Charles C. Mann 1491 című könyvéről (New York, Knopf, 2005) csak mostanában értesültem, pedig nagy sikert aratott Amerikában. És amikor hallottam róla, akkor se nyűgözött le rögtön, hiszen miért esnék hanyatt attól, ha valaki azt állítja, mindent rosszul tudunk a Kolumbusz előtti Amerikáról (innen a cím). Valószínűleg túl beképzelt vagyok ahhoz, hogy ne higgyem, viszonylag modern képem van az indiánokról. És a könyv három alapállítása, miszerint az indiánok sokkal többen voltak, sokkal régebben érkeztek és sokkal komolyabb mértékben átalakították a környezetüket, mintsem hinnénk, elsőre inkább csak mára világossá vált tudományos tények népszerű köntösben történő eladásának tűnt. Részben az is: Mann tudományos újságíró, nem régész, de elképesztő mennyiségű ténnyel ismertet meg. És miközben az egyik érdekes részlettől eljutunk a másikig, mégis kezd megváltozni valami: az indián kultúrák elvont számokból megelevenednek, és újra és újra rácsodálkozunk eurocentrikus előítéleteinkre. Ahogy ezt a tudósok is tették, mert Mann könyve tudománytörténeti túra is, az izgalmasan elmesélt viták során oszladozik a múlt köde. Kukkantsunk át rajta mi is a három alapkérdést követve.

Az, hogy az indiánok többen voltak, de az európaiak által behurcolt betegségek megtizedelték őket, régóta köztudott. A mértéke és ezzel összefüggésben az oka viszont nagyon is vitatott. Mert azt még csak könnyű elképzelni, hogy az azték és maja Mexikóban vagy az inka Peruban sűrű népesség élt (hisz él ma is), de hogy a Mississippi vagy az Amazonas mentén? Az első európaiak pedig ezt látták, csak épp nem hittünk nekik. De a régészet egyre több olyan települést tárt fel, ami komoly tömegeket sejtet. Hova tűntek? Lehetséges lenne, hogy a népesség 90-95%-a elpusztuljon? Azt értjük, hogy az indiánok nem voltak immunisak az európai betegségekkel szemben, ezért a járványok sokkal több áldozatot szedtek. Azt is régóta sejtjük, hogy az aránytalanság (nincs bizonyíthatóan amerikai eredetű európai járvány) oka az amerikai háziállatok (és/vagy főemlősök?) hiánya. De az nekem új, hogy az amerikai népesség genetikailag mennyire homogén volt: az első bevándorlók kis csoportjától származtak. Ennek előnye volt, hogy teljesen hiányzott sok örökletes betegség (pl. gyerekkori cukorbetegség), de hátránnyá vált az európai mikrobák elleni védekezésképtelenség. A világtörténelem legnagyobb demográfiai katasztrófája 1492-vel kezdődött: több tízmillió indián halt meg.

Az indiánok nem csak sokan voltak, de régóta éltek Amerikában. Az újabb és újabb régészeti leletek nem csak a bevándorlási hullámok (mert legalább három volt) időpontját tolják egyre régebbre, de az is világos ma már, hogy az első amerikai civilizációk Mezopotámiával egyidősek. Egész egyszerűen hamis az a kép, hogy az európaiak jelentős részben lakatlan vadont, valamint néhány bronzkori szintű civilizációs központot találtak az Újvilágban. A mezőgazdasági technika adott területen több ember ellátását tett lehetővé, sőt ma sem érti senki, hogyan sikerült a kukorica háziasítása. Az úthálózat, a városépítés óriási kiterjedésű volt. Nem használtak fémszerszámokat, de a metallurgia az európaival összevethető fejlettségű volt. Valójában ismerték a kereket, csak igásállat hiányában nem alkalmazták. Pontosabb naptárat készítettek, régebb óta ismerték a nullát. Közép-Amerikának Hellasszal összevethető mennyiségű irodalma maradt fenn. És az inka csomóírás, a kipu is sokkal bonyolultabb rendszer, mint elsőre tűnt: három dimenzióban elrendezett, színnel és csomókkal jelölt mátrix, bár fejtené már meg valaki. Az Újvilág se újabb, se primitívebb nem volt, csak balszerencsésebb.

Az európaiak által látott amerikai vadon tehát nem őseredeti, hanem olyan visszavadult táj, amit a posztapokaliptikus filmekben látunk a Homo sapiens letűnte után. Észak-Amerika erdei visszanőttek, miután abbamaradt a nagyszabású égetés. Az addig vadászattal kordában tartott állatpopulációk robbanásszerűen megnőttek: ezért találkoztak a fehér vadászok milliónyi bölénnyel vagy vándorgalambbal. De a leghihetetlenebb talán az, hogy az Amazonas őserdejének jelentős része visszavadult gyümölcsöskert: az indiánok nem kivágták a fákat (hiszen tudták, amit persze mi is: az esőerdő talaja pocsék és hamar erodálódik), hanem kiválogatták. De van tovább is: bizonyos helyeken mégis kiváló fekete talaj található. Nem véletlenül: ezt bizony mesterségesen „gyártották”, amiről leginkább a benne található törött cserépmaradványok tanúskodnak. Ehhez képest a bolíviai pusztaság csatorna- és (áradáskor) szigethálózata már meg sem lep. Pedig azon a tájon élnek azok a kultúra nélküli gyűjtögetők, akiket megfigyelve Allan Holmberg megírta klasszikus antropológiai művét. Holmberg tévedése – hogy a sirionókat az őskorból itt rekedt kövületeknek vélte, pedig inkább egy biológiai katasztrófa eredményeként porrá zúzott kultúra elkorcsosult, arról mit sem tudó utódai – még mindig kísért.

Kolbenheyer kommentpolitikája