Hamarosan kisebb Parlamentünk lesz, ha minden igaz. Ugyan ez önmagában demagóg humbug (mintha pont a képviselői fizetések megspórolásával lábalhatnánk ki a válságból), de legalább alkalmat ad arra, hogy végiggondoljam, mi nem stimmel a mai rendszerrel, hogyan lehetne javítani rajta. Az alapító atyák a rendszerváltáskor a világ legbonyolultabb választási rendszerét hozták létre, jó okkal. Egyesíteni akarták a többségi és az arányos elv előnyeit, és egyben minimalizálni akarták a politikai monopolhelyzet esélyét. A többségi elv (az egyéni választókerületek) biztosítja a szilárd kormánytöbbséget, és fenntartja a politika személyes jellegét, a közvetlen kapcsolatot képviselő és választópolgár között. Az arányos elv (a megyei és fővárosi listák) pedig megjeleníti a tipikusan kisebb pártok által képviselt plurális értékeket, és csökkenti az egypárti kormányzás esélyét, azaz konszenzusra ösztönöz. Mi a baj ezzel a rendszerrel?
Egyrészt semmi. Az elv és a gyakorlat közti különbség minden rendszer sajátja, ezzel nem is akarok foglalkozni. A bonyolultság a választópolgárt nem érinti, neki elég a két szavazólappal boldogulnia, az meg megy neki. Tulajdonképpen elég lenne a választókerületi határokat hozzáigazítani a megváltozott népességszámokhoz. De ha már forradalmi lendületben hozzányúlunk a rendszerhez, akkor tegyük értelmesen. És itt jön a másrészt. A rendszer ugyanis a két elvet nem egyesíti, hanem egymás mellett működteti. Azaz a listás képviselő nem fog jobban kötődni választóihoz azért, mert a parlamenti padszomszédját egyéniben választották meg, és fordítva: az egyéniben megválasztottak nem képviselnek kis pártokat. A valódi kombináció nem ez, hanem ha egységes rendszerbe foglaljuk a két elvet.
A javaslatom a következő. Töröljük el az egyéni választókerületeket és az országos listát (erről, a kompenzációs elemről, eddig nem is beszéltem, mert erre a választópolgár nem szavazhat). Az összes képviselőt megyei/fővárosi listákról válasszuk meg, de kislistás módszerrel. Ezt jelenleg a kistelepülések önkormányzati választásánál alkalmazzuk: az összes induló jelölt nevét egy közös listára írják fel (ez a kislista), és a választópolgár közülük jelöl meg annyit, ahány képviselői hely van az adott testületben. Ha tehát egy megyei listáról nyolc képviselő juthat be a Parlamentbe, akkor a választópolgár egy több tucat nevet tartalmazó listáról, ahol tehát az összes párt jelöltjei ömlesztve jelennek meg, kiválaszt nyolc konkrét nevet. (A budapesti listát ezért célszerű lenne néhány kisebbre bontani, mert harminc nevet nem lehet kiválasztani).
Mi lenne ebben a jó? Minden képviselőt személyesen választanánk meg, mindegyik személyesen a választókhoz kötődne. Jobban differenciálhatnánk a szavazatainkkal (hatot ide, egyet-egyet meg emide és amoda), a személyesség mellett is megmaradna a kisebb pártok esélye. A pártok nem juttathatnák be népszerűtlen embereiket a listákon, mindenki eldönthetné, hogy a párt iránti szimpátiája ellenére ezt vagy azt a konkrét embert nem támogatja. Egyformán és egyenlően választanánk minden képviselőt. És persze így is létrejöhetne a kisebb Parlament.
