Valamilyen kifürkészhetetlen okból bizonyos körökben népszerű lett az Eurobarometer 2003-as felmérésére hivatkozni, amikor is megkérdezték az Európai Unió állampolgárait, hogy mely országokat tartják veszélyesnek a világbékére, és az előkelő első helyezést Izrael szerezte meg. Van valami mérhetetlenül bájos abban, amikor a „nemzeti radikálisok” egy európai intézményre hivatkoznak, de efölött most térjünk napirendre. Abba se menjünk bele, hogy pontosan mit is igazol egy közvélemény-kutatáson kimutatott többségi vélemény, tehát, hogy az igazság szavazás kérdése-e. Most csak azt nézzük meg, mit is mértek és hogyan.
Először is érdemes talán belekukkantani magába a felmérésbe, hiszen gyanakvó természetem kevésnek találta a „Izrael a legveszélyesebb, a második pedig az USA” kijelentést. És bizony az eredmény ennél némileg cizelláltabb. Lássuk:
Izrael 59%
Irán, Észak-Korea, USA 53%
Irak 52%
Afganisztán 50%
Hát ez nagyon úgy néz ki, hogy a derék európai átlagember a „nemzeti radikálisok” közel-keleti kedvencét, Iránt éppoly veszélyesnek látja, mint az imperialista amerikaiakat, és a szerencsétlen, éppen lerohant Irak is csak 1%-kal kapott kevesebbet. (A hibahatár 1,1%.) Akkor most mi van? Hogy is szólt a kérdés?
A közvélemény-kutatóknak a következő, rendkívül szofisztikált kérdést sikerült feltenniük:
„For each of the following countries, tell me if in your opinion, it presents or not a threat to peace in the world?”
Most agresszorként fenyeget, vagy csak a léte, problémája jelent fenyegetést? És ugye nem a világbékére, csupán arra, hogy béke legyen az egész világon. Aztán megadták a rosszfiúk névsorát is, nem a megkérdezettnek kellett felsorolnia, esetleg rangsorolnia a veszélyes országokat. A fentiek mellett még Szíria, Líbia, Szaúd-Arábia, Szomália, illetve India, Kína, Oroszország és maga az EU szerepelt. Hát akkor szívre a kezet, ki mond nemet egy olyan ország esetén, amelyik hatvan éve áll háborúban a szomszédaival, és egy olyan nagyhatalomnál, amelyik két háborút vív párhuzamosan? Azt mondjuk nem értem, hogy miért nem lehetett Angliára is szavazni, csak az EU-ra. Ha az volt a cél, hát kiderült, hogy az impotens bürokráciát nem tartják veszélyforrásnak. És persze még valami hiányzik, de nagyon: az EU által elismert és segélyekkel tömött Palesztin Hatóság. Vajon miért?
Hát ezért igazán kár volt háborognia az izraeli diplomáciának, és meglehetősen okafogyottnak tűnik a „nemzeti radikálisok” boldogsága is. Az EU polgárok képesnek bizonyultak beazonosítani a világ válsággócait, és ennyi. Többen nevezték meg azokat az országokat, amelyek naponta szerepelnek a híradóban, és kevesebben azokat, melyek ritkábban. Gratulálok. Ettől még persze amerikai filmeket néznek és amerikai zenét hallgatnak, szabadságukat az USA-ban töltik, és előszeretettel vándorolnak oda ki. Ezek a tények. Izrael esetében mindez csak azért kevésbé igaz, mert senki sem szeretné felrobbantatni magát egy palesztin terroristával. Irán és Szíria esetében, melyek ugyebár a béke apostolai, ilyen jellegű kötődésről nem tudunk beszámolni. Aki hülyeséget kérdez, az hülye választ fog kapni. Az EU polgárai nem mondtak mást, mint amit a barátom szokott. A közel-keleti kérdésnek rövid távon csak egy megoldása van: atomot Jeruzsálemre.
Kolbenheyer kommentpolitikája
