Aki járt már Észak-Németországban, az pontosan tudja, hogy a Hanza komolyan csengő márkanév, gyakorlatilag bármilyen terméket a megbízhatóság, békebeliség, hozzáértés patinájával lát el. Sőt maguk a városok is büszkén viselik ezt a címet (die Freie und Hansestadt Hamburg, még a rendszámok is HH-val kezdődnek). Mindezt azért bocsátottam előre, mert a Beck kiadó kiváló sorozatának újabb kötete, Rolf Hammel-Kiesow Die Hanse című könyve (A Hanza; Münche, Beck, 2000) került a kezembe, és olvasása közben végig az volt az érzésem, a szerzőben fel sem merült, hogy nem németek is olvashatják művét. Mert nagyon alapos és modern szemléletű áttekintést kapunk a Hanza történetéről és szervezetéről, de aki nem ismeri Németországot és történetét, annak kapaszkodnia kell olvasás közben. Ez a könyv is a mítoszrombolók sorába tartozik, bár magukat a mítoszokat éppen csak említi – újabb fricska azoknak, akik nincsenek tisztában a németek történelemszemléletével. De nem csak rombol, hanem épít is. A következőkben tehát én is megpróbálom bemutatni, mi nem volt a Hanza, de még inkább, hogy mi volt.

A magyar történelemkönyvekben a Hanza egy észak-német városszövetség. A 14. század közepétől valóban, pontosabban az is, de az előző három évszázadban nem. Maga a szó azt a társulást jelöli, amit az együtt utazó, de valójában egyénileg üzletelő távolsági kereskedők alkottak. Az ezredforduló után a Balti- és az Északi-tengeren jórészt észak-német kereskedők közvetítették az orosz fát, a svéd halat, az angol gyapjút, a flamand posztót, a német sót, és még sorolhatnánk. Az észak-németet tágan kell értenünk: ekkor még a hollandok is annak számítanak, és német nyelvűek voltak Gotland és a Baltikum városai is. Ezek a kereskedők aztán közösen fellépve kiváltságokat vívtak ki maguknak több helyen (pl. saját igazságszolgáltatás), és téli vagy nyári szállásul szolgáló telepeket alapítottak Novgorodban, Bergenben, Londonban és Brüggeben. A Hanza tehát az egyszeri kereskedő (gemener kopman) szervezete volt, sőt nem is szervezet, hanem afféle hálózat. Amikor a városok komolyabb kézműipari és népességi centrumokká váltak, éppen a gazdagabb távolsági kereskedők lettek az irányítóik. Emiatt kezdték magukat a városokat is Hanza-városoknak emlegetni – a külföldiek.

A városokból valós politikai szövetséget Lübeck próbált kovácsolni, jórészt sikertelenül. A Hanza lényege ugyanis az az észak-német jogfelfogás volt, hogy az egyesülés önkéntes és csak addig tart, amíg kölcsönösen előnyös. Azaz a Hanza mint városszövetség sosem volt állandó: minden egyes akciójában más és más városok halmaza vett részt, sőt a halmaz egy-egy esemény során is változott. De ma már mégsem ezt tekintjük a Hanza kudarcának. Nem is valamiféle gazdasági hanyatlást, hiszen az atlanti kereskedelem kibontakozása éppen hogy növelte az északi kereskedelem volumenét. A Hanza megszűnésének látszatra oka volt az észak-német fejedelemségek állammá szerveződése, hiszen a legtöbb város ezáltal veszítette el formálisan szabadságát. De ez gazdasági értelemben sokszor fellendülést jelentett: a középkori közvetítő városból egy ország gazdaságába integrált termelő és szolgáltató város lett. A Hanza végső soron azért vallott kudarcot, mert a kapitalizálódó világgazdaság a szabad versenyt részesítette előnyben, a szövetség pedig kiváltságait védte. A sikeres nagykereskedők, sőt egész városok emiatt kiléptek a Hanzából, az egyszeri kereskedő vívta már csak vereségre ítélt utóvédharcát.

A Hanza tehát nem volt a német egység előfutára a Német Nemzet Szent Római Birodalmának romjain, ahogy a 19. század közepén hitték, hiszen taggyűlései ugyan voltak, de közös vezetője, kincstára vagy politikája sosem. Nem volt a német tengeri nagyhatalom első megnyilvánulása sem, ahogy a vilmosi Németország szerette látni, hiszen vívott ugyan néhány városa győztes kalózháborút Dánia ellen, de a létrejövő holland és angol hadiflottával szemben sosem volt versenyképes. Nem volt a keleti élettér meghódításának kezdeményezője sem, ahogy a nácik állították be, hiszen a balti városok németsége a Hanza számára jogi kérdés volt („lübecki jog”), és nem etnikai. És nem volt a polgári, vagy pláne nem a népi politika korai zászlóvivője sem, ahogy a háború utáni nyugat- vagy kelet-német történetírás felvetette, hiszen a városok élén szűk patrícius-közösség állt, amelyik főleg a korai időkben leginkább a környékbeli nemesség és az egyházi tisztviselők előtt volt csak nyitott. Még csak valamilyen önálló észak-német (alnémet, niederdeutsch) identitás korai hordozója sem volt, mint ma néhányan képzelik, hiszen elkeseredett konkurrenciaharcot vívott ugyan a délnémet (felnémet, oberdeutsch) városokkal, de ha a szükség úgy hozta, a tagok egymással is. A Hanza a középkor sajátos, regionális kereskedelmi szervezete volt, bizonytalan és változó kontúrokkal, ami a középkori gazdasági rend kimúlásával maga is idejétmúlttá vált. Az egyszeri kereskedő is szemléletet váltott.

Kolbenheyer kommentpolitikája