Vannak könyvek, amiknél az elejétől fogva tudod, hogy nem fogsz választ kapni a feltett nagy kérdésre, és mégis, sőt inkább éppen ezért az őszinteségéért olvasod őket végig. Carl Zimmer Life’s Edge (Az élet pereme; New York, Dutton, 2021) című könyve is ilyen, az alcím szerint annak jár utána a szerző, hogy mi is lenne az élet. Az ilyesfajta kérdéseknek kétféle esetben van értelme. Egyrészt nagy ritkán előfordul, hogy egy vizionárius meghökkentően új választ ad, bár sokszor addig fel sem tett kérdésre. De Zimmer nem vizionárius, még csak nem is igazi természettudós, hanem kiváló tudományos író: nem csak érdekli, amiről ír, de érti is azt. Másrészt intelligens baráti körben szokás feltenni azokat a nagy kérdéseket, amikről senki nem gondolja, hogy meg tudná válaszolni őket, de izgalmas szellemi kaland végigtapogatni, mi mindent érintenek. Igazából ezt csinálja Zimmer. Egy-egy fejezet erejéig bemutatja, miket szokás az élet velejárójának tekinteni, vagy éppen azt, hogy mi mond ennek ellent. Minden fejezet egy vagy több konkrét kutató és projektje személyes bemutatásával kezdődik, ha kell tudománytörténeti kitekintéssel. Majd a legvégén visszakanyarodunk a definíciós kérdéshez, ami ezek után nem is meglepő módon a legkevésbé érdekes.
Az életnek számtalan definíciója született és mindegyik azt próbálja körülírni, hogy mit „csinálnak” az élő szervezetek, ami megkülönbözteti őket a nem élőktől. A legalapvetőbbek ezek közül talán a metabolizmus (energiafelvétel és -felhasználás, vagy egyszerűen csak táplálkozás), a homeosztázis (az élettelen természettől elütő egyensúlyi állapot fenntartása), az információfeldolgozás és a szaporodás. Ha valaki komolyan választ vár a nagy kérdésre, a könyv ezekről szóló fele hosszúra nyúlt kitérő. Hiszen minden példa rávilágít, hogy mindez együttesen nem feltétele az életnek. Ha viszont a nagy kérdést eleve csak ürügynek tekinted a szellemi kalandozásra, akkor még érdekesebb az a tény, hogy ezek a jelenségek önmagukban is hihetetlenül széles skálán mozognak. Az még csak hagyján, hogy a kígyók ritkán táplálkoznak, akkor viszont nagyon sokat, de arról fogalmunk sincs, hogy ezt hogyan csinálják, hogyhogy nem pusztulnak bele a nagyságrendileg erősebb és gyorsabb biofizikai (pl. szívverés) és biokémiai (pl. ATP gyártás) folyamatokba. Vagy hogy a denevérek nem egyszerűen téli álmot alusznak, de néha felébrednek inni, hogy fenntartsák a homeosztázisukat. Na de hogy a penészgomba képes kijutni egy labirintusból, ha a végébe cukrot teszünk? Vagy hogy az amazon fogasponty ugyan szűznemzéssel szaporodik (csak nőstényei vannak!), de a folyamat csak akkor indul el, ha párzik egy másik faj hímjével, amelynek DNS-ét aztán ledarálja?
A definiálást nagyban megkönnyíti, ha azzal valamit el akarunk határolni valami mástól. Az élet esetében azonban ez sem egyértelmű: az él, ami nem élettelen, ami nem halott vagy ami nem önállóan él? Ezek a kérdések különös határterületeket járnak körül, egy részük erkölcsi és ezért politikai vitatéma is. Az, hogy élnek-e a vírusok inkább csak definíciós kérdésnek tűnik. De hogyan és mikor keletkezett az élet? Élnek-e az RNS darabkákat tartalmazó liposzómák (lényegileg zsírbuborékok)? Mert ilyeneket ma már laboratóriumban létre lehet hozni, és folytatnak metabolizmushoz, sőt szaporodáshoz hasonló tevékenységet. Vagy honnan fogjuk tudni, hogy élettel állunk-e szemben egy idegen bolygón? Az élet ellentéte a halál, amiből nincs visszatérés. Kivéve, ha az ember baktérium vagy medveállatka. Persze mondhatjuk, hogy akkor sincs, ezek a fura lények nem halnak meg attól, hogy egyébként minden szempontból úgy tűnik, igen, hiszen leáll minden biológiai folyamat a szervezetükben. De mikor hal meg egy ember? Jelenleg az agyhalál számít halálnak, akkor is, ha bizonyos szervek még működtethetők. De úgy tűnik, az agy sem egyszerre és nem egyértelműen hal meg. Mekkora részének a halála jelenti az ember halálát? Mert ezek szerint nem általában az élet, hanem a személyiség megszűnéséről beszélünk. Vagy fordítva. Új élet, azaz új személyiség a megtermékenyített petesejt? Mert nyilván nem abban az értelemben kérdés ez, ahogy egy vörösvértest élete kérdés. Ha viszont személyiség, akkor mi van egy későbbi osztódással, amikor is két személlyé (egypetéjű ikrek) válik? Vagy még furcsább, ha két megtermékenyült petesejt összeolvad és kétpetéjű ikrek helyett kiméra születik: olyan ember, akinek két genetikai állománya van.
Remélem sikerült érzékeltetnem, hogy miért érdekesebbek a kérdések, mint akármilyen válasz. Hiányérzetem csak azért támadt, mert Zimmer odáig ugyan eljut, hogy nincs válasz, de ezt legfeljebb a probléma komplexitásával magyarázza. Pedig egyrészt én cseppet sem csodálkozom, amin Zimmer igen, hogy hogyan lehet egy teljes tudományt (biológia = az élet tudománya) egy definiálatlan jelenségre építeni. Minden tudomány definiálatlan dolgokra épül. Nem azért van fizika, mert egyetértés lenne abban – megkockáztatom: mert bárki is tudná –, hogy mi a tér vagy az idő, az anyag vagy az energia. Zimmer elmereng kicsit azon – bölcsész vagyok, szóval én hosszabban merengenék –, hogy mit is jelent valamit definiálni. Az egyik példája az „agglegény”. A nőtlen férfi definíciója tökéletes, bizonyításra nem szorul, kivétel alóla nincs. Éppen ezért semmire nem is jó, mármint a hétköznapi közlési szándékon kívül. A másik példája a „víz”. Amit sokáig éppen úgy a tulajdonságai alapján próbáltak meg definiálni, ahogy Zimmer biológusai az életet. De úgy sose sikerült. Ma a felépítésével definiáljuk: H₂O. Ám itt Zimmer megáll. Pedig inkább itt keresném a válasz lehetetlenségének okát. A víz egy vegyület, aminek definíciója, hogy atomokból épül fel, tehát leírható az atomjai számával és kapcsolódásával. Az élet viszont …
