magyar (15) magyarország (140) magyar gárda (9) magyar hírlap (6) martin (6) mdf (12) meleg (13) mongol (18) mszp (62) náci (51) nacionalizmus (10) németország (11) nemzet (32) nemzetbiztonság (8) nyelvészet (6) obama (21) oktatás (11) orbán (56) oroszország (8) összeesküvés (6) őstörténet (6) palesztin (15) politika (215) pszichológia (14) rasszizmus (19) regény (27) reggel (67) rendőr (7) rendszerváltás (24) rowling (7) rükverc (11) rukverc (15) sci fi (11) sólyom lászló (11) szabadság (17) szdsz (20) szeretet (6) szlovákia (11) társadalom (69) tech (7) terrorizmus (8) több fényt a kdnp be (8) történelem (155) tudomány (8) tüntetés (6) usa (47) választások (34) választás 2010 (44) vallás (14) válság (11) varga e tamás (6) vendégpost (11) világ (14) voks10 (26) vona gábor (7) zene (12) zsidó (48) Címkefelhő

Designerünk

Legutolsó kommentek

Nincs megjeleníthető elem

Kolbenheyer olvas CCLXII.: Boszorkányok pedig vannak

2021.10.16. 09:00 kolbenheyer

Könyv: A tömegek tébolya (Douglas Murray)Douglas Murray brit konzervatív publicistának már olvastam egy könyvét, az Európa furcsa halálá-t (az ismertető nem tudom, hogyan maradhatott el), és akkor is azt éreztem, amit a most bemutatandó A tömege tébolya esetén (Pécs, Alexandra, 2020; a brit eredeti: The Madness of Crowds, London, Bloomsbury, 2019). A szerző bátran nyúl egy kényes témához, szellemesen, elegánsan ír és csak udvariasan provokál, példái remekek, de anekdotikusak, hiányzik belőlük a statisztikai (értsd: tudományos) mélység, és meg sem próbál megoldást kínálni a felvetett problémákra. Mindezek miatt és mindezek ellenére nem lehet elmenni mellettük vállvonogatva. Mert maguk a témák, esetünkben a szexuális orientáció, a nemi szerepek, a faji kérdés és a transzneműség átpolitizálódása és mindent elsöprő tematizálása kikerülhetetlen. Hogy mennyire az, tegyünk egy próbát Murray nyomán. Írja be a kedves olvasó a Google képkeresőjébe, hogy black man vagy hogy gay couple. Híres vagy csak szép fekete férfiakat és meleg párokat fog látni, ahogy azt várjuk is. Tegyünk egy ellenpróbát, és írja be, hogy white man vagy hogy straight couple. A képek jelentős része most is fekete és meleg lesz. Vagy fehér bűnöző. Vagy szivárványos zászlót lengető heteró. Mintha a Google algoritmusa azt feltételezné, hogy fehérekre és heterókra rákeresni eleve gyanús, érdemes az illetőt a találatokkal is nevelni. Mi történik velünk?

 

Murray – aki amúgy maga is homoszexuális – egyik kiindulópontja, hogy a melegek, nők, feketék egyenjogúsági küzdelme erkölcsileg megkérdőjelezhetetlen, éppen ezért valójában sikeres is volt. A legmodernebb társadalomtudományok, vagy pontosabban filozófiai irányzatok azonban fenntartják azt az állítást, hogy ezek a kisebbségi (?) csoportok továbbra is el vannak nyomva, és a fejlett országokban is dúl a homofóbia, a szexizmus és a rasszizmus. Ennek divatos értelmezési kerete az interszekcionalizmus: az egyes kisebbségi helyzetek mind-mind hátrányt okoznak, pontosabban kiszolgáltatják az áldozatokat az elnyomásnak, sőt több kisebbségi helyzet esetén össze is adódnak, súlyosbodnak. Éppen ezért kell közösen fellépni az elnyomás ellen, amely haszonélvezői a fehér, heteró férfiak. Az axióma tehát az, hogy a fehérek és feketék, férfiak és nők, heterók és melegek közti kapcsolat rendezőelve a hatalom, és az emberek elnyomók vagy áldozatok. Ebből fakadhat, hogy a cél ma már nem az egyenlőség és a különbségek figyelmen kívül hagyása, hanem a magasabb rendűség bizonyítása és a különbségek hangsúlyozása. A nők pont olyanok, mint a férfiak, csak éppen empatikusabbak, úgy ahogy egy férfi soha sem lehet.

 

A könyv egy visszatérő hasonlata a hardver és szoftver. A feketéket a régi rasszizmus eredendően alacsonyabbrendűnek tartotta, ez velük született (hardver). Az egyenjogúságért való küzdelem egybeesett azzal a tudományos elmélettel, hogy a fajok nagyobb részt kulturális konstrukciók, mint sem biológiai tények (szoftver). Igen ám, de ma már ott tartunk, hogy a feketékről csak fekete nyilatkozhat, hogy az ő tapasztalatukat más nem értheti, hogy a fehérség önmagában problémás (komolyan, létezik whiteness studies!), tehát mégiscsak hardver. Van, amikor ennek van politikai haszna, pl. amíg a homoszexualitást választott életstílusnak tartották, lehetett azt állítani, hogy változzanak meg. Ha ez genetikai adottság, akkor erkölcsi kötelesség elfogadni, hiszen nem tehetnek róla. De a politikai haszon nem igazság: a homoszexualitás – mint szinte minden más – valószínűleg öröklött hajlamok és környezeti tényezők együttjátszásának eredménye. Ha viszont így van, akkor azon túl, hogy elfogadjuk, jogilag egyenlővé tesszük, nem homofóbia azon gondolkodni, hogy hogyan lesz valaki homoszexuális, és hogy ez biztos egyirányú utca-e. Azt meg végképp el kell utasítani, hogy csak a személyesen megélt szenvedés igaz, pontosabban, hogy a személyesen megélt szenvedés mindig igaz.

 

Murray joggal figyelmeztet arra, hogy minden eddigi kornak voltak olyan jóindulatú elképzelései és tettei, amitől ma viszolygunk. Őrültség volna azt hinni, mai korunkban nincs ilyen. Akkor viszont érdemes talán fékezni. Mert igenis megkérdőjelezhető, hogy pár éve még normális volt egy hollywoodi díjátadón nyílt szexuális utalásokat tenni (konkrétan melleket és hímtagokat megbámulni, sőt megfogni), majd ez egyik napról a másikra zaklatás lett. Vagy hogy lehet egyszerre azt mondani, hogy egy férfi sosem értheti a női tapasztalatot, és nem beszélhet a nők nevében, de ugyanakkor azt is, hogy attól még, hogy valaki biológiailag férfinak született, de azt állítja, hogy ő valójában nő, akkor ő ugyanolyan nő, mint aki annak is született. Súlyos ellentmondás egyrészt elvárni, hogy elfogadjuk „valaki igazságát”, az ő szubjektív érzését, meggyőződését, másrészt úgy tenni, mintha ezekben a kérdésekben csakis egyetlen igazság létezne. Mindezt úgy, hogy a páratlanul gyors változások az internet örök memóriájával kapcsolódnak össze: ha tudod is, hogy mit szabad ma mondani, bármikor kiderülhet, hogy tíz éve – vagy csak tegnap – rossz szót használtál. És akkor véged, mert nincs felejtés, és nincs megbocsátás. Ez a tömegek tébolya.

Szólj hozzá!

Címkék: politika társadalom meleg nők murray faj transz

A bejegyzés trackback címe:

https://sardobalo.blog.hu/api/trackback/id/tr2216683538

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.