A sorozat első részét pénteken (03.04.) olvashatod.
Egy barátom nemrég azt mondta, hogy egy mélyen igaz közhely szerint a magyar múltjában élő, és mélyen pesszimista nemzet. A cím ötletét tehát tőle loptam. És így az ürügyet is, hogy egy újabb poszt-sorozatban végiggondoljam, milyen is az a történelem, amiben a magyar nép él, és amivel a pesszimizmusát magyarázza. A történelemben élés ugyanis nem jelent tudományos értelemben vett történelmi ismereteket – ezzel azonban nem azt akarom mondani, hogy a magyarok ne ismernék történelmük eseményeit (sőt, azt gyanítom, jobban ismerik, mint más, boldogabb nemzetek tagjai az övékét), hanem azt, hogy ezeket az eseményeket mai fogalmi kategóriák segítségével tökéletesen félreértik. Éppen ezért nem arra vállalkozom, hogy történelmi személyek vagy események mítoszairól lerántsam a leplet. Csupán arra, hogy a mindenki által hozzáférhető, a közoktatásban is tanított tények segítségével szembesítsem az úgynevezett köztudatot történelemképének fonákságával.
Bizonyos értelemben szómágiával akarok foglalkozni. A nyelv az az eszköz, amivel kifejezzük magunkat – de azt senki sem mondta, hogy értjük is, amit mondunk. Úton-útfélen használunk olyan szavakat, mint „magyar”, „nemzet”, „függetlenség”, „elnyomás”, „állam”, anélkül, hogy megkérdeznénk: mit is értünk alatta? Ez persze nem csoda, hiszen a történelemoktatás nem tudományos képzésként jött létre a 19. században, hanem ideológiai tantárgyként: a megszülető nemzetállamok használták inkább érzelmi, mintsem intellektuális habarcsként. A nemzeti történelem azonban tudományos szempontból abszurdum. Egyrészt eleve folytonosságot feltételez egy egész évezreden át, mégpedig egy olyan közösség, a nemzet folytonosságát, aminek a definiálása állandóan változott az idők során. Ennek a fiktív közösségnek a történelme aztán olyan perspektívát erőszakol ránk, ami megint csak teljesen önkényes, mintha a magyar történelem eseményei egy zárt burokban játszódtak volna. Ez a két probléma különösen annak a fényében kontúros, hogy a magyar történeti tudat szinte csak politikai események láncolatát őrzi. Egy-egy esemény tehát egy a mából visszavetített közösség kizárólagos eseményévé válik. Egy profán üdvtörténet újabb stációjává.
Talán már világossá vált, hogy a tükröt mindannyiunknak tartom. Nem a szélsőjobboldali szubkultúrák hagymázos álmaival akarok foglalkozni, hanem olyan képekkel, amik mindannyiunk agyába beégtek kisiskolás korunk óta. A sorozat részei nagyjából kronologikusan haladnak előre, de bizonyos témákra vissza-visszatérek majd. Nem történelmi szakcikkeket írok, hanem egyszerű publicisztikát. Akinek kedve van, tartson velem. Ha valamilyen tényben tévednék, örülök, ha kiigazítanak. Ha valamelyik elgondolásom vitatható, örömmel vitázom. Régimódi, úriemberes modorban. Mert régen minden jobb volt.
