Tisztelt Hölgyeim és Uraim, kedves barátaim, elértük a szökési sebességet. Csak továbbra is jól kell kormányoznunk, és végre le tudjuk rázni az Európai Unió rabigáját.
Orbán Viktor szombaton éppen azt tette, amivel a szélsőjobb hagyományosan zsidókat és baloldaliakat vádolja. Eladta országunkat egy nemzetközi összeesküvésnek. Persze nem teljesen, csupán kulturális, politikai, erkölcsi és gazdasági szempontból.
Ven Csia-pao kínai miniszterelnök bátorította a magyar katonaság fejlesztését. A nagy keleti ország 150 magyar diákot fog vendégül látni. Ami csodálatos, hiszen a kínai iskolai tananyagban amúgyis benne van Petőfi "Szabadság, szerelem" című verse, és Orbán innen tudja: a kínaiak értik, mit jelent magyarnak lenni. Kérdés, hogy ez minden kínaira érvényes-e, vagy csupán egy elnyomó neokommunista rezsim azon vezetőjére, akivel Orbán éppen kezet fogott.
Az a csúcstalálkozó során bizonyossá vált, hogy Orbán Viktor szabadságfelfogása egyezik a kínai diktatúráéval. Orbán fő érve nemzeteink barátsága mellett az elmúlt hatvan év története és a közös jövőkép volt. Kína az elmúlt hatvan évet Tibet megszállásával kezdte, majd vagy negyed századon keresztül távolodott el a Szovjetuniótól, amit - noha a diktatúra mit sem enyhült - a Nyugat azzal hálált meg, hogy kereskedelmi kapcsolatokat kezdett. Aztán eltelt még vagy harmincöt év, és a kínai állampolgárok sem a Google-hoz, sem a cenzúrázatlan internethez, sem a tienanmen-téri tüntetésekről való információkhoz nem férhetnek hozzá - és ez csak a jéghegy csúcsa, ugyanis a nyugati világnak fogalma sem lehet róla, mi mehet belső-Kínában. Orbán összehasonlítása önbeteljesítő. Ha sikeres lesz politikája, esélyünk lesz visszatérni a kádárizmusba, a szabadság - és az '56-os forradalomra való emlékezés - nélküli egyenletes jólétbe, amely valóban rokon Kína elmúlt hatvan évével.
De ha ezek a szimbolikus gesztusok nem lettek volna elég világosak, a kormány el is kezdte a népi Kínához való hasonulást. Pénteken, kedves H. és U., tisztelt b., a magyar állam faji (származási) alapon internálta a bevándorlási hivatal várójába a Budapesten tartózkodó tibeti menekülteket. Nyilván most egy darabig nem lesz hasonló eset. De arra kérem az olvasót, gondoljon bele, mit érzett volna, ha 1971-ben Párizsban él, mint magyar menekült, és mikor Brezsnyev megkezdi látogatását, az összes magyarral együtt a bevándorlási hivatalba hívják, amelyet nem hagyhat el. Ezek a tibetiek hazájuk elhagyására kényszerültek, pusztán azért, mert kiálltak emberi jogaikért. De hiába jöttek el a szabad világba. Kína utánuk jön, és most már itt is el kell rejteniük a szabad Tibet zászlaját.
